Békés Megyei Népújság, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-10 / 34. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS' MELLÉKLET Örök űtiiársaink .* a klasszikusok t ■» H idd kezd- meg űj kiadásokban, hogy jem sze- a most olvasni kezdő ré- mélyes tegek először találkctóhasélménnyel, sanak velük, egy újraélt. élés békével olvasottsága Biztató jelek matatnak ménnyval, .hogy1. a kulturális Háhnní forradalom alig három évtized alatt' roppant eredményeket ért el ezen a iéa Háború Azt hiszem, és közismertmára örök élményt jelentenek. A televíziónak hihetetlenül fontos szerepe van a klasszikusokkal való találkozások — az ismételt találkozások — szorgalmazásában. S máris vannak roppant eredményei. Lehe_ sége vetekszik a magyar klasszikusokéval, Milliók látták a filmfeüdolgozásokat is —: tehát valami módon szinte mindenki megközelítette már. Nos, egy estén, néhány hónapja, ismét levettem a polcról a könyvet és találomra felütve elkezdtem olvasni. S ahogy múltak a napok, úgy sodort él minden más olvasmányt! Az ismerős alakok ismét újak lettek. Más, több lett Andrej herceg sorsa és szenvedése, teljesebb Natasa élete, Pierre válsága, az öreg Boikonszkij bölcsessége... Sorolhatnám, miként változtak meg az ismerős szereplőik; tárták fel jellemük új tulajdonságait Nagyon sokan vannak, akikkel hasonló dolog fordul elő. Az olvasó emberek közül a legtöbbel. A nagy klasszikus alkotások minden kornak, s az ember minden életkorában mást és mást mondanak. Fiatalon, az első ismeretség idején a történetre figyelünk jobban, az elbeszélés — ha epikus műről van szói — sodrára, áradására, a cselekményére, a szereplők viselkedésére, a „mi történik”-re. Később már az íróra, a költőre. Izgatni kezd, miért voltak ilyenek ezek az emberek, miként helyezkedtek él korukban, milyen világ volt az övék, milyen indítékok, törvények mozgatták áz akaratukat és a cselekvésüket, milyen erők szabták meg pályájukat. Lassan-lassan magunkévá tesszük a műveket, felfogjuk teljes értelmüket, a művész szándékát — azt a többletet, ami az alkotást időtállóvá, minden kor számára fontossá, azaz klasszikussá teszi. , Mondhatnák: ehhez sok ráérő idő kell. Egy országban, ahol a. lakosság túlnyomó többsége a felszabadulást követő esztendőkben kezdett el olvasni, korábban nem lévén módja ra, korai szorgalmazni az új- raolvasást. Hogy egyelőre még az elolvasásról' van szó. Harminc-negyven, év — tömeges • méretekben ■—• az első ismeretséghez is alig elegendő. Hiszen a kiadók nem győzik megjelentetni a magyar és a külföldi kliasstaikusakat új ren. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Békés, a Veszprém, a Fejér és a Zala megyei könyvtárak legújabb adatai szerint egybehangzóan azt jelzik, hogy a klasszikusok újra- olvasásának ígénye-vágya a mai olvasás egyik jellemzője. Természetesen a „részlet-térkép” igen tarka; a grafikon ott mutat emelkedést, ahol az olvasás propagandája leleményes és erőteljes, A klasszikusok űjraolvasasa az igényes önművelés egyik nagyon fontos jele. Sőt: elengedhetetlen velejárója. , Sokan vannak, — többkevesebb rendszerességgel olvasó emberek —, akik el tudnák mondani például Az aranyember, a Különös házasság vagy Az ember tragédiája tartalmát. Kihagyásokkal. hibákkal, félreértésekkel, nyilvánvalóan, de sejtvén-tudván a tárgyat, a történést. Qe mondhatják-e, hogy ismerik ezeket a művekéi? Aligha. Hogy azokban a művekben nemcsak a történés a lényeg, hanem a mögöttes tartalom legalább annyira — azt egyszeri olvasásra, első megismerkedésre nemigen lehet megérteni, felfogni. És