Békés Megyei Népújság, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)

1973-10-24 / 249. szám

NÉPÚJSÁG a megyei pártbizottság ís a megyei tanács lap iá Hideg éjszaka OVI-MOZI Jaj, de szomjasak vagyunk! virradóra meghalt. A nyomozást a rendőrség tovább folytatja. ÁROKRA BORULT A SZEMÉLYGÉPKOCSIJÁVAL Október 21-én Békés és Mező- berény között nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebességgel vezette személygépkocsiját Pé­csik Ferenc 43 éves, Hajdúszo­boszló, Rákóczii út. 169/C szám alatti lakos, s elvesztve ural­mát járműve felett, az útmenti árokba borult. A baleset követ­keztében a gépkocsiban utazó Pécsik Ferencné 8 napon túl gyógyuló, Valéria nevű 15 éves lánya pedig 8 napon belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. Az anyagi kár mintegy 20 ezer fo­rint ELÜTÖTT EGY KERÉKPÁROST Sólyom Mihály 22 éves, ör­ménykút, VI. kér. 103. szám alatti lakos október 21-én nem a látási viszonyoknak megfele­lő sebességgel vezette személy­gépkocsiját, Gyula és Kétagyhá- za között, s hátulról elütötte a. kivilagítatlan kerékpárral, sze szes ital hatása alatt közlekedő Krizsán János 37 éves, Kétegy- háza, Deli sor 57 szám alatti la­kost. Krizsán János nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenve­dett. NÉPÚJSÁGt Kn MSZMP megyei bizottsága e* a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ« CSEREI PAt. FOSZERKESZTOHELVBITS»» Deák Gyula OT.VASOSZERKESZTV3K: Varga Dezsfi, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ Rocskár János GAZDASAGPOUTTKAI ROVATVEZETŐ :Podína Péter MOVELÖDESPOUTIKAI ROVATVEZETŐ; Sas* Erein SPORrROVATVEZETOs Machalek István Szerkessz tőség ! Ml Békéscsaba. Postafiók UL Telefon: 13-198, 13—296 Kiadja a Békés megyei Ea pkiadó Vállalat MBl Békéscsaba. Postafiók 111 Telefon: U—021. 11—061 FEXKtriS KIADÓ: Eehoczky Mihály TerîesztJ a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél, EldfiseíéeS <Mi egy hóra * W Index: 25 051 tMWh Várható idő ja- rás ma estig: Fel- f ) hőátvonulások, vl d IV VI szórványos esők­s-vlj­___—fi kel. Mérsékelt, IV ' ' időnként élénk \T délnyugati, nyu­gati, majd megerősödő és észak­nyugati-északira forduló szél. Az éjszakai lehűlés gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 1 mínusz 6, legmagasabb nappali hőmérsék­let: 7—11 fok között­— KÁRTÉRÍTÉS. Az Állami Biztosító Békési járási Fiókja, az elmúlt hónapban egymillió 850 ezer forintot fizetett ki ügy­feleinek kártérítésként. Mai névnap: Salamon Mondabeli név a Salamon, amely Selomo, Salomon nevek­ből származik. Mindezek alap­szava az óhéber „sálam” „béke” szó volt. Női megfelelőjének, a. Seleme, Salome mondai zsidó királylány történetét költők, szobrászok, festők és zeneszer­zők örökítették meg. Az idei év novemberétől 1974 májusáig a megye tucat­nyi helységének félszáznál több INGYENES JOGI TANÁCS­ADÁS. Október 27-én, szomba­ton 9 órától a Lapkiadó Válla­lat jogtanácsosa ingyenes jogi tanácsadást tart szerkesztősé­günkben; Békéscsaba, Szabad, ság tér IX III. em. 12. szobá­ban, — HAVASI GYOPÁR A LA­KÁSBAN. A kárpátaljai Rahó vánkosának egyik lakásában ha­vasi gyopár nyílik. A helyi do­bozgyár lakatosa a ritka virá­gok szerelmese. A környékbeli hegyekből 14 évvel ezelőtt vitte haza a havasi gyopárt. Hosszú évekig ápolta otthon a kényes virágot, s végül a gyopár telje­sen hozzászokott a házi körül­ményekhez és ékesen virít a lakásban. — PALYAVÄLASZTÄSI KI­ÁLLÍTÁS. Az elmúlt vasárnap, október 21-én a Szabadkígyósi Mezőgazdasági Szakmunkáskép­ző Intézet vezetői és a KISZ- szervezet pályaválasztási kiál­lítást rendezett a 7—8. osztályos tanulóknak és szüleiknek a sza­badkígyósi kastélyban. óvodájában havonta tart elő­adásokat az „ovi-mozi”. Ez azt jelenti, hogy Békéstől Szarva­sig és Elektől Mezőberényig, vagy Gerendásig sok ezer kis­gyerek kap korához illő film­élményt második otthonában — hiszen a vetítések az óvodák foglalkoztató helyiségeiben lesznek. Néhány cím a film- összeállításokból: Az egér és az oroszlán. Dióbél királyfi, Pöty- työs Panni az óvodában, Szén­bányászat, A Balaton. Klasszi­kus mesék, a mindennapi gye­rekélet elevenednek meg az óvodásoknak válogatott kisfil- meken. eze- kívül pedig olyan művek szerepelnek a program­ban, amelyek hazánk és a vi­lág különböző tájaival, egyes foglalkozási ágakkal ismertetik meg a legifjabb közönséget. Évforduló Huszonöt évvel ezelőtt, 1948. október 24-én halt meg — 78 éves korában — Lehár Ferenc