Békés Megyei Népújság, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-09 / 106. szám

Zavidovóban folytatódik az eszmecsere Kedden a Moszkva környéki Zavidovóban folytatódtak a megbeszélések Henry Kissinger, az amerikai elnök nemzetbiz­tonsági főtanácsadója és a szov­jet vezetők között. A péntek este óta folyó in­tenzív eszmecserékről eddig egyik fél sem adott ki hivata­los jelentést, s csak a moszk­vai amerikai nagykövetség ál­tal kiadott nemhivatalos tájé­koztatás alapján vált ismeretes­sé, hogy a tárgyalásokon a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok közötti kapcsolatok szé­les körét tekintik át. A vasár­napi Pravda, . ugyancsak „kül­földi megfigyelőkre” hivatkoz­va, ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy Kissinger „alapos és tárgyszerű” eszmecserét foly­tat szovjet partnereivel. A tervezett négy-öt nap he­lyett Kissinger szerdán már moszkvai, pontosabban Moszk­va környéki tartózkodásának hatodik napját kezdi meg, ami azt jelenti, hogy előreláthatólag el kell állnia eredeti szándéká­tól, hogy Moszkva után két na­pot Leningrádban töltsön. A nemzetbiztonsági főtanácsadó esetleg már szerdán elutazik a Szovjetunióból. Korábban bejelentették, hogy Kissinger Moszkva után Lon­donban és Párizsban folytat rö­vid konzultációkat (MTI) Viíiúr előtti csenő Dél-Koreában? Tokió Ázsiai politikai és diplomáciai megfigyelők szerint „vihar előtti csend” uralja a dél-koreai poli­tikai helyzetet Eizt a véleményt támasztják alá a hadseregben végrehajtott tisztogatások, ame­lyek a jelek szeri n t sokkal szé­lesebb körűek voltak, mint amit a Jun Pil Jong .tábornok és tár­sai ügyében hozott hadbírósági ítélet tükrözött Pák Csöng Hí elnök közvetlen körén túl keve­sen tudják, hogy mennyi fej hullott a nagyarányú tisztogatás folyamán. Hírek szerint a tiszto_ gatás rövidesen átterjed a koty mányhivatalokra is. (MTI) Thieu tovább manőverez Saigon A Thieu-kormányzat mit sem törődik a vietnami háború be­fejezéséről és a béke helyreál­lításáról szóló megállapodás rendelkezéseivel, és újabb po­litikai manőverekbe kezdett. Egy saigoni szóvivő tájékoz­tatása szerint a rezsim által el­lenőrzött területen megkezdőd­tek a községtanácsi választások. Azt állította, hogy e választá­sok nem jelentik a párizsi meg­állapodás megszegését. Ezzel szemben a DIFK képviselője ko­rábban nyomatékosan aláhúz­ta : az effajta' választásők egyér­telműek a párizsi megállapodás megszegésével, mert nem a nemzeti megbékélés és egyetér­tés országos tanácsának szerve­zésében, illetve ellenőrzése alatt tartják őket, miként a vietnami békemegállapodás kimondja. Az országos tanácsban — az egyez­mény értelmében — helyet kell foglalniuk mindhárom dél-viet_ narni politikai erő képviselői­nek. Saigon viszont azzal az ürüggyel igyekszik kibújni a megállapodásban vállalt kötele­zettsége alól, hogy a nemzeti egyetértés és megbékélés orszá­gos tanácsa — szerinte — „csak a dé1-vietnami általános válasz­tások előkészítésére és megszer­vezésére hivatott.” Thieu elnök másik manőverre Mexikóból Kubába is készülődik. Jól értesült sai­goni körök szerint hamarosan bejelenti egy úgynevezett „or_ szágos fejlesztési főtanács” meg­alakítását, amely az „ország új­jáépítésével” foglalkozó összes minisztériumok „csúcsszerve” lesz. Elképzelése szerint e csúcsszerv fogja megszervezni, összehangolni és végrehajtani Dél-Vietnam gazdasági fejlesz­tésének új tervét. Nyugati hírügynökségi jelen­tések szerint Saigon kedden 200, szerdán pedig 250 fogságába esett polgári szemé'yt ad át Quang Tri tartományban a DIFK szerveinek a felszabadító erők fogságába esett saigoni polgári személyeket azonban kü_ lönböző ürügyekkel továbbra sem hajlandó átvenni. A saigoni alakulatok az el­múlt 24 órában is folytatták te­rületszerző hadműveleteiket, a leghevesebb harcokról a Me­kong de’tájában levő Choung Thein tartományból érkeztek jelentések. (MTI) Csehszlovákia ünnepin Huszonnyolc évvel ezelőtt má­jus első