Békés Megyei Népújság, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-21 / 169. szám

JO ■Miniiii*iminiiHnnaiiiiMMinuniiiNMimiiiinii»HiHHiiiHiiiníUBeus8HmHuiMiiinmwii Tegnap még kapások ma varrónők WapJaînJÆten воЙйб beszélünte n nők foglalkoztatottságáról. Ezt élénk figyelemmel kíséri a köz­vélemény. Sok női munkaerő- tartalékkal rendelkezik me­gyénk, melynek feltárásán kü­lönbőz» társadalmi szervek Sizorgoekodnak. Ez a „pangó’“ munkaerő elsősorban községe. bai Kötöttárugyár Jő partnernek bizonyult az üzem létrehozá­sában. A közel 70 személyt fog­lalkoztató varroda évi 300 ezer forint tervezett nyereséget biz­tosít a termelőszövetkezetnek. Jelenlegi létszámuk 31 gépi varróból áll és a termelésüket biztosító kiszolgáló saemélyzet­— X nők többségé a nőv’ény- tejrmésztéisben dolgozott. A szakosodás és gépesítés során egyre több női munkaerő szaba­dult fel szövetkezetünkben — újságolta Kovács József tsz-éL- nök. — Alapvető célkitűzésünk a nők munkahelyi foglalkozta­tottsága, természetesen tisztes­séges haszon mellett. A Kötött­árugyárnak dolgozunk bérmun­kában. Az új üzem a legkényesebb igényeket is kielégíti. A fiatalok egy része я községiben elhelyez­kedhet, mint például Diriczi Zoltán és felesége. A fiatalem­ber Gyulára, felesége Békéscsa­bára járt dolgozni. Most az új üzembev, műszerész, illetve те- ősként dolgoznak. Kezdetnek jól indult a termelés, ami remélhe. tcleg még csak fokozódik a ké­sőbbiek során. Most már a gyu­lavári lányokon, asszonyokon a sor, hogy bebizonyítsák a gépek mellett i«. megállják helyüket a munkában, A kézfogás főbbéi ér Ügy szokás — és szép szokás —> hogy a nyugdíjba vonulók­tól rögtönzött ünnepségen vesz­nek búcsút a regi munkatársak. Szó ami szó, van helye ilyen­kor a meghatottságnak. Hiszen olyan ember távozik a közös­ségből, aki negyven, negyvenöt éven at — gyakran ugyanazon a munkahelyen — dolgozott, jól ismert mindenkit s öt is is­merte mindenki. De távozik, nem lesz többé velünk és kö­zöttünk. Lehet, hogy be-beláto- gat majd hozzánk fehér ing­ben és vasalt nadrágban, mo­solygósán és megelégedetten, pihenten. De ez már nem az a mindennapi találkozás. Ez már más. Az egymásra utaltság, az együvé tartozás kötelékei la­zábbak lesznek... S talán, mert a maradók tudják, érzik ezt, azért próbál­jak meghitté, emlékezetessé tenni a búcsút. Mindenki mond egy-egy kedves szót, megölel­geti a távozót, kezét szorongat­ja, s egy kicsit — bár nem mondja — sajnálja is. Mert valami véget ért. És a nyugdíj­ba vonulóval együtt egy kicsit talán magát is sajnálja, hiszen az ő életéből is kilép egy ked­velt ember. Üj jön a helyébe, akit meg kell szokni; ismerni, s vajoji tudja-e pótolni azt, aki elmegy? Elmegy, mert mennie ketl. „Tartson meg bennünket emlé­kezetében, s fogadja e kis aján­dékot, amit a kollektíva nyújt át szeretettel, emlékeztesse ez is az együtt töltött hosszú évekre és .rank, akik tiszteltük, becsültük.” Szép gesztus az ajándékozás. Mert az ajándékot csupán az emlékeztetés eszközéül szánják. Ajándékot kap a* távozó a közvetlen kollégáktól, a bri­gádtól, s egész műhelytől, a szakszervezettől, esetleg vala­melyik társadalmi szervtől. És — nem is ritkán — az első számú vezetőtől. Ö