Békés Megyei Népújság, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-15 / 293. szám
Bemutatjuk a békéscsabai Városi Tanács elnökét Üzemi demokrácia Sokan ismerik — és nemcsak a megyeközpontban, hanem a ■megye többi városában, járásában is — Araczki Jánost, Békéscsaba városi Tanácsának csütörtökön megválasztott elnökét Ismerik, hiszen az 1937-ben csorvási mezőgazdasági munkáscsaládban született ember, miután befejezte általános iskoláit, úgyszólván azonnal bekerült az életbe. Középiskolai tanulmányait Szabadkígyóson, a mezőgazdasági technikumban végezte, ahol már a gyakorlati foglalkozásokon közvetlenül találkozott, együtt dolgozott a parasztemberekkel. A munkásosztállyal valő találkozására az iskola elvégzése után került sor, amikbr nyolc éven át az akkori mezőgazdasági gépállomásokon dolgozott. Erre az időre, ezekre az évekre ma is szívesen emlékezik. Ebből a munkaköréből került a munkásság érdekvédelmi szervezetéhez, a Szakszervezetek Megyei Tanácsához politikai munkatársnak. E beosztásában sokat járta a megyét, az ipari és mezőgazdasági üzemeiket, bővítette ismereteit és szerzett sok barátot a munkások és a termelőszövetkezeti tagok körében. Ebben a munkában szerzett ismeretei adták az alapot ahhoz, hogy 1966-ban a párt apparátusába került. Mint a párt megyei bizottságának munkatársa, még többet volt az emberek között, intézte ügyes-bajos dolgaikat, osztozott gondjaikban. Közben tanult. Elvégezte a marxista—leninista esti egyetemet, majd a hároméves politikai főiskolát. Miután a főiskolát befejezte, 1971-ben a párt békéscsabai bizottsága titkárának választották meg. Mint a párt városi titkára, sokat tett Békéscsaba gondjainak (megoldásáért, az üzemek, intézmények, mezőgazdasági űzetnek fejlesztéséért. Most december 9-én, mivel Békéscsabán a 11-es választókerület tanácstagja lemondott, választották meg a városi tanács tagjává, csütörtökön pedig a városi tanács végrehajtó bizottsága tagjává, illetve a városi tanács elnökévé. Megválasztása után beszélgettünk Araczki Jánossal. Programot nem mondott, csupán egy mondatban, amely a következő: „Szolgálni a népet, a várost és nyílttá tenni a tanácsi munkát”. Amikor köszöntjüfe új megbízatásában Araczki Jánost és jó munkát kívánunk, egyben az is eszünkbe jut, amit az , egyik tanácstag mondott nemrégen a városi tanács ülésén: jó lenne, ha a békéscsabai Városi Tanács elnökei nem váltanák sűrűn egymást, hosszú éveken át vezetnék a tanácsi munkát, mert ez szolgálja a város érdekeit. B. J. Nagy mesterek, kis kezek Kis kezek. nagy mesterek a címe annak a kotta-kötetnek, amelyből — többek között —, már ki tudja, hány nemzedék t anulta-tanulja a zene alapjait. A békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola szerdai növendék- hangversenyén megfordult a gyűjtemény címe: nagy mesterek — Mozart és Bartók, Beethoven és Kabalevszkij — müveit játszották kis kezek. Néhány éve, vagy néhány hónapja zenét‘tanuló zongoristák, hegedűsök. fuvolások, egy csellista és a vadászkürt ifjú megszólal tatója adtak számot tudásukról a jobbára szülőkből ö&z- szegyűlt közönségnek. A hangverseny értékét természetesen nem lehet a felnőtt koncertekével összehasonlítani. Legalábbis, ami a produkciók színvonalát illeti. Más szempontból azonban ez a szűk órára fogott műsor is „felnőtt-értékű” volt. A gyerekek sikerélményt szerezhettek — és a szereplésük utáni jókedvüket, mosolyukat látva szereztek is. Ezen felül pedig — s ez a szó szoros értelmében