Békés Megyei Népújság, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-16 / 294. szám

DINASZTIKUS DIÁK

Varga Imre elbeszélése

*

(Lovas László emlékének, aki a Bolyai és Györffy népi kollégiumok egyik, alapító tagja volt.)

Attól télt, elkésik. Lihegve húzódott meg a katolikus templom előtt, a kereszt körüli félhomályban. Jó hely, pompás hely. Nem láthatják, viszont pontosan számon tartja: ki megyen el a plébánia előtt, s lépdel át a kirakatok sárga fényutcáján. Innen észreveheti Grétit Nem gyanítják, hogy les valakit. Vagy hogy éppen őt várja. Majd utána is iramodhat. Hisz erre biztatta a lány! Amikor átvette, s idegesen zsebébe tűrte a magyar házi dolgozatot, a déli szünetben, kereken hatvanmá- sodperces találkozásukkor. délután zongoraórán leszek. Hétkor megyek haza. Ha akar...” Persze, hogy akar. Húszéves legény ne akarna? Micsoda húsz év van a vállán! Épp azért akar Grétivél találkozni. Mindenáron. Számára . idegen emberfaj Gréti. Szerfelett izgalmas. Állítólag nemesi származék. Az apja huszáralezredes. Nyugalmazott persze. Csurran- cseppen némi földecskéjük is. Csillagnyi köztük a távolság. Éppen azért, éppen azért Neki kell vágni a le- ■ hetetlennek. Neki, neki. Egyszer, futólag megcsókolta a lány. Amikor az első házi dolgozatot megírta helyette. Ez lett a fizetsége. Másnak öt pengő. Puha volt az ajka, kicsikét nedves. öt a Magyar utcában így nem csókolták meg soha. Húsz év alatt se.

Hideges ez a márciusi este. Három nap múlva itt van az Idus. Mégis ilyen. Északról fújt a szél, a Szántó Albert utca felől. Hogy fázhattak a törökök, amikor még ők székeltek itt, a békési várban, ö is fázik. Pedig ő igazán idevalósi. Bolgár Jóska mondta, az anyakönyves: „A ti- titi családotok, öcskös, itt eszi a krumplit 1720 óta. Legalább. Kokokosárfonó dinasztia.” Wenckheimék pedig földbirtokos dinasztia. Vajon azok is így dideregnék ebben az északi szélben? Viszont nem mondható valami béleltnek a kabátja. Pedig ő is dinasztikus, lám. Ezt úgy kapta, ezt a hacukát, igaz, amikor az ügyvéd úr fia sikeresen átcsússzant szeptemberben latinból a pótvizsgán. „Magának, ez még elegáns is lesz, Misiké” — mondta a tekintetes asz- szony. Ügy látszik, az ujjügyesség az ilyen dinasztikus lényeknél öröklődik. Oly sikeresen stoppolta be a kabát könyökét, hogy az osztályban észre sem vették. Legfeljebb azt, hogy az ingét saját kezűleg mossa. Nemcsak, a magáét. Négy öccse van, meg az apja. Mindőjükét ó mossa. Anyjuk ugyanis elköltözött. Kint lakik a Rózsa temetőben. „Misi is kimoshatná hetenként kétszer az ingét” állapította meg egyszer Pikli. Nem hozzá szólt, de' hogy értse, úgy. Piklinek igaz nem két inge van. Úgyszintén nem a tanítványok fillérei tartják fent. Áá. Gréti ilyet nem mond. „Juj, a maga bajsza!” mondta megborzongva akkor. És hirtelen izgatott lett Szeme tisztára olajban úszott Nagyon elnyargalt az idő. Lám, Almási Imrus is hazaikocogott már, a lakatossegéd. Nem vette észre. Kabátnélküliségét felhúzott vállal igyekezett melegíteni. Neki is jobb lenne elkocognia. Mindjárt Bánatos Katánál kell lennie. Elúszott az idő. László bácsi elhozta a mai bibliakörre Lajos Iván könyvét Azt azt amelyiket elkoboztak. Ami a német törekvésekről szól. Pontosan úgy csinálja • ez a gintnáziumbeli LásZló bácsi is, mint a másik Laci bácsi, a városszéli. Kecskeméti íjászló. Egyikük a Párizsi utcában. A másik a ref. gimiben. Ezt úgy hívják: Kassay László, Vezeti a Soli Deo Gloria bibliakörét. A biblia most Lajos Iván könyve volt Mert délben a Deutsch- landsenderből berekedt ifjú torkokon harsogott a dal: SA marschiert mit ruhig festem Schritt. Kecskeméti Laci bácsi, a másik, aki egyáltalán nem pap, mint Kassay László bácsi, az is effélékről beszélt. Nála ugyan nem bibliát olvasnak, inkább csak kártyáznak. Dióra, mogyoróra, aszalt szilvára. Amj. kerül. Hogy közben egy valaki félhangosan olvas, azt nem kötik soha senkinek az orrára. Hojcska Mihály csendőrszakaszvezető úr se gyanítja, pedig a harmadik szomszédban lakik. Rakosgatják a kártyát 1 Emitt meg bibliaolvasással kezdik. Fura pap ez a Kassay László bácsi. Máma is így imádkozott: isten nem ragaszkodik hozzá, hogy az ő egyházában az elölülőknek minimálisan ötven holdja legyen, az ő szolgáinak meg százötven. Utána veszik elő a könyveket. Az efféle kis bibliamagyarázó írásokat,