napjaiban a hat éve tartó világháborútól elgyötört Európa nérei már a közelgő béke reményében éltek. Az egész kontinensen elhallgattak a fegyverek, Berlin elesett, Hitler halott volt. Csak egyetlen tér­ségben. a Prága és Plzen közötti területen pusztított még a vég­napjait élő hitleri fasiszta hade­rő: a félmilliónál jóval nagyobb Schömer hadseregcsoport szin_ te teljesen érintetlen hadosztá­lyai harcoltak a oolgári felke­lőkkel. De nem sokáig. A Ber­lint felszabadító szovjet alaku­latok egy csoportja gyorsított menetben sietett a csehszlovák hazafiak segítségére. Az első szovjet harckocsi — amely ma emlékműként Prága egyik terén áll — május 9-én hajnalban érte el a főváros határát és a Schörner. hadseregcsoport még aznap fegyverletételre kénysze­rült. A csehszlovák nép a hitleri megszállás hat esztendeje alatt egy pillanatra sem nyugodott bele abba a sorsba, amelyet a szégyenletes müncheni egyez­ményt követően a hitleri Né­metország rákényszerített. A kommunista párt vezetésével az egész országban aktív ellenállást szerveztek, mindenütt működtek az eVenállási csoportok, Szlo­vákiában pedig 1944 augusz­tusában általános nemzeti fel­kelés tört ki. Az ellenállás sok kárt okozott a német hadi­gépezetnek, de ugyancsak ren­geteg áldozatot követelt a haza­fias erőktől. A kommunista párt 25 ezer vezetője és tagja áldozta életét ebben a küzdelemben, mi­közben a burzsoázia együttmű­ködött Hitlerrel és gazdagodott a háborúban. Érthető, hogy a hazafias erőket összefogó nemzeti front 'prog­ramja még a háború alatt célul tűzte ki, hogy a felszabaduló és nemzeti függetlenségét helyre­állító Csehszlovákia többe nem lehet a burzsoázia eszköze, ha­nem a dolgozó nép államévá kell formálni. A felszabadulás után majd­nem három év telt el a magá­hoz tért burzsoázia és a népi Mexikóban szabadon bocsátották azt a harminc politikai foglyot, akit az elrabolt amerikai főkonzulért követeltek cserébe a mexikóvárosi gerillák. A képen: a politikai fog­lyok repülőgépre szállnak, hogy Kubába utazzanak. (Telefotó — AP — MTI — KS) Kedd: harcok Libanonban Bejrut A libanoni fővárosból kedden délelőtt érkezett jelentések többsége további harcokról számol be. Reggel az AFP francia távirati iroda tűzszünet életbelépését adta hírül, de ezt azóta nem erősítették meg. A hadsereg kedden dé’elő't kiadott közleménye elismerte, hogy a reggeli órákban két katonai repülőgép „állásokat bombázott” az egyik Paleszti­nái tábor környékén, de arra hivatkozott, hogy innen előző­leg tűz alá vették a gépeket. Damaszkuszból kedden reggel Bejrutba utazott Mahmud Ri­ad. az Arab Liga főtitkára, aki a válság megoldásának lehető­ségeiről folytatott magas szin­tű tanácskozásokat a Szíriái fővárosban. Megérkezése után nem sokkal Frangié elnök fo- . gadta Riadót. A találkozón je­len volt Szabri El-Kholi, Szá­dat, egyiptomi elnök személyes megbízottja is. (őóTI) Néhány nappal ezután, április 13-án szereztek tudomást Roo­sevelt haláláról. Vajon ez nem jel, nem történelmi analógia, nem fordulópont Németország sorsában? Április 14-én megkezdődött a Vörös Hadsereg támadása. Miután áttörték az Odera be­vehetetlennek hitt erővonalát, Hitler főhadiszállása pánikba esett. A hivatalos Berlin gépko­csikon Münchenbe menekült. A Berlinből Münchenbe vezető or­szágutat, amelyet elárasztottak az autók, a berliniek azokban a napokban a „menekülők bi­rodalmi útvonala” névre ke­resztelték el. Berlin lakosságáról viszont senki sem gondoskodott. A Vörös Hadsereg páncélos- és lövészhadosztályai hamarosan körülzárták Berlint. Az obérai áttörés után Hitler arra ké­szült,' hogy főhadiszállásával át­települ Berchtesgadeni kastélyá­ba (Obersalzbergbe). Kiadták a parancsokat, hogy fel kell ké­szülni a kitörésre. Borman naplójában feljegy­zi: „Péntek, április 20. A führer születésnapja, de a ' .ngulat. sajnos, nem ünneni. Az élen haladó csapatok meg­kapták az indulási parancsot”. Borman irataiban — amelye­ket Berlin kapitulációja idején, a