Békés Megyei Népújság, 1973. július (28. évfolyam, 152-177. szám)
1973-07-15 / 164. szám
Érettségi után Hol „terem” a tornaterem? A sarkadi diákok építőtáborában Megyeszerte befejeződtek fiz érettségi vizsgák. Nagy erőfeszítések után sok-sok egykori diák a ballagási ünnepségek ezernyi jókívánsága után most már ténylegesen kénytelen elbúcsúzni volt középiskolájától. Több jel azt mutatja, hogy ez a búcsú korántsem, mentes az ellentmondásoktól. Megfigyeltem a mi középiskolánk négy érettségiző, volt negyedikes osztályának közvetlenül a vizsgák után tanúsított magatartását. A természetesen kicsit ünnepélyes vizsgabizottsági eredményhirdetés után jóleső érzés a kicsit fáradt, de önmagukra mértéktartóan büszke arcokat megfigyelni. Érdekes jelenség hogy ha az érettségi elnök, igazgató, vagy az osztályfőnök nem figyelmezteti ezeket az „érett” fiatalokat arra, hogy most már elvonulhatnak a vizsgateremből, hiszen befejeződött a vizsga, feszengve állnak, várnak még valamire. Az is előfordult, hogy viszonylag gyengébb teljesítményt felmutató jelölt szóbeli érettségi vizsgája után félszeg „viszontlátásra” köszönéssel búcsúzott el a vizsgabizottság tagjaitól. Pedig egészen biztos, hogy nem azt értette ezen, hogy ilyen relációban újra szívesen találkozna velünk. A fiúkollégium igazgatója elmondta, hogy a volt negyedikesek szívesen a kollégiumban „felejtik” személyes felszereléseiket, aztán vissza- visszajárnak azokért. Egyszerre is elvihetnék, de jól esik a négy év alatt megszokott, olykor talán még nyűgösnek érzett közösségekbe is visszalátogatni. Я jelenség nevelési problémára figyelmeztet. Az éppen érettségizett diák a vizsga sikeres letétele után nagy szellemi és lelki terhet hagy maga után, s minden bizonnyal egész életére kiható élményben ré- ezesüL De tulajdonképpen, ha jól meggondoljuk ezáltal még sem bölcsebbé, sem felnőttebbé, sem öregebbé azért még nem válik. Sőt, bizonyos értelemben „egzisztenciális légüres térbe” kerül. Már nem diák — de még nem felnőtt. Erőszakosan, önmaga jelentékeny szellemi erőfeszítésének eredményeként elszakítja magát megszokott közösségétől, s bizonyos időnek kell eltelnie ahhoz, hogy új emberi közösségek tagja lehessen. Ez az átmeneti állapot megítélésünk szerint éppúgy rejt magában lehetőségeket, mint veszélyeket. Ezért a közvetlen nevelési környezetnek, valamint a társadalomnak nem árt ezekre a jelenségekre odafigyelni. A mi társadalmi körülményeink között az érettségi vizsga oktatási rendszerünk demokratikus kiszélesedése során új értelmet kapott. Nem a szellemi „felülemelkedés” deklasszáló- dást maga után vonó kiváltsága már, hanem a kulturált Centrum Mtm bondé szőnyegek, tali szőnyegek, takaró szellemi, s egyre inkább fizikai tevékenység természetes velejárója. Szelektív szerepét társadalmi vonatkozásban lassan teljesen elveszíti, ami bizopyos értelemben természetesen pozitív jelenségnek számít. A ma élő nemzedékek azonban még régi jelentéstartalmat is hozzákapcsolnak, ami viszont természetesen már távol áll a szocialista iskolarendszerben tanuló, nevelődő és éretté váló tanulóifjúságtól. Ezért a kétféle jelentéstartalom összekeveredéséből gyakran nevelési probléma válhat. Az „érettségizett diák” szellemi értéke a társadalom köztudatában szélsőségek között ingadozik. Vagy erősen túlértékelik (ez elsősorban a közvetlen családi környezetben tapasztalható), vagy pedig rosz- szul értelmezett szellemi önvédelemből bagatelizálják érettségi vizsgát tett tanulóink teljesítményét Ilyen körülmények között akár a főiskolai szintű továbbtanulásra előkészülni, akár a társadalom termelő