Békés Megyei Népújság, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-28 / 200. szám

Egyet akarni egyet cselekedni Kítuíjíik András, a Szarvasi Já íiisi Hivatal osztályvezetője a szarvasi járási pártbizottság és a járási hivatal nevében át­adja Liiziczai bajos alapító tagnak, az építőbrigád dolgozójá­nál, a Mezőgazdaság Kiváló Do lgozója miniszteri kitüntetést, Egy negyedszázaddal ezelőtt, 1948-ban Endréd északi részén alakult meg a Béke Termelő- szövetkezet. Tizennégy sze­gényparaszt fogott össze, hogy közösen műveljék meg a 93 ka- tasztrális holdat. Sem fogatuk, sem erőgépük nem volt. Nagy szorgalmuk és az állama támo­gatás révén azonban a tsz év­ről évre erősödött. 1960—61 te­lén két termelőszövetkezettel egyesült a Béke Termelőszövet­kezet. Napjainkban 4876 ka­ta sztrál is holdon gazdálkodik és 503 tagja van. A negyedszázad nagy fejlődést eredményezett a termelőszövetkezetben. 19® óta a termelőszövetkezet tiszta vagyona 16 millió forintról 30 millió forintra emelkedett. Az utóbbi években nagy ütemben gépesítik a termelést, évente mintegy másfél millió forintot költenek erre a célra. Az el­múlt három évben 7 kombájnt vásároltak s így az erőgépek száma 36-ra emelkedett. A gé­pi berendezések értéke megha­ladja a 16 millió forintot. Év­ről évre több műtrágyát és nö­vényvédő szert használnak fel. A gépesítés és a kemizálás nagyban hozzájárult a termés­átlagok emelkedéséhez. A ta­gok jövedelme az egyesülés óta megháromszorozódott. A múlt évben az egy tagra jutó évi jövedelem elérte a 20 ezer fo­rintot. Nagy hagyománya van a termelőszövetkezetben a szo­cialista munkaversenynek. A sertéstenyésztő és a traktoros­brigád négyszer kapta meg a Szocialista brigád címet. Jelen­leg három brigád küzd a szoci­alista címért. A negyedszáza­dos fejlődés a termelőszövetke­zeti tagok szorgalmának, áldo­zatos munkájának és becsületes helytállásának tanúbizonysága. Augusztus 25-én tartotta ju­bileumi ünnepségét az endrődi Béke Termelőszövetkezet. Ezen ßz ünnepségen adták át Liziczai Lajos, Vhrin Lajos alapító ta­goknak, Вula Lajos traktoros­nak, Balázs István kertészeti dolgozónak, ifj. Benkó Imre ál­lattenyésztőnek, Gellai Miklós növénytermesztő brigádvezető­nek, Neibort László traktoros­nak. Zs. Tímár Lajos raktáros­nak, Pintér Sándornak, a ter­melőszövetkezet párttitkárának, Cserenyecz Lajosnak, a termelő- szövetkezet elnökének a Mező- gazdaság Kiváló Dolgozója mi­niszteri kitüntetést. Miniszteri dicséretben részesült id. Almási Vince növénytermesztő. özv. Kovács Istvánná nyugdíjas, Smiri Sándor gépkocsivezető, Pintér Miklós szerelő, TímáJ» Előssüret a homokon A száraz nyár gyorsan érleli a borszőlőit az alföldi homokon. Bács, Pest. Csongrád, Békés és Szolnok megye több mint 95 009 hektárnyi szőlőtermő területén jó termést ígérnek a tőkék, bár csapadékhiány miatt apróbbak a bogyók. A próbaszüretek alap­ján a szokottnál jóval korábbi szüretre számítanak a gazdasá­gok Az ezerjó és az oportó sze- déáttt már többfelé megkezdték. György növényvédő szakmun­kás és Binges Géza könyvelési csoportvezető. Kiváló Termelő­szövetkezeti Tag kitüntetést ka­pott Ádám Ferenc rizsőr, Bula Lajosné növénytermesztő. Cse­rép Ede sertésgondozó, Csuvár István, a kertészeti brigád dol­gozója, Fekécs Imre, az öntözési brigád vezetője, Gellai Béla traktoros, Dinya Zoltánné fő­könyvelő-helyettes, Szujó Imre állatgondozó, Tímár Lajos trak­toros, Tímár Vince traktoros, Vhrin József, az építőbrigád tagja, Uhrin Vendel gépkocsi- vezető, Véha Jánosné, a kerté­szeti brigád dolgozója. Vaszkó Imre ács és Szurovecz László, a termelőszövetkezet főkönyvelő­je. Ezenkívül 260 termelőszövet­kezeti tag kapott törzsgárda- jelvényt és az ezrei járó pénz­jutalmat. B ő fél esztendő múlt e’ a Központi Bizottság 1972 novemberi állás­foglalása óta. A poli­tikai munka