májusi napokban, a birodal­mi kancellária elhagyott pin­céjében vizsgálgattam és ame­lyek most előttem vannak — rádióüzeneteket találok segéd­tisztjeihez Hummelhez és Frank­hoz. az elszállásolás előkészíté­sére vonatkozó rendelkezések­kel. Itt van Hummel válasza április 21-ről — a hivatalok és a részlegek elhelyezésének tervé­vel, amelyet már részben tel­jesítettek és kérik a terv jóvá­hagyását ^ Már átirányítottak Berchtes- gadenbe egyes hivatalokat, to­vábbá Hitler archívumának eev részét, az egyik titkárát' és há­ziorvosát Morrolt. akinek rend­kívül erős hatású élénkítő ké­szítményeit Hitler már régen nem tudta nélkülözni és nem vált meg tőle. És még1 egy Hitler által .el­rendelt intézkedés. amelynek magyarázata a berchtesgadeni erők közti politikai küzdelemben. 1948 februárjában a jobbo'dal államcsínyre hatá­rozta el magát, az erőpróbán azonban alulmaradt, a néptöme­gek elsöpörték és a hatalom a baloldal mögött tömörült dol­gozók kezébe került. Ezzel létrejött a szocialista átalakulás lehetősége Csehszlo­vákiában. A népi hatalom évei a gazdasági, társadalmi, kultu­rális élet gyors fellendülését eredményezték. Nemcsak a há­borús pusztulás következménye­it számolták fel, hanem a világ legfejlettebb ipari államainak sorátka is emelték az országot. Mint évekkel később kiderült, a megvert burzsoázia maradvá­nyai odahaza és külföldön szí­vósan készültek a hatalom visz_ szaszerzésére. a népi állam meg_ döntésére. Ehhez kedvező körül­ményekét teremtett az is, hogy az állami és pártvezetés a sike­rektől elvakulva nem küzdött következetesen a jobb- és balol­dali elhajlások, torzulások ellen, s ez az 1968-as válsághoz ve­zetett. A szocialista országok testvéri segítségnyújtása után az új párt- és állami vezetés elnyerte a dolgozók bizalmát és a nép­tömegek aktív bevonásával sike­rült úrrá lenni a nehézségeken. Ma Csehszlovákia sikeresen tel­jesíti a szocialista építésnek a CSKP XIV. kongresszusán ki­dolgozott programját, s a Var­sói Szerződés, valamint a KGST tagjaként a szocialista országok közösségének szilárd tagja. Északi szomszédunk jelentős szerepet tölt be a nemzetközi politikában is. Éppen ezekben a hetekben érkezett el érdemi részéhez a csehszlovák-nyugat­német párbeszéd, amely várha­tóan a müncheni egyezmény érvénytelenítéséhez és a két ál­lam viszonyának rendezéséhez vezet. Nemzeti ünnepükön a magyar nép meleg testvéri szeretettel köszönti Csehszlovákia népeit és forró jókívánságait küldi a szocializmus további sikeres épí­téséhez, az ország még gazda­gabb, boldogabb jövőjének meg­teremtéséhez. C.T.R terv: Dönitzet kinevezi az észa­ki térség (Nordraum) összes erő­inek parancsnokává. A déli tér­ség számára azonban nem ne­veztek ki parancsnokot, nyil­vánvalóan azért, mert Hitler még reménykedett benne, hogy sikerül eljutnia délre és ezt a helyet magának tartotta fenn. Mindent előkészítettek az in­dulásra. De április 21-én Hitler kiad­ja a parancsot, hogy Berlinnél indítsanak ellentámadást. Az április 22-én tartott ta­nácskozáson Hitler meghallgat­ta a tábornokok beszámolóját a helyzetről, akik közölték, hogy az ellentámadás, amelyet Schnei­der SS-tábomok irányított, nem járt sikerrel és Berlint aligha lehet sokáig tartani. Azt aján­lották Hitlernek, hagyja el a fő­várost, hogy a csapatoknak le­hetőséget adjanak a visszavonu­lásra. Hitler hisztérikus rohamot ka­pott, árulással vádolta az SS-t és a hadsereget, azzal fenyeget­te a tábornokokat, hogy öngyil­kos lesz és depressziós állapot­ba zuhanva, Borman és Keitel társaságában eltávozott. Azt, hogy miről tárgyaltak, nem tud­juk. Visszatérve Hitler fárad­tan közölte a tábornokokkal, hogy Berlinben marad. Április 27-én nap közben az éter tele volt rádióüzenetekkel: Borman távirataival Hummel­hez és Frankhoz. Lázas rendel­kezések mentek a führer érkezé­sének előkészítésére. És a nap eredménye: „22. 4. 45. Berlinből. Hummel, Obersalzberg. Küldjétek a mai repülőgépei;

Next

/
Thumbnails
Contents