Békés Megyei Népújság, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-27 / 22. szám
JÖáüftésról—fclállításra Korosabban véve a SépzS.' Hat ország amatőr képzőművészei az Ernst Múzeumban művészetet —, hogy jó propagátora legyen mindenütt az Ízlés fonmálódásának, az emberi környezet szebbé tétedének. Ez az, amire különösen oda kellett figyelnünk, amikor az Emst Múzeum termeit jártuk. Az országonként bemutatott képek jellemző üzenetek. A festmények legtöbbje a naiv festészettel rokon, a népi környezet, népi hagyomány ihlető ereje szinte valamennyin tetten érhető. Persze ugyanakkor a modem irányzatok is hatnak amatőrjeinkre, néhány szép és azért mégis egyéni alkotás igazolja ezt. A naivak közül a lengyel Ludwik Pietka virágcsendélete, a csehszlovák Maria Zilava fából faragott szobrai, a bolgár Koszta Forev Lakodalom című képe emlékezetes, ide sorolhatjuk a magyarok közül — például — özv. Pozsgai Pálné A vacsora című képét, a kiállítás Stanislav Korpa (Lengyelország) A lovam beteg A budapesti Ernst Mú- fceumibasn megnyitott nemzetközi amatőr képzőművészeid kiállítás azt hiszem, végérvényesen válaszol két kérdésre. Ax egyik: kik az amatőrök, ma az, hogy amatőr képzőművészeti mozgalom; a másik pedig: van-e létjogosultsága, szerepe az amatör festőknek képzőművészeid kultúránk alakításában? Az elsőről Bánszky Pál, « Népművelési Intézet osztályvezetője, a kiállítás egyik szellemi atyja így ír a megjelentetett katalógus- íjam : „Az amatőr jelző olyan emberek társadalmi státuszát jelöli, akiknél az alkotás belső szükség terméke, s nem válik létfenntartásuk forrásává. A sza- |bad időre korlátozott tevékenység hátránya a hivatásos művész helyzetével szemben, hogy általában nem rendelkezik annyi idővel, hogy rendszeres és elmélyült munkát végezzen. Előnye ugyanakkor, hogy mentes a hivatásosak egzisztenciális és olykor előforduló kommersziális problémáitól.’' A másodikról, hogy van-e létjogosultsága az amatőr képzőművészeti mozgalomnak, és ml az, szintén Bánszky írja: „Ä szocialista társadalom programjához tartozik az emberek alkotóképességének és látókörének sokirányú fejlesztése is. Az egyón alkotó aktivitása tehát szerencsésen találkozik a társadalmi közösség elképzelésével, s az állam ezért a művelődési intézmények útján támogatja a mozgalmat. Az amatőr tevékenység eszköze az alkotóképességek kibontakozásának, és egyik fontos útja a művészet megértésének is. Az amatőr... társadalmi hivatása, hogy közege, szószólója és terjesztője legyem az élő képzőművészetnek.” Világos fogalmazás, egyértelmű megállapítások. Igazukat fényesen bizonyítja a kiállítás, amelyen Magyarországon . kívül Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, Románia és Bulgária amatőr festői mutatják be alkotásaikat. A látogató első benyomása — miután a több száz képből és szoborból álló tárlaton végigmegy —, hogy ez az első, Ólyan bemutató, ahol az amatőr mozgalom teljes fegyverzetben áll elő, ahol kétségtelenül bizonyítja életrevalóságét, művészi erejét és nélkülözhetetlenségét is. Nem vitás, hogy művészekről és nem rossz értelműén fogalmazva, dilettánsokról van szó. Ezek az amatőr festők ■— éljenek bár a kiállító hat állam bármelyikében — tehetséges emberek, akik csak azért nem értek még el (persze, sokuk esetében már ez sem áll fenn) a hivatásosak színvonalára, mert időben korlátozottak, mert nem folytathatnak egyik kiemelkedő alkotását. A szoborfaragók közül Cs. Nagy Márton faszobrait csodálják a legtöbben, de a cseh, a román fafaragók művel is remekek. Izgalmas a kiállítás grafikai anyaga. Kitünően jellemzi alkotóikat: a lengyelek misztikusak, a csehek kissé hidegek, ob- jektívek, a németek okosak, a románok rajzain valami túlfokozott belső tartás érződik, a bolgárok Ma, csakis ma Tanjo Tanév (Bulgária) Csendélet Orsóval Emil Levélbombám e vers meghalok tőle címzettje vagyok és feladója. A mérgezett levegő is enyém a motor is a gáz is és a peremváros szeméthegyet múltamnál magasabbak Valami nem felelő jövőbe telefonálok a hiba is én vagyok és a hiába kiabálás Nézem az órám MOST, BN, ITT, és MINDJÁRT, — s az érthetetlenségem álltában szirénázik olyan mély stúdiumokat, mint hivatásos kollégáik, akik hosszú főiskolai évek alatt tanulják meg a képzőművészet mesterségbeli fortélyait és szereznek széles körű ismereteket, melyek nélkül a legrobba- nóbb tehetség sem valósulhatna meg. Nos, amatőrjeinknek kétszeresen, sőt sokszorosan meg kell szenvedniük azért, ha el akarnak jutni valahová, ha amatőrként ki szeretnék vívni a művész rangot. Ugyanakkor a mozgalom arra is kitűnő eszköz, hogy terjessze és népszerűsítse a művészeteket — őrientálinan meleg, barátságos hangulatú grafikákkal szerepelnek, a magyarokén