Békés Megyei Népújság, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-23 / 223. szám
A békés egymás mellett élés elve és gyakorlati kérdései egymás mellett élés a különböző rendszerű államok közötti háborúk, különösen a világháború elhárítására, a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján történő megoldására irányuló politika. A marxizmus—leni n izmus elveit következetesen alkalmazó szocialista országok ezt a külpolitikai alapelvet a tőkésországokkal folytatott politika fő irányvonalának tekintik. Azt tartják ugyanis, hogy a két egymással ellentétes társadalmi rendszer, a szocializmus és a kapitalizmus együttes létezése viszonylag hosszú ideig elkerülhetetlen. Ez a politika összhangban van a nemzetközi munkásosztály antikapitalista és az elnyomott népek antiimpe- rialista küzdelmével. Nem zárja ki, sőt feltételezi a szocialista országok összefor- rottságát és barátságát, valamint a kapitalista országok proletariátusának „osztály- háborúját”. A békés egymás mellett élés nem jelenti tehát az osztályharc, az elvi politika feladását, a szocialista és kapitalista ideológia békülékenységét. Lenin tanításai az ideológiai harcról elévülhetetlenek ! Történelmi jelentőségű megállapítása: „ahol nincs marxista ideológia, ott burzsoá ideológia van”, korunkban is alapvető elméleti és gyakorlati igazság. Ezt napjainkban különösen hangsúlyozni kell! Továbbá a szocialista országok békés egymás mellett élésére törekvő politika nem jelent olyan „társadalmi politikai status quot”, amely a népek forradalmi felszabadító küzdelmét akadályozza. Ma a munkásosztály harcát a két világrendszeren belül vívja, így a békés egymás mellett éles a nemzetközi osztályharc sajátos formája is, amely az erőtényezők különbözőségéből fakadóan a nemzetközi politika különböző szféráiban azonos osztálytartalommal, de változatos formákban fejeződik ki. A békés egymás mellett élés politikájának elvei és gyakorlata konkrét elméleti alapokra épül és történelmileg is meghatározott. Amikor Marx és Engels elsőként emelték tudományos szintre a történelem tanulmányozását, tudományos általánosítás alapján mondták ki, hogy о háborúk az osztálytársadalmakkal együtt tűnnek el az emberiség életéből. Ehhez a békés egymás mellett élés fogalmát nem is tehették tudományos vizsgálat tárgyává. A klasszikus kapitalizmus korában élve úgy ítélték meg, hogy a szocializmus győzelme a legfejlettebb tőkésországok egész sorában egyszerre — vagy gyors egymásutániságban — következik be, s ez természetesen a szocializmus gyors világméretű győzelmét is magával hozza. Lenin 1916-ban a kapitalizmus egyenlőtlen fejlődése törvényszerűségének tanulmányozása alapján már levonta a következtetést: a szocializmus nem győzhet egyszerre valamennyi országban. A békés egymás mellett élés gondolatköre tehát csak akkor jelenhetett meg a nemzetközi politikában, amikor világossá vált, hogy hosszú történelmi korszakban két társadalmi rendszer létezik majd egymás mellett a Földön. Ez természetszerűen felvetette azt, hogy milyen lesz a két társadalmi rendszer közti viszony, másfelől, hogy milyen típusú viszonyok kialakulása felel meg a szocializmus érdekeinek. L enin már az első világháború idején feltárta a békepolitika, a leszerelés és a társadalmi rendszer összefüggését. „A leszerelés a szocializmus eszményképe. ...” — írta. „A szocialista társadalomban nem lesznek háborúk, megvalósul a leszerelés. A béke védelme legfontosabb feladata a néptömegeknek, mindenekelőtt ez a feladata a nemzetközi munkásmozgalomnak.” (Lenin művei 30. 152. oldal). Lenin aláhúzta, hogy maga az élet kényszerít rá bennünket, hegy elismerjük a „megegyezés elkerülhetetlenségét” — a tulajdonforma két különböző rendszerét képviselő államok között. (Lenin művei. 45-től, 193. old.). A békés egymás mellett élés politikájának elemzése során Lenin két elméleti tézisre épített. Az egyik az, hogy a forradalom létrejöttéhez forradalmi helyzet szükséges. Ezt nem lehet kívülről előidézni. A forradalmat nem lehet exportálni. Minden népnek magának kell eldöntenie, milyen társadalmi rendszerben akar élni. Lenin még 1918-ban válaszolt azoknak, akik a forradalom exportját hirdették. A válasz ma is (természetesen gyökeresen megváltozott erőviszonyok mellett) érvényes bírálata a békés egymás mellett élés elvét tagadó , .ultrabal oldali ” kalandorpolitikának. Hangsúlyozta, hogy a béke védelmében, ugyanúgy, mint a stratégia s taktika kérdésében a marxista—leninista pártoknak következetes harcot kell folytatni a „báloldali” és a jobboldali irányzatok ellen. A Lenin által kifejtett másik alapvető elméleti tézis szerint a békés egymás mellett élés a burzsoázia jelentős köreinek is érdeke. 