Békés Megyei Népújság, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-29 / 228. szám

Aki a polgári életben helytáll, az a néphadseregben sem félhet semmitől Ezekben a napokban megye- szerte megemlékezünk a pá- fcozdi győzelem évfordulójáról, köszöntjük mindazokat, akik fegyverrel a kezükben védik ha­zánkat, társadalmi rendünket, békénket. Ezekben a napokban érnek véget a sorozások is. és sok fiatal polgári ruháját rövide­sen egyenruha váltja fel. Beszél­gettem velük, beszélgettem szü­leikkel, számos megítélést hal­lottam a katonai szolgálatról. „Szükségszerű”, „Sajnos kell Г, „Szükséges rossz”, „Jobb túl lenni rajta” — hang­zottak a vélemények, de bár­hogy is fejezték ki magukat a megkérdezettek, végső soron az csendült ki szavaikból, ami Al­kotmányunkban így fogalmazó­dott meg: „A haza szolgálata minden magyar állampolgár szent kötelessége.” Valamennyi most besorozott bemutatására nem vállalkozha- tom, de Vajon miként vélekedik a katonaságról egy már lesze­relt és egy bevonulásra váró fi­atal? „Alapjában véve nem volt ross»** Boros István most ünnepelte huszonharmadik születésnapját. Munkahelyén, a Budapesti Me­zőgazdasági Gépgyár Békési Gyáregységében kerestem feL Nyüt tekintetű, határozott, ma­gabiztos fiatalember. Diszpécser a gyárban. Meglepődve hallgat­ja, miért is kerestem, hiszen ő már leszerelt, eltelt egy idő azóta, nehéz lesz visszaemlékez­nie. Aztán kiderül, mégsem olyan „nehéz”. Egyik emléket sürget­ve követi a másik, szállnak a gondolatok városokról, barátok­ról, akiket katonaévei alatt szerzett. — Nagyon sok új barátot ta­láltam a katonaságnál — mond­ja. — De hogy az elején kezd­jem, egy februári napon men­tem a sorozásra. Pontosan em­lékszem, február 22-e volt, reg­gel 8-ra kellett mennem, s alig­A Kner Nyomda megvételre felajánl: 1 ,31. hidraulikos OB lemezollót Típus: OLH—3/3050 Gyártási év: 1970. Érdeklődni: 12—105 telefonon; Gárdonyinál 201390 hogy hazaértem, este 8-kor már kézhez kaptam a behívó paran­csot. — Milyen érzéssel vette át? — Hat., nem örültem, de ahogy most visszagondolok az egészre, alapjában véve nem volt rossz az a két év. Több ala­kulatnál szolgáltam. Mindenütt új és új élmények, új és új baj­társak. Persze, szerencsére nem a szóban lévő „baj”-ban társak, hanem igazi katonabarátok és ez valamiféle másfajta barát­ság, talán erősebb is a hétköz­napinál. Mi együtt ismertük meg a katonaéletet, együtt csi­náltuk végig a néha bizony ne­héz alapkiképzést, együtt ismer­kedtünk a harci technikával, egymás mellett fekve lőttünk „élesen” először géppisztolyunk­kal, együtt tudtuk meg a mon­dás igazságát, a jó katona va­lóban megszereti fegyverét. Mi egymás mellett, egymással együttműködve és egymásra utalva figyeltük műszereinkkel nappalokon és éjszakákon át à légteret, s jó volt azt is tud­ni, most mi is vigyázunk az ott­hon levőkre, s ha ellenséges cél tűnne fel a képernyőn, a mi pontosságunktól és gyorsasá­gunktól, katonai tudásunktól is függ á békében dolgozó, vagy pihenő emberek élete... Kicsit zavartan harapja össze ajkát Ügy érzi, túl sok sza­ladt lri egyszerre