Békés Megyei Népújság, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-06 / 260. szám

A második világháború újabb irodalmáról

Egyre sürgősebb feladat a biztonságosabb közlekedés megteremtése

A Budapesten lezajlott nemzetközi történészkongresz- szus irányította rá a figyelmet a minden idők legvé- esebb drámájának egyre terebélyesedő irodalmára. A győztes szövetséges hatalmak sikeres hadvezéreinek tollából kikerülő emlékiratok mellett egyre nagyobb számú történész, illetve hadtörténész átfogó elemzése kerül az olvasó elé, de segíti az áttekintést a hadvezetéseik egyes térségekre vonatkozó haditerveinek _kötetekre menő ismertetése is. Így a Zacharov marsall szerkesztésében megjelent „A második és harmadik ukrán front felszabadító hadművelet Délkelet- és Közép-Eurő- pában 1944—45” című testes kötete, amely kombinációja a

visszaemlékezésnek. a megalapozott hadtörténetnek és a

szépirodalmi szintű leírásoknak. A sok-sok levéltári forrást felvonultató elemzés izgalmat kelt, mert a szovjet hadműveleti akciókat a német vezérkar stratégiája és taktikája szembesítésének módszerével mutatja be. A német Andreas Hillgruber 1970-ben megjelent „Államférfiak és diplomaták Hitlernél” (Staatsmänner und Diplomaten bei Hitler) című munkája 70 diplomáciai beszélgetés jegyzőkönyvét hozta nyilvánosságra, amelyeket diplomaták 1942 és 1945 között a Führerrel folytattak. Leginkább ehhez kapcsolódik a magyar történészektől összeállított 1000 oldalas „A Wilhelmstrasse és Magyarország” című 1968-ban megjelent iratgyűjtemény a tartalom központi magvára utaló „Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933—1944” alcímmel. A nevezett gyűjtemény azért is figyelemre méltó, mert — bár a hitleri német birodalom külügyi iratai hozzáférhetőek a kutatás számára — még nem nyertek publikálást olyan mértékben, mint más területek adalékai.

Természetes, hogy a kötetek sokaságából elsősorban a magyar történelem e tragikus, fölötte ellentmondásos szakaszának vonatkozásait akarjuk látni. Érezzük, hogy — bár sokat tudunk már — még nem látjuk belülről a hadvezérek titkos mappáinak belsejét, titkos akarásaikat, terveiket velünk s szeretnénk tudni, mit tanácskoztak rólunk, bizalmasan, akik nem voltunk jelen.

Ha csak néhány gondolatkörre koncentrálva figyeljük is a magyar históriával kapcsolatos fejleményeket, sokkal ámyal- tabbak lehetnek a nagy esemény figuráinak képei, mint amelyeket a fehér-fekete gyorsfotó mintájára festhet az ábrázoló történész, kevés adalékra építve. Nem felmentünk, ha a már beivódotthoz képest mást is tovább adunk az olvasottakból, csak az ismereteket motiváljuk, gazdagítjuk. Ugyancsak gazdagodik ismeretünk a döntéseket hozó tanácskozásokról és konferenciákról is az újabb irodalom birtokában.

Egyik érdekfeszítő kérdésünk a közép- keleteurópai nacionalizmus, a volt Kis-Antant és a magyar fél szembeállításából következő torzsalkodás, amelyet Hitler előnyére fordíthatott. Külügyminisztere, Rib- bentrop megjegyezte az Erdélyt megelőző, 1940 őszi ítéletről, hogy „a bécsi döntés mindkét fél szempontjából helyes volt. Mi sem mutatja ezt jobban annál. hogy amikor kihirdették, a román külügyminiszter elájult, a magyar külügyminiszter pedig le akart mondani” Tömény cinizmussal átitatott humor ez a

4 ummss&

1973. NOVEMBER 6.

fasiszta nagyhatalom külügyei- nek vezetőjétől.

A szemünk előtt játszódik le, amint saját pozíciójukat is gyöngítve mártogatták be egymást a csatlós államok vezetői Hitlernél, hogy beilleszkedjenek a hitleri új rendbe. Amikor 1942. február 11-én Antonescu meglátogatta Hitlert, azt hány- torgatta, hogy míg Románia a közös háború érdekében már 200 milliárd leit áldozott és a tisztikar 25, a sorállomány 23 százaléka elpusztult a németek oldalán, Magyarország csak jelentéktelen erőfeszítést tett. Hitler közölte ekkor: „Az a célja, hogy Magyarországot áldozatok hozatalára szorítsa és ne engedje, hogy lustán távolmaradjon a harcoktól.” Majd ugyancsak Antonescu 194.4. február 27-én javasolta Hitlernek a megbízhatatlan Magyarország megszállását, ehhez az akcióhoz egymillió román katonát ígért segítségül, a németek oldalán bevetendő. Természetesen ennek ellenére kérte Hitlertől Észak-Erdély visszaadását Romániának, amit Hitler meg is ígért.

