Békés Megyei Népújság, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)
1973-11-13 / 265. szám
Szarvason il Főiskola Spartacus győzelmével zárult a nemzetközi női kosárlabdatorna A Nagy Októberi Szocialista | Forradalom tiszteletére rende- I zett sportesemények sorából kiemelkedett a Szarvasi Főiskola Spartacus nemzetközi női kosárlabdatornája, amelyen a Nagyszalontai AS Métáiul, a Pozsonyi UK Slavia, a Debreceni ASE, a Mezőberényi ÁFÉSZ VM és a házigazdák együttese, az FSSC vett részt Végignézte a küzdelmeket Szabó János, a Magyar Kosárlabda Szövetség szakfelügyelője, Rajéi Zoltán, az ifjúsági válogatott edzője és dr. Fucker Lajos, a megyei kosárlabda szakszövetség elnöke is. A kétnapos torna ünnepélyes megnyitója után játszották le a Slavia—Mezóberény találkozót, amely meglepetést hozott: az ÁFÉSZ vereséget szenvedett csehszlovák ellenfelétől! A nap legszebb küzdelmét az FSSC— Métáiul találkozón láttuk. Mint később kiderült, a hazai és a romániai együttes összecsapása volt a torna igazi döntője! A szarvasi lányok győzelme nagyszerű fegyvertény! A kétnapos versenysorozat igazi hírverése volt a kosárlabdának. Az első négy helyezett igen szoros küzdelmeket vívott. Az utolsó találkozó izgalmai pedig minden korábbit felülmúltak! Ha a Métáiul—Mező- berény találkozót a herényiek nyerik, ők nyerik a tornát. De mivel a hosszabbításban a sza- lontaiak bizonyultak jobbnak, az ÁFÉSZ végül is 4. lett míg a román együttes ezüstérmet szerzett. A nemzetközi torna műsorát jól egészítette ki az 1-es és a 2-es számú általános iskola leánycsapatainak bemutató mér_ kőzése, amelyen sók tehetséges gyereket láthattak a szakomA tömegsport kiszélesítése érdekében hét részvevővel asztalitenisz csapatversenyt rendez a békéscsabai MÁV-állomás Szakszervezeti bízott, sága. Az első alkalommal kiírt csomóponti vándorkupáért három alkalommal játszanak mérkőzéseket: november 7-én, április 4-én és a vasutasnapon. Az első versenyt az állomás első csapata nyerte a Pályafenntartási Főnökség I. és a TBFF n. előtt. A győztes együttest Ambrus Mihály, Bállá Endre» Pécsi István és Szilágyi János alkotta. A rendezvény előkészítésén, rendezésében Szilágyi János tanácsos fá- , racfozott sokat, jelentős része van a kupaverseny sikerében B. Gff. Q síkés moms—, 1913. NOVEMBER 13, Harc a labdáért az FSSC— DASE mérkőzésen. (Fotó: Ambrus György). berek. A bemutató-mérkőzés eredménye ez volt: 2-es sz. ált. isk—1-es sz. ált. isk. 25:14 (12:11). A nemzetközi női torna eredményei: Slavia—Mezóberény 38:36, Métáiul—DASE 49:25, Szarvas—Slavia 41:33, Mezőbe- rény—DASE 52:35, Szarvas— Métáiul 51:49, Slavia—DASE 40:32, Mezóberény—Szarvas 41:34, Métáiul—Slavia 55:51, Szarvas—DASE 48:44. Métáiul— Mezóberény 64:61. A torna végeredménye: 1. Szarvasi FSSC 7, 2. Métáiul 7, 3. Slavia 6, 4. Mezóberény 6, 5. DASE 3 ponttal. A torna befejeztével Szabó János szakfelügyelő értékelte a látottakat, s megállapította, hogy jó célt szolgált a nemzetközi viadal! Átadta a rendezők tiszteletdíját a három legjobb csapat edzőjének, Szirony Pálnak (Szarvas). Gripp Andrásnak (Nagyszalonta) és Karol Rysa- vynak (Pozsony), valamint a bárom legeredményesebb dobónak, akik a következők voltaik: Winter Ilona (Mezóberény), Bogdán Mária (Nagyszalonta), Molnár Edit (Szarvas). A három nemzet sportolói, a vezetők így búcsúztak