Békés Megyei Népújság, 1973. október (28. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-17 / 243. szám
A Pravda szerkesztőségi cikke a KKP X. kongresszusáról Moszkva A KKP augusztus 24—28-án Pekingben tartott X. kongresz- szusának előkészítése rendkívül titokzatos körülmények között folyt — írja egyebek között a Pravda. A küldötteket az tTí Kína jelentése szerint, nem megválasztották, hanem „sokoldalú véleménycsere és konzultáció” útján jelölték'-Pekingben. A kínai sajtóban alig található információ a kongresszus lefolytatásáról, nincsenek megnevezve még a vitákban felszólaltak sem (amennyiben ilyenekre egyáltalán sor került). Minderre a konspirációra, ha figyelembe vesszük, hogy kormánvzó pártról van szó, nyilvánvalóan azért volt szükség, hogy leplezni lehessen Mao Ce-Tung katonai-bürokratikus csoportjának diktatúráját. elrejteni a társadalom elől politikai mechanizmusát. A kongresszus titkossága egyidejűleg tanúskodik a jelenlegi pekingi vezetésnek a néptömegektől való mélyülő elszakadásairól, a vele szembeni bizalmatlanságról. A kongresszus jelentőségét és következményeit teljes mértékben megítélni a KNK helyzetének fejlődése szempontjából csak a politikai gyakorlat, az újjáválasztott pártvezetőség konkrét tettei alapján lehet majd. Ezzel együtt a közreadott dokumentumok elegendő alapot nyújtanak néhány elvi következtetés levonásához. Ezek a dokumentumok egyebek között megmutatják, hogy a kínai vezetés nem változtatta meg lényegesen a IX. kongresszus (1969) irányvonalát, amely teljes szakítást jelentett a KKP VIII. kongresszusának (1956) fő irányvonalával. Ez a szocialista ém'téssel, a Szovjetunió és a többi szocialista ország iránti barátsággal, az imoerializmus agresszív kísérletei elleni közös harccal kapcsolatos állásfoglalásokat tartalmazta. A kongresszus anyagai és légköre mindenekelőtt arról tanúskodnak. hogy a pekingi vezetők ledobva ..ultraforradalmi” ideológiai álarcukat, minden irányban a szocialista világ politikájával és érdekeivel ellentétes erőként lépnek fel. olyan erőként, amely szembenáll a világ küzdőterén végbemenő pozitív folyamatokkal. A maoista csonort a legreakciósabb imperialista körök közvetlen szövetségesévé válik. Ily módon Mao Ce-tung és környezete megőrizte irányvonalának antileninista lényegét. A kongresszus nem volt képes kidolgozni pozitív programot Kína további fejlesztésére. megoldatlanul ha«öda a gazdasági és a kulturális építésnek az ország szemoontiáből égetően fontos problémáit. A valóságban ugyanis nem tekinthető programnak az néhánv mondat, hogy „minden jól megy”, hogv ,.a szocializmust elvszerűen kell éníteni”, hogv a „mezőgazdaság a népgazdaság alaoia”, hoff'’ „;két lábon kell járni” stb. stb. 1. A kongresszus jellege a leg- szemléltetőbben a „kulturális forradalommal” kapcsolatos állásfoglalásában mutatkozott meg. Az e néven ismert kampány több éven át lázban tartotta az országot. E kampány során lényegében lerombolták azt a politikai struktúrát, amelyet a népi forradalom győzelme után hoztak létre a Kínai Népköztársaságban, szétzúzták a párt- az állami és a társadalmi szervezeteket, miliiók és milliók váltak megtorlás áldozataivá és üldözték őket, felbecsülhetetlen károkat szenvedett a népgazdaság. Mindezért főképpen Mao Ce-tung a felelős. Mint Csou En-laj hangsúlyozottan kijelentette beszámolójában; „iMao Ce-tung személyesen indította meg és személyesen irányította a kulturális forradalmat”. A kongresszus szentesítette a megújhodásra irányuló intézkedéseket — természetesen maoista alapon — a szakszervezeti, az ifjúsági szervezetek a kínai országos népi gyűlés tevékenységét. Ez utóbbi legutoljára kilenc évvel ezelőtt ülésezett. Meghirdette a „pártnak mindenkit irányítania