Látjuk Benes csehszlovák elnököt a müncheni egyezmény (1938) után, aki Csehszlovákia feldarabolása és részben Németországba történt bekebelezése után emigrációban a Sztálinnal és Molotowal folytatott beszélgetései alkalmával a régi Kis-Antant helyreállításán fáradozott, míg a Németország oldalára állt magyar fél megbüntetését szorgalmazta; szovjet támogatást szeretett volna szerezni a magyar lakosság kitelepítéséhez a majdan újra talpraálló Csehszlovákiából, ugyanakkor Antonescu Romániája esetében más elbírálást javasolt. Molotov a feljegyzések szerint határozottan elutasító választ adott a magyarok kitelepítési terve ügyében.

Érdekes történeti párhuzamot látunk abban, hogy amilyen egyöntetűséget mutattak a felek (az akkori román és magyar uralkodó körök) a hitleri új rendben való elhelyezkedésre, ugyanígy egyeznek eszközeik és módszerük az elszakadási próbálkozásban is. Hitler 1943. április 12-én Antonescu előtt ismertette a semleges országokban a nyugati hatalmakkal való érintkezésben és a háborúból való kilépés előkészítésében ügyködő román, majd négy nap múlva, 16—17- én Horthyval folytatott megbeszélésen. a hasonló ügyben járó magyar diplomatákat. Az angol külügyminisztérium iratai szerint 1943. elején valóban megtörtént a magyar fiél titkos kapcsolatkeresése, amikor is az angol álláspont erősen várakozó volt: „Magyarország most egyszerűen kétkedni kezd a német győzelemben és most megpróbálja magát velünk is biztosítani. Mindaddig amíg Magyarország a mi szövetségeseink éllen harcol, nem várhat tőlünk sem szimpátiát, sem megfontolást”. S • bár ezek a puhatolózások román részről is folytak Antonescu tudtával, ugyancsak ő Magyarország német megszállása (1944. március 19-e) után négy nappal a meglévő magyar hadsereg leszerelését és Észak- Erdély visszaadását követelte Hitlertől.

Kitűnik a publikált irodalomból, hogy a csatlós államok megadásra vonatkozó feltételek kialakítása, közben Roosevelt könnyen elfogadta a szovjet álláspontot. „El kell fogadnunk nekünk is — hangzott végül is az angol kormány véleménye — mivel ők harcolnak a magyarokkal, nem mi.”

Újabb ismeretekhez jutunk az „Endlösung” (a végső megoldás, azaz a zsidókérdés) vonatkozásában. A zsidókérdésre Hitler, illetve tárgyaló képviselői állandóan rátértek a közép-kelet- európai politikusokkal folytatott megbeszéléseik alkalmával. A kezdeményezés és a nyomás egyértelműen a német fiél oldaláról jött. Ilyenkor Anjonescu, Tiso és Horthy vonakodó magatartást tanúsítottak. A feljegyzések szerint, amikor Horthy 1943. április 17-én visszakérdezett: Mit lehet a zsidókkal tenni, miután szinte minden élet- lehetőséget megvontak tőlük; Ribbentrop kijelentette: a zsidókat va"v meg kell semmisíteni, vagy koncentrációs táborba kell őket vinni.

A másik kérdéscsoport hadászati, stratégiai jellegű, hogy ti. hol alakuljon ki az ún. második front. Ez a kérdés vált a legdöntőbbé Közép-Kelet-Euró- pa háború utáni története tekintetében. Az angolok végül is feladták a politikai küzdelmet a Balkánon kialakítandó második front kérdésében, majd az 1944-es esztendőben a katonai és politikai fejlemények úgy hozták meg Délkelet- Európa felszabadítását, hogy számos vonatkozásban előrevetítették a jövő fejleményeinek útját. Az a tény, ahogy a szovjet hadseregre hárult a terület felszabadításában a döntő szerep, nemcsak azt jelentette, hogy nem lesz többé lehetőség e térség országainak bármiféle szovjetellenes politika céljára való felhasználásra, sokkal inkább azt jelentette: e térség külpolitikai fejleményeit a Szovjetunió biztonsága erősen meghatározza, hogy szabad utat és támogatást kapnak a társadalomátalakító forradalmi erők, s hogy a Szovjetunió és a nyugati hatalmak kapcsolatában e térség az ellentétek első számú forrásává csak akkor válhat, ha a kialakult kompromisszum alapvető felrúgására kerül sor.

