Békés Megyei Népújság, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-27 / 122. szám
Levél a harcos szövetséghez' Vojislav Zoric novellája ▼oHmuth Frigyes Illusztrációja; sstk önöknek mesélem el életemnek és apäm életének égy töredékét — már az ő halála után, mivel hogy önök az élvtársai voltak. Hogy mindjárt az elején világos legyen: semmiféle segélyt A szerző a zrenjsnlrd irócso- port vezetője. Többször járt Békéscsabán a testvérvárosi kapcsolat keretében. nem kérefc, ha említést tesznek is a pénzről, az csak azért lesz, , mert úgy kell hogy legyen,, önök csak olvassák, látni fogják majd, miről is van szo.„ Foglalkozásomra nézve műszerész vagyok. Már hatodik éve itt dolgozom Németországban. Az elejében, hiányos nyelvtudásom miatt olyan munkákat kellett végeznem, hogy egyből visszafordultam volna, habár nem is volt hová mennem, mégis indultam volna az első, akár tehervonatta] is. Amikor egyszer ezt elmondtam a feleségemnek, nem is tudom mii lelt, hogy megkérdeztem: elég lenne- e a pénzünk vonatjegyre a mi hazánkig, országunkig, földünkig, a házacskánkig, a mi jő kis hazánkig. Higy- gyék el, 0 csak nevetett ezen, és a nevetésének a fészkéből mérges darázs röppent ki, amelyik megmarta a szívemet: tovább kibírtad, mint a régi Jugoszlávia, később tetted le a fegyvert. Megbánásom most is kései volt — a kilőtt szavakat nem lehetett visszaszívni a puskacsőbe. És ha lehetett is volna, nem lett volna értelme —, a mosolygó darázs fullánkja benn maradt, és éreztem, hogy a szívem dagadni kezd. S ezenkívül még annyira hozzáférhetetlen is, hogy nem lehet rá hideg borogatást rakni a daganat ellen. Oly szép itt — hát maradtam, mind a mai napig. Ez alatt az idő alatt a daganat lelapp&dt, a nyelvet elsajátítottam, tevékenyen dolgoztam s eljutottam oda, hogy tavaly már a Krupp és egy nagy Opel-szerviz között választhattam. Inkább ezt a szervizt választottam, nem akartam bejutni a Krupphoz, pusztán az apám miatt, meg amiatt az ágyúlövedék miatt, amelyik ott robbant a közelében Trieszt felszabadításakor. Az új munkaadóm, olyan velembeli forma, akiinél még most , is dolgozom, ahogy aláírtam vele a szerződést, megkérdezte: — Elhiszi, hogy azt hallottam magáról, hogy aranypor van a körme alatt? — Hinni kell, míg ki nem tetszik — válaszoltam. — Tudja mért alkalmazom én magát? — Mert beajánlottak, mint jó munkaerőt. — Azért is. — Azt gondoltam, ez a legfőbb. — Persze, s amellett még jugoszláv is. — Igen, tehát szereti a jugoszlávokat. — Az apám ott esett el maguknál. — Ö, igazán sajnálom, és sajnálkozom minden háború miatt. Apámat elhallgattam. — Nem várom én ezt el magától, nem maga az oka. — Akkor mondja meg, mit kíván, én megvárom. — A sírját szeretném megtalálni, valahol Isztriában maradt. Számíthatok a segítségére? — Megpróbálhatom, de én nem arra valósi vagyok. öthavi kérdezősködés után adtam neki egy iszt- riai címet, s ott megmutatta,v neki az Én apám sírját. Ez ötvenezer lírámba került.. így jött az én apám Németországba, de tudom, hogy önöket most jobban érdekli az, hogyan sikerült ezt véghezvinni annyi sok határ és vámőrség mel- | lett. Elárulom, hogy ez az, . amit én is szeretnék tudni. , Ezt csak az öregapám tudná, ha esetleg élne, mert ismert olyan embereket, ! akik akár egy medvét is ' elvittek a fülük mögött, ‘ EAlnrt ix» arannyal kötötték nekik oda. Néha már art gondolom, hogy túlságosan ie elrontott a pénz —, lehetséges, hogy az egész áthelyezés törvényesen zajlott le. Ezen különben sem számítom tömi a fejemet, fontos