így igaz — gyakorolták magukat a közéleti szereplésben. Mert a társak és a szülőik tucatjainak szeme előtt eljátszani mondjuk egy Cle- men ti-szonatinát... a közéleti szereplés válfaja. Amihez jó már minél fiatalabb korban hozzászokni. Hogy később — amikor nem egy viszonylag köny- nyű zongoradarab bemutatása, hanem például a munkahely egy vitatott kérdésében a felelős állásfoglalás lesz a tét — ne zavarja az akkori felnőttet a gyakorlatlanság, a lámpaláz, hogy ne maradjanak kimondatlanul a komoly gondolatok,, Ez mindenképpen a kis koncert valamennyi szereplőjének javára válik majd. S talán olyan is akad közülük, aki az említett közéleti aktivitás mellett egyszer a hangversenypódiumon — nagy mestereknek már nem „kis kezek”-színvonalú előadásával — is sikert arat majd... A kollektíva erejével P ártunk X. kongresszusa határozott ösztönzést adott az üzemi demokrácia szüntelen fejlesztéséhez. Világossá tette, hogy az. üzemi demokrácia politikai kérdés, nem különíthető el a munkáshatalom lényegétől. Az üzemi demokrácia lelke és értelme az, hogy az üzemekben a munkások mindentől tudjanak és tapasztalataik alapján tényleges befolyást gyakorolhassanak az üzemi viszonyok alakulására. A munkásoknak tudniuk és érezniük kell, hogy szavuk van, nemcsak mindennapi munkájukra, hanem gondolataikra is számot tartanak. Ez felel meg annak a ténynek, hogy nálunk legfőképp a munkásosztályé a felelősség az országért, a szocialista építésért, a jövőért. Mindezekből következik, hogy a vezetők nagy felelősséggel tartoznak az üzemi demokrácia helyzetéért és fejlődéséért: társadalmunkban ez a követelmény a vezetői készség egyik alapvető normája. a vezető nem a munkásnak, hanem önmagának és a rábízott ügynek tesz szívességet, ha megosztja a gondjait és a kollektívára támaszkodva irányítja a feladatok teljesítését. Ezzel kapcsolatban érdemes figyelmet fordítani egy sajátságos ellentmondásra. Gazdaságirányítási rendszerünk széles körű önállóságot ad a gazdasági egységeknek. A helyi vezetőkre sokkal több gond és felelősség nehezedik, amióta a központi irányelveket önállóan kell alkalmazniuk, s nekik helyben kell megteremteniük a jó gazdasági eredmények feltételeit és garanciáit. Kézenfekvő, hogy most sokkal inkább, mint valaha, nélkülözhetetlen szükségük van a kollektíva aktív támogatására, arra, hogy a döntések, a nehézségek, a jobb megoldások keresésének a terhét minél több tapasztalt munkás és műszaki megossza velük. S egyúttal állandóan ellenőrizniük is kell döntéseik helyességét, most már nem a részletes tervutasítás tükrében, hanem a kollektíva ellenőrzése útján, a dolgozók véleményének fényénél. Ez tehát a dolog egyik oldala. Az ellentmondás abban rejlik, hogy. nem egy vezető e követelményekkel Szörpvásár az alkoholizmus ellen „Tudod mit? — igyál husit” ez a legújabb antialkoholista plakát jelszava, ame'lyel egyre gyakrabban találkozhatunk vállalatoknál, üzemeknél és más Békés megyei közintézményeknél. Az alkohol romboló hatása úgyszólván mindenki e’őtt közismert, az alkoholizmus mint betegség időnként egy-egy embernél szörnyű tragédiát okozhat. A társadalmi szokásokban napjainkban bekövetkezett változás komoly támadást indított a mértéktelen alkoholfogyasztás el’en. A különböző cola-készítmények megjelenése, mind ízre, mind zamatra felveszik a versenyt a legdrágább szeszes italokkal is. Ugyanúgy emelkedő tendenciát mutat a szörpkészítménvek nagy választéka és lehetősége, hogy legalább olyan ízlésesen