mint a Viharsarok ugyebár, Puszták népe, Néma forradalom. Persze, a végén mindig zsoltárokat énekeltek. Itt hangosan, teli torokkal. Kecskeméti Laci bácsiéknál viszont egyszer volt énekszó. De ott ezt is csak dúdolták, dünnyögték. Valami ismeretlen zsoltárt Amit a moszkvai rádióban tíz órakor rezesbanda szokott játszani. Utána egymásra mosolyogtak,' s azt mondták néki: — Te ezt még nem érted, Miska...

És itt ácsorog, hiába, a katolikus templom előtt Március közepe mindjárt. Három nap múlva. Gréti még mindig nincs. A német páncélosok már biztosan benyargaltak Becsbe. Délelőtt a történettanáruk, egy kuruckori család sarja, így motyogott bajusza alá: „Khm, kérem, a történelem kopogtat az ajtajukon. Maguk meg csak vihognak, kérem, akár a fakutya. Magúit a tokaji vásárt is elfelejtették már. 1938 márciusában nem gondolnak maguk, se Brutusra, se Petőfi Sándorra. Maguk, kérem, csak a... majdmeg- mondommire gondolnak. Eh!” És neki akkor eszébe keveredett Maulwurf Laci mondása. Két éve mesélt neki valami bécsi Marx-hofróL Az ágyúzással kapcsolatban mondott valamit figyeld meg, Adolfnak nyitottak most kaput. Egy-két év, és...” Menynyi eszébe keveredik az embernek, míg itt ácsorog. Míg vár, - Margitra. Gréti. Gréti. Ez a név is milyen! Igazán nem sokat tudott róluk. Csak az alezredes papát, a földet ideges vibrálását a lánynak. Amitől 6 is rettenetesen nyugtalan lesz. Miért van az, hogy? Igenis, nem ördögök ők. Kecskeméti Laci bácsi pedig milyennek festi le ezeket. Nem azok. Lám, az egyház adott neki is tandíjmentességet Végeredményben ott Is az urak. Persze, belőle is urat akarnak. „Maga, kérem, karpaszományos lesz” mondta neki a sorozáson egy hasas százados — „ilyen ingben tehát nem járhat, kérem!” Persze, persze, mikor négyszáz éve csinálták ezt az iskolát azok a prédikátorok világosanlátó népet akartak faragni falai közt. Azért csurran-cseppen most az őféléknek is valami. Az ilyen dinasztikus szegényeknek is. Persze, nem szabad letagadni: bement az ő apja is az igazgatóhoz. A kicsit-mindig-italos apja, az a jó kezű kosárfonó,

akineft minden május else^

je előtt, meg november elején össze kell koccintani bakancsa sarkát Traján- Takaros alhadnagy úr előtt a csendönségen. Az a kis girhes-görnyedt-kocsmailla- tú Lepke Lajos pedig odahajolt az igazgatóhoz, egészen közelhajolt hozzá, a szemébe nézett s ' kettesben lévén így szólott: „Kérem, én emlékszem, hogy szavalt maga a bérház erkélyéről. Nem felejtettük el mink azt a verset, meg szavalást. A fia,mat szeretném, ha...” így vették feL Tandíjmentesség is lett Nyolc éven át lett Mostanában regélte -el az apja, hogy tudjon róla ő is. Tudja, és kész. Azért is csak segít Grétinek. Ha egyszer olyan lehetetlenül nehéz témákat íratnak azokkal a szegény ötödikesekkel. Mért ne segítsen? Olyan nedves az ajka, olyan puhán és szívón érintette a bőrét, hogy... Kecskeméti Laci bácsi nem ért hozzá. Mi az, hogy amíg a tulajdon korlátáit szét nem zúzták, addig csak egy elv uralkodik: guba gubához, suba subához, lópokróc íópokróchoz. Nem igaz. Kecskeméti Laci bácsi, nem igaz.

Izgatott volt. Toporgott. Párok jöttek a Körös-híd felől. Párok mentek a Körös-híd felé. Még gondosabban felhajtotta a gallért. Hitler azóta már biztosan csakazértis keresztül hajtatott azon a Marx-hofon. És Gréti még mindig, még mindig, még min...