kell” elméletet. Ténylegesen jóváhagyta a „kulturális forradalom” időszakában megtorlásoknak alávetett párt- és állami káderek egy részének rehabilitálását is, néhányan közülük (Teng Hszaio-ping , a KKP KB volt főtitkára, • akit korábban „a kapitalista úton haladó, a pártban hatalmon levő második legnagyobb személyiségnek” neveztek valamint a politikai bizottság egyes volt tagjai) részt vehettek a kongresszuson, s még a KKP vezető szerveibe is beválasztották őket. A felszólalók a „kulturális forradalommal kapcsolatos valamennyi bajért és törvénysértésért másokra próbálták hárítani a felelősséget. Lm Piaot. akit a IX. kongresszuson Mao Ce-tung utódjául kiáltottak ki és Csen Po-tat, Mao legközelebbi eszmei tanácsadóját, aki a „kulturális forradalom” ügyeivel foglalkozó csoportot vezette. a kongresszuson árulóként és a párt legádázabb ellenségeként tüntették fel. Mindez nem egyéb, mint hallgatólagos elismerése annak a ténynek, hogy a ..kulturális forradalom” zsákutcába juttatta az országot, ugyanakkor azonban a politikai beszámoló merőben ellentétes meeállaoí- tásokat tartalmaz a kulturális forradalom „irányvonalának helvességéről”. Mindenekelőtt ez a Mao Ce- tung tévedhetetlenségéről szóló mítosz fenntartására való törekvéssel magyarázható. A megtorló kampányokat, a hatalomért folyó szüntelen harcot Mao Ce-tung megkísérli a burzsoázia és a proletariátus közötti osztályharc, a kapitalista és a szocialista út közötti harc tételével igazolni. Ennélfogva — hajtogatta Csou En-laj a kongresszuson — a kulturális forradalomhoz hasonló társadalmi megrázkódtatások, a két irányvonal közötti harcok a jövőben is folytatódnak, „megismétlődnek még tízszer, húszszor. vagy harmincszor” szüntelenül jelentkeznek maid a Liu Sao-csi és Lin Piao-féle „ösz- szeesküvők”, szuperkémek, „különleges ügynökök”. Minden kommunista számára nyilvánvaló, hogy miután a proletariátus megszerzi a politikai hatalmat, az osztályharc folytatódik, sőt időnként a lehető legélesebb formákat öltheti. A maoista vezetés egyáltalán nem a burzsoázia elleni küzdelemmel törődik — annak pozícióit a kulturális forradalom nem érintette E kampány ele azok ellen a káderek ellen irányult, akik a párton belül a forradalom, győzelméért, a nép hatalmának megerősítéséért küz. döttek. 2. A KKP X. kongresszusának határozataival kapcsolatos másik elvi jelentőségű kérdés azzal függ össze, hogy mennyire sikerült és sikerül-e egyáltalán leküzdeni a pártban és vezetőségében meglevő különféle csoportosulások harcát. Négy évvel ezelőtt (az egyébként szintén az összeforrottság kongresszusának kikiáltott) IX. kongresszuson mondott felszólalásában Lin Piao, beszámolójában dicsőítette a „csaló, provokátor és sztrájktörő Liu Sao- csi” felett aratott hatalmas győzelmet. Csou En-laj most hataL más győzelemről beszélt, amelyet a „burzsoá karrierista, intrikus, kétkulacsos, áruló és hazaáruló Lin Piao és javíthatatlan társai” felett arattak. A beszámoló megállapítja, hogy Lin Piao pártellenes csoportja csak egy maroknyi elszigetelt embercsoportot jelentett. I>e ha ez így van, akkor miért értékelik Li.n eltávolítását a „IX. kongresszus ideje óta a párt által aratott leghatalmasabb győzelmeként”, a „belső és külső ellenségre mért súlyos csapásként?”. Hogy egyeztethető oss2e az „elszigetelt maroknyi csoportról” szóló állítás azzal a közismert ténnyel, hogy hosszú éveken át Lint Mao Ce-tung „iegközeieb'bi küzdótár. saként” tartották nyílván? Lin Piaót és Csen Po-tát „kül_ só erőkkel való kapcsolatokkal” vádolják. Csou En-laj beszámolója a Mao Ce-tung elleni háromszori merényletkisérlet bűnét rója fel Linnet — (amelyekről tudtak, de valami okból eltűrték), amelyek után Lin Piao megpróbált „szovjet revizionistákhoz átállni”. Ha a Lin Piac elleni váciak a maoisták jellemző fogásai a hatalomért folyó harcban az ellenféllel való leszámolásra, akkor ilyenformán a Szovjetunió befekeíítésének kísér’ete nem más, mint durva provokáció. 