Békés Megyei Népújság, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-24 / 46. szám
E * I r ft^maponíaáni beutazott a városba. Rendszerint a korai vonattal indult, mielőtt a menye a piacra menne. A fia közel lakott az állomáshoz, buszra se kellett szállnia. Sokat megesett, hogy útközben, találkozott a gyerekével. Megcsókolták egymást . — Jó meccs lesz délután. Megyünk? — Háft persze! Tulajdonképpen nem szeretett meccsre járni. „Bolond szokás az, hogy. előbb elrúgják a labdát aztán meg utana futnak.. gondolta nemegyszer.. De nem szólt, nem akarta elvenni a fia kedvét Mikor ősszeölelkertek, érezte a fia erős. borostáját Vasárnaponként nem ÍSm megesik «zíCAűI a Mfe- öregekkel gondolta ilyenkor. S félt! Egy másik alkalommal, amikor Molnár János beutazott a városba, fia éppen újságot vett az állomáson. Még ki sem szállt, már' felismerte Gézát. Ingben, egy könnyű nadrágban, alig fésült gábamccal számolgatta az aprópénzét, s’ elmerült a maga gondolataiban. Mikor lesaálbt a vonatról, s ment a fia felé, az csak megfordult, szégyenlős mosollyal az arcán ennyit mondott köszönés helyett: ‘ — Délután, motorverseny lesz. Megyünk? No? — Hát persze... Mint a régi iparosok, Jjjfes snides sapkát viselt Molnár János. Valamikor régen harmadik faluban is, nem feksziik-e össze valakivel. . Még egy fia volt Molnár Jánosnak. Az kiszökött idegen földre, s most hiáiba ír neki; a leveleit nem olvassa el, a csomagokat ki se váltaná, ha a nagyobbüt lánya, akivel ŐL, rá nem dörren fene; „Soha nem vitte semmire... még ezt is sajnálja tőlünk.;. ?” ök bontják fel- a csomagot, ve- jén látja az ócska amerikás nadrágokat és tarka ingeket Legszívesebben leköp-, né, ha nem látná benne önmagát. „Majd Krisztust csinál, belőled a lányom!” gondolja. ifjabb Molnár Jánosról tehát soha nem esik szó apa és fia között. Vasárnaponként megeszik az ebédet, megisszák az üveg kadarkát,; és persze A LEGKISEBB FIÚ Baráfh Lajos novellája borotválkozott; kora Heggel átugrott a közeli kocsmáiba egy féldecire. A felesbe a gyerekekkel vesz- kődött, magukra hagyta öltét. A resti sörözőjében összejöttek a cimborák, elbeszélgettek erről, arról, legtöbbször a vasárnapi foci járta, — Vettem kőt Jegyet «Mintámra. A Dózsa jön! Nagy buli l«ass, meglátja Jön, mi? — Mondtam, hogy wejgyefc... melegség Járta át az öreg Molnár János testét. „Megérd. ha jövök!" S ez mindennél téphet jelentett a számára. — “Aztán honnan gondoltad...? He? Hát, hogy ma jövök. A fia mosolygott, ingatta « fejéi. —. Nem is tudom .,, Meg- éreztem talán. Nem, npn! Álmodtam apával. Mondtam is reggel az asszonynak: Te, ma hozz egy üveg kadarkát, mert apa bizonyára beugrik.,. Géza nem szeretett álmairól,' megérzéseiről beszélni az apja. .előtt. Ha mégis, faggatta ,az öreg, akitor szégyenkezve elfordította a fejét. Nem akarta, hogy apja észrevegye ragaszkodó gyermeki. szerelmét. Mert mi is lett volna más benne, ha nem a gyermek szerelme apja irányába? Aki félnevelte, aki felnőtté érése után is megjelenik álmában, s közli vele: ma utazom hozzád, ma várj. Reggelente magvette a két jegyet a meccsre, s ment apja elé az állomásra. Ha véletlenül mégse .jött, akkor sörözött a cimborákkal. De azért ilyen esetekben szorongást érzett. Talán attól félt, hogy apjának baja esett? Betegség? Baleset? Annyi minesé'plőgéppél járta a falvakat. Ö ugyan soha nem tudott összespórolni egy gépre, még tán egy elevátorrá se futotta volna, de azért 6 volt a gépész úr, kis sapkában, döntő szóval, fölényes biztonsággal, öt ültették ebédkor az asztalfőre, tőle kérdezte meg a ház asszonya, mi legyen az étel. Gézáit, a legkisebb fiút már ötéves korában magával Vitte. Ott tiblá- bolt körötte, * az idők folyamán annyira megszokták egymást, hogy egy pillantással beszélni tudtak, egy mozdulattal megértették egymás akaratát, kívánságát A Molnárok soha nem köszöntek egymásnak. Csak arcon csókolták egymást, ennyi volt minden. Az öreg átadta a kosarat a fiának. — Nesze,. „ nektek hoztam... — mondta ilyenkor. • — Ugyan, apa... Van nekem jó fizetésem. Meg aztán magának az csak kellemetlen. —•. Nem