J

elen írásunk a Budapesten lezajlott nemzetközi történészkongresszus fő előadójának, Ránki Györgynek téziseit foglalta össze.

Dr. Virágh Ferenc

Megyénkben a közlekedés biztonságát nagyban veszélyezteti a sok-sók szabálytalanul közlekedő kerékpáros. Elsősorban a forgalmi szabályok figyelmen kívül hagyásával úgy kerékpároznak, mintha a közúton csak ők közlekednének. Arra számítanak, hogy majd vigyáz a másik. Az esti. éjjeli közlekedéshez nem szerelnek fel járművükre lámpát, prizmát, így sok-sok veszélyhelyzetet teremtenek. E szabályszegések mellett ráadásul még sok esetben szeszes ital hatása alatt vesznek részt a közúti közlekedésben.

Ezek után nem csoda, hogy egyre sürgetőbb feladat a nagyobb közlekedésbiztonság megteremtése. A rendőri szervek a KRESZ-szabályt megszegő kerékpárosokat esetenként helyszíni bírsággal sújtják vagy szabálysértési feljelentést tesznek ellenük, azonban úgy látszik, ezek az intézkedések nem érik el hatásukat.

Október 1 és 6 között ismét megszerveztük a „kerékpáros hetet” Békés megyében is, amikor fokozottabban a'lenőriztük a kerékpárosokat. Ez alkalommal 10 810 intézkedés során a

Segítik a betakarítást a szomszéd tsz-ben

A békéscsabai Szabadság Tsz november 2-án 2 500 holdon befejezte a kukorica betakarítását, 2 500 holdon a búza vetését,' 2 000 holdon pedig a mélyszántást. A traktorosok vállalták, hogy november 18-ig további 1 500 holdon fejezik be a mélyszántást. A betakarító gépek és szállító járművek vezetői november 5-től a békéscsabai Magyar—Csehszlovák Barátság Tsz.ben segítik- élő a betakarítást.

A Szabadság Tsz-ben az idén minden üzemág túlteljesítette a tervét, amiért különösen a traktorosokat, a szocialista brigádokat. valamint a kertészetben és növénytermesztésben dolgozó asszonyokat illeti elismerés.

! Gerencsér Miklós

I ARADI NAPIÓ

8!

{ Várakozásával ellentétben « alig egy esztendő múlva meg• vált a vasútigazgatóságtól. Sze- : retett volna civil maradni, de ; az egyre zavarosabbá váló po- » litikai viszonyok pangásra kár• hoztatták a vasútépítést. Elbo- : csátással, vagy tetemes fizetés- ; csökkenéssel kellett számolnia

• Lázár Vilmosnak. Nem akarta j megrendíteni családja anyagi £ biztonságát. Katona lett ismét. £ Mindjárt a jelentkezéskor egy ; rendfokozattal magasabb rangot

• kapott, tehát főhadnagyként £ kezdte szolgálatát a honvédse. ; regben.

; Szépíteném eljárását, ha csak ! az anyagi meggondolásaira fi- £ gyeinek. Okom van feltételezni ; róla, hogy rebellisekhez húzó• doit, s különben is épp elég

• rossz hírt kapott a Bánátból, £ különösen a rácok által gyakran ; szorongatott Nagybecskerekről, ! ahol családja élt. Á7 irántunk ; táplált érzései sem lőhettek túl- ! zottan hízelgőek ránk nézve. : Erre lehet következtetni a : tényből, hogy huszonnyolc éve- £ sen. makkegészségesen, minden ; komoly indok nélkül megvált a S harmincnegyedik gyalogé zred- £ tői.

Amikor megindult Windisch- » sraetz a törvénytelennek deklarált magyar kormány letörésére. Lázár Vilmos fegyver helyett műszaki eszközökkel állt elébe. Vért nem ontott, halálba senkit nem küldött a nyílt osztrák— magyar katonai összecsapás kezdetén. Rá nem alkalmazhattuk a vádat, hogy fegyvert emelt Schweohátnál. uralkodónk hatalmára. Győr előtt irányította az erődítési munkálatokat végző utászcsapatokat, messze a harcoló egységektől. Lelkiismeretes szolgálatáért rövidesen századossá léptették elő. Nem az ő földsáncain múlott, hogy végül is meg kellett hajolniuk Windischgraetz túlereje előtt. Még a tél folyamán TÖ- rökszentmiklósig vonták vissza utászaival. Lehet, műszaki különítményét is számításba vették a tervezett szolnoki csatában, mégsem jutott el Lázár Vilmos a közép-tiszai, majd az azt követő győztes ütközetekhez. A siker megszerzésére egyszer sem nyílott alkalma.