zeneszerző, karmester. A 10 éves, zene iránt fo­gékony gyerek 1880-ban de­rült Budapestre. A Nem­zeti Zenedében, majd a prágai konzervatóriumban tanult he­gedülni. Húszévesen tett kar­mester és 12 esztendőn át maga is katona-karmesterként műkö­dött. Bécsben 1902 novemberé­ben mutatták be első operett­jét, a Bécsi asszonyokat, amely rögtön világsiker lett. Operettjeiben megújította az akkor már sablonossá merevedő bécsi operettstílust. Legkedvel­tebb művei: Drótostót, Víg öz­vegy, Luxemburg grófja. Ci­gány szerelem, Éva, A mosoly országa. (Fotó: Remény) Tovább bővül az AFIT gyulai szerviz­és javító szolgáltatása — KIRÁNDULÁS SZEGEDRE. A Békés megyei Vendéglátóipa­ri Vállalat 35 dolgozója IBUSZ, kirándulást tesz október 25-én Szegedre. Az autóbusztoirándu- lás során megtekintik a város nevezetességéit, s tapasztalatcse­rén vesznek részt helyi ven- déglátóiipari dolgozókkal. Az év elejém, április 2-án. kezdte meg szolgáltatását az AFIT gyulai telepe. Azóta 20 százalékkal növekedett az ügy­félforgalom, az összbevétel pe­dig 30 százalékkal. Növekedett a garanciaszolgáltatás, s ezen belül is legtöbben a Zsiguli ko­csikat javíttatták» A közelmúltban új szolgálta­tást vezettek be, az alvázlefú- vást. Bővült a műszerkészlet is, olasz gyártmányú kerékcentírou zóva1-. Hamarosan megkezdik a gépkocsik fogyasztásának mé­rését, illetve a fékhatásmérő üzemeltetését. Emelkedett az al­katrészárusítás is, és javult a fényezés minősége is, amióta a Lezomál festéket alkalmazzák, ^gyclefesríporkrüiik — BÁBSZÍNHÁZ gádoro­son. Vasárnap, október 21-én a gádorosi ÁFÉSZ szakszerveze­tének rendezésében a békéscsa­bai Napsugár Bábegyüttes tar­tott előadást a község gyerme­keinek. —UJJAALAKULVA: Eddig többnyire csak fotózással foglal­koztak a gyulai ifjúsági és út­törőház klubjának tagjai. Most tevékenységük kibővült, s így nevük is megváltozott, a jövő«' bőn Amatőr Fotó Film Ifjúsá, gi Klubstúdióként működnék. SZERELMI BOSSZÚ Horgászok a Hármas-Körös partján A Körös menti nyárfaligetek és füzesek már magukra öltöt­ték aranysárga ruhájukat, az öreg folyó azonban még sok hor­gászt kicsal a partra. És ba nem is mindig akad hal a hor­gukra, a táj szépségében való gyönyörködés kárpótolja őket. Kapásra várás verőfényes napsütésben. (Fotó: Sztanyik Károlyi — IPARMŰVÉSZETI FŐISKO­LÁSOK formaterveiből és kész alkotásaiból tartanak kiállítást Szeghalmon, a Móricz Zsigmond Művelődési Központiban. Az ér­deklődők október 28-ig nézhetik meg a kiállítást Köszönet nyilvánítás Mindazon rokonoknak, isme­rősöknek, akik felejthetetlen, drága jó feleség, édesanya, nagyanya, TAKÄCS JANOSNÉ szül. KARDOS ROZALIA fremetesén megjelentek, rész­vétükkel fájdalmunkat eny­hítették, ezúton mond hálás köszönetét a gyászoló család Gyula- 1973. október hó. — VESZÉLYES TÜSSZENTÉS. Egy Puerto-Ricó-i újságíró olyan nagyot tüsszentett, hogy eltört az egyik oldalbordája. A 140 kilogrammos testsúlyú és 39 éves Rudy García elmondta kollegáinak, hogy amikor a für­dőkádból kilépve egy nagyot tüsszentett, óriási fájdalmat ér­zett. s a fájdalom később sem szűnt meg. A röntgenfelvétel aztán kimutatta, hogy eltört az egyik bordája. — VENDÉGÜNK KORMOS SÁNDOR. Ma. szerdán este 18 órakor Békéscsabán, a művelő­dési központban foglalkozást tart a Szlovák Társalgási Klub. Ezúttal Kormos Sándor, a Lu- dové Növiny munkatársa tart előadást „Petőfi a szlovák iro­dalomban” címmel Október 22-én Fejes László 54 éves, Előszállás, Virághegy 8 szám alatti lakos felkereste Szepesi Erzsébet 45 éves, és a véle együtt élő Nagy Sándor 36 éves. Orosháza. Szikhát 14 szám alatti lakosokat, s megtámadta, majd több késszúrással megse­besítette őket. Ezt követően a sértettek elmenekülték, Fejes László pedig a konyhát és a szo­bát felgyújtotta, majd borotvá­val elvágta a nyakát. A hely­színen meghalt. Az eddigi vizs­gálat szerint cselekményeit sze­relmi! bosszúból követte el. Sze­pesi Erzsébetet és Nagy Sándort az orosházi kórháziban ápolják, állapotuk súlyos, de nem élet­veszélyes. A tűz öt-hat ezer fo­rint kárt ókozott. HALÁLLAL VÉGZŐDÖTT A CSALÁDI PERPATVAR A megyei rendőrfőkapitányság vizsgálati osztálya előzetes le­tartóztatásba helyezte Putymer Istvánné 57 éves, Bánkút, Ró­zsa Ferenc út 22. szám alatti la­kost, mert Október 21-én szó­váltás közben férjét, akivel hosszabb ideje rendezetlen csa­ládi életet élt. egy nyújtófával fejbevertte, s az olyan, sérülést szenvedett, hogy oktober 22-re

Next

/
Thumbnails
Contents