tálalhassák fel, mint az alkoholt. A szörpkészítményeknek az egyéb alkoholkészítményekkel szemben nagy előnyük, hogy vitamin- és ásványanyag-tartalmükkal különösen télen komoly egészségvédő hatásuk van. A meghitt ünnepségekkel, az ízlésesen tálalt szeszmentes italok így nemcsak alkoholpótló funkciót fejtenek ki. hanem az egészségünket is védik. Örömmel vettük a Szolnok— Békés megyei Élelmiszer Nagykereskedelmi Vállalat akcióját, hogy a téli hónapokban jelentős árleszállítással hozzájárult a különböző szörpkészítmények nagyobb forgalmához. A novemberben meghirdetett szörpvásár Békés megye területén várakozáson felüli sikert mutatott. Ezért különösen komoly eredmény, hogy a vállalat a nagy forgalomra való tekintettel december 31-ig meghosszabbította az árleszállítással egybekötött szörpvásárt Ügv gondoljuk, minden antialkoholista szamára ez sikert ja'ént, mert az első eset, hogy az időszakos „borvásár” mellett meg’elentek az árengedményes üdítő szörpök is. Dr, König János szöges ellentétben, csupán környezetének szűk körére épít, leginkább a gazdasági egységek és részlegek szakvezetőinek véleményét és tanácsait hallgatja meg, viszont a munkások tapasztalataira és véleményére keléssé figyel. Az ilyen vezetők főképp arra hivatkoznak, hogy az egyszerű munkásnak nincs átfogó nézőpontja és megfelelően magas szintű szakértelme a bonyolult kérdések áttekintéséhez, a problémák és a lehetőségek megítéléséhez. Pedig ez hamis hivatkozás, nem utolsósorban azért, mert ha valahol a munkás nem tud mit szólni a munkahely üpyéhez-gondjá- 1voz, ez azért van, mert arról semmiféle tájékoztatást sem kap. Ez pedig nem a munkás hibája, hanem az üzem vezetőié! Másrészt ezek a vezetők úgy vélik, hogy a munkások aktív részvételének a konkrét termelési feladatok teljesítésében kell megnyilvánulnia, ez az ő dolguk, s ehhez az anyagi ösztönzés és érdekeltség rendszere elegendő. Ismét a X. kongresszus megállapítására utalunk: semmiféle ösztönzési rendszer nem pótolhatja, csak segítheti a tudatos cselekvést. Ügy is fogalmazhatunk, hqgy a szocialista társadalom viszonyai között aiz anyagi érdekeltségi kapcsolatok csak akkor működhetnek termékenyen, ha egyszersmind szocialista emberi tartalommal is telítődnek. Ha az üzemi vezetés és a munkáskollektíva között politikailag és emberileg semleges a kötelék, az anyagi érdekeltségi kapcsolat önmagában — üres mechanizmus marad. Aki ezt tagadni próbálja, egyszeriben politikai zsákutcába kerül, hiszen pártunk politikájához, szocialista létünk tartalmához semmi köze sem lehet egy olyan nézetnek, amely szerint a dolgozót csupán a fizetési boríték kapcsolja a szocializmushoz. áadásul a vezetők és a munkások között a mi társadalmunkban tartósan el sem képzelhető semleges kapcsolat: ha ezt a viszonyt nem táplálja az együttgondolkodás, az együttműködés, a fejlődés közös keresésének szándéka, akkor ez a kapcsolat menthetetlenül megromlik. A kapcsolat eldologiasodását bizalmatlanság szövi be. A vezetőknek is, a munkásoknak is döntő fontosságú érdeke a jó, bizalom- teljes együttműködés. Ha ez kialakul, ennek a légkörében kiszalad a talaj némely emberek lába alól, akik eleve „hivatalból” szembehelyezkednek mindenféle vezetéssel, és igyekeznek hangulatot kelteni a vezetőkkel szemben, mindig és mindenütt a közös ügy, a muin- kásérdek kárára. Vannak vezetők, akik viszo- lyognak az üzemük munkásaival folytatandó eszmecseréktől. Attól tartanak, hogy részint túlságosan sok