Békés Megyei Népújság, 1973. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-21 / 221. szám
Jelentés az európai biztonsági értekezlet előkészítéséről AT európai biztonsági és együttműködési értekezlet, má. sodik szakasza csütörtökön az albizottságokban folytatta munkáját. Ezer» a napon összesen nyolc albizottság tart ülést, és ezzel az értekezlet 12 alapfokú szervéből kilenc máris munkába lépett. Az albizottságok jelenleg munkájuk megszervezésével foglalkoznak, vagyis azzal, hogy milyen módszerrel fogjanak hozzá a helsinki, ajánlásokból számukra kijelölt részterületek feldolgozásához. A konferencia jól tájékozott köreiből nyert értesülés szerint a-/ ülések első tapasztalata az, hogy a nyugati országok képvi. selői igyekeznek általános vitát indítani a részfeladatok tartalmáról, hoilott ezeket a helsinki ajánlások már pontosan megjelölték, A szocialista országok diplomatái azt szorgalmazzák, hogy az albizottságok az aión- lások alapján haladéktalanul térjenek rá a szerkesztésre és a felmerülő problémákat menet közben vitassák meg. Változatlanul feszült a helyzet Chilében - Partizánosztagok alakulnak - Tovább üldözik a haladé erőket ENSZ: A közgyűlés különleges politikai bizottságának élére került Szarka József New York Chilében változatlanul bonyolult és feszült a helyzet. Л jun_ ta katonái járőrszolgálatot teljesítenék Santiago főútvonalain — jelenti az UFT hírügynökség a chilei fővárosból. Időről időre a város különböző kerületeiből lövések zaja hallatszik, New Yorkba érkezett hírek szerint a 0 szovjet—amerikai egyezmény a szenátus előtt Washington Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke ratifikálásra a szenátus elé terjesztette a szov. jet—amerikai adóügyi egyezményt, amelyet 1973. június 20-án Leonyid Brezsnyenek az Egyesült Államokban lett iáto- •gatása idején írtak alá. Az elnök az egyezményhez csatolt levelében rámutat : .,En_ nek az egyezménynek a legfőbb célja az adózási ákadályok maxima'isan lehetséges felszámolása útján serkenteni a két ország közötti gazdasági és kul„ 1 turális kapcsolatokat. Az egyez_ mény elősegíti majd az amerikai-szovjet kereskedelem, együttműködés és csere akadálymentes fejlődését”. (TASZSZ) Népi Egység hívei átcsoportosítják erőiket, partxzánosztagok alakulnak. Ilyenek létezéseit Pinochet tábornok, a katonai junta vezetője is megerősítette. A Prensa című lapnak adott interjújában kijelentette, hogy „ez idő szerint sok helyen alakulnak partizánosztagok” és emiatt „polgárh iboivs had '-ill и pct kikiáltásával” fenyegetőzött, Chilében továbbra Is üldözik a demokratikus erőket. A katonai junta szóvivőjének hivatalos nyilatkozat^ szerint az elmúlt ; kétnapbanSantiagóban több ezer ; embert tartóztattak le, Mint a ! UPI jelentette, a katonai kor- I mányzat közölte, hogy 5 200 embert. az államcsíny során letartóztatott személyeket, állítják bíróság elé, akiket , bűnösnek” minősítenek, azokat „súlyosan megbüntetik”. A chilei tragédia szemtanúi arról számolnák be, hogy a reakció terrorja nagyon sok áldozatot követelt. így a mexikói Siempre című lap tudósítója, Leon Roberto Garcia, aki az, államcsíny idején Santiagóban tartózkodott, megírja, hogy a Iá- , zadók légiereje bombázta a fő- | város lakónegyedeit és a bőm- [ házasnak több mint 6 000 halálos áldozata volt. A junta betiltotta a haladó kiadványoik terjesztését. Betiltották mindazokat a rádióállomásokat, napilapokat és folyóiratokat, ^melyek támogatták a| Népi Egyséig kormányát. Sok új- j ságírót letartóztattak. New York Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Po'itikai Bizottságának tagja szerdán New Yorkban több mint egyórás tanácskozást folytatott Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszterrel. A baráti légkörben lezajlott találkozón a TASZSZ jelentése szerint a Szovjetunió és az NSZK kétoldalú kapcsolataival összefüggő kérdéseket, továbbá néhány, az ENSZ XXVIII. közgyűlésének . munkájává,! kapcsolatos problémát vitattak meg. Andrej Gromiko üdvözölte Scbeelt abból az alkalomból, hogy a Német Szövetségi Köztársaságot felvették a világszervezet tagjává. Az ENSZ XXVIII. közgyűlésén szerda este megválasztották a közgyűlés elnöki hivatalát, ama’yben Leopolde Bentites ecuadori elnök mellett 17 alel- nök foglal helyet, köztük a Biztonsági Tanács öt állndó tagjának képviselője. A szocialista országok közül még Csehszlovákiát bízták meg alelnöki funltl ciók «»’látásával. A közgyűlés megválasztotta hét fő bizottságának elnökeit is: Szarka Károly nagykövet, a Magyar Népköztársaság állandó ENSZ-képviselöje a közgyűlés különleges politikai bizottságának élére került. A közgyűlés élnöki hivatala csütörtökön összeü’t, hogy szétossza a hét fő bizottság között Phnom Penh A kambodzsai hazafias érők csütörtökön ismét megtámadták Kompong Ctem tartományi : •székhely repülőterét -*■ közölte! a Phnom Penh-i katonai főparancsnokság. Kompong Cham, I valamint közvetlen környéke továbbra is a leghevesebb csaták egyik színhelye Kambodzsáiban. A Phnom Penh-i főparancsnokság azt is közölte, hogy a Lón Nol-rezsim csapatai csütörtökre virradóra visz- 5 szafoglalták az 1. számú magaslatot, ahonnan eía XXVIII. ülésszak napirendjére tűzött 104 kérdést. Az ENSZ gyarmatosítás és fajüldözés ellen létrehozott különleges bizottsága szerdán felszólította á világszervezet főtitkárát, vesse latba befolyását annak érdekében, hogy részrehajlástól mentes ténymegállapító bizottságot menesszenek Dá1- Afrikábaa az ottani hatóságok által nemrégiben elkövetett vérengzések körülményeinek meg_ állapítására. Mint annak idején jelentettük, a dél-afrikai rendőrség belelőtt a magasabb bérért tüntető bányászok soraiba, és kioltotta 11 munkás életét. A nigériai nagykövet „hidegvérrel elkövetett barbár gyilkosságnak” nevezte a fajü'döző dél- afrikai rezsim tettét. Svéd választás: dönteHen Stockholm Csaknem biztosra vehető, hogy választási döntetlen alakult ki Svédországban. Szerdán éjjel közzétett, úgynevezett „előzetes hivatalos végeredmény” szerint a hatalmon levő szociáldemokraták és a kommunisták együttesen a voksok 48,9 százalékát szerezték meg, a centrumnak, a liberálisoknak és a konzervatívoknak pedig összesen 48,8 százalék jutott. lenőrzésük alatt tarthatják a Neak Luongot Phnom Fenh-nel összekötő, csaknem 50 kilométeres útvonalat. Az I. számú magaslatot a Khmer felszabadítók vasárnap foglalták el. (Reuter, AFP) A lipcsei per Negyven éve, 1033. szeptember 21-én kezdődött a lipcsei per, — vagy ahogy az egész világ emlékszik rá; a Dimitrov-per —, amelyen a hatalomra jutott fasizmus „jogalapot’’ akart teremteni a leszámoláshoz a kommunistákkal, a haladó erőkkel. Az előzmény : 1933. február 27. éjjelén lángok csaptak fel a német birodalmi gyűlés, a berlini Reichstag épületében. A tettesek — ezt ma már megcáfolhatatlan dokumentumok bizonyítják — SS-legények és ro- hamosztagosok voltak. A gyújtogatással a kommunistákat vádolták; Hitlerek ezer és ezer embert vetettek börtönbe. A Reichste g.per során_ a nácik a „kommunisták bűnösségét” akarták bizonyítani. Számukra a Per teljes kudarccal vésődött. A holland Van den Lubbe, akit a fasiszták hónapokon át kábítószerekkel tömtek, hogy beismerje: kommunista és ő gyújtotta fel a Reichs, tagot, még ilyen állapotban sem vallott vádlott-társai, a Berlinben emigránsként élő bolgár kommunisták, Georgi Dimitrov és két társa, valamint a német kommunista Torgler ellen. A monstre per főszereplője, igazi hőse Dimitrov volt. Nem- ceak bebizonyította az elkövetkező évek barbárságait előre igazolni akaró vád hazug, provokatív voltát, de ö, a vádlott mondott megfellebbezhetetlen ítéletet — a fasizmus felett. Szilárd