Békés Megyei Népújság, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-10 / 134. szám
Akadémikusok a tanyán Varga Imre novellája ersapöttnalr érezte magát. Hetekig járta a szóbeszéd: ezek jönnek, azok jönnek, ek_ kora ünnepség, akkora dí- nomdánom lesz. és őnála is felforgatták a sub'ótot, ahol az alsó fiókban a régi olva_ soköri fényképek, jegyzőkönyvek, pénztárnaplók, levelek aludtak háborítatlan álmukat férjének,. Gyűri Lajosnak a halála óta. És most semmi különös... Odarendelték őket Földvárra, a tanácsterembe tizenegy órára. Tizenkettőkor be is li bég tek elég sokan az aj tón : a két akadémikus. Bánáti meg Kemecsey, majd egy ósz hajú, keskeny ember, akit egyikőjük sem ismert meg, aztán lépkedett Bé- kiss Matyi, a tez elnöke, rettenetesen ragyogó szem_ mel, utána Be'opotoczki, az egyszál-bélű. jóég tudja, honnan kapott tanácstitkár, végezetül a vén Kocsor. aki annak idején szorgalmasan járt a Csapó-tanyába, ahol az olvasókör volt... Jöttek még ismeretlen, nyakken- dős egyének, hogy kicsodák, nem volt rájuk írva! Aztán szónokoltak is. Elébb Bé- kiss hebegte el, mennyire örülünk... őt követte a megyétől egy pártember, aki egyre azt emlegette, menynyire becsüljük haladó hagyományainkat, A éltető gyökereket. Eny- nyire emlékszik özvegy Gyúriné... Akkor egy hegyes tanácsi menyecske nagy tálcán pálinkás-poha_ rakat kínált körbe, s míg Bánáti mondott pár mondatot arról, hogy ő nagyon emlékezik, mi volt itt harminc-negyven éve, s hogy ét inkább az érdekelné, mire mentek az elmúlt húsz esztendő alatt, nagyrészt a poharakkal volt mindenki elfoglalva. Mert alig fogyott el az első tálca, jött egy még hegyesebb asz- szonyság. s ha már ingyenben van, akkor pusztítsuk ezt a népbutitót, gondolták. És iparkodtak is erősen. A három vendéget elvitte a szemüveges megyei pártember, és vége is lett a fogadásnak. Ezzel együtt a csudának is... Sötétedett már, amikor belépett a nagyszobába, levetette a télikabátot, cipőt, s papucsot húzott. Mindjárt tett a tűzre, bekapcsolta a rádiót. Bár olyan citerás együttes játszott éktelenül, amilyeneket az unokái ked_ veinek s ordittatnak órákon át magnóról, lemezről, hagyta mégis, ezek mellett jól jár az ember keze a tengericsövön. Szokása szerint letelepedett egyetlen gya'ogszékére, hogy megmorzsol néhány cső kukoricát. Másnap a magot mag, tyúkjainak adja majd. Esze közben mindenfelé elkódorol. Szeret ilyen félhomály, ban morzsolni. Hatvannyolc évéből ez is, az is előjön. Most is, az első csőnél már elmosolyodott.’. Bánáti Gábor, er, a Maros menti ivadék, no. ez ma is ugyan megtréfálta urambátyámékat Földváron. Ügy várták őket, hogy majd a megyétől jönnek együtt a pártemberekkel, meg a tanácsbeliekkel. Ez a Bánáti meg nem Kamut felől jött egymaga, a sofőrjével?! És be egyenesen a tsz-hez, egyből az irodába. Fél órával korábban amon_ dottnál... Sehol senki, illetve az elnöknél a vén Ko- csort olvastatták éppen a papírlapról, mivelhogy ő üdvözölné elsőnek a vendé, geket. Hogy ne citerézzon a kezében a vékony papír, Békiss belézúdított egy pohár pá’inkát. Utóbb még egyet. És Bánáti pontosan akkor toppant be! Hanem Békiss Matyi feltalálja magát mindig, most is. Ha a leghíresebb szövetkezeti tudós tiszteli meg a házunkat, akkor gyorsan elő a statisztikákat Hiszen az van nekik odabent inkább az egységünk lenne annyi! A vén Kocsor meg hogy kirukkoljon. 