Békés Megyei Népújság, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-28 / 227. szám
Ami! az átlagok eltakarnak Részben megvalósult, részben megvalósítás alatt áll az a határozat, amelyet 1972. november 14—15-i ülésén hozott a párt Központi Bizottsága az allami ipar munkásainak béremeléséről, illetve a szakmai bérek országos táblázatának kidolgozásáról. A központi béremelést március 1-től minden iparvállalatnál megkapták, a bértáblázat kimunkálásán pedig úgy serénykednek az illetékes állami és szakszervezeti szervek, hogy az 1974-től alkalmazható legyen. A néhány, summázó mondatba beleférő roelekedeteor a legutóbbi éveik kiemelkedően fontos bérpolitikai intézkedéseit tárja elénk. Kiemelt helyen a szakmunka Hosszabb ideje tartó folyamatként figyelhettük meg az ágazatok, valamint a szektorok — állami, szövetkezeti — közötti keresetkülönbségek mérséklődését. Helye® ez akkor, ha indokolatlan eltérések tűnnek el, ám kedvezőtlen ott, ahol szakképzettségi igényekben, munkakörülményekben egymástól erősen elütő területek közelednek. 1971-ben és 72-ben ugyan a nagyvállalatok dolgozóinak keresetnövekedése — a többiekhez mérten — valamelyest gyorsult, a párthatározat a viszonylagos elmaradás fölszámolását is lehetővé tette. „Figyelembe kell venni a magasabb képzettséget, a teljesítményt, a nehéz fizikai munkát és előnyben kell részesíteni a nagyobbrészt nőket foglalkoztató, több műszakban dolgozó üzemeket” — szögezte le a határozat. Meghaladja az 1,3 milliót azoknak a munkásoknak a száma, akik március 1-tól a határozat eredményeként nagyobb összegű alapórabért kapnak. Az emelkedés mértéke átlagosan több, mint kétévi bérnövekedésnek felel meg! Megőrizni, továbbfejleszteni A Munkaügyi Minisztérium megkülönböztetett figyelemmel kísérte a megvalósítást, s számításaik szerint, idén az iparban a várható keresetnövekedés 12—13 százalék körül lesz. A központi forrásokból származó, átlagosan 9,8 százalékos alapbér-emelkedéshez ugyanis még társul a vállalatok saját bérfejlesztési lehetősége. Sok mindenbe „beleszólt” a március elseje. A szaktudás megbecsülésének jeleként. — s mi tagadás, erre jó néhány üzemet valóban inteni kellett — átlagosan 11,2 százalékkal növelte a képzett munkások | alapbérét, s még lényegesebben — 13,1 százalékkal — a női i szakmunkásokét. Élvezte az előnyt — ahogyan azt a párt- határozat is megszabta — azok tábora, akik nehéz fizikai munkát végeznek három műszakiban, vagy folyamatos üzemű helyen dolgoznak ; előbbiek béremelkedése 10,4, utóbbiaké 11,1 %-ra rúgott. A jó határozat megfelelő végrehajtása azonban nem lezárt, sokkal inkább ösztönzött valami új megkezdésére. Nevezetesen arra, hogy a központi béremelés eredményeit megőrizve és továbbfejlesztve, a vállalatok — végre — kialakítsák saját, he- lvi bérpolitikájukat. Ami persze nem megy egy csapásra. Nem lesz csodaszer Napjainkban eléggé kusza a bérek, keresetek térképe. Hegyeket, dombokat látunk ott, áltól a síknak lenne helye, fölfedezhetjük a széles, közös utakat keresztező csapásokat, s itt- ott zsákutcák, ingoványos területek is lelhetők. Azonos szakmák keresete jelentősen eltérő — túl széles határok között szóródik, mondják a szakemberek —, a kiemelkedően képzett munkások, valamint a képzett és nehéz fizikai munkát kedvezőtlen körülmények között végzők anyagi megbecsülésével sem lehetünk még elégedettek, ahogy a szakmák közötti arányokkal úgyszintén. Ezeknek, s a hasonló gondoknak a megoldásában aligha lesz varázsszer a szakmai bérek országos táblázata, de — amint azt a SZOT elnöksége június 25-én tartott ülésén megállapította — jó eszköze lehet a korszerűbb és hatékonyabb bérpolitikának. A kialakítandó mutató hozzájárulhat a szakmák közötti bérarány egészségesebbé tételéhez, s főként ahhoz. horv — miként a Központi Bizottság ülésén megfogalmazták — „az egyes szakmák azonos gyakorlattal rendelkező, azonos teljesítményt nyújtó munkásai ugyanazon skálájú alapbért kapjanak az egész országban, függetlenül attól, melyik iparágban, nagy- vagy kisüzemben, az állami, a szövetkezeti, vagy a