sorolhatnánk tovább a világirodalom legismertebb alakjait: Hamletet, Júliát, Bovarynét, Don Quijotét, Tartuffe-öt, Faustot, bármelyiket. Pályájuk, sorsuk ismerete még nem a mű, s nem az író ismerete. A klasszikusok — Szabó Lőrinc összegyűjtött vers- fordításainak címével élve: örök barátaink. Meglehet, akadnak közöttük olyanok, akiket egy olvasás — esetleg olvasási kísérlet — után nem vesz többé elő az ember, mert távol vám az érdeklődésétől, a hajlamától; tartalma nem érinti meg, nem csendül össze a gondolataival, érzelmeivel. Jómagam például Ibsennel vagyok így; olvastam, színházban is néztem néhányszor, mígnem tisztáztam magambam, hogy nem fér el a világomban, s távolról tisztelvén hatalmas értékeit, nem szorgalmazom a találkozást. Más olvasó nyilván rmás klasszikussal van így. De túlnyomó többségiben vannak a klasszikusok között azok az írók, művek, akik s äyek nandeßki sqátetten vállalkozás volna megkísérelni a „százalék- arányos” találgatást: milyen mértékben járultak hozzá a klasszikus müveikből készült feldolgozások, átültetések —. filmek, sorozatok, ismertetések, tv- játékok — ahhoz, hogy az olvasók, nézők nem kis része ismét „megkívánja” az eredeti alkotásokat; Ilyen felmérést már nem lehet csinálni. De azt lehet tudni: a televízió bizonyára a leghatásosabb propagálóra a klasszikus művöknek. Nemcsak azzal, hogy a történetükkel ismertet meg milliókat. Elsősorban azonban az igény felébresztésével. Hogy a nézők ismét olvasókká vátoaik általa. A szórakozó emberből tanuló ember lesz, amint a tv-ben látott élmény hatására leemeli a polcról vagy megvásárolja, kikölcsönzi az eredetit és olvasni kezd. Különös erejük-sugárzá- suik van a már ismert klasszikus műveknek. Egyik példánknál maradva: aki másodszor, harmadszor mélyed el a Hamlet olvasásában, ugyanazért teszi-e, hogy megtudja, mi lesz a szerencsétlen dán- királyfi sorsa? Ki marad életben, kit ölnek meg a tragédia folyamán? Nyilvánvalóan nem. Azért inkább, hogy soraiban, jeleneteiben, jellemeiben és összeütközéseiben még egyszer átélje azt az élményt, amit először kapott a műtől, — átélje és mélyebben magáévá tegye, jobban megközelítse. S többször elolvasva, más és más életkorban átélve egy-egy művet, lassan birtokába jutunk olyan „titoknak”, ami valamennyi nagy klasszikus alkotás egyik jellemzője és járuléka. A titok pedig nem más, mint az, hogy e mű valamennyi kor emberéhez szól, — kell tehát- olyant mondani, minden emlbér- nek külön-külön is, ami megtartottá az időben, hogy nem olvadt bele a közepes könyvek végtelen sorába. A mű életének a titkát fejti meg az olvasó — s ezzel közelebb kerül a saját életéhez is, mert ami egyetemes érvényű, az az én számomra is rejteget valami mondanivalót, valami tanulságot, amit csak én érthetek meg, amit csak velem közöl. Tamás SstváK Balogh Ferenc felvétele Kovács Hóna kamarabemutatója szerkesztőségünkben* Kedves Tárlatlátogatók! Mindannyian, akik itt élünk, ismerjük a Népújság szerkesztőségének azt a nemes törekvését hogy lehetőséget ad fiatal kezdő művészembereknek ahhoz, hogy nyilvánosság elé lépjenek. Sokéves hagyomány folytatása a mai megnyitó is. Életképes hagyomány ez! Van forrása, ahonnan táplálkozhat'Sl szűkebb hazánkban sok olyan amatőr képzőművész él, aki csöndes, de kitartó munkával bizonyítja érdemességét a közönség érdeklődésére. A nyilvánosságot megérdemlik és igénylik. Igénylik akkor is, ha ezt nyíltan nem mondják ki, s talán nem fogalmazzák meg így még önmagukban sem. Legtöbbjük tevékenysége megmaradhatna a „saját örömömre festegetek” szintjén, s számukra