munkájába gyorsan beilleszkedni, nem könnyű feladat. Ez a tömeges „szellemi beilleszkedés” sok-sok törődést, odafigyelést, az érettségizett fiatalok életsorsával való foglalkozást igényel. Elsősorban a család részéről. Mindenekelőtt annak a reális számbavételét, hogy az érettségi vizsgát tett fiatal egyéni ambíciói valóban összhangban vannak-e képességeivel, s nemcsak a társadalom adott igényeivel, hanem valóságos lehetőségeivel is? Ennek a felelősségteljes nevelési problémának az eldöntését nem szabad kizárólag az iskolapadból alig- alig kikerült fiatal döntésévé tennünk, mert igen nagy probléma elé állíthatjuk. Szerencsés dolog, ha alapos és közös megbeszélések alapján a társadalmi, beilleszkedés különböző alternatíváit villantjuk fel az érettségizett fiatalok előtt, mindenkor szem előtt tartva képességeiket, adottságukat, rátermettségüket. Nincsen ugyanis szánalmasabb egyéniség mint a fiatalon helyét indokolatlanul sokáig kereső, életsorsával és érvényesülésével elégedetlen fiatal. Természetesen az új munkahelyi közösségeknek is meg kell ugyanakkor érteniük az érettségizettek jogos ambícióit, s olyan tartalmas munkalehetőségeket szükséges biztosítani számukra, ahol a fiatalok szellemi megerősödése és továbbfejlődése egyaránt biztosítható. Ez akkor is jogos igény, ha nem kizárólag „íróasztalhoz kötött” lehetőségekben gondolkozunk. Érettségi vizsgát tett fiataljainknak pedig meg kell érteniük, hogy bármennyire jelentős szellemi teljesítményt is hagytak eredményesen maguk után, ez csak bizonyos fokig és bizonyos ideig töltheti el őket jogos büszkeséggel. Az érettségi bizonyítvány száguldó korunkban, a tudományos-technikai forradalom idején nem végbizonyítvány, csak belépő! Életük értelmét, boldogulásuk tényleges alapját az fogja majd képezni, hogy viszonylag nagyobb tudásuk segítségével hogyan lehetnek egyre szerényebben hasznosak embertársaik, munkatársaik boldogulása javára. Ha a társadalmi közvé leményben megértésre találnak ezek a gondolatok, minden bizonnyal kevesebb lenne a vizsgatermet tétovázva elhagyó érettségizett fiatal, hiszen a gondviselő társadalom a középiskola funkcióját nemcsak folytatni tudná, hanem nevelési céljainknak megfelelően tovább is fejlesztené. DR. TAKÁCS LÁSZLÓ a battonyai Mikes Kelemen Gimnázium és Szakközépiskola Igazgatója A szarvasi autóútról letérve; egy bekötóúton haladunk előre. A tábort keressük. — Sátrak? Nem tudom, van- nák-e. de egy sereg lánygyerek biztosan van a majorban. Odamenjenek. — mondja egy ember. A Szarvasi Atlanti Gazdaság központi irodáján tovább kérdezősködünk. — Jöjjenek utánam’ — siet segítségünkre Szemenyei Imré- né a tábor egészségűgyise. — Elvezetem magukat a táborvezetőnőhöz. majd ő mindent elsorol. Annyit azért én is mondhatok' .hogy hetvenketten réggé, liztek. Ennyien vannak kint a földeken. Hogy messze van-e? Most jókor érkeztek, ide öt percnyire dolgoznak a lányok. De holnap már messzebbre mennek. Egy másik táblába. Olyan fürgék ezek. mintha mindig kukoricát címereznének. Megérkeztünk. Az iskolaépület falán egy nagy tábla: József Attila önkéntes KISZ építőtábor. Bent iskolapadok helyett takarosán berendezett hálótermek fogadnak. — Kissé még széjjel vagyunk — szabadkozik Kiss -Jánosné tá_ borvezető. — Két napja jöttünk, nem alakult még ki az igazi szobarend. Fél ötkor ébresz. tő van, ötkor indulunk a kukoricába. A reggelit is kint fogyasztják el a gyerekek. Fél két. tő után zuhanyoznak, aztán máris kezdődnek a sportversenyek. No, ezek persze nem kötelezőek. de senkit sem lehetne lebeszélni róla. Igazi rangadók. Még a gazdaság vezetői is beállnak a