magánszektorban dolgoznak.” fl gyár helyett senki Idén júniusban a bányászatban 3143 — tavaly ugyanekkor 2801 —, a kohászatban 2616 (2353). a közlekedési eszközök gyártásában 2499 (2290), я vegyiparban 2301 (2109), a textiliparban 2058 (1859) forint volt a munkások átlagos havi keresete. A növekedés tükrözi a alapbérek márciusban lezajlott emelését, ám azt már elrejtik az átlagok, hogy üzemen, gyáron, vállalaton belül egybeesik-e elv és gyakorlat, a központi intézkedésen túl helyben mit tettek, tesznek az igazságosabb arányokért, a megdolgozott jövedelmekért. Mert igaz, vannak, akik meglehetősen jó bérét sétálnak, csellengenek, selejtet termelnek, ám vannak — s nem is kevesen! —, akik kiváló munkája, nagy hozzáértése, szak- j mai rátermettsége, s ne féljünk j azt sem leírni, hogy tehetsége | nincs igazán megfizetve. Ezen azonban a gyár helyett nem segíthet senki! Jókor tett lépés volt a márciusi alapbéremelés, nagyon itt az ideje az országos bértáblázat alkalmazásának. Tapasztalhatni, hogy a „bérfronton” sok ' minden mozgásba lendült —1 lendülhet majd — ezek nyomán. Mégis, az a legfontosabb, hogy végre helyben szülessék meg a felismerés: okosan „megkomponált” vállalati bérpolitika nélkül hosszú távon sem a termelésben, sem a munkaerőgazdálkodásban, csakúgy, mint a termékfejlesztésben, vagy a piacok megtartásában és kiterjesztésében, haladni nem lehet. Mert ugyan a bér a termelési költségeknek csak kis része — ágazatonként váltakozva 6—28 százaléka, de amiért és ahogyan adják, az erőteljesen befolyásolja a termelés legfőbb tényezőjét, a munkát elvégző embert. Mészáros Ottó Fejlesztik a békési mézeskalács és cukorkaüzemet Az Országos Méhészeti Szövetkezeti Közös Vállalat békési mézeskalács- és cukorkaüzemének a termékei nagyrészt a budapesti és a tiszántúli városok, községek üzleteibe kerülnek. de jut belőle exportra is. A jó minőségű mézeskalács iránti kereslet annyira növekedett, hogy az üzemben június közepe óta már három műszakban termelnek. A vállalat a méz-, a pemetefű és a ! maláta gyógycukorka árának | csökkentését tervezi, amit a ] gazdaságosabb termelés tesz le-1 hetővé. Ez várhatóan elősegíti majd a fogyasztás növelését. Nemrég elkészült egy 300 négyzetméter alapterületű raktár, ahol a nyersanyagot és a csomagolóanyagot tárolják. Két és fél millió forint költséggel épül az új szociális létesít- j mény, melyben 1 150 személyes i fehér-fekete öltöző, fürdő, mos- | dó lesz. A későbbiekben az üzemet tovább bővítik, korszerűsítik. 45,5 millió köbméter vízszolgáltatás egyetlen szivattyútelepről Szarvas határában, a HármasKörösön épült szarvas—káika- íoki szivattyútelep öntözésre, halastavaik és rizsföldek táplálására szolgáltat vizet. Az éjjel-nappal üzemelő szivattyú- telep tavasz óta összesen mintegy 45 és fél millió köbméter vizet szolgáltatott. A magyar Ganz-MAVAO szivattyúberendezései ismételten kitűnőre vizsgáztak Szarvas—Kákafo. kon. Üzemzavar nélkül szolgáltatták a vizet a legnagyobb kánikulai napokon is. Most, hogy őszre fordult az idő, a rizsföldekről rég lecsapolták a vizet, az öntözési vízigény is ke5 átsem&a im szeptember se. vesebb. mérsékelt a vízszolgáltatás ezen a területen. Egyebek között több. mint 10 ezer hektár földre -adott öntözővi- j zet az idén a telep, amelyre az> aszályos időjárás miatt igen I nagy segítség volt. AZ OROSHÁZI ÜVEGGYÁR szerszám készítő lakatosokat és vésnök szakmunkásokat keres felvételre Bérezés megegyezés szerint Jelentkezni lehet: a gyár forgácsolóüzemében. 