Békés Megyei Népújság, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-26 / 21. szám

Elhunyt Mnllei* De*ső Müller Dezső nyugdíjas,, a munkásmozgalom régi «arcosa, as MSZMP tagja január 33-án, szerdán, 69 éves korában el­hunyt. ‘Temetéséről később in­tézkednek. Az MSZMP Békéscsabai Városi Bizottsága Kissi esi Várható időjá­rás ma estig: vál­tozóan felhős idő, szórványosan ki­sebb bsővel, ha­vas esővel, őnos szí tatással, a ma­gasabb hegyeken* hószállingózással. Mérsékelt, helyenként napköz­ben kissé megélénkülő délnyu­gati, nyugati szél. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let: mínusz 3, plusz 3 fok között, északkeleten kevéssel fagypont felett, legmagasabb nappali hő­mérséklet: általában 4—9 fok között. — SZAKÁCSVERSENY. A hét elején az Alföddi Üzemi Ven­déglátó Vállalat Békéscsabán dolgozó szakácsai mérték össze tudásukat. A verseny első két helyezettje: Plavecz Jánosné és Zahorán Györgyné vesz részt a február elején, Debrecenben megrendezendő vállalati dön­tőn. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk koszö= netet mindazoknak a roko­noknak, ismerősöknek, bará­toknak, szomszédoknak, a Békés megyei Vegyesipari Vállalat vezetőségének és dolgozóinak, akik felejthetet­len férjem, édesapám TÓTH ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, soha el nem múló fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek Gyászoló felesége és fia a megyei pártbizottság ís a megyei tanács lapja Pezsgő élei az elekl Művelődési Házban Sieben a nagyközség; Művelő, dési Házában eleven, pezsgő élet zajlott az elmúlt évben. Erre utal többek között az ís, hogy a Művelődési Ház, közösen az oktatási intézményekkel, síké. résén rendezte meg az Ifjú Ze­nebarátok hangversenyét, ame­lyen háromszázan vettek részt Ugyancsak hasznos volt az Iro­dalmi Klub élőadássorozata, amelynek százhúsz állandó bér­letese van. Jól szerepelt az elekí Nemzetiségi népi együttes, amely az elmúlt évben részt vett az országos minősítő bemutatón, ahol aranyérmes kategóriába so­rolták be. Ezzel kiérdemelték a Népművelési Intézet nívódíját, és egy jugoszláviai vendégsze­replést. Sikeresen szerepeltek a III. Duna menti nemzetközi folk, lór fesztiválon is. A Művelődési Ház vezetőségié 15 ezer forintot biztosított klüb- féiszerelésékre. Országos, me­gyei és helyi dokumentumok, valamint a helyi szakkörök mun­káiból hatszor rendezték kiállí­tást amelyet több mint ötezren tekintettek meg. Ezenkívül a he­lyi ÁFÉSZ-szél közösen két al­kalommal rendeztek lakáskultú­ra-kiállítás. amelyet 1500-an kerestek fel. A helyi Lenin Termelőszövet­kezet anyagi támogatása lehető­vé tette, hogy — több éves szü­net után — a Békés megyei Jó­kai Színház ismét rendszeresen tartott előadásokat a Művelődési Házban. — TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉPÍTŐ­IPARI TERVEKRŐL. Január Sí-én, kedden délután fél négy­kor Békéscsabán, az Építők Munkácsy Mihály Művelődési Házában tájékoztatót tartanak. Ezen Kerekes István, a Békés megyei Állami Építőipari Válla­lat műszaki igazgatója beszél a vállalat ez évi termelési, beru­házási terveiről. Évforduló Harminc évvel ezelőtt, 1944. január 26-án született Angéla Davis, a neves polgárjogi har­cos, az Egyesült Államok Kom­munista Pártja Központi Bizott­ságának tagja. ' Neve és fényképe először az USA államait járta be: a hír­hedt FBI /(Szövetségi Nyomozó Iroda) listáján a tíz legvesze­delmesebb körözött bűnöző közé került. Majd miután a rendőrök bilincsbe ver­ve