egymástól: Viszontlátásra, 1974-ben! Megnyílt az első vidéki műjégpálya Dunaújvárosban. Borovszky Ambrus, a vasmű igazgatójának támogatásával tavaly októberben tartották meg az első tárgyalást és vasárnap délután mtár át is adták a korszerű, 60x30 méteres műjégpályát! Hat, egyenként 100 ezer kalóriás óránkénti teljesítményű kompresz- szor — még plusz 18 fokos külső hőmérséklet esetén is — kifogástalan minőségű jeget ad a korcsolyázóknak ! Az ünnepség után a Dunaújvárosi Kohász fiatal műkorcsolyázói léptek a jégre, majd a magyar bajnok Varga Vera és a Kegőczy.Sal- lay jégtánckettős tartott bemutatót, amelyet jégkorongmérkőzés követett. Sportszerűség! Díj 1973 Az Országos Testnevelési és Sporthivatal, a sportszerű magatartás széles körű népszerűsítése és elismerése érdekében — 1967-től minden évben — a Ma_ gyár Újságírók Országos Szövetsége elnökségével együtt, Sportgzerúségi Díjat adományoz. A Sportszerűség! Díjat az a sportember (sportoló, sportvezető.. edző, játékvezető, társadalmi aktíva, szurkolótábor, sport- egyesület stb.) nyerheti el, aki a sportszerűség általános követelményeit meghaladó, kiemelkedően sportszerű magatartást tanúsít A Sportszerűségi Díj adományozására a sportszervek és a sportsajté útján lehet javaslatot tenni A sportszervek javaslataikat a területileg illetékes fővárosi, megyei testnevelési és sporthivatalhoz küldhetik, amely azt véleményével ellátva az OTSH sajtó- és tájékoztatási csoportja részére továbbítja. A személyek megindokolt, írásos javaslataikat a sportlapok szerkesztőségéhez, valamint az országos és a megyei lapok, továbbá a rádió és a televízió sportrovataihoz és az OTSH sajtó- és tájékoztatási csoportjához küldhetik. Az adományozható díjak számát â társadalmi sportszerűségi bizottság a beérkezett javaslatok mérlegelésével dönti el. Az 1973. évi Sportszerűség! Díjra a javaslatokat úgy kell megtenni, hogy azok 1974. január 20-ig az OTSH sajtó- és tájékoztatási csoportjához (Budapest. V., Rosenberg házaspár u. 1.) érkezzenek. A November 7 Kupáért Szakmunkástanulók sportversenye Mezőhegyesen Hasznos kezdeményezést valósítottak me2 Mezőhegyesen. A 614. sz. Zalka Máté Ipari Szakmunkásképző Intézet szorgalmazására három sportágban (atlétikában, labdarúgásban és kézilabdában) vetélkedőt rendeztek a megye szakmunkástanulói részére, hogy ezzel is elősegítsék a diákok mozgás iránti érdeklődését, népszerűsítsék körükben a sportot. A kétnapos sporttalálkozón a házigazdák mellett négy iskola indította versenyzőit: Békés, Gyoma, Kétegyháza, Szabadkígyós mezőgazdasági szakmunkásképző intézete. A MJEDOSZ- páiyán lebonyolított versenyen az első napon hét fiú és hat leány atlétikai számban hirdettek győztest, míg másnap a Kézilabda- és labdarúgó-torna mér- kőziéseit rendezték meg. (A labdajátékok döntőjét selejtezői, előzték meg.) A kissé kellemetlen, késő őszi időben 151 tanuló öltött sportmezt, hogy megküzdjön iskolája színeiben a győztes fiú- és leány csapatnak járó November 7 Kupáért Eredmények. Atlétika. Fiúk. 100 m: 1. Csizmadia (Kétegyháza), 2. Furák (Mezőhegyes), 3. Varga F. (Mh.). 800 m: 1. Vass (Szabadkígyós), 2. Borsos (Gyoma), 3. Balogh (Mh.). 1 500 m: 1. Dezső (Gy.), 2. Rubák (Szabadk.), 3. Tusják (Gy.). 4x100 váltó: 1. Mezőhegyes (Priskin, Saitz, Cseszkó Furák). 