185702 Tájpremier Makón Gyárfás Miklós: Dinasztia A lány: Maday Emőke, a dinasztia nag>asszonya: Barcza Éva és a sofőrfiú: Balázsi Gyula (Dcmény felvétele) A történelemből ismerős nagy • akaratú nagyasszonyok példázzák, hogy kifogyhatatlan energiával, minden helyzetben találó észjárással hogyan lehet egyre magasabbra emelkedni, megalapozni befolyásos, hatalmi össze, fogásokat, mint ahogyan azt Kovácsné, Gyárfás Miklós „Dinasztia” című vígjátékának egyik hőse is teszi. Csodálattal adózunk és bámulunk akaratának keménységén, elszántságának sugárzásán, okosságának villogásán ö az, aki semmit sem tesz feleslegesen, minden másodperce ugrásra kész figyelem, minden szava márványból faragott önbizalom, Pontosabban: nagyravágyás. Kovácsné, aki lelencházban nevelkedett, takarítónő lett, és vezérigazgató nejjé küzdötte fel magát, valahol igen nagyszerű | ember. Mert a családért ennyit tenni, nagyszerű dolog. Férjét, leányát mind többre, magasabbra ösztökélni, újra csak csodálatra méltó. Odáig emelkedni intellektusban, tudásban, ismeretekben, hogy valaki — mai vágású úriasszony létére — fej- . bői citálja a mohácsi vész belső összefüggéseinek különböző vonulatait, egyenletek megoldásának képletét és a görög klasszikusokat — majdnem embereszményünk két lábon járó megvalósulása! És, amíg nézzük, hallgatjuk, csodáljuk ezt a mai Ko- vácsnét, egyszer csak sajnálni kezdjük a férjét, aki vezérigazgató ugyan, de nosztalgiával sodor cigarettát (ha nem látják!) és leányát is, aki persze biztos az egyetemi felvételben, de igazi mai „csaj”, és inkább szeret bele a sofőrfiúba, mint a tanársegédbe, akit ugyan a mama juttatott (így bizony!) e magas pozícióba. és juttat továbbiakba is, a megállíthatatlan eleve elrendelés szent szabályai szerint Ahogy épülnek egymásra a jelenetek, úgy derül mind több fény arra, hogy ebben a remek családban, ebben az alakuló dinasztiában belső bajok munkálnak, ahogy a szú rág a fában, vagy a hernyó a szép zöld levélen. Ez a család nem lesz dinasztia, ami másoknak sikerült, nem sikerül Kovácsnénak, ha még oly nagyszerű asszony is. Ebben a családban belső kis lázongások ütik fel a fejüket, I lázong a férj. mert irtózik attól, ] hogy még miniszter is legyen j Kovácsné akaratából, és persze esetleg a dolgozótársak akaratából is; lázong a lány és letegezi, I mi több! megcsókolja a két és fél perce megismert sofőrfiút. | Lehetne idézni és körbejárni I a darab sok-sok kitűnő és találó ötletét, szójátékát, melynek nyomán nevetés csattan ugyan, de ha jól belegondolunk, vér is serkenne; egy-egy pompás dialógusa — nagyszerűen beágyazva a cselekmény olajozott menetébe — a klasszikusan értelmézett, igazi politikai kabaré nemesen tiszta telitalálataira emlékeztet. Szóval jó a darab, amit első, idei bemutatójának szánt a Jókai Színház, és játszott először Makón, a művelődési központban, az elmúlt héten. Igaz, hogy az ünnepélyes évadnyitás október 5-én, Németh László: Villámfénynél című drámáját hozza, mégis ez volt az első premier, ez a szellemes, éles, kíméletlen és derűsen kacagtató Gyárfás-vígjáték, Balogh Géza rendezésében, aki értő módon kereste és találta meg a fontos dialógusok, a tréfás szójátékok, a jellemek és a helyzetek humorának csomópontjait, és ott rendre megemelte a hangot, de sohasem harsányan. Elképzeléseit okosan, tehetségesen és színészi alkatuk hozzáadásával valósította meg a hét szereplő, akik közül első helyen Barcza Éva Kovács- néja és Gálfy László Kovács Mi- hálya áll. Mind a ketten az életből jól ismert magatartásformák megszemélyesítői. Azoké, akik mindenre inkább emlékeztetnek már, csak proletár-múltjukra, származásukra, régi önmagukra nem, akik már összetévesztették a nép hatalmának szolgálatát a saját hatalmuk, nagyravágyásuk, gőgjük, egyéni érdekeik szolgálatával; akiknek természetes, hogy szépen es ügyesen belezüllenek a korlátlan lehetőségekbe. Ki tudja azonban, hogy ennek hol van a határa, hogy mi van a látszat mögött, hogy miért zaklatja Kovácsot nosztalgia azért a világért, ahol egyszerű emberként jobban çrezte magát, mint dinasztia-alapító felesége, Kovácsné mellet, magasan!? Barcza Éva és Gálfy László a siker első számú megalapozói, de mellettük a többiek is értik és jól formálják meg a rájuk bízott szerepeket. Nagyon tetszett Flórián Antal félszeg, de a karrierizmustól nem éppen irtózó tanársegéde, Cserényi Béla, mint görög milliomos, az ügyes-üde Maday Emőke, és a kópésan jókedvű Balázsi Gyula, valamint Mátyás Jolán mindig rosszkor szóló és éppen ezért, szókimondó bejárónője. Azóta már több helyen járt a Dinasztia, jó lenne egyszer a békéscsabai színházban is látni. Saes Ervin