ross« ő! — sóhajtott az öreg. — Csak zsémbes, Ä nagyobbik lányáról beszélt ilyen védőn, tartóz, kodó panasszal Molnár János. Nézte a fiát, aki ölébe húzta a kosarat, s menet közben, kicsit bicegve járva,' beletúrt a kosárba. Régen, amikor a téli vásárokra eljárt, mindig hozott valamit a gyerekeinek, de csak az egynek, a legkisebbnek volt szabad beletúrnia hátizsákjába és a •zsebeibe. Ö kutathatta, kereshette a vásárfiát. A lányait nem szerette soha, feleségére ütött mind; zsémbes, erőszakos természetükben azt a nőt látta, aki utolsó fillérig elszámoltatta, kiforgatta a zsebeit, s éjszakánként megjelent a , Társ Ssúdy Géz« Te vagy a kívánatos társ akit Emberi évszázesredek terveztek nekem Csillagok fényéből falombok Sueogásaból és Az anyagból amely Dombjaival és völgyeivel Maga a világ . Utánozhatatlan és esendő De a szerelem térden állva lobog előtte azt a délevarét is, amit az öreg egy másfél literes csa_ tos üvegben a kosárba rejt. S mennek meccsre. — Ma nagy buli lesz, apa. Hiszi? ' — Persze. Miért ne hinném? — A Bányásznak ma megugrik, emlékezzen rá...! — Mindig azt mondod,,. Aztán... — Egyszer már be feed jönni! — Be! Egyszer már igazán nyerhetnének. Géza nem dicsekszik. Molnár János meg nem panaszkodik. Pedig mind a kettőnek sok minden más mondandója lenne, fontosabb annál, amit a futball jelenthet két felnőtt életében. De nem szólnak. Értik, érzik egymás örömét, baját. Géza kétszer is megkérdezte apját, még évekkel ezelőtt: „Apa, bejön a városba? Nálunk ellakhat!” Az öreg mind a kétszer azt felelte: „Én ott születtem,- abbán a házban, Ott is akarom, hogy kiterítsenek!” Az apa meg látja, mire vitte a fia. Már a harmadik gyerekkel viselés a felesége, tisztaság, rend a lakásban, a gyerekeken is tiszta ruhát lát. Akkor meg minek eiről szólni? Annyira máris vitte, mint ő, aki a fél Magyarországot becsavarogta más cséplőgépével. Vitte, hiszen esznek, isznak, * csendes szóval beszélgetnek egymással. Mondta is a fiának. — Fiam, anyád... nyugodjon ... Ha rágondolok, meg eret ez asszonykát látom ... Hát csak annyit mondok én neked: csincsillanyulat meg ordast ne tarts a házadban. De ez az asszonyka megérdemli, hogy becsületes legyél hozza. — Jól megértjük egymást, apa! — Hiszen azért mondtam! Époen azért. Évek telteik el ebben a nyugalmas békében, ebben a kimondhatatlannak ítélt boldogságban. Vasárnaponként jött idős Molnár János, a fia már várta az állomáson, s a két jegyet is megvette minden alkalommal a meccsre. De egyszer elmaradtak a látogatások. Ha egy-egy vasárnap kimaradt, az még nem riasztotta Gézát A másodikon azt man dia a feleségének: — Nyáridcfoen falun még az öregekre is szükség van! A hatodik héten leutazott szülőfalujába. Nem szívesen tette, mert haragban volt a nővérével. Még meg se halt az öreg, de, a? már osztozkodna, kaparná szét a jussot. Persze, magának, mindent. Nem az osztozás módja bántotta Gézát, hanem a ténye. Az, hogy apját még el se kaparták, s a nővére már magára akar-> na íratni házat, szőlőt,' mindent. . > Apja a fészer mögött ült, egy régi káposztáskövön. Felnézett rá. Alig ismerte meg. Beteg, apa? . — Hát.., csak gyengéi-. kedem! Jött hátra JtfTL —- Csak semmi sus-muss a hátam meglett! Én vakar- gatom a koszát, én etetem... 1 Az öreg, mint egy riadt madárka, panaszosan és védelmet kérőn nézett fiára. — Hagynál békét nekem? — Jő lenne megszerezni az öreg pénzét, mi? De abból senki nem eszük. Innen egy tűt nem visz ki senki! Majd bolond leszek hagyni... Idős Molnár mosolygott. — Ez a bolond szuka art hiszi, hogy aranyakat kapartam ki a törekből... Azt követeli rajtam örökösen. — Anyámat elsorvasztotta a labancaival... Most majd tán én jövök? Andris. Andris! — kiabálta visítva. — Jaj, odaég az ebédem. Andris, gyere már, vigyáz» ezekre, mert kilopják a szemünket! Gyere, hogy a tűz égessen meg! Jött oda Géza sógora. Hatalmas kordnadrágjában Úgy lötyögött a sovány feneke, mintha egy bolhát sapkába Kötnének. Apró szemében álmosság meg egy kis szesz is. — Hát te itt vagy, Géza? Be se jössz hozzám? — Most akartam..; —■ Te csak ne haverkodj