Békés Megyei Népújság, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)

1973-08-12 / 188. szám

Mélyfúrási segédmunkásokat változó munkahelyre felveszünk Személyes jelentke­zés a szükséges ira­tokkal, szombat ki­vételével. Felvétel esetén úti­költséget megtérítjük. Vízkutató ÜV. Cegléd, Rákóczi út 72. 276972 Makarenko Pedagógiai höskölteményének új kiadása JVIakarenkó legendás hírű pe­dagógiai tevékenysége, amelynek során több ezer elhagyatott, zül­lött és bűnöző kamaszgyerekből dolgos és felelős „új embert ko­vácsolt”, ebben a műben magá­val ragadó irodalmi alkotássá érett. A 20-as, 30-as évek fordu­lóján keletkezett mű egyszerre dokumentum-krónika és önélet­rajzi vallomás, polémikusán kié­lezett pedagógiai „eset-tanul­mány” és drámai jegyeket mu­tató novella-füzér. Megkülön­böztető sajátossága talán az, hogy egy tömeg-méretű fejlődé­si folyamat regénye. A néhány zsebtolvajjal induló kolóniából úgy lett nagy létszámú és ragyo­góan szervezett gazdaság, hogy Makarenko minden gyereket ön­álló tulajdonságokkal és képes­ségekkel rendelkező emberként kezelt. Arra törekedett, hogy a A MEZÖHEGYESI ÄLLAMI GAZDASÁG kombájnvezetői és traktorosvezetőí jogosítvánnyal gyakorlattal rendelkező dolgozókat vesz fel azonnali belépéssel Bérezés: kollektív szerint. Jelentkezés: a gazdaság főmérnökénél, személyesen. Fizessen elő lapunkra! A Gyula és Vidéke ÁFÉSZ értesíti vásárlóit, szövetkezeti tagjait, hogy Gyulán a vas-, műszaki boltjában közületektől előrendelést, lakossági vásárlóiktól előjegyzést vesz fel különböző méretű fekete és horganyozott vascsövekre, idomvasakra, betonvasra, központi fűtésű berendezésekre, fürdőszoba' berendezésekre Beérkezéskor vásárlóit azonnal értesíti! belső hajlamok határozottan kifejezésre jussanak, nem szür­ke tömeget látott és nevelt, ha­nem fejlett egyéniségek kollek­tíváját. A lassú és gyakorta fáj­dalmas megvalósítás szervező elve a munka volt. A lelkj tor­zulások felszámolását úgy érte el, hogy rávezette növendékeit az értékesnek tartott és egyben ay önkifejeződést is biztosító dolgos élet vállalására, s tovább­fejlesztésének örömeire. A peda­gógiai szakirodalomban már klasszikusnak számító mü olvas­mánynak is rendkívüli élmény. Gyula és Vidéke ÁFÉSZ értesíti a lakosságot, hogy a dobozi szeszfőzdét üzembe helyezte Mindenféle bérfőzést elő­jegyzési sorrendben vál­lalja. • 134 024 Ruházati szakboltba szakképzett vezetőt keresünk azonnali belépéssel. ÁFÉSZ, DOMBEGYHAZ, Béke u. 37. A Békéscsabai Baromfifel­dolgozó Vállalat építkezéshez férfi, ba­romfifeldolgozáshoz női munkaerőt vesz feL Jelentkezni lehet a vállalat felvételi irodájában min­dennap a délelőtti órákban. 206499 Volán 8 sz. Vállalat felvé­telre keres: MÄVAUT kalauzokat, MÄVAUT gépkocsiveze­tőket, tehergépkocsiveze töket, általános lakatosokat, valamint kiemelt óra­számmal vagyonőri foglalkoztatasra nyug­díjasokat. Jelentkezni lehet: Békés­csaba, Szarvasi u. 87. Mun­kaügyi önálló osztály. Munkába járáshoz ingyenes autóbuszbérletet biztosi- tünk. 206 592 Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszö­netét mindazon rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősök­nek. akik szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagyma­mánk, anyósunk, nászunk ozv. Schweriner Józsefné sz. Berat:/.ka Mária temetésén részt vettek, sírjára ■koszorút, virágot helyeztek, soha el nem múló fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család 165 462 IЛ вапити ZMPÚJUCé teas auousztus íz. — Közületek munkaerőigénye A Kohászati Alapanyageló­készitö Közös Vállalat — Bé­késcsaba, Csorvási út — keres: 1 fő rakodógép-kezelőt, Frak В. 1 tip. gépre; 1 fő segéd­munkási, láng vágás-betanulás­ra; 1 fő gépkocsivezetőt. Bé­rezés kollektív szerint x 0*0 Felvételre keresünk építő«, mérnököt, építőipari kalkulá­tort. Fizetés: — gyakorlati idő«, tol függően — megegyezés szerint. Jelentkezés : életrajz­zal személyesen vagy írás­ban: Fejér megyei Beruházá­si Vállalat, Székesfehérvár, Mó- ricz Zs. u. 14. X ••• A Bauxitkütatő Vállalat a íüróberendezések mellé segéd­munkásokat keres a nyírádi, a halimbai és a nagyegyházi (Bicske környéke) munkaterü­letekre, külszolgálatos munka, körbe. Jelentkezni lehet szemé, lyesen vagy írásban az alábbi címeken: Kutatófurócsoport ve zetője: Nyírád, vagy Halimba, vagy Nagyegyháza. Személyi besorolás megállapítása közös megegyezés alapján. Ezen túl. menően külszolgálati átalányt, tereppótlékot, prémiumot fizet a vállalat. Négyhetenként egy­szeri családlátogatás