1922- ben ezt mondta: „Valameny- nyi kapitalista állam leghalaszthatatlanabb. legéletbevágóbb, leggyakorlatibb érdekei az Oroszországgal folytatott kereskedelem fejlesztését, szabályozását, kiszélesítését követelik. Márpedig, ha ilyen érdekek vannak, akkor lehet vitatkozni, ösz- szetűzni, lehet, hogy nem egyezünk meg egyes részletekre nézve, sőt igen valószínű, hogy nem egyezünk meg, az alapvető gazdasági szükségszerűség azonban végül mégis utat tör magának”. A szovjet külpolitika lenini elveit fejezte ki G. V. Csicserin külügyi népbiztos, amikor a kormány ülésén- 1920-ban a következőket mondta: „Jelszavunk volt és maradt: Békés egymás mellett élés más kormányokkal, bármilyenek legyenek is azok”. Ezek az elvi meggondolások fejeződnek ki a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után kiadott világtörténelmi jelentőségű Békedekrétumban, amely meghirdette a szovjet állam következetes békepolitikáját. Ezen az elvi alapon alakult ki a békés egymás mellett élés politikájának koncepciója. A történelmi tapasztalatok már akkor is igazolták e politika helyességét, amikor a Szovjetunió volt az egyetlen szocialista ország, Lenin szavaival élve, éppen csak „kivívta a létezés jogát” Később a Szovjetunió hosz- szú évtizedeken át harcolt e politika gyakorlati elveinek megvalósításáért. A Népszövetség leszerelési konferencián elsőként és többször javasolta a leszerelést. A genual konferencián (1922) Lenin kezdeményezésére a szovjet delegáció javasolta a fegyverzet általános csökkentését és a tömegpusztító fegyverek teljes eltiltását. Ugyanebben az évben létrejött Rappallóban Németország és a Szovj etoroszország közötti szerződés ennek a politikának volt az eredménye. Bár a Szovjetuniónak nem sikerült megakadályozni a második világháború kirobbanását, de erőfeszítései vitathatatlanul meghosszabbították a két világháború közötti, viszonylag békés időszakot. Azok az elméleti tél zisek, amelyeken a békés egymás mellett élés elve nyugodott, gyakorlati kihatásaiban szerepet játszottak abban, hogy nem sikerült létrehozni a Szovjetunióval szemben az összes imperialista országok egységfrontját. Másrészt, ha késve is — felbomlott a szovjetellenes fasiszta blokk. A második világháború befejezését követően új történelmi körülmények között vetődik fel a békés egymás mellett élés kérdése. Olyan körülmények között, amikor létrejött a szocialista világ- rendszer, széthullott az imperializmus gyarmati rendszere. az egész világra kiterjedt nemzeti felszabadító mozgalom alakult ki. Az új helyzetben ismételten választ kellett adni a békés egymás mellett élés legfontosabb elvi kérdéseire. ' Az erőviszonyok fenti változásaiból az SZKP XX. kongresszusa azt a következtetést vonta le, hogy „korunkban nem végzetszerűen elkerülhetetlen többé a háború”. A kongresszusnak ezt a megállapítását magáévá tette a kommunista és munkáspártok 1957-es, majd a 81 párt által aláírt 1960. évi moszkvai nyilatkozat is. A moszkvai nyilatkozat 1960-ban igen optimistán ítélte meg a két rendszer békés egymás mellett élésnek lehetőségeit. Ennek az optimizmusnak a hátterében olyan katonapolitikai és gazdasági tényezők álltak, amelyek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, a békés egymás mellett élés realitásának megalapozása szempontjából. Ugyanis 1957-ig az imperialista stratégia hirdette az Egyesült Államok területi sérthetetlenségének és a szocialista országok megsemmisítésének doktrínáját. Erre a doktrínára épült a világméretű katonai támaszpont- rendszer, a bekerítést szolgáló katonai tömbök, a szocializmus felszámolásának megannyi teóriája. Bár a fenyegetőzések realizálására a megváltozott erőviszonyok már ekkor sem nyújtottak lehetőséget, mégis a Szovjetunió békepolitikája, a békés egymás mellett élés elveinek regionális, vagy világméretű érvényesítésére tett javaslatai nem találtak megértésre. Az 1957-es fordulat gyökeresen új helyzetet teremtett. Az USA területi sérthetetlenségének doktrínája bukása, a tények elemi erejével rádöbbentette a washingtoni vezetőket, hogy immár kettőn áll a vásár. Ezt követően kezdődött meg az imperialista