velük! Tarsd nyitva a szemed ... Mikor magukra • hagyta Őket Juli, a férfi rostéit- kedve megjegyezte. — Ne hallgassatok ra ., No, apa, hát menjünk már a pincébe. Magának ideadja a kulcsot. Hallod, Juli? Apunak kell a pincekulcs! — Savanyodjon belétek! <— kiabált vissza a feleség, de küldte a lányával. Olyan az is, amilyen az anyja. — Hát te, Géza? Mit hoztál nekem? — Nesze! — és egy húszast dúgott a kefébe. ■ — Elísszat Molnár János is bólintott veje szavára. — Azt teszi., A múltkor egy hétig haza se jött... Hogy hol húzkodták... Géza sógora bólogatott. — Minden szava igaz. Egy hétig... Azt mondta, munkát keresett Pesten. De tegyem rá a kezem? A nővéred elüldöz... Idős Molnár János alig bírt felkelni. Fogta a karját, úgy kísérték a kertbe, hátra, a pincéig. — Majd én hozók fel... *— sietett előre a sógor. ■— Hozd, hozd! Mintha bizony nem ihatna, ha akar. Ha nekem szól, mindig ihat... — mondta panaszosan a fiának. - > — Apa, Hót Biért nem költözik hozzánk? Az én feleségem azt se mondaná, hogy álljon ' ódább. És- hát... még ha sokan is vagyunk, a konyhában Erich Kästner hetvenöt éves 75 éve, 1899. febrnár 23-án, Münchenben született Erich Kästner német költő, író, publicista, a fasizmus, majd az újraéledő nácizmus ellen küzdő polgári írók egyike. A hitleri uralom idején könyveit elégették. Verseit, az ifjúságnak és felnőtteknek szánt regényeit világszerte kedvelik, önéletrajzi regényéért — Amikor én kisfiú voltam —■ Andersen-díjat kapott. Erich Kästner 75. születésnapja alkalmából közöljük „Levél a fiamhoz” című ifjúkori versét, valamint a róla készült fotót, 17 éves fiával, ThomasszaL Levél a fiamhoz Szeretném végre, ha fiam születnék, mai gyerek, erős, bölcs sarjadék, Egy csekélység gátolja csak a jöttét, A gyermekemnek nincsen anyja még. Nem. bízhatom ezt bármely hajadonra. Evek óta nyomozok hasztalan. A szerencse szeszélyes primadonna. S anyád még semmit sem tud rólunk, kisfiam. De egyszer itt leszel majd, csöppnyi férfi, A gondolat előre felvidít. * Előbb járni tanulsz meg, aztán élni, s így járod be az élet útjait. Kezdetben bömbölsz, kapkodsz összevissza, amíg más tettre át nem tér kezed, amig megnősz, szemed nagy lesz és tiszta, amíg megérted azt, mit meg kell értened. Ki félig érti, semmit meg nem ért Bambán bámul a nagy komédiára- Előbb az anya védi gyermekét. De ahogy nősz, szükséged lesz apára. Majd elmegyek szénbányákba veled. Márványvillás parkokba megyünk aztán. Rám nézel és nem érted, hogy lehet Elmondom és elhallgatok, fiacskám. Majd elmegyünk együtt Vpembe, Vauxba, hol sírkeresztek ezre, mint a tenger. En állok némán, szót se szólok róla. De hogyha felzokogsz, rábólintok-fejemmel. Nem azt mondom: a dolgok Így-úgy mennek. Feltárom néked, mint áll a dolog.' Magától kell győzni az értelemnek. Nem próféta, hanem apád vagyok. S ha barmit láttál, mindenek csúfjára olyan ember leszel, mint annyi van, tucatfickó, százzal egy kaptafára, akkor nem vagy, mit vártam: a fiam! mugalszik, nappal meg oda elrúgják a labdát, ül, ahová tetszik,,, futnak utána. aztán Alig volt fény az öreg szemében. Csak az iszonyodó fáradtság. Az élettől, az iszákos férfitól, aki a veje, a nagyszájú lányától, a csavargó unokájától, mindentől, amivel megtelik az őss, udvar, a szülőháza, Ezek - itt... itt... mindent elölnek. Mint a folyondár! Bizony, fiam! — Hát, ha van pénze apámnak, adja nekik! Nekem becsületes fizetésem van. Megélünk! Legföljebb nem járok meccsre. En úgyis csak apa kedvéért... Az öreg megkapaszkodott Géza ingébe. — Te,,, az én kedvemért? — Persze! ßn W nem állhatom. Bolondok anojk... Nehézkesen nevetett. — Én se szeretem..; Csakhogy neked legyen jó.,. Veled akartam lenni. — A meccsen? — Neked oda volt kedved menni. Gondoltam, kibírom art a két órát. Géza is nevetett. —- & pontról pontra fgy gondoltam, kibírom art a két órét apa kedvéért. Együtt nevettek, mikor hozta a sógor a bort. S még délután vitte magával idős Molnár Jánost a legkisebb fia, be á városba. Abban az egy szál ruhában jött, amiben majd eltemetik. Juli semmi mást nem engedett elvinni a portáról.