Februárban a felső-tiszai tartalékhadtest fchsdsegédjévé nevezték ki és megkapta a beosztásával járó őrnagyi rendfokozatot. Nem tudni, mi mindent cselekedett ebben a minőségében. Valószínű, hogy ráunhatott a csendesebb szolgálatra, mert

kerékpárok közül 2217 nem volt lámpával vagy prizmával felszerelve. Hogy ennek milyen veszélye van. mutatja az, hogy csupán októberben megyénkben két kerékpáros esett áldozatul* s kettő szenvedett súlyos sérülést csak azért, mert a kerékpárja nem vo’t prizmával felszerelve. Sajnos, mind a négy esetben a kerékpáros szeszes ital hatása alatti állapotban vett részt a forgalomban. Persze ez nem csökkenti a balesetet okozók felelősségét, de az, hogy kerékpárjuk nem volt hátul prizmával ellátva, nagyban közrejátszott abban, hogy a mögöttük haladó motorkerékpár, il'etve tehergépkocsi beléjük rohant.

Emberéletekről van szó. s ez sokkal figyelmesebb közlekedést követel. A figyelmetlen közlekedéssel nemcsak a szabálytalankodó élete forog veszélyben, hanem embertársaié is, azoké, akik egyébként igyekszenek betartani a szabályokat.

R’ózzuk meg a sérüléseket, a haláleseteket azzal, hogy mindenki szabályosan közlekedik! A kerékpárt csak az előírt felszereléssel használjuk, a rajtuk közlekedők tulajdonítsanak nagyobb figyelmet a hátsó világítás, a prizma fontosságának! Szeszes ital hatása alatt ne vezessen senki járművet! Nem nagy dolgok ezek, de akik betartják, esetleg emberéleteket mentenek meg.

Mindenki közlekedik, így szükség van a kerékpárra is,, azonban a forgalom biztonságának megteremtéséhez a kerékpárosoknak is igazodniuk kell, A közút könnyen „csatatérré” válhat, ha nem a KRESZ-sza- bályoknak megfelelően használják. A közúti balesetek áldozatainak nagy száma mind jobban arra figyelmeztet, hogy törődjünk többet a közlekedésbiztonság megszTárdításával. Közös feladat ez, s ha mindenki magáévá teszi és segít ebben, biztonságosabb lesz a közlekedő ember élete.

Molnár Imre r. alezredes, a Békés megyei Közlekedésbiztonsági Tanács ügyvezető elnöke

Időközben átkerült a mozgalmas csapatílethez. Utászkülönítmény helyett immár harcoló különítményt vezetett. Két zászlóalj, egy lovas század és hat ágyúból álló tüzérüteg tartozott a keze alá. Harcoló parancsnokként ugyanazt az utat járta meg, mint Dessewffy Arisztidesz Késleltetve a cári sereg előnyomulását, a Tisza bal partján jutott el Szeged fölé, ahol Dembinszky fővezérségével megtörtént a nagy csoportosítás a kétségbeesett támadásra. Lázár Vilmos hozzáértően manőverezett a visszavonulás során, támadta a cári sereg élét és szárnyait anélkül, hogy maga veszteségeket szenvedett volna. Feltételezhető, emiatt a defenzív érzék miatt nevezték ki hadosztályparancsnokká és léptették elő alezredessé.

Gsak úgy, mint a Dembdnsky által vezérelt egész sereg, ő is vesztesen hátrált a szegedi csatából. De a lehetőségekhez képest vigyázott hadosztálya épségére. Dessewffy hadtestének részeként vonult vissza Temesvárhoz. a magyarok végső katonai kísérletéhez. Fegyelmezetten követte a kapott parancsokat, küzdött lehetőségeihez képest. Ám a hit, az elszántság gyenge tartaléknak bizonyult a mi fizikai fölényünkkel szemben. S bármekkora odaadással védekezett Lázár Vilmos a reménytelen helyzetben, be kellett látnia, a biztos mészárlásba kergeiné katonáit, ha még egy