Békés Megyei Népújság, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-15 / 11. szám

Mérlegen a labdarúgó NB itt 14. Sarkad 15 As 1973—74-® bajnokság őszi fordulója nem sok jót ho­zott a sarkadiak számára. A Kinizsi a 14. helyen zárta az első fordulót, bár az is igaz, hogy mindössze három pont vá­lasztja el a nyolcadik helyezet­től. A szakosztályvezetésnek igen sok problémával kellett meg­birkóznia az elmúlt időszak­ban. Kiss József, a csapat egyik legképzettebb játékosa sport­szerűtlenül cserbenhagyta a szakosztályt Marik János, Var­ga Gábor és Sopronyi Béla ki­válása is komoly veszteséget jelentett Tetézte a gondokat Búzás András betegsége, ő kö­zel egy hónapig volt harckép­telen. Balogh István családi problémák miatt nem tudott mindig rendelkezésre állni. Mindezekhez még hozzájött, hogy az üzemben folyó rekonst­rukciós munkák elhúzódtak, to­vábbá a háromműszakos kam­pánymunka hagyományos ne­hézségei visszavetették a játé­kosokat állóképességükben. Ezek után érthető, hogy a cukorgyáriaknál nem beszélhe­tünk még állandósult közepes teljesítményről sem, hiszen a 16. BCS. MÁV 15 A nagy múltú vasutascsapat számára sikerült legkevésbé a Békés megyei csapatok közül az őszi szezon, hisz az utolsó helyen várják . a tavaszi nyi­tányt. A mindössze 23 százalé­kos teljesítmény arra mutat, hogy igen-igen jól kell szere­pelni a folytatás során ahhoz, hogy továbbra is ebben az osz­tályban maradhasson a Csányi utcai gárda. Szabó László edző így látta az elmúlt időszakot: -— Sajnos, csatársorunk gólképtelensége erősen rányomta bélyegét ered­ményeinkre. Aztán nagy válto­zások voltak a játékosállomány­ban is. Lukácsi és Reinholcz szögre akasztotta a cipőjét, Tóth és Jakab bevonult katonai szol­gálatra, Szász átigazolt a VTSK- hoz. Néhány labdarúgónál (Okos, Andó) bajok voltak a hozzáállással. Fiatal, mindössze húszéves átlagéletkorú csapa­tunknál nem lehetett panasz az igyekezetre, de a rutintalan­ság miatt négyszer vesztettünk — vezetés után. A Sarkadí Ki­nizsi ellen például a befejezés előtt három perccel 3—2 volt javunkra, a végeredmény pe­dig — 4—3 a Kinizsi javára... A legszínvonalasabb találko­zót a Jánoshalma ellen vívták a csabaiak (0—0 volt), az Oh. Kinizsi és Tiszaföldvár elleni Ogrincs (sötét mezben) a va­sutasok csatára hátvédjével küzd egy őszi bajnoki mér­kőzésen. 4 3 8 16-30 11 csapat tagjai igen-igen hullám­zó játékot mutattak. A legtöb­bet szerepelt csapat ez volt: Szabó — Forrás, Pozojevich, Polgár, Nagy — Sajti (Kovács), Gurzó — Lovassy, Molnár, Ba­logh, Búzás. A cukorgyáriak 18 gólt lőt­tek, tehát a mérkőzésenkénti átlag alig valamivel több egy­nél. A 16 gól szerzői: Molnár 5, Lovassy 4, Balogh 3, Búzás, Sinka 2—2. A játékosok idegileg és fizi­kailag elfáradtak ősszel, ezért a szezonzárás után teljes pihenőt kaptak. Az alapozási munka másfél héttel ezelőtt kezdődött el, húszig! kerettel. Sarkadon, az őszi sikertelenség ellenére egészséges bizakodással tekinte­nek a jövőbe, s bíznak abban, hogy sikerül elkerülni a kiesést. —s—n. 1 5 9 10-27 7 mérkőzést viszont szeretnék mi­hamarabb feledni. A gárda egyetlen győzelmét hazai pá­lyán, a Szentes ellen szerezte, 1—0-ra nyert. A házi góllövő­lista: Gaál, Andó, Okos, Luko- viczki 2—2, Stefanik, Ogrincs 1—1 gól. A cél természetesen — vette ismét a szót az edző —, hogy kiharcoljuk a bentmaradást. Persze, ha ez mégsem sikerül­ne, akkor sem esünk kétségbe. A legfontosabb olyan ütőké­pes csapat kialakítása, amely hosszú távon is szép eredmé­nyeket produkál — mondotta Szabó László. A szakosztály munkájához