Békés Megyei Népújság, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-07 / 81. szám
'3S£32ga«xs2Besass<sss9as9aessBBe5eaes> -^ssmesas' Válaszolnak az illetékesek Lesz buszmegálló a Mátyás utcaiaknak Március 24-én közöltük a dobozi Mátyás utcaiak kérését, amelyben kifogásolják, hogy a korábbi ígéretek ellenére még mindig nem kapták meg a buszmegállót. írásunkra a dobozi tanácstól Tóth Karoly válaszolt, aki közölte, hogy a Mátyás utcaiam kérése valóban indokolt, s ezzel kapcsolatban a tanács már megkereste a Volán 8-as szarná Vállalatát. A terv an, hogy a Sóssziki megállót helyezik át ide. Ez azért vált indokolttá, mert a sóssziki lakosság már beköltözött a községbe, s így ott a buszmegálló nem szükséges, viszont a Mátyás utcaiaknak és a környékben lakóknak fontos lenne. Köszönjük az észrevétel! A Volán 8-ae számú Vállalata válaszolt Tótál Ferencné eleki levélírónk megjegyzésére, amelyben olvasónk helytelem ti, hogy az Elek—Kétegyháza közötti vonalon több alkalommal kimaradnak a buszjáratok. A vállalat a következőket írja: „Megfelel a valóságnak, hogy ez év március 14-én a Kétegyháza vasútállomásról 23.10 órakor induló autóbuszjárat kimaradt. Az történt ugyanis, hogy a világítási rendszer meghibásodott, s enélkül a gépkocsi nem kötekedhetett. Mindezekről a járat személyzete nem tehetett, azonban mégsem tettek meg mindent a kimaradás megszüntetésére, ugyanis nagyobb körültekintéssel elkerülhető lett volna, hiszen egy korábban végzett autóbusz ekkor' már leállt, s csak azt kéllett volna tenni, hogy vezetőjét megkeresik a lakásán és kérik a járat közlekedtetését. Ennek elmulasztásáért a gyulai főnökség a személyzetet írásibeli figyelmeztetésben részesítette. A hajnali járatkimaradásokró\, nincs tudomásunk, az elmúlt évben voltak ilyen esetek, felelőtlen kalauzok hanyag munkája miatt, éppen ezért az Elek-— Kétegyháza között dolgozók közül négyet el is bocsátottunk. Azóta fegyelmezettebb a munka és ilyen hibák nem fordulnak elő. 1 Mivel lényegében Tóth Ferencnének mindkét témával kapcsolatban igaza van, ezért úgy tőle, tnin^ a többi utastól szíves elnézést kérünk. Ameny- nyiben a jövőben is hasonló hiányosságokat tapasztal, kérjük jelez?», hogy időben megszüntessük, és intézkedhessünk, I válasz nem kielégítő Dísztávirat című írásunkra a Szegedi Postaigazgatóságtól kaptunk választ, amit nem tartunk kielégítőnek A következőket írják: „A posta 1972. szeptemberében a szalagos géptávírók helyett a lapra író gépek használatára tért át. Ezek előnye, hogy a táviratok gépelésekor a szalagot nem kell a táviratlapra ragasztani, hanem a lapok megfelelő hajtogatása után közvetlenül borítékba lehet helyezni. A ragasztás megszüntetése jelentős munkaidőcsökkenést eredményezett. A dísztáviratlapon kézbesítendő táviratokat csak akkor kell lemásolni, illetve közvetlenül a táviratlapokra írni, ha a feladó RK megjelölésű rézkarc táviraton kéri a kézbesítést. (!?) Továbbá, ha a táviraton az adásból eredően kettőnél több hibás szó van, vagy ha a táviratot a rendeltetési postahivatal székhelyén lévő hivatalok valamelyikénél adták fel, vagy azt a rendeltetési hivatalhoz távbeszélőn továbbították. Nincs lehetőség arra, hogy valamennyi dísztáviratot a megfelelő lapra