Békés Megyei Népújság, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-31 / 177. szám
Szomszédos népekkel való kapcsolataink történetéből Ez ét Oftxén tóöi.zaki kongresszusra gyülekeznek hazánk nemzetiségei demokratikus szervezeteinek küldöttei. Országos munkaértekezlet keretében tekintik át az utóbbi években végzett munkát, és a számvetés jegyében tűzik ki a feladatokat. A rangos esemény is aktuálissá teszi, hogy átlapozzunk egy a szó szoros értelmében súlyra is jelentős művet, közel egy évtizedes gyűjtőmunka eredményét. Az antológia címe: A szomszédos népekkel való kapcsolataink történetéből — Válogatás hét évszázad írásaiból. A középkelet-európai szomszédos kisnépeik századokon át végbe ment keveredésének eredménye az itt kialakult nemzetiségi viszony, így az 1918 előtti és utáni magyarországi is. A nemzetiség — a tudomány tömörítő nyelvén — az államot alkotó nemzet idegen nyelvet beszélő tagja. A történeti nemzet ébredése Közelkelet-Euró- pában a XIX. századi polgári forradalom velejárója. Ettől kezdve beszélhetünk magáról a nemzetiségi problémáról ebben az övezetben, mert a forradalom nemcsak a polgári nemzetállamot eredményezte, hanem annak területén a más nyelvet beszélők öntudatra ébredését is. Éppen ezért terhes az egymással együtt élő népek története övezetünkben, szemben állástól és keserűséget érlelő sérelmektől. Nem csodálható, hogy amióta a nemzetiségi kérdés demokratikus megoldásának témáját napirendre tűzte a történelem, az osztrák—magyar monarchiabeli Magyarországon — Közép- kelet-Európa leginkább több nemzetiségű államában — szinte kizárólag a népcsoportok szemben állása kapott hangot. De nemcsak az uralkodó osztályoktól szított ellenségeskedés íródhat a magyar és a nemzetiségi együttélés történetének lapjaira, hanem a népek összefogása is a társadalmi haladás és minden jó ügy szolgálatában. A múltat temető szocialista viszonyaink közepette már csak az ismeretek egyensúlyba hozása is kívánja ennek hang- súlyozását, nem is szólva a történeti igazság, illetve a korszerűség szempontjainak érvényesítéséről. Szerencsére ezer oldalt meghaladó antológia összeállítói is az együtt élő népek egymásra találásának dokumentumait válogatták elsősorban, vagy ha nem erről szólnak a szemelvények, akkor pedig a szembekerülés okozta feszültség feloldásáért tett lépések a témája. A kronológia nyomvonalán haladva itt van nyomban a cseh husziták mozgalmának, fegyveres küzdelmének ügye. Véletlen lenne pusztán, hogy a mi Jósika Miklósunk és a szlovák Kubáni budovit a XIX. század derekán nyúlt a témához é® kerékített abból történelmi regényt? Ugyanis a „Csehek Magyarországon” és a „Val- gatha” egyaránt a husziták korát eleveníti meg. Nem véletlen! Mindkét író arra a korra emlékezik, amikor a Hunyadiák és a huszita vezér, Valgatha, a csehek, a szlovákok és a magyarok kézfogásának terveit szőtték. így hát a művekben a múlt század 60-as éveiben hangot kapott szlovák—magyar közeledési szándék tükröződik. — Az antológia részleteket közöl a Valgathából. Az 1526. évi tragédiánk szomszédaink számára memen- tóul szolgált. A cseh Palacky: Mohácsi csata; a szlovák Ing- játovic; Dobó István bátorsága; a szintén szlovák Pavel Országh Hviezdoslav: Szigetvár című költeményei jelzik a figyelmet a törökkel hadakozó magyarországi erők hőstettei iránt. De ugyanez a témája a szlovák „Ének Szigetvárról” és a szerb „Zrínyi Miklós bán a szigeti várban” című népi éneknek is. Ezeknek egyik érdekességük, hogy majd’ mándenikbgn találkozunk a szerbek, a szlovákok