3. Mint már jelentettük, a Kínai KP X. kongresszusán bejelentették. hogy az állami szervek, a hadsereg, a szakszervezetek és a társadalmi szervezetek, „az egységes pártvezetésnek kötelesek alávetni magukat”. Csak üdvözölni lehetne, ha valóban arról lenne szó, hogy visszaállítják a párt vezető szerepét. A helyzet azonban az, hogy a szétzúzott Kínai Kommunista Párt helyett lényegében o'yan maoista pártot hoznak létre, amely a katonai-bürokratikus csoport politikai uralkodásának eszköze. Ez derült ki a többi között a X. kongresszuson jóváhagyott szervezeti szabályzatból. A szervezeti szabályzatban új határozatot hoztak ..az árral szembeni merész fellépésről”, amelyet ismét csak „Mao eszméi védelmében”, lehet alkalmazni. Mao Ce-tung — mint ismeretes — többször folyamodott ehhez a módszerhez, több ízben fe’lépett a pártvezetőség többsége ellen, bár ez a többség a tömegek támogatását élvezte. A beszámoló tartalmazza azt a követelményt, hogy a KKP minden tagja „Mao irányvonalának” fenyegettetése esetén keljen annak védelmére, „ne féljen a pártból való kizárástól. a börtönbe vettetéstől, életének elveszítésétől”. Várható lett volna, hogy a KKP kongresszusa megfelelő figyelmet szentel a jelenlegi nemzetközi valóságot átható tényleges folyamatok és események .sokoldalú elemzésének. Azonban hiábavaló lenne arra vonatkozó utalásokat keresni, hogy miként kíván hozzájárulni a KKP a béke, a nemzetközi biztonság megerősítéséhez, a különfé'e országok egyenjogú együttműködéséhez. a szocialista világ- rendszer és a nemzeti felszabadító mozgalom pozícióinak megszilárdításához. Csou En-lai beszámolója a világban fennálló helyzetről az alábbi értékelést adja: „A jelenlegi nemzetközi helyzetet a földön kolosszális zűrzavar jellemzi. A hegyekben felhőszakadás van és az egész termet szél járja át”. Ezzel összefüggésben meg kell említeni, hogy Mao Ce-tung több mint 10 évvel ezelőtt „kolosszális zűrzavarról” beszé’t, s ezt a világháború perspektívájával. valamint azzal kötötte össze, hogy a modern civilizáció romjain épül fel az új rend. Mindenesetre, amint a beszámolóból világosan kiderü’. a kolosszális zűrzavar az. amit szembe tudnak állítani a nemzetközi feszültség enyhülésével. A kongresszuson ismét felmelegítették a rágalmazó koholmányokat. amelyek szerint a két „szuperhatalom”. a Szovjetunió és az Egyesült Államok, a „világuralom érdekében” összeesküdött. A szovjet—amerikai tárgyalásokat és megállapodásokat. amelyek a háború utáni időszakban a leglényegesebb előrelépést jelentik a nukleáris világháború elhárításában, kedvezően befolyásollak az egész nemzetközi helyzetet, Pekingben leplezetlen ellenségességgel fogadták. A kongresszusi anyagokban egyetlen szó említés sincs a nemzetközi kommunista mozgalomról. De a bennük foglalt tömörülésre való felhívás (természetesen Peking körül) „az igazi marxista pártokhoz” nem hagy kétséget afelől, hogy a kínai vezetőség nem tett le, hege- monisztikus törekvéseiről, a jövőben is tudatosan folytatni kívánja a kommunista világ- mcagalom elleni politikai harcot, a szétszakítására irányuló kísérleteket, a Peking utasítására tevékenykedő maoista csoportoknak a testvérpártokkal való szembeállítását. Ugyanígy nincs említés a szocialista világrendszerről sem. Peking a jövőben is éket akar verni a testvéri szocialista országok közé és mindenekelőtt a Szovjetunióval akarja szembeállítani őket. A X. kongresszus megmutatta Pekingnek a nemzeti felszabadító mozgalmak érdekeivel szembeni teljes