is elküldi a maga ajándékát. Az a baj, hogy elküldi. Meny­nyivel emberibb lenne, ha ma­ga is: megjelenne a kis ünnep­ségen, megszorítaná a távozó kezét, s mondana néhány ke­resetlen szót. Például ezt: kö­szönöm, Jani bácsi, mindany- nyiunk nevében köszönöm ezt a negyven évet. Es az órát — az ajándékot — csak úgy mel­lékesen adná oda. Nem a negy­ven óv jutalmaként, mert egy óra nem lehet negyven év ju­talma. Csak jelképe a tiszte­letnek. Csak eszköze az emléke­zésnek. Ám a kézfogás se jutalom! Nem ig kötelesség. Egyszerűen: emberi gesztus. Becsületemre mondom: ez a búcsúkézfogás többet ér és emlékezetesebb a távozónak, mint az óra. Csala László Javult a minőség, nő a cipőexport Több mint hétmillió pár bőr­és műbőr cipőt szállított az év első felében a TANNIMPEX külkereskedelmi vállalat a Szovjetunióba és más szocialis­ta országokba, és több mint fél­millió párt a tőkés piacra. A vállalat legnagyobb piaca a Szovjetunió, ahová három év alatt megkétszereződtek a ma­gyar cipő- és bőrdíszmű-szállítá­sok, s 50 százalékkal emelke­dett a kesztyű exportja is. A tervek szerint 1973-ban összesen 57 millió rubelért szállít a 'TANNIMPEX bőrárut a Szov­jetunióba. Néhány éve még sok minőségi kifogást emeltek a magyar ci­pők ellen elsősorban a Szov­jetunióban. de a kifogások szá­ma tavaly óta majdnem a felé­re csökkent A szovjet fél már­is lekötötte a jövő évi szállí­tások nagyrészét — a nemrég végétért első sikeres kijevi áru­mintabemutató eredményeként — s így biztosított az alapo­sabb felkészülés. A legnagyobb nyugati partne­rek: az NSZK, Anglia és Auszt­ria. Az NSZK-ban és Angliá­ban már eredményesen műkö­dik a TANNIMPEX vegyes vál­lalata. amely nagymértékben, hozzájárul a kereskedelmi kap­csolatok fejlesztéséhez. így az idén előreláthatólag 80—100 százalékkal nő a cipőexport Angliába • s jelentős forgalom- növekedést várnak a nyugat­német piacon is. A Diriczi házaspár me gtalálta, számítását. (Fotó, szöveg: Szekeres András) A Himalájától délre inkben jelentkezik, mivel itt a termelőszövetkezetek ék, néhány tofcsiz tud csak állandó munka- lehetőséget biztosítani a nőknek. A gyulavári Lenin Tsz időben feltárta a női dolgozók foglal­koztatottságának lehetőségéi. Egy régi épületből — közel 700 000 ezer forintos költséggel — új melléküzemágat hozott létre konfekcionált ruházati ter­mék előállítására. A Békéscsa­Evek óta a megye legjobb ta­karékszövetkezetei között emle­getik.. az erre illetékes szervek a tótkomlósit. Gazdasági ered­ményeiken túl ugyanig mindig elsőként alkalmazták az új mód­szereket, melyek felkeltették működési területük lakosságá­nak érdeklődését. Erről hallot­tunk Sávolt Miháiynétól, a ta­karékszövetkezet ügyvezetőjétől. Amint elmondotta már készül­nek az október 30-án immár ha. gyományossá lett Világtakaré- kossági Nap méltó megünnep­lésére. A készülődés következe­tességére jellemző, hogy vala­mennyi olyan ügyfelüknek^ akik ez év január 1-ét követően 2 ezer forintot, illetve ennél na­gyobb összeget helyeztek el a pénzintézetnél betétként, számo. zott blokkot adnak. Az így kia­dott blokkokra október 30-án a Világtakarékossági Nap nyilvá- vm ünnepsége» értékes tárgy­ból. A teljes létszámfeltöltést szeptember