fiaival, a Cserenics Ferencek- kel, a Juranics Lovrenacokkal, akik a végvári küzdelemben elöl lobogtatták a zászlót Szondi, Dobó, Kereesényi vagy Zrínyi kardja alatt. Bennük a magyarokkal együtt élő népek saját fiaikat siratták el. Mintha csak cáfolatai lennének egyben e népi hősköltemények annak a fikciónak, hogy nyugaton figyelték a végek, a védpajzs, vagy mint ahogy a magukat felkínálók korabeli nyelve mondta: „nyugat bástyája”, tragikus sorsát. Bárcsak e fikció te- | rém tő századok uralkodó osztályai tisztábban láttak volna, hogy az energia azokkal testvéri megértésben gyümölcsö- ződjék, akik tényleg figyelték a küzdelmet! A X VUl. század elején született román népballada, a „Vitéz Pintya” és a szlovák „Népi énekek Jánosikról”, a II. Rákóczi Ferenc szabadságharc idejéből meríti témáját. (Az antológia 108—109. oldalán.) Pintya Gligor (Pintea Gligor) híres román betyárvezér, majd szabadcsapatvezér a XVII. század végén tűnt fel az észak- erdélyi hegyek között. Szabad- csapatával 1703-ban csatlakozott Rákóczihoz. Részt vett a kurucok oldalán a Nagybánya ■ körüli harcokban. Mielőtt a kurucok elfoglalták volna ezt a gazdag polgárvárost, a császári katonák Szatmárra akarták szállítani innen a pénzverde berendezéseit, ezt a mentési akciót Pintea szaibadcsapatosai akadályozták meg. Maga Pintya Nagybánya ostroma közben esett el. A ballada szerint a vezér végakaratát három társa (Györgye Szelegyán, Mitru Ar- gyelán és Ion Moldován) teljesítette: Ök a haját levágdosták, A kapuba is kirakták, Szegény Pintyát emlegesse Magyarország, s ne feledje1 Jánosik, Juraj, az északmagyarországi szabadcsapatvezér az 1708-as, tragikus végű trencséni csatáig harcolt Rákóczi kuruc seregében. Ekkor szűnt meg a kuruc fennhatóság abban a térségben. Az 1848-as szabadság- harc korának általában ismert történetéhez csatlakozó izgalmas adalék Szterija Popovics: Vers Haynau halálára című költeménye. A szerb költő — miután már lerántotta a leplet a szélkakasként forgó és mindenben a maga előnyét kereső szerb értelmiségiekről, akik oly sokat ártottak a Habsburgok igája alatt vergődő kisnépéknek, köztük elsősorban a magyaroknak — sziporkázó gúnnyal „parentálja el” az 1850-es évek elején a halott Haynaut, az önkényuralom magyarországi kormányzóját, az egykori „bresciai hiéná”-t: Mit? Hire, fénye a gyors idő /rongya? Máris elillant, nem telt három /év? S mint a mocsokban foganhatott gomba Fröccsen a síri éjbe szerte- /szét. Az együttműködésért a népek barátsága jegyében fáradozók- i'a új korszak köszöntött a két világháború között a sok- nemzetiségű Magyarország felbomlásával. A Párizs körül megfogalmazott békeszerződések az új határok mentén létrejött államok uralkodó osztályait is válaszút elé állította, vizsgázniuk kellett a magyar uralkodó osztály 1918 előtti helyzetéhez hasonló adottságok között. Elmondható, hogy bár a magyar ellenforradalmi rendszer sem kedvezett a népek egymásra találásának, a szomszédos államok feudálkapitalis- ta, illetve polgári vezetői — örökölve az 1918 előtti magyar uralkodó osztály legrosszabb uralkodói módszereit — sem könnyítették meg a barátság elmélyülését a kapcsolatok útján. Elválaszthatatlan az első világháború utáni kortól az a hang, amelyet pl. Gömöri Jenő ütött meg a határokon túlra kerültek nevében a pozsonyi Tűz című folyóirat 1923-ban indult első számában. A cseh és szlovák költőkhöz fordult („Ize- net a szlovák költőkhöz”), hogy bírják jobb belátásra soviniszta uralkodó osztályukat: „Emberek vagyunk mi is, mondjátok meg