teljes uta. zási költségét megtérítjük. Szabad szombat vám 184332 9 0 0 Azonnali belépéssel gyártás­vezetői munkakörbe (3 mű. szak) gépésztechnikusi végzett, ségű férfi dolgozót vesz fel a Békés megyei Szikvíz- és Szesz­ipari Vállalat. Jelentkezés: вё. késes aba, Luther u. 5/b. szám alatt. X 0-0-0 VIDIA Kereskedelmi Vállalat Telepe Békéscsaba, Szerdahe­lyi út, felvételre keres vas- müszaki szaksegédet, eladói képesítéssel rendelkező üzlet­szerzőt, raktári dolgozókat, va­lamint gépelni tudó adminiszt. rátört és éjjeliőrt, x A Medgyesegyházi Bortex Szövetkezet felvételre keres leg­alább 5 éves gyakorlattal ren­delkező bőr. vagy textilruhá­zati szakmában jártas személyt műszaki vezetői beosztásba. TMK.vezetőt beosztásba müsze. rész szakmunkást vagy tech. nikust, cipő-textilruházati gé. рек ismerete szükséges. Meg­felelő gyakorlattal rendelkező textilruházati konfekciós sza­bászt. Szakmai és vezetői gya­korlattal rendelkező szabó szakmunkást termelésirányí­tónak. Bor- és »..itilruházati szakmákban ismerettel rendel­kező technikust anyaggazdász beosztásba, és 2 kőműves szak­munkást, Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet Med- gyesegyháza, Hősök u. 2. Bór- tex Szövetkezet személyzeti előadójánál. x 9-0 0 A Férfi Fehérnemügyár Ipari Nagyvállalat pályázatot hirdet Békéscsabai Gyáregységébe fő. könyvelői állás betöltésére. Pá­lyázati feltétel: közgazdasági egyetemi végzettség, de leg­alább mérlegképes könyvelői képesítés és több éves üzemi gyakorlat. A pályázatokat írás­ban kérjük a gyáregység cí­mére benyújtani. x * * 9 Békés megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat 3 takarító se­gédmunkást (nőt) keres felvé. telre az Árpád-fürdő terüle­tére. Jelentkezés helye: Békés­csabai Üzemvezetőség, Árpád sor 3 sz. X * 0 * Szállítási ismeretekkel és érettségivel rendelkező admi­nisztrátor férfi munkaerőt, 8 órás munkaidőre keresünk (aki egyelőre a lakásán végezné munkáját). „Telefonnal ren­delkező előnyben” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. 206578 0 0 0 Lakatost, villanyszerelőt, se­gédmunkást és vagonrakodó munkást felvesz a Göngyöleg- ellátó Valla!ate Jelentkezni le­het: Békéscsaba, Gyár u. 1 206578 Közlekedési Építő Vállalat budapesti munkahelyre alkal­maz minősített ívhegesztő es csőszerelő szakmunkásokat. Kereseti lehetőség darabbér és minőségi prémium alapján. Minden héten szabad szombat. Munkásszállást biztosítunk. Je­lentkezés: Bp., XI. Dombóvári út 43/В, Vertikális Főépítésve­zetőség 668—529. X 0 0 0 À Közlekedési Építő Vállalat a budapesti metró építkezésé, hez túlnyomásos munkára fel­vesz 20-tól 38 éves korig vá. járókat és segédmunkásokat. 120 százalék túlnyomásos pót­lék! 44 órás munkahét. Napi egyszeri étkezési lehetőséget, vidékiek részére munkásszál­lót biztosítunk. Felvételre je­lentkezés: Budapest, V„ Deák Ferenc utca 12. x 0 0 0 A Békéscsabai Kötöttárugyár azonnali belépéssel keres egy Diesel emelővillás targonca­kezelőt. X 0 0 0 Szakképzett felszolgálókat, és 5 fő vendéglátóipar! eladót keres felvételre a Békés me­gyei Vendéglátói pari Vállalat. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Békés, csaba, Gutenberg и, 3 szám alatt. X 0 0-0 . Békéscsaba« П. sz. Tégla­gyár, Orosházi út 88. lakatos, villanyszerelő és esztergályos szakmunkást vesz fel. 133 ... A Szolnok—Békés megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagy­kereskedelmi Vállalat Békés, csabai Fiókja adminisztratív munkakör betöltésére munka­erőt vesz fel. Jelentkezni le­het: Füszért Vállalatnál, (Csor­vási úti. ие Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a roko­noknak, jó barátoknak, szom­szédoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédapánk id. Klyó Mátyás temetésén megjelentek, sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a kon­doros! bonni Mg. Tsz vezető­ségének és tagságának, dr. Klucsik kezelőorvosának a békéscsabai Fehér Galamb Vendéglő dolgozóinak. A gyászoló család 206 574 Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondok köszö­netét mindazoknak a roko­noknak, szomszédoknak, is­merősöknek, akik szeretett fe­leségem %silák András né sz. zelenyánszki Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, és soha el nem múló fájdalmamat eny­híteni igyekeztek. Külön köszönetét mondok ke­zelőorvosának, dr. Becsei Oszkár főorvos úrnak, vala­mint dr. Kovács Lajos kerü­leti orvos úrnak, akik súlyos betegségét enyhíteni, igyekez­tek. Zsilák András ___________ Ü00.179

Next

/
Thumbnails
Contents