6 is valamivel, feltette a kezeügyében levő zöldüveget a tálcára, három pohárral, s oda az asztalhoz. — Főméltóságú akadémikus úr, képviselő uram és elvtársam! Milyen pálinkát tetszik parancsolni ? Barackot cseresnyét avagy szilvát? Bánáti elnevette magát, megölelte az öreget. — Drága Kocsor bátyám, hát már nem emlékszik rám? Olyan kisgazda volt az apám. mint maga. És én nem lettem méltóságé»... Tudja mit olyan pálinkát adjon, amilyen éppen van. És ha nem csal az orrom, itt csakis szilvapálinka van. És ha az emlékezetem sem csal. akkor éppen a Csapóféle szeszfőzdéből... Ez jó volt. ez az orrukra koppintás. De aztán —sem_ mi, Hiszen körülvették őket a megyeiek, a járásiak. a községbeliek. Pedig talán mégiscsak nekik lett volna beszélnivalójuk ővelük, a tanyasiaknak, a régi olvasókörbelieknek... Elvégre velünk akartak találkozni — gondolta özvegy Gyúri La.josné tengerimor- zsolás közben — ezek a régenvolt szegedi egyetemisták, akik akkoriban jöt. tek ide. nem is egyszer, nem is kétszer, napokat töltöttek itt; beszélgettek, vitatkoztak, egymással is, a gazdákkal is, nótákat meséket jegyezgettek,* a világ dolgairól mondogattak csendes okosságokat, amikről a rádió nem beszélt akkoriban, újság sem irkáit. Csakhát aztán ők is felszálltak a gyorsvonatra, és visszafelé már nem kanyarodik az útjuk... És estére majd jön a vacsora, ahogy szokott a kaszinóban: elébb versengés, ki bír többet enni. aztán tolonganak a vendégekhez koccintani, kezet szorítani. Utóbb dalolnak, majd óbégatnak. És vége... Felállt, leseperte kötényéről a fentragadt tengeri- szemeket. Indult volna kifelé, amikor sok ember járásának a zaja hallott a ház előtt. Ahogy sebtében kinyitotta az ajtót, vele egyszerre tárult fel a külső ajtó is, és csak úgy feketéi- lett a gang a nagy csapat emberétől. — Jézusisten — szaladt ki száján az ijedelem, és leejtette a földre a tengeris kosarat. Bánáti akadémikus lépdelt elöl, mellette a megsoványodott Grál. emlékszik már. a Színészkirály, úgy hívták egymás közt akkoriban, mögöttük pedig Kemecsey harsogott, ő az. igen, akkor is ő volt a legmagasabb. — Itt van hát, Eszter néni! — rikkantotta el magát Kemecsey, s hátraintett. — Gyerünk, gyerünk befelé, hé, kimegy a meleg. Mire feleszmélt özvegy Gyúri Lajosné született Csávás Eszter. Földvár melletti nyugdíjas paraszti öz- vegyasszony, már bent volt a vendégsereg a szobában. Szoros sorba ültek az asztal körül, a karos lócán. Va'aki felkattantotta a villanyt, egy másik háromkor, tés lámpást égetett, és egy harmadik kutyaszőr pedig egy filmfelvevőt berregte- tett. — Hát maga, hallja Esztike, ugyan jól megszökött előlünk — kezdte Bánáti, s sasorra fölött a szeme úgy villogott, akár akkor. — Miért szöktem volna meg? — Mert hiába kerestük a régi tanyában — folytatta Grál Gábor, a színészkirály. — Nyomára se leltünk. Csak egy kétszáz tehene« istálló van a helyén. Hát így működik itt a műemlékvédelem ? — Igen, ahol az a tollfosztó volt — gondolkodott el Kemecsey. — Ahol a te tolladat is majd megtépték — kaján- kodott Bánáti. — Ugyan