közömbösségét. Anyagaihan nincs olyan megállapítás, amely tudatná, miként értékeli a KKP helyzetét a mozgalomban. miként kívánja vezetősége továbbépíteni kapcsolatait a mozgalommal. A politikai beszámolóban azonban van eSV kitétel, amely bizonyos következtetést enged meg ezzel kapcsolatban. Kiderü’. hogy „a harmadik világ” erősödik és tömörül „a két szuperhatalom, a két imperialista elleni küzdelemben”. E megnyilatkozásban könnyű meglátni Pekingnek a ..harmadik világ” vezetésére támasztott igényét. A pekingi vezetők a X. világ- kongresszus után ismét feltárták irányvonaluk lényegét, alkura léptek a chilei nép hóhéraival. A X, kongresszus okmányainak szövegéből látható, hogy a maoisták jelenleg nem tartják a maguk számára időszerű veszélynek az imperializmus agresszív cselekményeit. A Kínai KP IX. kongresszusán kihirdették, hogy egvenlő alapokon kell harcolni a két szuperhatalom ellen, most viszont a hangsúlyt a Szovjetunió mint a ..fő e’len- ség” elleni harcra helyezték. Még azt sem átallották, hogy mellőzzék az előző kongresszus ama megállapítását, miszerint „az amerikai imperializmus mind a mai nanig megszállva tartja Tajvan kínai területet”. A ..szovjet fenyegetés” madárijesztőjét előráncigálva. a maoisták háborús pszichózis szításával próbálják az országban elvonni a nép figyelmét a belső problémákról és nehézségekről. A nemzetközi enyhülés feltételei közepette, egyre nyilvánvalóbbá lesz Peking szovjetellenes irányvonalának természet., ellenessége. A Szovjetunió következetesen konkrét kezdeményezésekre törekszik a KNK-val való ka »esői a tok normalizálására és gyakorlati lépéseket tesz ebben az irányban. Az SZKP XXIV. kongresszusa hivatalosan a Szovjetunió egyik külpolitikai céljának nyilvánította ezt a rendezést. Az imperialista propaganda, a különböző rendű és rangú antikommunisták kapva-kaptaik Peking koholmányain, és híreket terjesztenek egy állítólag „Kínát fenyegető szovjet nukleáris megelőző csapásról”. Bizonyos reakciós, imperialista körök nyíltan vagy rejtve a maoista vezetőket a szovjetelle- nesség további fokozására ösztökélik, szítják a szenvedélyeket, és a kínai vezetőkben megvalósíthatatlan reményeket táplálnak. Világos, hogy az ilyen tevékenység provokatív jellegű és egyáltalán nem tanúsítja folytatói előrelátását. A Szovjetunió és Kína közötti konfliktushelyzet keletkezése nemcsak e két ország érdekeinek, hanem más államok érdekeinek is ártana. Ha a kínai vezetők valójában aggódnak országuk biztonságáért és jószomszédi kapcsolatok létrehozását kívánnák a Szovjetunióval, akkor miért vetették el a legmagasabb szintű, találkozásról szóló javaslatokat, az 1950. évi barátsági, szövetségi és kölcsönös segítségnyújtási szerződés érvényesítéséről szóló javaslatot, olyan szerződés megkötését az erő alkalmazásáról való lemondásról, amely magábaíoglalja a hagyományos és a rakétanukleáris fegyvereket és egy sor más hasonló tartalmú javaslatot? Végül a kínai vezetők miért nem méltóztattak válaszolni arra a fontos szovjet kezdeményezésre, amely június közepén azt javasolta Kínának, hogy kössenek megnemtámadási szerződést a Szovjetunió és a KNK között, amelynek szövege kötelezné a feleket, hogy nem támadják meg egymást semmiféle fegyverrel a szárazföldön, a tengeren és a levegőben. és nem is fenyegetőznek ilyen támadással? A KKP X. kongresszusa nem nyújt alapot arra, hogy bármiféle elvi változásra következtessünk a kínai vezetés politikai irányvonalában. E változások szükségességét azonban a szocializmus objektív érdekei, a Kínai Népköztársaság dolgozóinak érdekei, gazdasága és kultúrája fejlődésének érdekei diktálják. Végső soron ez az objektív szükségszerűség kétségkívül utat tör magának. (TASZSZ) umimss. 5 1913. OKXÓBEK 11.