az, hogy az apám itt van a hannoveri temetőben, amit bizonyítani is tudok. Mindezt azért írom meg, hogy tudják: kész vagyok felelni érte, ha ez valamiféle törvény értelmében büntetendő cselekmény. Valószínűleg úgy vélik, hogy én becsaptam ezt az embert, de csak azért, mert fogalmunk sincs róla, milyen boldog. Valaki még azt is gondolhatná, aki nincs a dologba beavatva, hogy csúfot űztem az apámból —, de hát ó ott is idegen földben volt, itt legalább a közelemben van. Azt is he kell vallanom, hogy semmi kivetnivalót nem látok abban, hogy kettőnknek most egy közös apja van — habár nem minden az előírások szerint ment végbe. Nem védelmezem én ezt az eljárásomat, kétségtelen, hogy van benne csalás, s az sem kellemes, amikor mi ketten ott találkozunk a temetőben, virágokkal, csöndben. ö köszönetét mond és megjegyzi: nem maga az oka. Maga se oka. mondom én, és látom, csodálkozik a válaszon. Miig nem sajátította el nyelvünk árnyalatait udvariaskodik, ég a vörös szegfűcsokrot odateszi az apám mellére. Némelyeket már ieen, de túl sok az árnyalat, bólintok rá, és valamennyivel feljebb teszem le az én vörös szegfűimet — körülbelül az arc magasságába. Ezek után illedelmesen elköszönünk egymástól és megy mindenki a mag útján. Minden vasárnap. Ne is várják tőlem, hogy eljárásom minden mozzanatát meg tudjam magyarázni. Már az is gondba ejt, hogy a fiamat, ha meg- nől, hogyan avatom be az egészbe, bár tudom, akkorra elő kell vele rukkolnom. A fiam most hat éves, és bizonyára azon a véleményen vannak, van még elég időm. Valószínűleg más véleményen lesznek, ha közlöm önökkel, hogy a fiam itt született. Az én fiam német kenyéren él, amely a kis beleiben való emésztés után a többi étellel együtt a vérébe szívódik, s ez elősegíti növekedését. Ennek a szép és rendezett országnak a képei, amelyek a szemébe hatolnak, amelyeknek még nem szentel elég figyelmet, később a gyermekkori emlékei lesznek. A német szavak, amelyeket eddig megtanult, s azok, amelyeket majd az iskolában tanul, megőrződnek a kis emlékezetében, amelyet később majd formálni fognak. Ismeretes előttem, hogy mindezekből egy szót épít: Haza, s ezért félek én, hogy nem áll a rendelkezésemre oly sok idő, habér meg kellene hogy értsen, tekintet nélkül íz időre és arra a szóra — mert én őmiatta jöttem ide. Amikor ezt a szót említem: Haza, lehetséges, hogy arra gondolnak, magam is így kissé rátaláltam itt. Hát, ez az, ami miatt soráig haboztam, már ami a evelet illeti. De hát mégis negírtam, a büntetés, vagy ikárcsaik a nyilvántartás niatt. Elnézést, a terjengőssé- !ért, és fogadják elvtársi idvözletemet Németországtól... Brasnyö István fordítása Az a jegenye Soss Ervin az a jegenye haj piros Napot tart a törzsén vére csordul az a jegenye haj fehér Holdat tart a törzsén könnye csordul az a jegenye haj életem fája büszke bolond mese szirom az a jegenye haj fejfámnak fája rügykoszorú csillagvirág az a jegenye haj a reményünk hogy megélünk mig elégünk Tóth Valéria Falak Gyújtogató Banos János Ezt ezt a derűt szeretem én Is ahogy a föld kifekszik a napra, és kuncogva kigombolja a tél kényszerzubbonyát — ne szorongassa Ezt ezt a nézelődő lépteket utcák tarka mezőit kerestem elvesztett utak zűrzavarában: Várnában Szegeden Budapesten Az ölelések gyújtogatását karok mellett combok máglyatüzét szétharapott szájú alkonyaiban a lélek csak egymás nyomába lép —■ a szerelmet kutattam csillagot hullató szilánkos éjszakában mikor fölfénylik arcon a mosoly s kigyullad minden e vakvilágban Szalai Sándor Akt