belőle, mások talán frázisoknak, szerénytelen­ségnek is vehetik ezt. s vissza­dobja a „labdát”, hogy biztos én is tudom mindezt, mert biz­tosan voltam én is katona. — A katonaélet a sók hason­lóság ellenére sem egyforma. Milyen nehéznek találta az alapkiképzést? — Kezdetben bizony meg kell szokni, tanulni a fegyelmet, a fizikai és a szellemi erőpró­bákon bizony néha össze kell szorítani a fogunkat. De meg­győződésem és tapasztalatom, hogy aki itt. a polgári életben megállja a helyét, az ott sem félhet semmitől. Mindig ott keU hélytállnunk, ahová kerülünk. . — Kiváló katonaként szerelt le. —« Igen, szocialista verseny­mozgalomban vettünk részt, s ennek során különféle feladatok elé állítottak bennünket Katonai felkészültségünkön kívül politi­kai ismereteinkről is számot kel­lett adnunk Én, és egész ra­jom, mert akkor már rajpa­rancsnok voltam, kiválók let­tünk. A büszkeség mellett jól jött az ezért járó jutalomsza­badság. — Gyakran hazajöhetett? —‘ A kimaradás, az eltávo­zás. a szabadság attól is függ, hogy engedi meg a szolgálat és milyen katona is az ember. Aki jól teljesíti kötelességét, annak parancsnokai elismerik munká­ját. és, természetesen többször aláírják a „papírját”. Boros István a két év alatt tíz dicséretet kapott parancsno­kaitól, akiktől, amint mondja, „nem kell cidrizni”. Ne félje­nek a bevonulok attól sem, hogy az „öreg” katonák „kitolnak” a fiatalokkal Ö nem tapasztalt ilyet, elmúltak már azok az idők. Amikor elköszönök tőle. bú­csúzóul még ennyit tesz hozzá: —J Ma már nincsenek „ko­pasz” katonák sem, csak újon­cok, akik ugyanolyan emberek, mint bárki. „Solt tanácsot kaptam katonaviselt bátyáimtól99 A sorozóbizottság előtt csa­ládos ember áll. A nagykamará- si Emi István a mezőkovács- hází TÖVÄLL építésztechniku­sa. Komoly, megfontolt ember. Érződik kis büszkeség a hang­jában, amikor azt mondja: — A fiam, Zsolt nyolcadikén volt egyéves A sorozó bizottság katonai szol­gálatra alkalmasnak minősíti Emi Istvánt. Felnőtt fejjel ve­szi tudomásul a tényeket: be­hívják. — Jobb minél előbb túl len­ni rajta. Rossz, hogy el kell mennem, de ez olyan dolog, hogy ■ végig kell csinálni, bár roppant kellemetlen otthon hagyni a családot. —* Mit vár a honvédségtől? — Nem tartok különösebben tőle, sokan biztattak is, hogy nem lesz rossz sorom, s kértem, szakmán belül helyezzenek el a honvédségnél is, és lehetőleg kö­zel, hogy gyakrabban hazajö­hessek feleségemhez, gyerme­kemhez. Két bátyám van, ők már leszereltek, elmondták mi­re vigyázzak, miként csináljam, s nem érzem magam gyereknek, a szigorú katonai fegyelem sem lesz különösebben nehéz. — Nem gondolt arra. hogy va­lamiként el kellene bliccelni a katonaságot? — Inkább lássam el egész­ségesen a szolgálatot, mint va­lamilyen betegség miatt itthon maradjak. Emi István felesége is nehe­zebb helyzetbe kerül, ha egye­dül marad kisfiával. De ő is be­látja, a katonai szolgálat köte­lesség és örömmel vet­ték azokat a most meg­jelent intézkedéseket, ame­lyeke* a családos sorkato­nák érdekében hozták. Ezek egyike az, hogy Érni Istvánt csak a lakóhelyéhez 