előterében ed­dig a határozatok ismertetése, magyarázása állt. Az egész tár­sadalmat átfogó párbeszéd és eszmecsere azt bizonyítja, hogy a párt politikájának megítélésében széles körű egyetértés jellemzi közvéleményünket. A dolgozó tömegek tapasztalatai az összes alapvető kérdésben megegyez­nek a Központi Bizottság követ­keztetéseivel. Érthető módon a nézetazonosság a munkásosz­tálynál a legerőteljesebb. Ez így van rendjén, politikailag ez a legfontosabb. Most az a fő feladat, hogy a Központi Bizottság állásfoglalá­sa alapján kialakult széles körű társadalmi egység, nézetazonos_ ság áthassa egész gyakorlati cselekvésünket. Ebből a szem­pontból különös jelentősége van a pártegységnek, amely * Párt vezető szerepének legfontosabb eszmei, politikai, szervezeti fel­tétele. P ártunk politikáját meg. győződéssel képviselni csak úgy lehet, ha a politika gyakorlati megvaló­sítói eszmeileg is szilár­dak. Nem lehetnek két­ségek, nem engedhető- meg in­gadozás például olyan alapvető kérdésekben, hogy: a munkás- osztály a szocia1 izmusért folyó harc minden szakaszának vezető ereje, a társadalmi haladás leg­főbb letéteményese; történelmi hivatása valamennyi dolgozó osztály és réteg harcának veze­tése. Továbbá, hogy a munkás- osztálynak történelmi hivatása teljesítéséhez forradalmi, mar­xista—leninista pártra van szük­sége, amely az osztály élcsapata és a szocialista építés vezető ereje. Ilyen alapvető kérdés az internacionalizmus, a megbont­hatatlan egység a szocialista vi­lágrendszer országaival, különö­sen a Szovjetunióval A párt eszméivel való azono­sulás, a világnézeti egység felté­telezi a meg nem alkuvó harcot a burzsoá és kispolgári nézetek mindenfajta megnyilvánulásával szemben. Az eszmei harc fon­tosságát a Központi Bizottság no­vemberi állásfogla’ása is alá­húzza, különösen hangsúlyozza a határozott fellépést a kispol- gáriság megnyilvánulásai ellen. E követelménynek csak úgy fe­lelhetünk meg, ha rendszeresen fejlesztjük ideológiai felkészült­ségünket, ha kel’ő marxista— leninista eszmei fegyverzettel rende'kezünk. Ez nemcsak a kispolgáriság elleni eszmei harc feltétele, hanem különböző gya­korlati megnyilvánulásai leküz­désének is. A pártegvség korántsem merül ki az eszmei azo­nosulásban. Így az er­re épülő politikai egy­ség már bizonyos te­kintetben szélesebb, tartalmazza az egyetértést a párt vezető és he’yi szerveinek határozataival, konkrét állásfoglalásaival, köz­vetlen gyakorlati lépéseivel. A pártegység elve megköveteli, hogy a párt tagjai ilyen vonat­kozásban is egységes nézetet valljanak és ez határozza meg tevékenységüket. A párt poli­tikája egységes egészet alkot abban a vonatkozásban is, hogy az együtt és egyideiűleg jelenti a vezető pártszervek és a helyi szervek határozatainak elfoga­dását és végrehajtását. Nem ’e- het olyan „munkamegosztás” МШМШЩ 3 1973. AUGUSZTUS 28. ** hogy valaki 'elfogadja a köz­ponti határozatokat, de nem tartja magára nézve kötelezőnek a helyi szervek döntéseit. A kettő nem létezik egymástól függetlenül, amennyiben a helyi szervek határozatai összhang­ban vannak a párt általános politikájával. A párt eszmei és politikai egységéhez szervesen hozzátar­tozik szervezeti és cselekvési egysége. Nem elégséges csupán az eszmei és nézetbeli azonosu­lás, annak csak úgy van értel­me. ha konkrét tettekben, meg­határozott magatartásban és cse’ekvésben is kifejezésre jut. Minden párttag kötelessége, hogy a párt politikájának szelle­mében dolgozzon, következete­sen szerezzen annak érvényt minden területen, mindig és mindenkor a párt politikáját képviselje. Aki nem ezt teszi, végeredményben megbontja a fegyelmet és szervezeti rendet. Ez a kommunisták pártjában nem tűrhető meg. Senkit nem köteleznek arra, hogy párttag Jegyen, de aki ezt önként vál­lalja, annak vállalpia kell az ezzel