2. Kétegyháza (Forrai, Sándor, Tímár, Csizmadia), 3. Békés (Tóth, Sprokk, Oláh, Kubelák). Magas: 1.—2. Farkas (Mh.) és Gombkötő (Gy.), 3. Forrás (Kétegyháza). Távol: 1. Saitz (Mh.) 2. Varga F. (Mh.), 3. Tímár (Kétegyháza). Súlylökés: 1. Tóth (Békés), 2. Lljabb osztrák—svéd vb-mérkősé& Valetta. A labdarúgó VB-selejtező európai első csoport; abaii, vasárnap játszották le a MáltaAsvédország mérkőzést. A találkozón a svédeknek kétgólos győzelemre lett volna szükségük, bogy egyedül kerüljenek az első helyre. A találkozóra utazott hatezer svéd szurkoló számára hideg zuhanyként hatott a 19. percben a máltai Ca_ millerl gólja (0—1). Két perc múlva azonban egyenlítettek a svédek (Klndvall), majd 11-esből Bo-Iars- ; son a vezetést is megszerezte (2—1). A második félidőben az ered. mény nem változott, s így a svéd és az osztrák válogatott egyforma pontszámmal és azonos gólkülönbséggel fejezte be csoportmérkőzéseit. A szabályok szerint a két csapat semleges pályán újabb mérkő. zést játszik. *«• Az osztrák és svéd labdarúgó-vezetők megegyeztek, hogy a csoport- elsőséget eldöntő mérkőzést Düsseldorfban játsszák. Az időpontot később döntik el. Baranyai (Gy.), 3. Gillich (Mh.). Csapatban. 1. Mezőhegyes 106, 2. Kétegyháza 79, 3. Gyoma 77 ponttal. Lányok. 100 m: 1. Felbót (Szabadk.), 2. Kardos (Gy.), 3. Sztanek (Gy.). 400 m: 1. Szíjártó (Gy.), 2. Ladár, 3. Sztanics (mindkettő Szabadk.). 4x100 m váltó: 1. Szabadkígyós (Varga, Kecskeméti, Benkő, Pelbót), 2. Gyoma (Szijjártó, Sztanek. Bertalan, Kardos). Magas: 1. Engelhardt (Gy.), 2. Csiszár (Szabadk.), 3. Botyánszki (Gy.). Távol: 1. Kecskeméti (Szabadk.), 2. Pelbót (Szabadk.), 3. Szijjártó (Gy.). Súly: 1. Varga (Szabadkígyós), 2. Szijjártó (Gy.), 3. Csiszár (Szabadk.). Csapatban: 1. Szabadkígyós 41, 2. Gyoma 30. Kézilabda. Fiúk. 1. Mezőhegyes 28, 2. Szabadkígyós 24. Leányok. 1. Gyoma 28, 2. Szabad- kígyós 24. Labdarúgás 1. Mezőhegyes 28, 2. Békés 24. 3. Szabadkígyós 22 ponttal. A pontversenyben — a November 7 Kupáért — a következő végeredmény alakult ki. Fiúk. 1. Mezőhegyes 162, 2. Békés 91. 3. Szabadkígyós 85 ponttal. Leányok. 1. Szabadkígyós 65, 2. Gyoma 58 ponttal. Csanádi István Tolótippjeink 1. MÄV DAC—Komló 1 * 2. Szekszárd—Pénzügyőr 1 3. Eger—Bcs. Előre Sp. 1 x 4. Oroszlány—Olajb. I x 5. Vasas Izzó—BVSC 1 6. Klsterenye—Kazincb. x 2 7. Salgót. KSE—Miskolc x 2 8. Bcs. VTSK—Volán 1 * 9. Cagliari—Bologna 1 10. Cesena—Lazio 2 11. Fiorentina—Napoli I 12. Lanerossi—Milan 2 13. Sampdoria—Tor inó x 2 Pótmérkőzések 14. ÉPGÊP—Rudabánya x 15. Vác—Ózd 1 16. Gyöngyös—Nagybátony 1 A totó 45. heti eredményei: x, x, 1, 2, 1. 1, x, x, x, x, 1, x, 1,1. Egy fogadó ért el telitalálatot. nyereménye 1 millió 86 ezier 888 forint A két db. 11-as szelvényre 455 ezer 180. a 12- esekre 16 ezer 659, a 11-esekre 1090, a 10-esékre 181 forint nyeremény jut. Vasárnap, hosszú idő után ismét győzött a medgyesegyházl gárda, méghozzá a tabellán előkelő helyen áUó Oh. MEDOST ellen. Reméljük, ez a győzelem meghozza a szebb napokat Is megélt megyei 1. osztályú csapat önbizalmát, ég kilábal a hullámvölgyből Képünk korábban, a Szalvai elleni találkozó előtt ké-zült a med- gyesegy háziakról. Álló sor, bal. ról: Gyorvai Lajos intéző, Kelemen, Halász, Békési, Hole ez, Petruzsán, Dunai Mengyel, Pál. fi Pál vezetőségi tag. Elöl: Hódi, Grósz, Németh, Tóth. Ora- vecz, Bűi, Lekk,