Békés Megyei Népújság, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-29 / 201. szám

Együttműködésünk a Nemzetközi Béke Intézettel A. Brüsskov; a bécsi Nemzet­közi Béke Intézet igazgatója és az Országos Béketanács vezetői Budapesten tárgyalást folytat­tak az Országos Béketanács tu­dományos bizottsága és a Nem_ zetközi Béke Intézet együttmű­ködéséről. Az 1974—75-ös évek nemzetközi tudományos prog­ramját felemelő tárgyaláson részt vettek a Nemzetközi Béke Intézet elnökségének magyar tagjai: dr. Haraszti György tanszékvezető egyetemi tanár, nemzetközi jogász,, dr. Simái Mihály egyetemi tanár, közgaz_ dász és dr. Sütő Ottó egyetemi docens, a Magyar Külügyi Inté­zet osztályvezetője. Egyetemi doktori cím szerezhet a politikai tudományokban A művelődésügyi miniszter utasítása értelmében az MSZMP Politikai Főiskolája a jövőben a politikai tudományokból egye­temi doktorj címet adományoz­hat. A címet az nyerheti el, aki politikailag és erkölcsileg kifo­gástalan magatartást tanúsít, to­vábbá a politikai főiskolán, il­letve más belföldi vagy külföl­di ' egyetemen (egyetemi jellegű főiskolán) egyetemi oklevelet szerzett, és a politikai főiskolán szerezhető végzettséghez szük­séges tanulmány! anyag elsajá­tításénál magasabb folkú tárgy- ismerettel, valamint a tudomá­nyos kutatás módszerében való jártassággal rendelkezik. Mind­ezt a tudományos munka mód­szerének alkalmazásával készí­tett, legalább részben önálló kutatáson alapuló doktori érte­kezés benyújtásával, valamint a doktori szigorlat sikeres letéte­lével kell bizonyítani. , Az utasítás hatályba lépett. A nullából 70 milliós közös vagyon Rekordterméseket hoz a jubileumi észtén dő a kondorosi Lenin Tsz-ben FennéTlásárraifc negyedszáza­dos évfordulóját ünnepelte szombaton a kondorosi Lenin Tsz. A jubileum alkalmából égés,- napos ünnepséget rendez­tek. Délelőtt a gazdaság központ­jában rövid fejlődéstörténeti be­számolót tartott Nagy Vilmos, a szövetkezet főagronómusa. Elmondotta egyebek között : 25 évvel ezelőtt 70 paraszt csa­lád alakította a szövetkezetét, s a 360 hold föld jó része bérelt te­rület volt. Az élniakarás már az első naptól megmutatkozott Ke_ resték az új úton az új lehető­ségeket, hogyan lehetne gyorsan boldogulni, nagyobb darab ke­nyeret adni a családiiak. A ver- (jenymozgalom már a kezdet kez­detén kibontakozott Így alakult, hogy sorozatosan nyertek első helyezést járási, majd megy« szinten. Az állattenyésztésben., főként tenyészbika-nevelésben ugyancsak élen jártak. Amikor a községben újabb termelőszövet­kezetek alakultak, faltin belüli Vjersenymozgalom bűn takozott ki. A kondorosi Lenin, Dolgozók és a Vörös Október Tsz ma is „oda­figyel” egymás munkájára, átve­szi a jól bevált tapasztalatokat Ennek köszönhető részben, hogy évről évre javulnak eredmé. nyék. Búzából például a legu­tóbbi 10 év alatt háromszorosán ra emelkedett a terméshozam, kukoricából pedig megduplázó­dott. A cukorrépa holdanként 100 mázsával ad többet, mint 1963-ban. A 350 holdas kertészei ugyancsak rekodtermést pro­dukál. Paradicsomból például mintegy 300 mázsát takarítanak be holdanként A szinte nulláról indult szö­vetkezet közös vagyona ma marj meghaladja a 70 millió formtot. í 10 évvel ezelőtt 14 és fél millió forint voit az áruértékesítési tervteljesítés, az idén meghalad­ják az 54 milliót Az egy tagra jutó évi átlagos kereset 10 év alatt 12110 forintról 25 900-ra emelkedik. A tájékoztató után határszem­lére indultak a vendégek és a házigazdáik. Megnézték a kukori­ca-, cukorrépa- földeket, a ker­tészetet A gyakorlatban ismeg- győződtev arról, hogy a jubile­umi esztendő valóban rekord­eredményeket hoz. Megnézték a központi majort, a szarvasmar­hahizlaló-telepet, ahol egyszerre 460 sőre kerül eladásra, 90 szá­zalékban exportra. A baromfite­lepen 65 ezer aprójószágot gon­doznak jó eredménnyel. ■ Délután ünnepi közgyűlésit tartották, amelyen Godó György elnök