elhurcolták és Kali­fornia állam hatóságai vád alá helyezték, neve és fényképe — részvétet, s hatalmas méretű til­takozást keltve — bejárta az egész világot. Angéla Davis azóta szabad és bátran küzd' tovább eszményké­péért: a faji egyenlőtlenségtől megszabadított kizsákmányolás. mentes társadalomért Ci btiszmegáüóhely Békéscsabán a Tanácsköztár­saság útja és Kinizsi utca sarkán a Szolgáltatóház építése miatt áthelyezik az ottani autóbusz- megállóhelyet. Ezért az Irányi utca elneve­zésű megállóhelyet 1974. január 28-án, hétfőtől megszünteti a VOLÁN 8. sz. Vállalat. Válto­zatlan elnevezéssel a Készruha bolt előtt létesül új megállóhely. Ezért január 28-ától mindazok a járatok amelyek az Irányi ut­ca; megállónál megálltak, nem állnak meg. HNF-elnokségi ülés Gyomén Gyoman a Hazafias Népfront Bizottság legutóbbi elnökség; ülésén megemlékeztek Leninről, halálának 50. évfordulója alkal­mából. Beszédet Herzberger Ti­bor titkár mondott. Az elnökségi ülés napirendjén szerepelt ezenkívül a fiatal ta­nácstagokkal való fokozottabb törődés, valamint a jövő hónap­ban sorra kerülő tanácstagi be­számolók jó megszervezése. Ezé., ken tájékoztatják majd a vá­lasztópolgárokat a Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottságá­nak a választás óta eltelt idő­ben végzett munkájáról, vala­mint az ez évi feladatokról. — »OMAN BAL. A Magyaror­szági Románok Demokratikus Szövetsége az idén is megrende­zi a már hagyományos román bálát. Erre az idén február 2-án, Gyulán a Komló étteremben kerül sor. A bálon egy nagyvá­radi népi együttes zenekara és szólistája vendégszerepei. — TOVÁBB BŐVÜL A ZSI- GULI-PROGRAM. A Zsiguli- kooperáciő nyomán az idén 15 650 személyautó érkezik a Szovjetunióból, 2650-nel több, mint tavaly. 1974—1975-re a ha­zánkban gyártott négyféle al­katrészből százezerrel nagyobb a megrendelés a Zsiguli gépko­csikhoz, mint tavaly. Mai névnap: Vanda A mai Vanda rendkívül érde­kes és titokzatos név. Nálunk azért számít érdekes névnek, mert ritka, különleges és zárkó­zott elszigeteltséget sejtet, s ti­tokzatos azért, mert jelentése is­meretlen. Az bizonyos, hogy szláv eredetű és főleg szerb és lengyel nyelvterületen használ­ják, továbbá az is megállapít­ható, hogy nem az ókori kultúra vívmányait elpusztító és ezzel kétes hírre szert tett „vandál” nép nevéből ered. Híres viselő­je a művei révén nálunk is is­mert Wanda Wasilewska len­gyel írónő. A Híres* szökések című soro­zatban ma 17.25 órakor filmet láthatunk. A történet elvisz az 1424-es Franciaországba. Ebben az időben két király verseng a trónért. A helyzet korlátlan ura a leghatalmasabb főűr: Fülőp. Burgundia hercege, aki egyéni érdekeit szem előtt tartva arra törekszik, hogy segítse a belga és német-alföldi tartományo­kat. — JÁTSSZUNK EGYÜTT! Hol­nap, vasárnap délelőtt tíz óra­kor Békéscsabán az ifjúsági és úttörőház nagytermében rende­zik meg az úttörő spo'rtvetélke dő-sorozat első fordulóját. Könyvekért több, mint millió forint aram és *¥ A Művelt Nép Könyvkiadó Vállalat békéscsabai 153-as bolt­jában az elmúlt évi forgalom megközelítette a 3,6 millió fo­rintot. Az Achim L. András ne­vét viselő üzlet elsősorban az üzemi könyvtárak ellátásával foglalkozik. Az üzemi könyváru­sok — csaknem 60 bizományos — az elmúlt évben töWb mint 2 millió-százezer forint értékű könyvet adott el. A kisebb jöve­delemmel rendelkező embereik is könnyebben juthatnak könyv­gyűjteményekhez, hiszen a bolt részletárusítással is foglalkozik. Ebből mintegy 52 ezer forintos forgalmat bonyolítottak le. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszö­netéi mindazoknak, akik sze­retett édesanyám, anyósom SAJBEN PALNÉ szül. Farkas Ilona temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút helyeztek. Külön köszönetét mondunk a MÁV Vontatási és Szertári Főnök­ség dolgozóinak részvétükért. Leánya Margit, veje Sándor — A MEGYEI ÚTTÖRŐ EL­NÖKSÉG történelmi bizottsága január 29-én, délelőtt fél tizen­egy órakór tartja legközelebbi ülését Békéscsabán, az MSZMP Megyei Bizottságának székhazá­ban, az L emelet 6. sz. helyisé­gében. — BEATLES-STORY. Békés­csabán, az ifjúsági és úttörőház Tízek Ifjúsági. Klubjában janu­ár 28-án, este 7 órai kezdettel Wilpert Imre, a Népművelési Intézet munkatársa tart elő­adást a Beatles-együttesről, s kortársairól. Hétfgiől-szombatit MTESZ naptár Kedden, január 29-én délután az Eötvös Loránd Fizikai Tár­sulat ifjúságii, fizikai kör„ a bé­késcsabai Rózsa Ferenc Gim­náziumban tart foglalkozást Ugyancsak kedden, január 29. én este kerül sor a Gépipari Tu­dományos Egyesület által szer­vezett egyetemi előkészítő tan­folyam soron következő óráira a békéscsabai Technika Házá­ban. Szerdán, január 30-án délután a Magyar Élelmezésipari Tudo­mányos Egyesület rendezésében Szabó Pál tart előadást a Ga­bonafelvásárló Vállalat békés, csabai kultúrtermében a keve­rőüzemi porelszívás gyakorlat; lehetőségeiről. Csütörtökön, január 31-én dél­előtt a békéscsabai Technika Házában tartja meg értekezle­tét a Magyar Agrártudományi Egyesület Békés megyei szak­osztályéi. Január 31-én, csütörtökön déL utánra a békéscsabai Technika Házába hívták össze a MTESZ elnökségi ülését. Lottő-nyerősiámok 29, 42, 46, 50, 57 A január 28-án megtartandó tárgynyeremény-sorsoláson a 4 játékhét szelvényei vesznek részt BÉKÉS MÉŰYll NtPUJSACk Ab MSZMP megyei bteoMíága és a megyei tardies iapja. FÖSZERKESZTÖa CSEREI PÁL FÖSZH2lKESZTÖlIELyE¥’SES ­ÜOeáis (S-yöia OLVASOSZERKESETÖKs Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ! Boeskár Sánoe GAZDASÁGPOLITIKAI ESOVÁTVEZETŐ: Pödttna Péter MŰVELŐDÉS POLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sasé Eret® SPORTROVATVEZETÖI Machalek Istváu Szerkesztőség: M Békéscsaba, Postafflök IMt Telelőn: 12—iss, ía—298 lösdja a Békés megyei ILapldadö Vállalat Telefon: is—021, SS—OSI WJ Békéscsaba Poétái jók m. PELELÖS KIADÓ: Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta ÉSőtizethetS a oostahivata! oknál és s> kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra: 38,— F& Dürer Nyomda Telepe. Békescsaot Index: §5 081 Autó* és üiotorfeerékpáMulsjdonosQl! figyelmébe! A kötelező oépjárntiteleíősség-liizlositas 1974. ÉVI JANUÁR 1-ÉN ESEDÉKES DIJA A HÖ VÉGÉIG PÓTLÉKMENTESEN FIZETHETŐ. A DÍJNAK E HATÁRIDŐN BELÜL TÖRTÉNŐ BEFIZETÉSE A GÉPJÁRMŰ-TULAJDONOSOK ÉRDEKE. AZ AUTÓSOK KÉT RÉSZLETBEN, JANUÁRBAN ÉS JÚLIUSBAN FIZETHETIK A DIJAT. AZ ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ NÉVRE SZÓLÓAN MEGKÜLDI A GÉPJÁRMŰ-TULAJDONOSOKNAK — A DÍJ BEFIZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES POSTAUTALVÁNYOKAT, •= A TÁJÉKOZTATÓT, — GÉPJÁRMŰKÁR-BEJELENTŐ LAPOT, — A VÁLTOZÁSJELENTŐ NYOMTATVÁNYT. HA A KÜLDEMÉNY TULAJDONVÁLTOZÁS, VAGY EGYÉB OK MIATT NEM VOLNA KÉZBESÍTHETŐ, AZ AUTÓS, A MODOROS A LAKÓHELYE SZERINT ILLETÉKES IGAZGATÓSÁGNÁL. ILLETVE ÁB-FIÓKNÁL — A MÜLT ÉVI Díj BEFIZETÉSÉNEK IGAZOLÁSÁVAL — VEHETI ÁT A POSTA- UTALVÁNYOKAT ÉS A TÖBBI FELSOROLT NYOMTATVÁNYT.

Next

/
Thumbnails
Contents