pedig a nagy emberi kérdések, gondolatok és töprengések kelnek életre a vonalak, formák nyelvén. Ami jő ötlet volt: bemutatják az amatör textilkép- készítőket, de bőrből ösz- szeállított fali díszeket Is láthat a szemlélődő, és elgondolkozhat a művészet sokirányúságárol. kimeríthetetlen lehetőségeiről. Sokaknak kell még látniuk ezt a kiállítást, figyelemkeltőnek szántuk ezeket a bemutató sorokat. hass Ervin Egy darab Viharsarok Gondolatok egy tsz-történet olvasása közben ÜTŐN címmel most jelent meg a békéscsabai Szabadság Tsz története, liladelfi Mihály írta, a gyulai nyomdában készült. Bevezető oldalain lírai vallomás; az író vallomása, aki szívéhez-lelkéhez közelállónak érzi a feladatot, amit vállalt, mert akikről és amiről ír, az az ő életének is egy része. A könyvet elolvasva el is hisszük ezt a nekihevülést, hisz végig érezni lehet a szeretet által vezérelt szigorú kritikus hőseivel való azonosulását. Nem véletlen és nem túlzó itt a „hős” kifejezés, mert akiknek az útját bemutatja, valóban bősök: a magyar parasztság történetében bekövetkezett legnagyobb történelmi változás harcosai: a szocialista mezőgazdaság megteremtésének hősei. Szembetűnik ez mindjárt az eseménysorozat elején, amikor föllép az a tizennégy ember, aki nem tartja megoldásnak a jövő szempontjából a földreformot, és úgy érezve, hogy az eddig kisemmizett agrárproletár most sem lehet egyedül versenyképes a módos parasztsággal, az egyesülésben keresve az erőt, elszántan lépked az Áchim-tanya felé, hogy azt közös tulajdonná tegye. A viharsarki agrárproletár- ság küzdelmeinek folytatásaként az osztályharc egy konkrét megnyilatkozásával találkozunk Itt —■ — így értékeli a szerző —, és jól látja, hogy ez a szellem szervesen illeszkedik be az egész magyar haladás történetébe. Az osztátyhareot vállalő magatartás a 25 éven végigvonul. ' Nehéz próbára tevő időkben is; a fölsza- badultabb, lehetőségeket kapott jobb társadalmigazdasági körülmények között történő gazdálkodás nyugodtnak látszó, felelősségteljes, többre törekvő időszakaiban is. A könyv maga nem ígér folyamatos eseménytörténetet. Alcíme: „Mozaikok a békéscsabai Szabadság' Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 25 éves történetéből”. Mégis, • ha végigolvassuk, folyamat áll előttünk: a mezőgazdaság 25 éves fejlődésének országos folyamata, melybe illeszkedik a békéscsabai termelőszövetkezetek története is. Módszerét illetően a szerző úgy gondolja, nem alkot kategorikusan mérhető tudományos művet, azért, hogy azok is elolvassák, akikről szól. Hangvétele valóban közvetlen, ahogy maga is beszél, ahogy a megnyllatkozokat is beszélteti. Vizsgálódásának alapos tényszerűsége, történeti tisztánlátása; technikailag pedig a kutatásokra való hivatkozások, a táblázatok adatany.agá- nak áttekinthetősége stb. mégis tudományos értékűvé avatják a könyvét, melyet egy megyei vagy még nagyobb szintézis esetén bátran forgathat a történetíró. Fejezetbeosztásában történeti periódusokat követ. Kár, hogy a korszakok lényegét egyébként jól kifejező fejezetcímek alatt nem jelzi ezt évszámokkal is. Nem feladatunk e helyen a könyv részletes tartalmi ismertetése. Utalunk csak az egyes fejezetek tartalmára. „Egy kis történelmi kitérd”; Békéscsaba osztályharcos múltját, az agrárszocialista mozgalmak erejét és hagyományait villantja föl, „Hogyan tovább?”: a felszabadulást követő Időszak útkeresése. „Tanulóévek”: az 1948— 56 közötti időszak erőfeszítései. „A megszilárdulás útján”: az 1956-tól 63- ig tartó időszak határozottabb politikai és gazdasági koncepcióját rajzolja meg. „Az egyesülés”: a Kossuth és a Petőfi termelőszövetkezetek egyesülésének előkészítését és valóságát mutatja be. Nem állhatunk ellen, hogy ne idézzük ezzel kapcsolatban a könyv egy kis lírai részét Zaho- rán János visszaemlékezéséből: „A dolgozók iskolájában született meg á gondolat, hogy az új tsz neve „Szabadság” legyen. Az egyik óraközi szünetben beszélgettünk az esti iskolába járó tsz-tagokkal az egyesülés előkészületeiről. Többek között szóba került az új tsz neve is. — Petőfi és Kossuth is a szabadságért harcolt — mondta valaki... — Legyen hát akkor „Szabadság” a tsz neve! — határoztuk el ott, az iskolapadok tetején ülve.” A befejező részek — „Néhány mozaik a mából”, „Ütőn" — az elért eredményeknek örülni tudó, a jövőt felelősséggel tervező kollektíváról ad képet. A könyvet illusztráló fotókat Balogh Ferenc készítette a tőle megszokott igényességgel. A történészek körében sokszor hangoztatott történeti igazság hogy a történelmet a dolgozó tömegek csinálják. Ezt a tsz-törté- netet is a békéscsabai Szabadság ■ Termelőszövetkezet dolgozói diktálták. Fi- ladelfi „csak” írta. De jó, hogy leírta. Seek Zoltán