csapatba. Tollaslabda, röplabda, asztalitenisz, kispályás foci — ezek a legnépszerűbbek. Az esti programokról a gazdaság kulturosa gondoskodik. Lesz Várszínház-látogatás Gyulán, fürdés és üzemlátogatás Szarvason. Nagyon várják a lányok a Martfűi Cipőgyár olcsó kollekciójának bemutatóját és a fórumot ahol kérdéseket tehetnek fel az ideérkező megyei és járási vezetőknek. A táborvezető hatodik éve vezeti a szarvasi gazdaság építőtáborait. Nagy megelégedés, sei mutatja a felszereléseket, a zuhanyozót és elismerően mond. ja. hogy itt mindig mindenki örömmel várja a diákokat * * • Sok a mondanivaló. Már egy fél órája beszélgetünk, de még nem került szóha a legérdekesebb, pontosabban a legszebb cselekedet: a sarkadi Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola diákjai építőtábori keresetük felét tortaterem-épftésre ajánlották fel. ^Kibérelték’” я Csaba csűdi KISZ építőtábort, hogy megkeressék a pénzt. — Az iskolának jelenleg nincsen tornaterme. Ez a felajánlás lehetővé tette, hogy ősszel el-1 kezdjük az építését, amelynek | végösszege körülbelül egymillió forint lesz. A gyerekek vállalták azt is, hogy szeptembertől délutánonként részt vesznek az építésben is. Ez a KISZ_szer_ vezet már bebizonyította cselekvőképességét. Legutóbb 250 ezer forint értékű munkát végeztek az iskola sportudvarának építésénél. Ebböi a táborban összesen 150 diákunk dolgozik augusztus elejéig. Többet nem is tudott fogadni a gazdaság. Még olyanok is jönnek, akik már leérettségiztek — mondja Várkonyi Zoltán tanár. * * * Mit mondanak a lányok? Nej héz lenne elsorolná Egymás sza. váha vágnak, csivitelnek. mint a fészküket rakó fecskék. Először azt akartam kérdezni, hogy érzik magukat itt, de rögtön rájöttem. nincs szükség erre a kérdésre. Amikor azonban a tornateremre terelődik a szó, egyszerre elkomolyodnak. — A kultúrterembe jártunk tornázni. — Vagy elméleti testnevelési óra volt a tanteremben. — Szerintem elképzelhetetlen egy iskola tornaterem nélkül. — De most már lesz. Olyat csinálunk, hogy még! Hadi Ilona és Hadobás Klára röplabdások. örülnek, mert még élvezhetik a tornatermet, hiszen másodikosok. Kíváncsiskodom, vajon nem lenne-e jobb nyaralni és más pénzből felépíteni azt a tornatermet? Határozott válaszokat kapok: szükség van a mi segítségünkre is; egyelőre csak így lehet elkezdeni az építkezést; nekünk meg minél előbb kell a tornaterem. Valamikor volt a Hanság, most ilyesmire kell összpontosítani az erőt. Zolnal Mária egyhetes bükki túra után érkezett Fehér Ilona innen, még a kombájnokhoz megy ellenőrnek. Lukács Erzsi fát jelöl augusztusban az erdészetben. Azt mondják, nemcsak a pénzért. Lesz mire emlékezni legalább szeptemberben. Ezért is jó a nyári munka. Itt. a táborban meg különösen sok az élmény. Egy panaszuk van csupáir nagyon sok a koszt Félnék a lányok. hogy elhíznak és olyanok lesznek, mint a falusi búbos- kemence. A fiúkat sem hiányol, ják. Legalábbis egyelőre. Azt mondják, így jobban halad a munka, meg van bőven megbeszélni valójuk. Olyasmi is. ami nem a fiúkra tartozik. — Persze egy hét múlva már jöhetnek! — szól hátra valaki, miközben az anyaeoron kirántja a kukorica címerét Fotó; Demény Gyufa Giriez Pál üzemvezető megelégedéssel beszél a sarkadiak munkájáról. Az 500 holdnyi kukoricaváros látóhatárán eltűnnek a lányok. Középen járhatnak már a sorban. Fél óra még és kiérnek. A sornak ezen a végén blúzok, pirospettyes kendők várnak gazdáikra. A víz- hordó fiú újra forduL Naponta tízszer is isznak a amerezők. Néha megfordul a szél és messzire viszi a kacagást amit ők hoztak ide, a csend birodalmába. Béthy István