tiéitelknek!” A feudálkapitalista társadalmi rendszereknek a második világháború után Középkelet- Európában történt bukása óta új fejezetben áll össze a népek közötti kapcsolatok története. Hazánkban törvény intézkedik a nem magyar anyanyelvű népcsoportok érzületeinek tiszteletben tartásáról, úgyszintén az anyanyelvi oktatásról. Ennek megfelelően olvassuk az antológia 10030/1945. M. E. kormány- rendelethez fűzött magyarázatában: „Az 1955—56. tanévben 43 nemzetiségi óvodában, 300 általános iskolában, 3 általános gimnáziumban, 3 tanítóképzőben, a szegedi Pedagógiai Főiskola 3 nemzetiségi tanszékén, valamint a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem német, román, szláv intézeteiben folyt nemzetiségi oktatás, illetve nemzetiségi nyelvű pedagógusképzés. A nemzeti kisebbségekhez tartozó tanulók anyanyelvi oktatásának megkönnyítésére 7 nemzetiségi általános iskolai diákotthon működik: Gyulán román, Békéscsabán, Szarvason, Budapesten és Sátoraljaújhelyen szlovák, Pécsett és Budapesten délszláv.” S hogy más vonatkozásban is teljesítsük a képet: működik a szlovák népi kultúra emlékeit őrző tájház Békéscsabán, a német nemzetiségi múzeum a tatai Miklósmalomban. stb. De a mi magyar közérzetünk is jobb, tudva, pl. a pozsonyi Üj Szó, az ungvári Kárpáti Igaz Szó, a kolozsvári Utunk, az újvidéki Magyar Szó. stb. magyar nyelvű lapok létezéséről. JÓ ezekre gondolnunk a nemzetiségek őszi tanácskozásai előtt a Tankönyvkiadótól megjelentetett testes gyűjtemény forgatása közben. Dr. Virágh Ferenc © A riportoké volt a vasárnapi képernyő A riportok jegyében zajlott a televíziós vasárnap. A délelőtti kalandfilmsorozat mellett tulajdonképpen csak a Süsü keselyű, az Esti mese, Zelk Zoltán műsora és egy rövid tv-komédia tartozott a más műfajú alkotások közé. Ez azonban nem vált az egész napi műsor kárára, sőt, a televízió egyik legjobb lehetőségét használta ki nagyon sikeresen. Ismételten tetszett a Táborról táborra sorozat, amely most a budapesti X. kerületi napközis táborba kalauzolta a nézőt. Különböző tréfás játékokban mérték össze erejüket az úttörők egy fürdőmedencében és a medence partján Más táborok vezetői, szervezői sok ötletet meríthettek a gondjaikra bízott gyerekek nyári szórakoztatásához. Rendkívül érdekes volt a Delta: az élő szervezetek elektromos töltésének sajátosságai nemcsak eddig kevésbé ismert adatokkal kápráztatták el (mert ez a jó szó: elkápráztatták) a nézőt, hanem egyben jó televíziós eszközökkel vallottak a világmindenség egységéről, anyagi- ságáról. Dicséret illeti a tamperei közvetítést a kajak-kenu vb-ről. A versenyek pontos, érzékletes bemutatásáért... és egy látszólag apró ötletért; amikor két döntő között végigpásztázott a kamera a nézők között, felvillantott egy napíürdőző fiatal nőt s rögtön utána közel hozta a tavirózsa, vagy valamilyen más vízi virág néhány levelét hogy végül összekopírozza a két képet. Versbetét volt ez a versenyek erőteljes drámájában, vallomás a természet s az ember szépségéről. A X. VfT-ről sugárzott riport volt az est főműsora. A politikai tartalom mellett itt is csak dicsérni lehet a közvetítés „szakmai” részét, ami részben a német fiatalok gálaestjének, részben a jószemű riportkészí- tőkriek az érdeme. Hitet, erőt sugárzott az Október- és a Spar- tacus-csoport dala, amit. szépen festett alá a közben a színpad hátterére vetített filmbetét. S megrendítő volt az az egység, mélyen átélt gondolat, amelyet az előadóval együtt éneklő nézők arcán láthattunk, amikor Rosa Luxemburgról, Kari Liebkneoht- ről