lemásolják, mert ez jelentős többletmunkát okozna. A dísztáviratokat a lapra írott távgépíró-berendezések üzembehelyezése előtt sem másolták, Oeterácií, vagy alkalmi vandalizmus! Az emberek általában, nem azért utazgatnak erre-arra. hivatalos, nem hivatalos ügyesbajos dolgaikban, hogy elrontsák a napjukat, hanem azért, mert valami miatt menni, utazni kell. Az ás előfordul viszonylag elég gyakran, hogy csuoán időtöltésből, látniakarásból utazgatnák egyesek. A vasút illetékesei ahol, és ahogy lehet igyekeznek az utazást könnyebbé és kellemessé tenni. Hogy ezek mellett mégis mi ronthatja el az ember útját, talán az egész napját arra az alábbi példát tudnám felhozni. Február 25-én Orosházáról Sarkadra utaztunk feleségemmel. A reggel 7,14-kor Békéscsaba felé induló vonatra szàü- | tunk. A kocsink, illetve a fülkénk rendes, tiszta volt. A fülke oldalain a szokásos faliképek. ami egymagában is kissé otthonosnak tűnik és jó hatással van az emberekre. A mi fülkénkben Munkácsy: Sira- lomháza és Székesfehérvár: Budenz-ház, Ybl-gyűjtemény feliratú képek voltak felerősítve. A két képen viszont ismeretlen hősszerelmes éktelen belükkel rögzítette imádott Máriáját, vagy alkalmi nőismerő- gének így küldött üzenetet, esetleg az elrontott golyóstollát itt próbálgatta teljes sikerrel, mert a képet elcsúfította. Hasonló vandál munkát végzett az alkalmi rézkarcos is a fali műanyag asztalkán, olyat, amit el sem lehet róla tüntetni. A rajzot a biztonság kedvéért megfelelő névvel is ellátta, hogy aki éppen olvas, vagy uram bocsa’ eszik, feltétlenül ráeszméljen biológiai hovatartozására. . Utazás köziben fel- és leszállás miatt csaknem kiürült a fülke és akarva-akaratlanul a szemben levő támlára tekintettem, azon meg mindkét ülőhely támláján szabályos ötös kötésben stoppolás helyei éktelenkedtek. Elfogott a düh és a méreg, megnéztem hát azt is, hogy milyen az ülés. amin mi ülünk. Nyolc-tíz centiméter hosszú hasítások, vágások. A másik oldalon levő fülkék hátpámáit sem kímélte meg a rongálás. Itt is hasonló felelőtlenség nyomai voltak láthatók. Viszonylag, illetve értékben nem olyan nagy összegről van szó, dehát így becsüljük meg azt, ami sok nehéz munka árán sikerült? Csak ennyi a becsülete a szépnek, jónak? Jó lenne esst is társadalmi üggyé tenni és társadalmi munkában leleplezni ezeket a felelőtlen kártevőket! Ha kell, példás büntetéssel. Patakfalvi István hanem a táviratot tartalmazó szalag került felragasztásra. Ebinél pedig a jelenlegi megoldás sokkal ízlésesebb.18 Megjegyzésünk: különösnek találjuk, hogy az RK megjelölésű táviraton <— mivel lényegesen drágább — kézzel írják a szöveget. Vajon ez logikus? Az olcsóbb távirat is szolgáltatás a posta részéről, amelyért a megrendelő fizet. Természetesen megfelelő összeget. A dísztávirat emlék. Főleg ünnepi alkalmakra küldik, de hogyan lehet emlék egy hivatalosnak látszó géppel írt szöveg?! A posta igazán találhatna valami újabb megoldást, amely a jelenleginél „sokkal ízlésesebb”. Teljesül a szarvasiak kérése-A márciusa 24-i számban megjelent A buszváró nem illik a modern házakhoz című cikkei kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk: A cikk írójának, Molnár Mi- hálynénak igaza van, az autóbuszváró, mely a