100 kilométeren belüli alakulathoz hívhatják be, havonta legalább egyszer el­távozást engedélyeznek számá­ra. A leszerelést követő két éven belül a -sorkatonai szolgálatot teljesíteti családos dolgozókat előnyben részesítik a lakásépít­kezések támogatásakor. Az új rendelkezés szerint a kétgyer­mekesek szolgálati ideje ezután már nem kettő, hanem egy év. Emi István hallgatott családter­vezéséről. Jelenleg egy fia van. Lehet, hogy ő is egy év után visszatér a polgári életbe... A jövő évi fegyveres erők napján azonban őt is néphadseregünk katonájaként köszönthetjük. Vitaszek Zoltán Foto: Gál Edit / Október 1—31-fg Békés megyei pályaválasztási hetek Október első napján délelőtt 9 órakor a Szakszervezetek Megyei Tanácsa székházának nagytermében. „A pályaválasz­tás aktuális megyei kérdései” című kerekasztal-beszélgetéssel kezdődik a Békés megyei pá­lyaválasztási hetek esemény­sorozata. Október 8-án a 635. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben pályaválasztási kiál­lítás nyílik, s ugyanekkor kez­dődik a Pályaválasztási Tanács­adó Intézet október 22-ig tartó ügyeletszolgálata, valamint a békéscsabai iskola., és üzemlá­togatások sorozata. A hónap második felében * PTI munkatársai ismertetik meg az érdeklődőkkel a Békés, megyei diákok pályaválasztásán nak időszerű kérdéseit, s ebben az időszakban rendeznek kiállí­tásokat. illetőleg szerveznek üzemlátogatásokat a békési, gyomai, sarkadi szakközépisko­lában, a gyulai mezőgazdasági szakközépiskolában, valamint a békési gépgyárban és a békés., csabai Lenin Termelőszövetke_ zetben. S egy érdekesnek ígér­kező verseny: a Megyei Könyv, tárban október 23-án pályavá­lasztási vetélkedőre várják • fiatalokat, Lapunk 10 fordulós rejtvénypályázate szovjetuniób éli testvérmegyénkről 6. A megyeközpont sugarú íjá­tól nem messze árnyas, hatal­mas park várja a pihenni, sé­tálni vágyó penzaiakat és a város vendégeit. Ez a Belinsz- kij-park, bejáratánál az itt lát- | ható különös épületcsoporttal. | Rendeltetése a tudományos intézmények közé sorolja, je­lentősége sok szempontból igen számottevő ezen a táj­egységen. Bent a világűr tárni fe! m vendég előtt, ha este érke­zik . Vízszintes: 2. Bútordarab. 8. Henger alakú tárgy. 10. A siva­tag hajója. 11. Híres francia filmszínésznő nevének kezdő­betűi. 12. Balzsam. 13. Évszak. 14. Némán les! 15. Ka párja, j 16. Rangjelzés. 18. Vigyáz rá. ! 19. Libahang. 20. Re párja. 21. De. 22. IT. 23. Kettőzve édes­ség. 25. Arany franciául. 26. Juttat. 27. Kínai hosszmérték. 28. ТА. 29. A mininél valamivel hosszabb. 33. Szovjet repülőgép_ típus. 34. Fejszámoloművész. Függőleges: 1. A penzai bota_ nikuskert nevezetessége, folyta­tás a függőleges 7 alatt. 3. Latin kötőszó. 4. Va párja. 5. EV. 6. Szolmizációs hang. 7. A függőle. ges 1 folytatása. 9. Kis csapat­egység. 11. Cipőkellék. 17. Ima. 18. Országos Rendező Iroda. 24. Regényét Gárdonyi írta meg. 25. Folyó Romániában. 29. Mm„ dig az van. 30 IT. 31. Orosz helyeslés. 32. Vissza: be ellen­téte. Beküldendő » függőleges 1 és г PENZAI 6, 1973. SZEPTEMBER 39,

Next

/
Thumbnails
Contents