Megfagyott váratlanul minden. Csonttá fagyott. Ott sétált, ringott, harangozott az úttest túlsó oldalán, az éles sárga fény- folyón átlépdelve a lány. Vastag bokáját, kicsikét O lábát, ezer közül felismerte volna. Kabátja aljának kaszáló járását is. Gréti, Gréti! Kiáltani kívánt. Görcs béklyózta nyelvét. Lódulni ' akart. Dermedtség fagyasztotta egész valóját. Nem tudott utánuk ugrani. Ugyanis ketten voltak. Persze, hogy ketten. Előre is tudhatta volna. Ta- kách Zoltán kísérte. Az a, magas, egy osztállyal alatta járó, intemátusi. fiú. Fess és butácska fiú. Éltáncos és diszkoszdobó. Az anyja tánctanár, az apja meg ki- tudjaki. Csordogál belőle a szellemesség. Bah, szellemesség! Link fecsegés.

Szalmatűz lobbant fel belsejében. Egyszerre utánuk eredt. Szándéka volt: utolérni őket. Elrántani onnan a fiút. A nyári csép- •lés és zsákolás és malmi munka nyomán neki is akad némi muszklija. Nem a diszkosz keményítette. Elrántani, és bele az árokba. A Szántó Albert utca sarkán már két méternyire volt tőlük. Azok nem is sandítottak hátra. Minek? 'Előttük sötétség volt. Ott már spóroltak a villannyal. Takách Zoltán karja most egyszerre átfogta Gréti derekát. Semmi tiltakozás.

Inkább odahajolt. így lépték át a határt. Lepke Misi már nem. Fújtatott, fújtatott, mintha egyenesen a városszélről nyargalt volna utánuk. De nem lépte át a mezsgyét.

Csak mindent megérteti Olyan világosan és oly metsző értelemmel, mint eddig soha. Szégyellni kezdte magát. Már sírni is tudott volna. Hogy így megaláztatotl Aki ezt a belül izzást nem szenvedte még el, ó az soha nem érti meg az emberi tettek rejtelmes okait. Amikor már nem látta őket, visszafordult a diák. Szabályos jobbra át. Felszegett fejjel megindult. Már csak attól félt, elkésik. Fél nyolfcra várja Bánatos Kata. És vacsora. A latin kbrrepe- tálásért. Ügy loholt, úgy hordozta néma fehérizzását, mintha ezer, lázadásra kész, néma fogollyal telizsúfolt börtönt cipelne bőre alatt (így indult el, amikor két év múltán, egyetemista korában a Bolyai Kollégiumot alapították meg Budapesten, akkor is ez a dac hajtotta a parasztfőiskolás közösség féllegális szervezetébe. Csak egyszer szakadt fel belőle életében hangosan, mondhatni: sütős szavakban az egész itteni világ megégetésének, bármi áron szétzúzatásának kívánsága, amikor 1944 nyarán, a szolnoki vasútállomást bombázó angolszász repülőgépek felé üvöltött, vagonba zárt katonaként, felemelt öklei között: „Csak ide, csak ide szórjátok! Itt vannak, itt, itt!” Az életben maradt szemtanúk szerint e szavai után akkor nyomban kiragadták a láncos bombák lángoszlopai az élők sorából, miként egykor Illést az úr tüzes szekere.)

Bánatos Kata negyediVdlmutS Frigyes wJ*»

kés kislány volt, udvaros fekete szemmel, patyolaté» bőrrel. Vártán várta konyhájukban. Szülei bent rejteztek szobájukban. Nem merték tanulását zavarná. Lepke Mihály nem vette észre a kislány riadalmát, amikor az dúlt arcát megpillantotta.

— Deklinálnunte kell holnap — figyelmeztette halkan a lányka.

— Igen? Akkor ragozza el nekem a ... perficjia puellae kifejezést.

Bánatos Kata megzavarodott. Fogalma sem volt, mi az. Tétován szótárért nyúlt

— Nem tudja? Megmondom én. Ne keresse. Perfidia puellae annyi, mint a lány hűtlensége.

Várta a ragozást. A fűle. Ágyában viszont továbbélt a másik kép, Gréti. Grétinek a perfidiája. Mi lett volna, ha ő teszi a jobb kezét a lány derekára? Képtelenség, érezte most világosan. Mi lenne akkor? Áá, jobb az ilyesmire vágyakozni, mintsem elérni. Hiszen, ha így találkozna Almási Imrussal (hat évig egy padban ült vele az elemiben), amint kiskabót- ban, vállait felhúzva lépdel olajos-fekete hacukájá- ban! vajon odaköszönne neki: szervusz? Bizony, bizony, Gréti mellől csak így szólna: jó napot. (így szólna 6? S a dinasztia, a nagy család mit mondana erre? Pokolba veletek, pokolba, hazug délibábok! Pokolba, pokolba!)

— Misi bácsi, ne.:; Ne higgye! Nem minden lány olyan. Igazán mondom, hogy..: — s a fiú kezéhez kapott Bánatos Kata. Halálra rémülten pillantotta meg tanítómestere szeme sarkában a könnyet. Mert szentül azt hitte a kedvea kislány, csak afféle játszi kis perfidia puellae miatt van az egész.

r ~v'

IP

!/ w &

fr 1:1 ^

..

;

' f ' ^fir

Si

h yr/r%

S ! f>

i \

...

...—Hl >1

........

m

t »

Várkonyi János

Falusi utea