nagy segítséget nyújt a MÁV- igazgatóság szakszervezeti bi­zottsága, a vontatási főnökség részéről pedig Fülöp Imre. Nem­régiben készült el a korszerű, fedett lelátó a sporttelepen, melyhez négy fürdőhelyiség és hét öltöző járul. A létesítmény egymillió 700 ezer forintba ke­rült. A felkészülést január 8-án kezdték meg, hetente öt edzést tart Szabó László. A bajnoki rajtig 12 edzőmérkőzést ját­szik a MÁV, az elsőt február 3- án, a Bcs. Előre Spartacus II ellen. Ezt követően a Bcs. Agyagipar, Bcs. Építők, a Dózsa SE lesz az edzőpartner. A ke­ret a következő: Hrabovszki, Pál, Hürkecz, Hajdú, Bittmann, Laurinyecz, Őré, Szűcs, Gaál, Alberti, Tapasztó, Lukoviczki, Okos, Stefanik, Viczián, Szhika, Pálfi, Rencsár, Andó, A sorsolás kedvező a vasuta­sok számára és a csapat háza • táján bíznak abban, hogy meg­felelő felkészülés után sikerül feljebb lépni néhány „lépcső­fokot” a tabellán. És ez egyet jelent a bentmaradás kivívá- sával. Hegedűs Géza Asztalitenisz A* orosházi város? bajnokság állása? asztalitenisz­1. Zrínyi 8 5 1 37—17 10 2. Járás! Hivatal 5 4 1 36— 9 8 3- Hungavís 4 4- 28— 8 4. Üvegipar « 3 1 28— 8 6 5» Gázipar 4 3 1 24—12 6 8* Városi Tanács 6 3 3 22—32 6 7- Petőfi 4 2 2 17—19 4 8- Vetőmag 5 2 3 11—34 4 90 Röntgen 5 14 19—24 2 10- Sütőipar 3 12 11—16 2 11. Kinizsi HL 5 14 19—26 2 12- Volán 4 13 6—30 2 13. Béke Tsz 5 - 5 12—33 — Faipar visszalépett Három-négy porc — az egészségünkéit A zajártalom, a szennyezett levegő, a lüktető, zaklatott élet­tempó, a kávé, a cigaretta (mér­ték nélkül), a mozgásszegény­ség, a munkaártalom — egész­ségünk ellen van. Ezek az ár­talmas ingerek naponta több órán keresztül élnek bennünk. Ezzel szemben 3—4 perc moz­gást — egészségünk megér! Cél­szerű reggeli tornaként végez­ni a most következő négy gya­korlatot, de a nap bármely sza­kában elvégezhetjük ezeket. A lényeg: el ne maradjon egy nap sem! Férfiak, nők, fiatalok, idősek, kövérek, soványak egy­aránt, egyenként, de a családdal, együtt is végezhetik. Csak egy hétig kell csinálni, mindenki érezni fogja jótékony, hatását Erősebbek, ügyesebbek lesznek. Aki elvégzi, az tudja, csak, mit veszít ha abbahagyja. Jó közérzetet kívánok mindennap­ra — a gyakorlás után! **« l. gyakorlat: 1—2. kép: Há­rom futólépést tegyenek hely­ben, 1—2—3-ra, számolással, négyre menjenek le guggolás­ba. Hangosan számoljanak hoz­zá. Ismétlésszám: öt. (Végezhe­tik tapsolással is)4 II gyakorlat: 3—4—5. kép: Állásból, guggoló támaszon, ülésen keresztül guruljanak hátra, tarkóállás helyzete felé. Tenyér a talajon (1—2. számo­lásra). Majd guruljanak előre, guggoláson keresztül állásba. Karlendítéssel magas tartásba és felső háti szakaszból — hajol- • janak hátra. (3—1 számolásra). Ismétlésszám: 5. III. gyakorlat: 6—7. kép. Men­jenek le fekvőtámaszba, csípő­jüket teljesen hátra és magas­ba, vállukat pedig hátra vigyék. A kéz és láb elmozdulása nél­kül — feküdjenek hasra. Is­métlésszám: 5. IV. gyakorlat: 8—9. kép. Ha­sonfekvésben emeljék fel há­tukat és lábukat úgy, hogy ne érje a talajt. (A könyök és térd nyújtva legyen). Forduljanak át hanyattfek- vésbe és üljenek fel zsugor­ülésbe. A láb alszárát kulcsol­ják át, a homlok a térdhez ér­jen. (1—2. számolásra). A 3—4. számolásra feküdjenek le és forduljanak vissza kiinduló helyzetbe. A kar, láb emelt le­gyen. Másik oldalra ugyanúgy végezzék el, majd még egyszer ismételjék meg *** A gyakorlatokat összeállítot­ta Lukács József testnevelő ta­nár. Bemutatta: Tar Éva, az Előre Spartacus I. osztályú tor­násza. (Fotó; Gál Edit).

Next

/
Thumbnails
Contents