köszöntötte a vendégeket. Az alapító tagoknak és a leg­jobban dolgozó szövetkezeti ta­goknak kitüntetést, illetve pénz. jutalmat adtak át. A „veterán” szövetkezeti tagok nevében Sál­lá! Ferenc méltatta a negyed­század küzdelmének eredménye­it Majd ünnepi vacsorával ért véget a jubileumi nap, amelyen részt vettek a szövetkezet nyug­díjasai is. A díszürmepségen rész vett többek között dr. Dajka Balázs, a MÉM osztályvezetője. Csatári Béla, a megyei tanács elnökhe­lyettese, Medvegy András, az MSZMP járási bizottságának tit_ kára. Kardos Pál, a megyei Al- latforglalmi és Húsipari Vállalat igazgatója, a párt és a tanács számos képviselője, Kondoros és a környékbeli termelőszövetke­zetek több küldötte. Ary Róza Hídépítő Vállalat építésvezetősége kubikosokat, segédm unkásokat, illetve brigádokat kereg felvételre. Vidékiek részére különélés! pótlékot, munkásszállást. Do­boz—Békés—Mezőberény viszonylatában személyszállítást biztosítunk. Bérezés: teljesítménybérbe. Ugyanitt közgazdasági technikumi, vagy gimnáziumi érettsé­givel rendelkező női munkíaeröt keresünk, adminisztratív munkakörbe. Jelentkezni lehet: minden szerdán 7—12 óra között. X------» 1 750 kilométer a Fm£ és a Dnyeszter kozott Moldáviai útijegyzet Szakosoddá — Made in Hungary Amikor három évvel ezelőtt Zajcsenko elvtárs vezetésével Békés megyében turnézott a moldavai népi együttes, Békés­csabán, az ünnepi díszelőadáson azt mondta a minisztertanács elnökhelyettese, hogy a moldá­viai napfényből hoztak egy da­rabot Fergeteges iramú, nagy sikerű műsort adtak. Három év­vel később a napfényről, amely a Ma’dáviai Köztársaságot be­ragyogja, magunk is meggyő­ződtünk. A dimbes-dombos, völ­gyekkel szabdalt, apró patakok­kal ékesített köztársaságban ta­lán még nálunk is égetőbben süt a nap. Ez az 6 . legnagyobb természeti kincsük. A déli lejtő­ket ezért is ültetik be szőlővel, gyümölcsfával. A lankásabb ré­szeken dohányt és kukoricát termesztenek. аъ Vaszilatij G. Ivanovics. a Mol­davai Ko'hoztanács első elnök- helyettese elmondotta, hogy a köztársaság 33 járásában min­denhol működik járási kolhoz­tanács, ahol azt kolhozigazgató­ságnak hívják. A kolhoztanács egész vertiku­mot egyesít a termeléstől a fel­dolgozásig, illetve az értékesí­tésig. A köztársaságban 134 kü­lönböző kolhozközi vállalkozás működik. Ebből 29 sertéshizla'ó, 31 szarvasmarha-tenyésztő, 19 tejtermelő és borjúnevelő, öt­ven új telepet építenek sertés- tartásra, ahonnan évenként — egy-egy telepről — 50—54 ezer sertést adnak vágóra. Florestiben meglátogattunk egy szarvasmarha-tenyésztő te­lepet. Szorokiban, a Szovjetunió sertés „fővárosában” évente 54 két váró nőket Is. Részt vesznek az óvodák, a bölcsődék és az iskolák fenntartásában. A köztársaság mezőgazdasági üzemeit járva, találkoztunk ma­gyar vonatkozású élményekkel is. Szorokiban és más állatte­nyésztő egyesülésekben féltve őrzik a magyar nemesítésű KAHlB-sertéseket. . Alekszand- rovics Mihajlovics, a Kisinyov melletti tudományos intézet igazgatója kísérleti megfigyelé­seit a következőkben összegezte: —Az önök KAHIB-ja világ­márka! Tessék mondani, felfedezték-e már ezt a sertést Magyarorszá­gon? Szovjet barátaink elmon­dották, hogy a sonka formája és minősége olyan, amilyet ők még sohasem tapasztaltak. A hús minősége mindenek felett Jellegzetes moldavai fáj «baHoc-lntt SRaftenyésztőteleppel, gyümölcsössel, a déli lejtőn pedig A dondusáni járásban a kul- túrház bejáratánál egy transz­parens hívja fel magára a fi­gyelmet. Ezen azt teszik közzé, hogy a köztársaságban a sertés­hús, a tej, a cukorrépa, a gyümöícs, a dohány és a búza termesztésében milyen eredmé­nyeket értek el 1971-ben s hová tartanak 1975-ben. A hozamokat legtöbb cikkből megkétszerezik, sőt megháromszorozzák. A mű­trágya-felhasználásban, a kor­szerű növényvédő szerek alkal­mazásában a Szovjetunió köz­társaságai közül ők az élenjá­rók. Büntetik azokat az üzemi vezetőket akik