politika „szomorú átértékelése” és a békés egymás mellett élés politikája elleni új taktika kidolgozása. K ennedy elnöksége alatt fogalmazódott meg és Johnson elnöksége alatt ültetődött át a gyakorlatba a békés egymás mellett élés elleni frontális támadás politikája, mely a ».globális stratégia” néven ismert. Ennek a politikának a kiindulópontja az volt, hogy lassan érlelődnek azok a tényezők, melyek az imperializmus javára módosítják az erőviszonyokat. Messzemenően túlbecsülték a szocialista és a haladás erőinek tényleges problémáit és nehézségeit, amire alapoztak. A globális stratégia csak némi részleges sikereket hozott, főleg a harmadik világban, de az egész koncepció alapjaiban kudarcba fulladt. A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának 1969. júniusban Moszkvában elfogadott fő- dokumentuma , a globális stratégia kudarca alapján megállapította: „Áz imperializmus képtelen visszaszerezni az elveszített történelmi kezdeményezését és visszafelé fordítani a mai világ fejlődését. Az emberiség fejlődésének fő útvonalát, a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásosztály és az összes forradalmi erők határozzák meg.” A nemzetközi kommunista mozgalom által levont elméleti és gyakorlati következtetéseket az élet igazolta. Napjainkban éppen tanúi vagyunk annak, milyen eredményeket értünk el Európában a békés egymás mellett éles politika következetes megvalósítása alapján. Belátható közelségbe került az európai biztonsági rendszer létrehozása, amely jelentőségét tekintve, új történelmi szakaszt nyit meg Európa történetében. A békés egymás mellett élés politikájának világméretű kiteljesedését és tartós győzelmét alapvetően befolyásolják a szovjet—amerikai kapcsolatok, mint a nemzetközi politika alapvető tényezői. Ezekben a tényezőkben nagyon fontos étem. hogy a Szovjetunió szocialista ország. és így társadalmi lényegéből fakad a békés egymás mellett élés — a két- és sokoldalú kapcsolat bővítése a kapitalista világgal. Az Egyesült Államok imperialista hatalom és az erőviszonyok megváltozása alapján rákényszerült a békés egymás mellett élésre. Ma már az Egyesült Államok, maga Nixon elnök is elismeri, hogy a békés egymás mellett élés politikája nem a kommunista mozgalom taktikai fogása, hanem a jelenlegi nemzetközi helyzet szükségszerűsége és a különböző társadalmi rendszerű államok közötti nemzetközi kapcsolatoknak egyetlen elfogadható elve. A szocialista világ gazdasági, társadalmi, politikai és nem utolsósorban tudományos-technikai fejlődése jelentős változást eredményezett a katonai erőviszonyokban is. A szocialista világ,- élén a Szovjetunióval a legmodernebb fegyverekkel rendelkezik. A rakétatechnika és más hadászati eszközök birtoklása, a Szovjetunió jelenléte és gyors fejlődése a világűr meghódításában óhatatlanul kihatott, mint egyik legdöntőbb tényező, a háború elhárításáért folytatott harcra, erősítette a háború elkerülhetőségét. Ezt elismerve Nixon elnök 1971-ben az amerikai szenátusban a következőket mondotta: „A növekvő szovjet hatalom korszaka megváltoztatta a katonai egyenletet. Viszonylagos fölény időszakát felváltotta a viszonylagos egyensúly időszaka. Az erő fogalmának új meghatározására van szükség.” Majd Kissinger hozzátette: „A hatvanas évek közepe óta olyan mélyreható strukturális változás ment végbe a két nagyhatalom viszonyában, hogy rá vagyunk kényszerítve a békés egymás mellett élésre.” Ezeknek a felismeréseknek alapján jutottak el a szovjet—amerikai kapcsolatok az 1972'73-as években a fordulópontig, amikor is a világ két legnagyobb hatalma — az igen bonyolult nemzetközi helyzet ellenére — eljutott oda, hogy megakadályozzák egy új világháború keletkezését. Az 1973. júniusban aláírt megállapodásnak ez a legnagyobb eredménye és lényege. Mindaz, ami egyéb konkrét megegyezésekben szerepel a Szovjetunió és az Egyesült Álamok között, ezt szolgálja és ennek van alárendelve. (A stratégia fegyverzet korlátozása, kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok, tudományos és műszaki együttmű- kés stb.). ■ békés egymás mellett élés elvi és gyakorlati politikája a jövőben, úgy- mint az elmúlt időszakban, nagy erőfeszítéseket, éberséget és következetes ideológiai harcot igényel minden „baloldali” és jobboldali ferdítéssel, és az imperialisták újabb taktikai támadásaival szemben. Dr. Pirityi Károlyné MSZMP pol. m.-társa 3 тшшш 1973. SZEPTEMBER 23..