már miért? Nem akart ott engem megtépni senki... Sehol nem találkoztam ekkora megértés, sei néprajzi gyűjtőutaimon, mint a földvári tanyavilág. ban — jelentette egy akadémikus biztonságává! és precizitásával Kemecsey. — De ha szegény Bíró Laci tanító úr meg nem véd, bizisten regényhős lennél azóta valamelyik népi író regényében — mondta erre Bánáti. — Szabó Pali megírt volna. Hogy azt mondja: _A megmiskárolt folklorista...” Efféle címmel. Hát nem emlékszel arra a menyecskére? Én még azt is tudom, hogy Sára volt a neve. A jegyváltás és a lakodalom közti időszak szerelmi etikettjéről kérdezgetted. Kint a Gyúriék pi- tarjában. Az ura meg, egy kis stuccolt bajuszú legény.. nem tudom nevét, de... nagyon fürgén kotorászott a kenyereskasban a nagykés után... Ültek, füstöltek ráérősen, és otthonosan kaca- rásztak. Mintha más dolguk nem lenne a nagyvilágban. Csak Csávás Eszterben állt meg ekkor az ütő. Hogy erre nem gondolt Hogy néki ma még vendégei lesznek! Nincs nála csak úgy a pálinka. tészta, efféle. Hacsak... — Jaj, de restellem, hogy nem tudom kegyedé. két semmivel se megkínál- ú. De hát erre igazán nem {ámítottam. Ki gondolta olna, hogy... maguknak őszükbe jut... Hacsak egy iis pogácsával, papuccsal lem... — Na, mi ugyan nem ízért jöttünk. Eszterke édes- hárította el Kemecsey.- Hanem, hogy lássuk malát. Azért kutyagoltunk dáig... Nem kell azért saj- lálni bennünket. Urasan Öttünk. autóval. Csak itt * va logoltunk, a régi Csapó- anyától... Míg jöttünk, szünkbe jutottak legalább régi gyaloglások, akkor... — Ezért tessék már mon. lani valamit a rádiónak is — tolt Gyúriné elé egy gömböt valami sötétszemüveges ifjú emberke. — Mit tudnék én mondani? Semmi érdekeset... Megvagyok, özvegy lettem, sajnos, és nagyon gyorsan elmúlt az idő. Amikor maguk még idejárogattak, istenem... — Emlékszik, Eszterke. velünk tapostatták le a szalmás szoba földjét — csillogott Grál Gábor szeme. — Emlékszem arra is, hogy Bíró László tanító felesége is de járta... Mindketten színészek voltak. De a bo’ettás világban biztosabb volt egy tanyasi iskola, mint a vándorkomédiás. ság. — Az nem szalma volt, édes Grálunk, hanem törek... Grál szúrósan néziett Ke- mecseyre. Mit kotnyeleske. dik most is?! De nem szólt vissza. — Megvan! Szakács Sára! Avval mentél ki szokásjogot gyűjteni a pitarba — rikkantotta el magát nagy- vidáman Bánáti. — Szakács Sára! Ügy van! Érted, Kemecsey? Kolosszális ! Sza-kács-Sá-ra ! Isteni — s úgy elkezdett Grál boldogságában kacagni, hogy valósággal patakzott szeméből a könny. Csávás Eszter azt hitte, azért van e vígság, mert eszükbe jutott Szakács Sára kangörcs ura, aki csakugyan kikapta a kenyérvágó nagykést a kenyereskas- bői Honnan is tudná ő azt itt. Földvár mellett, a tanyavilágban, hogy nemcsak e tájon tündöklött egykor Szakács Sára. de a főváros egyik táncos-énekes csillaga is Szakács Sári névre hal’gat. akinek egy idő tájt véletlenül mindig ar. ra volt fellépése, vendég- szereplése, ahol éppen Kemecsey Károly vezetett an_ kétot, mondott képviselői beszámo’ót, falunapot tartott. borkiállítást megnyitott. akadémiai szekcióülést tartott... Bánáti megérezte a nevetés bántó élet, egyszerre a festett cseréptál felé hajolt, s nagy buzgalommal maga elé kezdte szedegetni a lekváros papucsokat. — Hej, Esztike néni — szakadt ki belőle, talán kelleténél erősebb hangon is, majszolás közben —, de otthon érzem most magam ! Tudja, ez a lekváros papucs... Anyám halála óta nem ettem ilyet... Én meg nem tudok effélét sütni... Húsz éve idestova. Niksz, nektek pedig nem adok. Ez mind az enyém... De a másik kettő is odakapott ám, s úgy szedegették maguk elé a vászonabroszra a tésztákat, nem törődve a rádiós-televíziós népség néma figyelésével, mint mikor a gyerekek osz_ toznak apjuk tarisznyájának madárlátta finom fala. tain. Csak. amikor felnéztek, vették észre Csávás Esztert, amint a kemence felé fordulva, köténye aljával könnyeit törölgette. Egyszerre elkomolyodtak. Az operatőr azonban felserkent erre. Mekkora bombaötlet lenne, ha filmre kaphatná ezt a tűnő piL lanatot! Am Grál Gábor váratlanul felugrott, és két tenyerével befogta a kamera szemét— Új Auróra a z utóbbi években egyre több tudományos, helytörténeti, honismereti és szépirodalmi alkotás lát napvilágot Békés megyében és egyre erőteljesebb az igény, hogy az itt alkotó írók, költők, esztéták és képzőművészek az eddigi lehetőségeken tűi — melyek között lapunk kulturális melléklete, a Köröstáj a legrégebbi és legismertebb — más fórumhoz is jussanak, hogy még jobban bekapcsolódhassanak a művészeti élet áramkörébe. Ezt a törekvést juttatták kifejezésre az utóbbi években megjelentetett antológiák, és ennek a jegyében született meg az elhatározás, hogy a Békéscsabai Városi Tanács V. B. és a Békés megyei Tanács Művelődésügyi Osztályának támogatásával „Uj Auróra” címmel folyóirat jellegű szépirodalmi, művészeti és közművelődéspolitikai antológiasorozat induljon. A sorozat egy-cgy szama — a tervek szerűit — négyhavonta jelenik meg, az elsó mar ez ev karácsonyán. Az líj Auróra szerkesztő bizottságának munkájából részt vállalt Darvas Jozsei Kossuth-díjas iro, a magyar Írók Szövetségének elnöke és Fábián voltán Józset Attila-üijas író, a Magyar Írók Szövetségének titkára is. Szeretnénk hinni, hogy a Békés megyében elő írók és alkotóművészek újabb nekiiutása sikeres vállalkozás lesz. A célok világosak, a továbbiakban közös, jó munkára lesz szükség, es arra, hogy az antológiasorozatot a közélet minden fórumán örömmel és támogatásra kész szándékkal fogadják. Újat és művészit produkálni, ez a feladat! Bekapcsolni az élő Békés megyei irodalmat az ország vérkeringésébe úgy, hogy az méltóképpen reprezentálja azokat, akik ezen a tájon alkotnak, akiknek itt és most van fontos mondanivalójuk mások számára. A tizenegyedik évébe lépő Köröstáj, lapunk kulturális melléklete, üdvözli a születő Üj Aurórát. Kívánjuk, hogy ez a vidékünkön még mindig ritka és szép kezdeményezés valamennyi itt élő, mai valóságunkat vállaló alkotó, jó fóruma legyen, és összeállítói mindig képesek legyenek arra, hogy a vállalkozást a kollektív, igazán nagy erejű vállalkozások ismérvei fémjelezzék; és tegyék valóságosan is az evidéki művészet, alkotómunka jeles színterévé. Mert a megmaradás, a siker és az elismerés legfontosabb követelményei — régi tapasztalat —i csak ezek lehetnek, Balázs János salgótarjáni naiv festő Darabos György felv.