я növényvéde­lemben klórozott szénhidrogén­tartalmú szereket használnak. Ezek kirekesztése a kemizálás- ból világszínvonalon álló ter- me'és-szervezést jelent. A többtermelés központi aka­rat Ennek valóra váltásán dob gozik a köztársaságban műkö­dő. a magyar Termelőszövetke­zetek Országos Tanácsának meg­felelő intézmény. A hatásköre azonban a mi TOT-unkénál lé­nyegesen nagyobb. Csak néhá­nyat ezek közül. A moldáviai TOT-nak joga van ahhoz, hogy a kolhozterveket felülbírálja, korrigálja, a fejlesztési alapból, a dotációs alapból, я házépítési alapból, az új gépek beszerzésé­nek alapjából, az oktatási alap­ból. az anyagi ösztönzési alapból közvetlenül adjon megkülönböz­tetett támogatást az arra érde­meseknek. A termelés korszerű szervezésére egyesülések .létre­hozását szorgalmazza, saját ter­vező intézettek takarmánygyá­rakkal, építőipari vállalattal, tervezési ég pénzügyi részleggel, jogvédelemmel. közgazdasági szolgálattal támogatja a kolho­zokat, ezenkívül első számú szorgalmazója я káderpolitikai törekvések valóra váltásának. szőlőveL ezer hízott sertést értékesítenek. Brezovszkban tejelő tehenésze­tet tartanak fenn, de nem 400- a* létszámmal, hanem több ez­ressel. A köztársaság külön­böző városaiban,1 községeiben gomba módjára nőnek az állat­tenyésztő-telepek. Az utóbbi évtizedben gazdasági szükség- szerűségből jöttek létre, mivel a kolhozokban az állattenyész­tés és a hizlalás ráfizetéses ága­zat volt. Ezeken a nagy telepe­ken egy mázsa sertéshúst 66 ru­belért állítanak elő és 150-ért értékesítik. Az egyes termékek önköltségei Moldáviában ala­csonyak, az állami felvásárlási ár viszont magas. A nagy jöve­delem arra ösztönzi я gazdasá­gokat, hogy lehetőségeiket jól használják ki, lépjenek be ál­lattenyésztő és hizlaló egyesülé­sekbe. adjanak mind több húst a szovjet államnak. Szorokiban rövid számvetést készítettünk arról, hogy mi a különbség jövedelem tekinteté­ben a szovjet és a magyar ser­téstenyésztés között. Ha ideha­za valamelyik üzem 300—350 forint tiszta nyereséget ér el egy-egy hízott sertés után, ak­kor ott a munka kiválóan szer­vezett. A Szovjetunióban a 66 rubel és a 150 rubel között, ha a rubelt forintra átszámítjuk, nem 350 forint a sertésenként! jövedelem. Lényegesen több. S hova teszik azt a sok pénzt? Üjabb telepeket építenek, újabb egyesüléseket hoznak létre és azután a szociális alapba. Tessék csak elképzelni, hogy a Garest faluban működő Le­nin Kolhoznak, amely 3500 hek_ táron gazdálkodik, 700 ezer ru­bel a szociális alapja. Palancsi- ka Vaszilij Mihajlovics kolhoz­elnök említette, hogy ebből a pénzből nemcsak az idős tago­kat segítik, hanem. a gyerme­áll. Ebből a fajtából 15—20 ko­ca már megtalálható a nagyobb sertéstenyésztő közös vállalko­zásokban. A Novo-Anyenszkij járásban működő közös vállal­kozás igazgatója, Ocsebovszkij elvtárs, aki meUesleg ‘ az állat­tenyésztési tudományok kandi­dátusa nagyrabecsülésének adott kifejezést, s rajtunk keresztül gratulált a KAHIB-sertés „meg_ teremtőinek”. A florent baromfikomblnát- ban Made in Hungary technoló­giával is találkoztunk. Toman főorvos említette, hogy a ma­gyar technológia 85 százalékos tojástermeléshez vezetett. Na­gyon meg vannak vele elégedve. Nagy kár, hogy idehaza magyar technológiát alig találni a ba­romfitelepeken. Amivel doí- gozunk, nyugatról importáltuk azzal, hogy jobbak a hazaiak­nál. Külföldön viszont a miénk a versenyképesebb a nyugati­nál! És még egy figyelemreméltó : A martonvásári kukoricák meg­hódították Moldávia szovhozait és kolhozait. Ezt is ugyanolyan hatalmas táblákon termesztik, mint a szőlőt és a gyümölcsöt. Most van születőben egy nagy KGST-beruházás ebben a köz­társaságban. Sertéshús-gyárat építenek. S ebben a légkondi­cionáló berendezés szintén ma­gyar lesz. Tehát nem an go1 vagy olasz, mint idehaza, ha­nem Made in Hungary. Dupsi Károly jj ешшях. 1973. AUGUSZTUS 29.

Next

/
Thumbnails
Contents