meggyőződésével, bölcsességével ő vált a hatalma teljében parádézó Göring vádlójává. A bír«5ság kény télén-ke1 letlen — nem utolsósorban a Szovjetunió és a nemzetközi közvélemény nyomására — felmentette Dvmitrovot. A bolgár kommunista vezető helytállása ma, négy évtized elteltével is, csodálatos példa emberségből, hősi! ességből, tántoríthatatlanságból az egész haladó emberiség számára. N. J. «mimnnnHnuiMiiniiHUHHiinnimmnmiMHHWiwiimwHMniMi ( ! Д chilei dráma I 3. Elindultak a páncélosok Heves csaták Kambodzsában Brezsnyev látogatása Bulgáriában Testvéri kapcsolatok, ideoló. giai egység, forradalmi együttműködés — ezekkel a szavakkal jellemzi a szovjet—bolgár kapcsolatokat a csütörtöki Rabot- nícseszko Delo. Valamennyi központi lap részletesen ismerteti Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának előző napi programját és közli a barátsági nagygyűlésen elhangzott beszédét. Leonyid Brezsnyev szerda délután óta vidéken tartózkodik. Az SZKP KB főtitkára — az előzetes program szerint — csütörtökön este tért vissza a bolgár fővárosba, ahol átnyújtotta Cola Dragójcsevának, a BKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Bolgár—Szovjet Ba_ ! réti T^rsiság elnökének a „Né. 1 рек Barátsága” érdemrendet. ; Chilében 189t-ben — ny ölelj vankét évvel ezelőtt — polgár - I háború volt. A Mannlicher-pus- I kák korában tízezer halottja ! volt a harcoknak. A szocialista I párt lapja, a Náción figyelmez- 5 tetőként, mementóként erről a I régi polgárháborúról közölt az j elmúlt hetekben képeket Akkor már érezni lehetett: a jobboldal mindenre elszánta magát, s semmi árat nem érez drágának a kormány megbuktatásáért. Fényképekkel viszont nem lehetett megelőzni a támadást. Tavaly ősszel a kormány tudomására jutott az úgynevezett Szeptember-terv. Ez a jobboldali ellenzék pontosan kidolgozott taktikája voit a hatalom átvételére. Néhány napot szántak az akcióra: a fuvarozók és a kiskereskedők sztrájkja vezette volna be, majd az ellátási nehézségek miatt fellépő elégedetlenséget kihasználva tömegeket kívántak az utcára vezetni, merényletekkel akartak pánik-hangulatot kelteni, aztán lépett volna a hadsereg. A Szeptemberterv akkor kudarcba fulladt, elmaradtak ugyanis az ellenzék- párti tömegakciók, a katonai szervezkedést pedig leleplezték. Ami nem sikerült néhány nap alatt, azt az ellenzék puccsista része egy év alatt valósította meg. Pontosan ugyanez volt a forgatókönyv, s bár ezúttal sem sikerült, megnyerniük a tömegek támogatását, a katonai akció megdöntötte a kormányt. Most is sztrájkokkal kezdődött. Chile sajátos viszonyai között (alig van vasút), a tehergépkc>csi- és autóbusz-tulajdonosoknak meghatározó szerepük van az ellátásban, a tömegközlekedésben- A fel-fellobbanó sztrájkok nyomán az elmúlt három hónapban teljesen megbénult az országban minden szállítás, Csak a rend- fenntartó erők és a diák önkéntesek (szüntelen életveszély közepette végzett) közbeavatkozása mentette meg a nagyvárosokat az éhhaláltól A sztrájk három hónapja végsőkig feszítette a húrt. A kormány egy ideig abban reménykedett, hogy a munkabeszüntetés terheit a fuvarozók sem tudják hosszú távon vállalni. Csak az utóbbi napokban derült ki, honnan voltak a sztrájkotoknak tartalékaik. Az , ellenforradalom kirobbanása előtti napokon jutott a népi kormány tudomására, hogy a nemzetközi nagytőke (elsősorban az amerikai konszernek) az utolsó negyven napban 1 millió 200 ezer dollárt juttatott a sztrájkoló fuvarozóknak, A magánszállítók szövetségének főtitkára, Vilarin a legszorosabb kapcsolatban állt Thie- mevel, a Haza és Szabadság elnevezésű szélsőjobboldali terror, szervezet fővezérével. (Thieme maga vallott erről elfogatása után.) A fasiszta szervezet főnöke „halottaiból támadt fel”. A népi kormány hatalomra jutása után megrendezte saját „repülő-