dalolt egy kanadai fiatalember.. Másfél óráig mintha a képernyők előtt ülők is részesei lettek volna a Világifjúsági Találkozónak — ennél nagyobb dicséretet nemigen lehet mondani egy tévé-adásról.. Kevésbé tetszett A fortélyos kérő. A jó ötletet — pedig csak fél órányi volt az adásidő — el- nyújtottan, nemegyszer unalmasan bontották ki az alkotók s a forgatókönyv szürkeségén a színészek is csak keveset tudtak változtatni. , Nehéz lenne meghatározni Zelk Zoltán Buda, Újpest, Piri- pócs című műsorának műfaját. Talán azért, mert я műsort vezető költő személyén kívül semmi nem kapcsolta össze az elhangzottakat. így aztán három — látszólag véletlenül egymás mellé kerülő — mozaikkockát láthattunk csak. Igaz, ezek önmagukban szépek, tartalmasak, minden külsődlegességet kerülők voltak. Zelk Zoltán igazán emlékezetesen szólt Kosztolányi Dezsőről, Nadányi Zoltánról, Berda Józsefről, akiknek műveit kitűnően tolmácsolták Keres Emil, Nagy Attila, Tordy Géza, Szilágyi Tibor és Mádi Szabo Gábor. Néhány magyarázó mondat azonban hiányzott, hogy a mozaikkockákból maradéktalanul formált kép-egész legyen. Daniss •М1И ■■■вясаая V. JEGOROV DOKUMENTUMREGÉNYE A szálak Schönhansen tábornokhoz vezetnek FORDÍTOTTA: HAVAS ERVtN NŐI KÍVÁNCSISÁG? A kereskedelmi képviseletet tatarozták. Szergejev ideiglenesen egy nagy, asztalokkal zsúfolt szobában dolgozott. A könyvelésen kívül ott helyezkedett ell a tervező részleg egy csoportja is. Hangosan csattogtak a számológépek karjai, egymáshoz koccantak a kézi számolók golyócskái, az egyik sarokból pedig két írógép fegyverropegása hallatszott, Ligyija Alekszandrovna dolgozószobájába is betettek még egy íróasztalt, beköltözött a tervezőrészleg vezetője, aki azonban kiszálláson volt. Helyén most egy szeplős, pisze orrú, hu. szónkét éves lányka ült: Ólja Kuzdná közgazdász, Ligyija Alekszandrovn., lakótársa. Ólja váratlanul abbahagyta a számolást : — Láda, érdekes férfi a te új könyvelőd. Sasorr, éles arcvonások — nekem я patríciusokat juttatja eszembe. Olyan megfontolt, mindenre figyelő', kevés'oe- szédű... Ligyija Alekszandrovna feine. vetett: — Honnan ez я történelmi ha» sonlat ? — Tegnap olvastam ., Spar- tacust. — Akkor értem. Patrícius vagy nem. — értelmes az arca, okosuszomorúak a szemed Azt hiszem nem is olyan zárkózott, mint gondolod, inkább kissé zavarban lehet ennyi új ember között. Apropó, megkérnélek, küld be őt hozam, meg akarom tudni, sikerült-e berendezkednie a lakásban... Ólja arrább tolta az asztalán tornyosuló számlákat. — Lida, elugrom Natasáhozí, meg kell beszélnünk a holnapi utazást a követség nyaralójába. Lídia bele egyezően bólintott. Ólja kiment a szobából. — Milyet a lakása, Jakov Va_ sziljevics? — kérdezte Ligyija Alekszandrovna, a belépő Szer- gejtől. — Foglaljon helyet! — Elviselhető, de van egy bökkenő — válaszolta Szergejev. — Esténként a szomszéd szoba, bői órákon át olyan gyermeksírás, visítás hallatszik, mintha a közeli utcák minden gyerekét összegyűjtötték volna, g éppen nyúznák valamennyit. Később azután elcsöndesedik a ház... Megkérdezte a házigazdát, miért_ez a zsivaj? — Természetesen. Széttárta a karját: „A kölyköket le kell fektetni.” Én követtem el ,a hibát, nem érdeklődtem meg előzőén, hány gyerek él a lakásban... — El kell költöznie onnan... — Majd utánanézek. Amúgy is messze esik a képviselettől. — Sikerült megismernie a várost? — Nem mondhatnám. Még nehezen tájékozódom. — Ha akarja, megmutatom magának a múzeumokat — valahogy türelmetlenül ajánlotta ezt Ligyija Alekszandrovna és