problémával és javaslattal halmozzák majd el őket, részint szókimondó bírálatban részesülnek. Az ilyen félelmek főként ott kapnak lábra, ahol a munkásokkal való találkozások, beszélgetések nagyon ritkák. Igaz, hogy zsákkal öntik a gondokat és a megjegyzéseket a dolgozók, ha erre csak félévenként egyszer van módjuk. Ha azonban a vezetők é$ a munkások kapcsolata módszeres és gyakori, a bírálnivaló sem gyűlik halomba, hanem a beszélgetések szervesen beilleszkednek a normális munkamenetbe. Ami pedig az észrevételek és a javaslatok természetét i illeti, bizonyos, hogy nem min-j R den vélemény lesz helyes és elfogadható, nem minden javaslat lesz kivitelezhető, nem minden igény lesz azonnal kielégíthet^. Az üzemi demokráciának nem feltétele és követelménye, hogy minden elhangzott szó és nézet tökéletesen átgondolt, dokumentált és minden teketória nél_ kül megvalósítandó legyen. De feltétele és követelménye, hogy rendszeresen teremtsen fórumpt minden dolgozó számára. Az üzemi demokrácia eleven folyamatában a leglényegesebb a vélemények szabad kifejtése és egyeztetése. A termelés közvetlen résztvevőd tele vannak bőséges és konkrét tapasztalatokkal. a vezetés pedig jobban látja, hogy az adott időben mi lehetséges, mi nem. Ez a tisztázó egybevetés és a hasznos észrevételek minél gyorsabb megvalósítása az, ami az üzem jó légkörét, a munkások jó közérzetét és a feladatok jobb teljesítését előbbre viszi. Szűklátókörűségre vall, ha a vezető úgy érzi, hogy az üzemi viszonyok, az egyes megoldások kritikája árt az ő személyes presztízsének. Ezerszer bebizonyult, hogy a munkások bírálatát megszívlelő vezető tekintélye megnő, fokozódik iránta a tisztelet és megbecsülés. A vezető tekintélyének a pökhendiség, a munkások lekezelése árt. S árt á jó ügynek is, mert az ilyen vezetőt a munkások nem részesítik abban a támogatásban, amire szüksége volna. Végtére is mit bírálnak, mit igényelnek a munkások? Azt bírálják, ami megnehezíti a folyamatos, rendes munkát, Azt teszik szóvá, amiről tudják: ha a vezetés változtatna rajta, eredményei sebben dolgozhatnának, megjavulna a teljesítményük, s ezzel a keresetük is. Hát nem ugyanaz az üzemi vezető érdeke is? Ha pedig egy gyékényen árulnak, miért a viszolygás. Ez teljesen értelmetlen magatartás. T ermészetesein az üzemi demokrácia termékeny légkörét csak az értelmes javaslatok megszívlelése, a bírált körülmények megváltoztatása tarthatja fenn. Nincs rosszabb, mint amikor a vezetők elismerik az észrevételek jogosságát, mégis minden a régiben marad. Vagy meg tudom magyarázni, hogy mi miért jó úgy, amint van, vagy változtatnom kell a dolgon. Ha most nincs rá lehetőség, akkor ki kell jelölnöm megfelelő határidőt, ám akkor aztán cselekedni kell. Az üzemi demokráciának ezek a szabályai feltűnően hasonlítanak a józan ész diktálta módszerekhez. Ezekben a hetekben mind a pártszervezetekben, mind az üzemekben. vállalatoknál a munkások tanácskozásain növekvő hangsúlyt kap az üzemi demokrácia fejlesztésének igénye. Ez nagyon fontos politikai igény. Kétségtelen^ hogy az év végi beszámoló taggyűléseken is a kommunisták figyelmének előterében van és lesz ez a kérdés. Hiszen, amikor ebben előbbre lépünk, szocialista építőmunkánk továbbfejlesztésének egyik döntő feltételéről gondoskodunk. Nemcsak a helyi vezetők: egész társadalmunk sem nélkülözheti azt a felbecsülhetetlen értékű, teremtő energiát, ami az üzemi demokrácia forrásaiból fel buzog. Seress Sándor 5 1973, DECEMBER 1&