így is a megelégedettség, s öröm forrása lehetne. Mégis! Mit adhat a nyilvános színrelépés egy fiatal, elzártan dolgozó alkotó számára? Az ismeretlenségből előlépőknél egy-egy bemutatkozás lehet fordulópont, önmaguk előtt is számvetést tehetnek. A látogatók is sokféleképpen nyilatkozhatnak vagy hallgathatnak. A kizárult iskolánk nevelőinak közös tárlata a téglagyárban. Nem teljesen ismeretlen tehát, a mai kiállítás azonban mégis nagy jelentőségű számára, hiszen e? az első önálló tárlata. Különböző technikákkal dolgozik: olajjal, temperával, pasz- tellal, olaj pasztellal. linóval, monotípiával és különböző saját maga által kikísérletezett technikával. Most olaj- és temperaképe- it és néhány grafikáját láthatjuk. Az útkeresés korszakában van, nemcsak technikai téren, hanem mondanivalójának kifejezési formáiban is. Kovács Ilona erőssége az ösztönös festő- iségében van. Erősen intuitív alkat, de ugyanakkor minden művén érezhető a tudatosan formáló tevékenység is. Munkáiból kitűnik, hogy alkotójuk nyitott szemmel jár a világban: igyekszik megtalálni azt a világot, amely az övé, amely őt inspirálhatja. Közvetlen környezete észrevétele után táguló látókörrel egyre többet tesz sajátjává azáltal, hogy képeiben újjáteremti őket. Témái: tájak, régi városok, úti élmények, a soproni, Salgótarján!, zebegényi, váci művésztelepek és külföldi utazások emlékei. Néhány városképe a formák racionális tisztaságával hívja fel magára a figyelmet. Erősen hajlik a nagyvonalú summázás dekoratív módszere felé. Alakjainak tömegét felfokozza, léptékrendjüket megváltoztatja, csökkenti a természet formáinak reális jegyeit, ha úgy érzi, hogy egy gondolatot, érzelmet meggyőzőbben sikerül így megfogalmaznia. Válogat A motívumok között: a kompozíció motívumgazdagságát, a néhol szélesebb, részletezőbb előadásmódot feladva (több variációban) a sűrítés fokozatain át közelít a lényeghez. S ugyanígy közeledik egy önálló, sajátos stílus kialakításához, melyben bizonyára nagy segítséget jelentene, ha olyan biztos baráti támpontokra találna, akiknek kritikus elemzését értékelve megújult alkotókedvvel és önbizalommal dolgozna tovább. A kiállítást ezzel megnyitom, gratulálok az alkotónak, s kívánok neki további sok-sok sikert. Tóth Valéria állító képeiről, terveiről közvetlen véleményt hallhat, melyet gyümölcsözően tud beépíteni törekvéseibe;. Ez irányítja — saját művészi elképzeléseivel szintetizálva — további alkotó munkájukat. Mostani kiállítónk, Kovács Ilona 1968-ban végzett a Szegedi Tanárképző Főiskola békéscsabai kihelyezett tagozatán Ezüst György tanítványaként. Azóta az 5.-6. számú általános iskolában tanít rajzot és számtant. Az iskolai rajzszakkör vezetését épp oly fontosnak tartja, mint önmaga képzését: nyári szünetekben különböző művésztelepeken vesz részt, ahol közös tárlatokon szerepel munkáival. Békéscsabán a Pedagógus Kiállításon mutatkozott be néhány képével, s nemrég Elhangzott a kiállítás megnyitóján, 1974 január 31-én ' Akartam Ié?y SfHÜ® bátran születtem óriásnak héjját feltörtem a tojásnak mely magába zárt születtem bolondok hónapján ezerkilencszázhúszas évnek mi a fenének akartam lenni nagy színész kiben a hang a szív az ész igazat szól akartam lenni építő kinek kezében vaj a kő szobrot emel akartam lenni ifjú pápa az egész világot megáldva megbocsájtó akartam harangöntő lenni mindennap űj toronyba menni zzngjen harang és így tovább iörpeségem nekem is sok ■ vessenek meg az okosok rossz vérből génekből születtem születésemnek rabía lettem de ne sajnálianak korán trónolok — törpék ss&mol^ár '