járó kötelezettségeket. Aki­nek ez mégis terhes, az minden hátrányos következmény nélkül kiléphet a pártból. Ha viszont ezt nem teszi és mint párttag megbontja a fegyelmet, vele szemben fegyelmileg szükséges eljárnia. E nnek hangsúlyozására azért is szükség van, mert objektív politikai szükségletté vált, hogy ma­gasabb követelményeket támasszunk a párt tag­jaival szemben. A lazaság, fe- .gyelmezetlenség végső fokon po­litikai következetlenséghez, tor­zulásokhoz vezethet, akadályoz­za a párt politikájának megva­lósulását, fékezi a szocialista építést. Ezért a párttagokkal szemben megnövekedett köve­telmények teljesítése nemcsak szűkén vett pártűgy, hanem szé­les társadalmi érdek is. Ilyen értelmű e'vára sok at nap mint nap sok pártonkívüli is megfo­galmaz. Különösen élesen fo­galmazódnak meg ezek az igé­nyek olyanokkal szemben, akik valamilyen felelős poszton ve­zetői munkakört töltenek be. A z egységgel kapcsolat­ban fe'vetődik a viták lehetőségének, szabá­lyainak kérdése. Áz egység nem zárja ki a vitáit, sőt feltételezi azt. Csak a demokratikus viták során ki­alakult döntések esetében lehet elvárni a meggyőződésen ala­puló tényleges egységet. Pár­tunk általában széles teret en­ged a vitáknak, s ezt a gyakor­latban mindenki tapasztalhatja. Ugyanakkor irányítja is azokat, hiszen más a szerepük a döntés előkészítésénél és megint más a végrehajtás időszakában. A z tapasztalható jelenleg, hogy a párt politikájá­nak helyességét általá­ban nem vitatják, viszont a párttagok is több problémát tesznek szóvá a végrehajtással kapcsolatban. Éppen ezért a vita is olyan irá­nyítottságot követel, ami a vég­rehajtás következetességét szol­gálja. Miután a tennivalókat il­letően döntés születik — mint, ahogy ez történt a KB novem­beri ülésén —. a párton belül csak árrá’ vitázhatunk, hogyan lehet azt a legeredményesebben megvalósítani. Ebben is ügyel­ve arra, hogy a viták nem odáz­hatják el a már megérett cse­lekvést. Egyet akarni és eevütt cselekedni a Központi Bizottság állásfoglalása szellemében — ez most a legfontosabb pártunk minden szervezetében, a tár­sadalmi irányítás minden szint­jén. R. L A kútkezelő... Gyulán a Mártírok útján egy enyhe kanyarban áll a benzin­kút, ahol dolgozik Klinkovics Márta kútkezelő. Valóságos kis Baku ez itt — olajat, benzint csak ezt hallja az ember egész nap. Nyáron szinte pőrére vetkő­zik, hogy bírja a tűző napot, télen pedig pufajkába bújik és topog, hogy dacoljon a hideg­gel. Tizenkilenc éves, ez olyan momentum, amely után felki­áltójelet szokott tenni az em­ber, ha később felidézi emlé­kezetében. — Könnyű volt idekerülni,? Ügy néz rám, mint akit meg­csíptek. r — Könnyű? — kérdezi. — Felvételi vizsgára kellett men­nem Szolnokra számtanból és nyelvtudásból is. Pedig érett­ségim van. — Milyen nyelven beszél? — Németül, angolul és oro­szul, persze nem egészen hibát­lanul, de hát menet közben is tanulok... — Mi a szép ebben a szak­mában ? — A változatosság. Sokféle emberrel találkozom naponta. Ha valaki megáll a kocsival, már akkor is sokat mond.. Hát­ha még kilép és beszél! Na és a kocsik! Az „úrvezető”, meg a vállalati „pilóta”, azok kü­lön kategóriába tartoznak ké­rem ... Hallotta már, hogy mi­lyen élesen dudálnak, ha várni kell egy kicsit, amig odaug- rik az ember?! — Célok, tervek? — A munkámat jól ellátni, segíteni mások közlekedését. De van egy távolabbi célom is. Munka mellett továbbtanulni, elvégezni a könyvtárosi és nép­művelési szakot a debreceni egyetemen. Beszélnénk még, de autó ka­nyarodik a szolgálati fülke elé. Előkerül a gumikígyó, folyik az üzemolaj. A kútkezelő sze­me a litereket, forintokat jelző mutatón van. Hiába, pénz az idő. Pénz a benzin... És sür­gős a kocsiban ülőknek az út. Lészkó András. Ünnepség az endrődi Béke Termelőszövetkezetben

Next

/
Thumbnails
Contents