végére tervezitek a közös gazdaság vezetői. Ennek lehetősége biztosított, ugyanis a tanulóvárrodában jelenleg is 10 asszonyt és lányt képeznek a varrás tudományának elsajátítá­SSTSi. — Az eddig eredmények ked­vezőek mennyiségi és minőségi szempontból — tájékoztatott az üzem vezetője. nyereményeket sorsolnak ki. Többek között mosógépet, ke­rékpárt éK sok mást, A nyere- ménytárgyakait az ÁFÉSZ egyik boltjának kirakatában már lát­hatják a tótkomlósiak. A takarékszövetkezet ügyveze. tője azonban másít is elmondott Nevezetesen azt, hogy a kor­mány által meghirdetett szarvasmarha-programba ők is bekapcsolódtak. Az utóbbi idő­ben számos állattartó vásárolt további enyésztésre szarvasmar­hát a takarékszövetkezet által nyújtott segítséggel. Új szolgál­tatásként kezdték meg továbbá júliUo 18-án Tótkomlóson, Me­zőhegyesen. és Kardoskúton, va­gyis működési területük három helységében — az állatforgalmi és húsipari vállalat megbízásá­ból — a. felvásárlásra kerülő sertések árának kifizetését. (Balkus) 6. Búcsúzom Indiától. A taxi ka­nyarog a keskeny mellékutcá­kon, ki a Csouringhire, a még szinte néptelennék tűnő főutcá­ra. Igaz, a járdán, a boltok ka­pujában emberek hevernek a meleg aszfalton, a népes csopor­tok üldögélnek az út túlsó olda­lán a Városliget-forma parkban, de még nyoma sincs a déli-dél­utáni nyüzsgésnek, ember-kavar­gásnak. Áz egykori brit gyar­mat fővárosának palotái méltó­ságteljesen pöffeszkednek a ker­tek köziepén. Victoria királynő bronzmása gőgösen tekint a lá­ba előtt szunyókáló népségre (igaz feje búbján, vállain a ga­lambok nem sokat adnak e mél­tóságra). Hét óra van — ez er­refelé még hajnalnak számít. Miost ébrednek a repülőtérre ve­zető út mentén a nyomortelepek viskólakói is. Egy helyütt való­ságos szökőkút lövell a földiből — csákánnyal vágtak a vízveze­tékbe — így oldják meg a csap- és kúthiányt — annak vizében mosdanak vagy negyvenen. Búcsúzom Indiától, a vámtiszt, az útlevélkezelő katona elmo- sólyodik, amikor mondom a kö­vetkező úticélt: Dakkát,, Bang­lades fővárosát. „Rokonokhoz megy, mi ü, bengáliaiak va­gyunk”. A Boeing 737-esen min­den hely foglalt, mellém egy dakkai egyetemista kerül, egész időn át nyújtogatja a nyakát, megpróbál kilesni az ablakon, de mégse cserél velem helyet: a vendég hadd lássa az orszá­gát. Látnivaló a Ganges Hüsz percen át száll a g&P a deltavidék fölött. A folyó ágai —, mint valami furcsa érrend­szer — behálózzák a tájat, föl­szabdalják- az országot Az első pillanatban nem is tudni folyó­szabdalta szárazföld-e oda­lent, vagy szigeteikkel te­lizsúfolt tenger. A Bei> gáli Népi Köztársaság fölött repülünk. Á Ganges-déLtáról eszünkbe jut a háború. A nehéz terep a gerilláknak — a mukhü bahiniknak — kedvezett, a pa­kisztáni hadsereg nehéz tankjai­val, félié-meddig motorizált ala­kulataival mozogni is alig tu­dott a fölrobbanó hidak, fölsze­dett pontonok, partra húzott kompok miatt. A víz a partizá­nokkal és a közög indiai-bengál reguláris erőkkel együtt térdre kényszerítette_ a Himalája alatti térség egyik legerősebb hadsere­gét. Ráksa-csucsíor gaíom Dalt kában Üj szolgáltatások a tótkomlósi takarékszövetkezetnél I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents