Békés Megyei Népújság, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-12 / 109. szám

Megy a fagyi vándorútra Színhely a Csaba cukrászda, i Időpont: 1973. május 4., délutáni 2 óra 35 perc. Így kezdi levelét H. J.-né békéscsabai olvasónk, amelyben arról ír, hogy ezen a délutánon hosszú sor állt a cukrászda pultja előtt. Levelé­nek további részét közöljük: Szőke nő méri a fagyit. Csi­ga lassúsággal halad a sor. Gon­dolom, van idő még három órá­ig, amikorra a munkahelyemre kell érnem. Tölcsérbe is, po­hárba is lassan kerül bele a várva várt fagyi. Négyen áll­nak még előttem, amikor a vendég poharába fagyit tesz a kiszolgáló. Jön érte a felszol­gáló és kolléganőjének unot­tan csicsergi, hogy utálja a mai napot. Ve annyira, hogy eköz­ben az egyik pohár fagyit fel is borítja. A továbbiakban arról ír H. J.-né, hogy a Csaba cukrászda akkor munkában álló kiszolgá­lónője, miután a pohárból a pultra borult a fagylalt, azt gyorsan visszatette a pohárba, majd a tégelybe. És érthető, hogy ettől a gyors —. de a hi­giéniát semmibe vevő — elin­tézéstől levélírónk kedve el­ment a fagylalt fogyasztásától. Kétségtelen, hogy munka köz­ben bárki elkövethet hibát, de nem mindegy, hogy hogyan ja­vítja azt ki, különösen ha élel­miszerek kiszolgálásával foglal­kozik. Hit egyen a gyerek — málnát vagy rajzszeget? H.-né olvasónk — teljes nevét saját kérésére nem közöljük — felháborodott hangú levelet kül­dött szerkesztőségünknek. Ebben megírta, hogy 1973. május 3-án Békéscsabán a Kulieh Gyula la­kótelepi ABC-áruházban mire­lité málnát vásárolt. A ritkán kapható csemege megszerzésén érzett öröme azonban rövidesen elszállt, mert amikor a fagyasz­tott málna felengedett ég azt egyéves kislányával együtt fo­gyasztani kezdték, a, anya szá­jába egy rajzszeg került a málna közül. Amint levélírónk írja, ez volt a szerencsésebb eset, hiszen] ha az idegen anyag az egyéves gyerek gyenge ínyei közé kevere- j dik, beláthatatlan következmé- j nyekkel jár. Jogosan kérdi H.-né: nem le- j het-e egy kicsit jobban vigyázni a mirelité gyümölcsök csomago­lásánál, hogy ilyéri veszedelmes! anyag ne kerüljön az ételbe. Vé- leményünk szerint, lehet, sőt vi- ; gyázni kell! Levélírónk nem közölte, hogy I a mirelité készítményt melyik | üzem gyártotta. A kérdéses rajz­szeget a rajta levő málnamarad­ványokkal a* illetékesek szer­kesztőségünk levelezési rovatán megtekinthetik. Követhető példa A Bélkés megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztály vezetője kapta a levelet, melyet az aláb­biakban közlünk: Elek nagyközségiben dolgozom, körzeti orvosként. 1973. márci­us 31—április 1-én, illetve áp­rilis 7—8-án, egy-egy hét végén 120 szegedi orvostanhallgató segítségével orvosi körzetem­ben általános íakosságszűrést végeztünk. A szűrés előkészíté­sében és lebonyolításában az eleki gimnázium igazgatója, ta­nári kara és Busa László tanár irányításával a gimnázium KISZ-alapszervezete minden elismerésre méltó aktivitásával olyan hathatós támogatásban részesített, amelyre — meg­győződésem szerint — országos viszonylatban is kevés példa akad. A KISZ-tagofc háromezer la­kost kerestek fel, írtak össze, 120 lakost kértek fel arra, hogy hét végén, házigazdaként a hozzánk érkező „vendég-orvoso­kat” fogadják, jól oldották meg a szűrés egészségügyi propagan­dáját, fogadtak és szállásukra I békés mm is. 1973, MÁJUS 12. kísérték az egyetemistákat, ösz- 6zegyűjtötték és központi labo­ratóriumunkba hozták a lako­sok vizelet-mintáit, részt vet­tek a laboratóriumi munkánk­ban és vállalták azt is, hogy kézbesítik az ellenőrző vizsgá­latokra berendelt lakosok érte­sítését. Feladataik maradékta­lan megoldásában Busa László tanár elvtárs segítette őket, nagy hozzáértéssel és lelkese- désseL Ügy gondolom, hogy méltó­képpen, munkával emlékez­tünk így meg az Egészségügyi Világszervezet negyedszázados fennállásáról és április 7-ről, az Egészségügyi Világnapról, amelynek ez évi programja: „Az egészség otthon, a család­ban kezdődik” szűrővizsgála­tunk lényegét jelentette. A szűrés eredményességét községünk lakossága alapjai­ban annak a szervező munká­nak köszönhette, amelyet a gimnázium KlSZ-alapszerveze- tének tagjai kifejtettek. Ezért arra kérem a tisztelt osztályve­zető elvtársat, hogy a lakosok köszönetét tolmácsolni szíves­kedjen az eleki gimnázium igazgatója, tanári kara és KISZ- szervezete felé. nevemben is.” — fejezte be levelét dr. Sze- pesvári Elemér eleki körzeti orvos. Válaszolnak a illetékesek lapunk ez évi, április 4-i számában „Furcsa újítás” cím­mel írtunk arról, hogy olyan lánykatornász-dresszt gyárt a Magyaróvári Kötöttárugyár, amelynek vállpántja nem gom­Annak asért kicsi ••• „Előszobá ja, hogy korszerű le. gyen, palmatep előszobafalat ve. gyen” — hangzik a rímelő refe. lámmondat, mely a „Rádiót- és Tv-Űjság 18. számának, 17. ol­dalán jelent meg.” És ha valaki netán nem tudná, milyen is egy előszobafal. akkor sem kell két­ségbeesnie, mert a szöveghez egy kis rajz is tartozik, mely egy nyitott ajtajú gépkocsit áb­rázol, melynek „padozata” pal- mateppel van borítva??? Sokat töprengtem azon. hogy mi köze lehet a gépkocsinak az elöszobafalhoz? A következő „összefüggéseket” véltem felfe­dezni: Aki palmatep előszobafalat vesz, az előbb-utóbb kénytelen lesz azt az autójába, a talpa alá beépíteni, mert egyébre nem tudja használni. Akinek nincs pénze palmatep előszobafalra, az vegye ki a kocsijából a talpa alatt meghú­zódó palmatep szőnyeget, az is megteszi Akinek nincs előszobája, mert kocsira gyűjtött, az vegye úgy, hogy a kocsi első fele egyben az előszobája is, ha annak azért kicsi is... De nem is folytatom tovább, mert még teljesen összekavarom a lényeget és teljesen elkanya­rodom a lényegtől: a palmatep előszobafaltól. Pedig a lényeg ugyebár — különösen egy rek­lámnál — fontos. Hogy mi itt a lényeg? Hát gondolom az előszobafal, melynek palmatep a neve. Hogy akkor miért nem egy előszobafalat rajzoltak a reklámmondat fölé? Ugyan kérem, ez így túl egyszerű lett volna, mondhatnám primitív! Mert. ki figyel oda ma már egy előszobafalra, akkor, amikor már a csinos reklámhölgyek­re sem kapjuk fel mindig a fejünket. Egy kocsi, ráadásul ha az autó is. az már más, azt meg kell nézni! És ennek ürü­gyén talán „el lehet adni” egy előszobafalat is? Talán — írtam, mert biztosan csak akkor, ha a szomszédnak már van, de ne­künk még nincs, vagy ha a szomszédnak még nincs, akkor mi veszünk először, hadd puk­kadjon meg az irigységtől, hogy nekünk nemcsak autóra futja, hanem előszobafalra is! Szilárd Adám A cikkíró bizonyításul leve­léhez mellékelte a Rádió, és Tv-'Űjságból kivágott hirdetést így nincs okunk kételkedni a leírtak valóságában. ■ J A Szerkesszen velünk rovatot összeállította: ; Botyánszki János ■ m flaesssassesseasaeseEBBBBBSeaaseBBSBQaBBBBB bolható ki és ez a dressz fel- ! vételét a gyermek számara rendkívül megnehezíti. Cik­künkre a Magyaróvári Kötött­árugyár jogi osztályáról dr. La- dos M. válaszolt. Levelében el­ismeri, hogy ezelőtt valóban gyártottak olyan tornász­dresszeket is, amelyeknek váll­pántja nem gombolható le. Azt js elismeri, hogy az évente több száz darabos mintakollekció közül olyan is forgalomba ke­rülhet, amely valamilyen szem­pontból a vásárlók kifogását képezi. A továbbiakban arról ír, hogy a kifogásolt szériához tar­tozó dressz gyártását megszün­tették és 1973-ban csak legom­bolható kivitelben készítenek gyermektomász-dresszeket. Ügy hisszük elfogadható a gyár érvelése, amely szerint a kifogásolt ruházati cikkből a kereskedelmi vállalatok kisebb raktári készlettel még rendel­keznék és ebből került eladás­ra az általunk Furcsa újítás címmel írt cikkben kifogásolt lánykatomász-dressz is. - * * * „Még egy vetítőgép kellene” címmel ez év, április 21-i la-1 púnkban cikk jelent meg Ko­vács Károly békésszentandrási olvasónk észrevétele alapján. Ebben megírtuk, hogy Békés- szentandráson, a mozilátogatók­nak bosszúságot okoz, hogy a vetítések alatt két-három alka­lommal js szünetet kell tartani a vetítőgépekben végrehajtott filmcserék miatt A cikkre a Békés Megyei Mo­ziüzemi Vállalat igazgatója. Nagy Ferenc válaszolt. Megír­ta, hogy levélírónk felvetését jogosnak tartja. A békésszent­andrási mozilátogatók gondjai­ról tudnak, de ennek megszün­tetése csak gépházbővítéssel lenne lehetséges, amely azon­ban a nézőtér befogadóképes­ségét jelentősen csökkentené. A megoldásig a moziüzemi vállalat igazgatója kéri, a bé- késszentandrásiák türelmét és levelében ígéri, hogy 1974-ben új, csehszlovák gyártmányú ve­títőgépet kap Békésszentandrás, amelyben a jelenlegi nagyobb filmorsó lesz elhelyezhető, így a szüneték száma a leghosszabb film vetítése esetén is egy al­kalomra csökkenthető. Szívesen adunk helyt levelének A könyv szeretete Vésztőn A MÁV vésztői állomásfőnök- l ség egyik dolgozója, aki magát megnevezni nem kívánja (F. S.) levelet juttatott el szerkesztő­ségünkbe, amelyben megírja, hogy az állomásfőnökségen dol­gozók minden évben jelentős mennyiségű politikai könyvet vásárolnak és azokat el is ol­vassák. Ebben az évben több mint kétezer forint értékű köny­vet vettek meg —, a többségé­ben szociálist» brigádokban dolgozó vasutasok. A jelentős vásárlási és olva­sási kedvnek, amint azt F. S. írja, az a magyarázata, hogy a könyvterjesztéssel megbízott dolgozótársuk nemcsak a ter­jesztésre szentel nagy figyelmet, hanem arra is, hogy felhívja vásárlói figyelmét a könyvek szeretetére. Ennek köszönhető, hogy kialakult egy olvasótábor, amelynek tagjaj figyelik és várják az új könyvek megjele­nését, megérkezését. Bosszúság-szolgáltatás Lám per János békéscsabai olvasónk levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben a következőket írja: Ezzel a levéllel azért fordu­lok önökhöz, mert ez már tűr­hetetlen, amit ott művelnek. B 43 típusú sztereó-magnóm, me­lyet — 5400 forintért vásárol­tam — már 1973. március 29-e óta ebben a szervizben van, ugyanis a vásár'Ást követően, egy hónap múlva elromlott. Ami­kor elvittem javítani, azt ígér­ték, hogy egy hét múlva kész lesz és ezt azóta minden al­kalommal ígérgetik, ugyanis már nyolc alkalommal voltam érte. Először arra hivatkoztak, hogy alkatrész hiánya miatt nem tudják megcsinálni, majd legutolsó alkalommal azt mond­ták, hogy „annyi vezeték van benne, hogy nem tudjuk kibo­gozni”. Szerintem, nekik az a feladatuk, hogy a lakosság ilyen irányú igényeit is ki tudják elégíteni. Történetesen, ha ve- zetékbogozásról js van szó. Olvasónknak választ adni nem tudunk. Ez a feladat a RAMOVILL-szerviz vezetőire háruL Ugyanis Lamper János, a RAMOVILL békéscsabai kiren­deltségébe vitte el magnóját, amelyet véleményünk szerint js, azért vásárolt, hogy tanulását segítse, vagy kedvenc zeneszá­mait rögzíthesse szalagra, nem pedig azért, hogy hónapokig a szervizben legyen, ahol a szer­viz helyett csak teljesítetlen ígéreteket kap.

Next

/
Thumbnails
Contents