Felszabadulás téren van, sem esztétikailag sem egészségileg nem megfelelő. Az itt elhelyezett épület csak ideiglenes megoldású. Az elkészített részletes városrendezési terv a központi autóbusz-pályaudvar helyét a Szabadság út 41—43 szám alatt jelölte meg. Az autóbusz-pályaudvar az ötödik ötéves terv keretében épül meg a Volán Tröszt és a városi tanács közös beruházásában. A kijelölt helyen a munkálatok elkezdődtek, az épületek bontása folyik. Sajnos a beruházás megvalósításáig a jelenleg meglévő autóbuszváró helyiség megváltoztatásáért komolyabb lépéseket anyagi fedezet és helyhiány miatt nem tudunk tenni. Kérjük a cikk íróját és az utazóközönséget, legyenek türelemmel az új autóbusz-pályaudvar felépítéséig. Aláírásf Juhász Sándor tanácselnökhelyettes Szarvas* A Szerkesszen velünk rovatot összeállította: Kasnyik Judit rs>ssi9eBzeaesas9Bacee»BSSBa«ae«eeeas*ss£ ! Ha jönne egy ; Bizonyára sok rádióhallgató fel- ; figyelt az utóbbi időben a riporté- ï rek között gyorsan terjedő típus- S kérdésre: ; — Ég ha most jönne egy jó Mta; dér, mi lenne aa a bárom kíván- > ság, amit kéme tőle? A megszeppent riportalanyok kis habozás után „veszik a lapot”, s kívánják is az elérhetőt és az elér. betetlent egyaránt. Kezdetben még tetszett is ennek a népmeséi elemnek a rögtönzése. Ahogy terjedt azonban, úgy lett égyre unalma, sabb, sőá Ingerlőbb. Mert mit is kívánnak az emberek, attól a nem létezd tündértől? Hűtőgépet, autót, sikeres érettségi vizsgát, ötöst a lottón, és sorolni lehetne vég uéL kOl. Ezek jórésze tündérek na. kül is elérhető, egy részük pedig tündérekkel sem. Mert aki becsű, levesem dolgozik, annak előbb, utóbb lesz hűtőgépe, gépkocsija, még sikeres érettségi vizsgája is. Akj pedig csak arra vár tétlenül, hogy majd pénteken megfogja az isten lábát... várhat, a többséget a. leiden minden bizonnyal. Szerencsére a sültgalamb-várók vannak kevesebben! Es még na. gyobb szerencse, bogy egyre több azoknak a száma, akik saját örömeik, gondjaik vállalásán, megoldásán túl, részt vesznek és kérnek mások gondjainak megoldásában is. Hogy csak szőkébb pátriám Bucsa szerény példatárából néhányat soroljak: kommunista vasárnap keretében járdát építenek, bogy a munkabért felajánlják te. iskola szemléltető eszközeinek gyarapítására. Szocialista brigádtagok saját elhatározásuk alapján vért adnak Vietnamnak. A község ivóvízellátásának megoldásából félmilliós nagyságrendű társadalmi Békéscsaba, péntek délután öt óra. Leugrom az István király téri Csemegébe vásárolni, — azonnal jövök, csak egy kis gépsonkát, meg colát veszek — felkiáltással. Az üzletben) tömegnyomc-r. Az üzlet előtt szintén, mert a bejárati ajtót a sók vásárló miatt bezárták. Telnek a percek, én egyre hajtogatom magamban, nem vagyok ideges, nem vagyok ideges. Később : azért is kivarom míg beengednek. Végre nyitva-áz út. De az üzlet hátsó sarkában megakadok, minden oldalról toszogaímafe, noszogatnak, ki-ki vérmérséklete szerint. Az előttem állót udvariasan felszólítom, hogy talán mozdulna már valamerre. Mire ő: — Majd, ha bolond leszek, nem látja, hogy itt a sor vége? Csakugyan nem láttam. Na, itt a pult. Húsz deka gépsonka, tíz perc sorbanállás. Csak az vigasztal, hogy aki tíz dekát vesz az is ugyanennyit kell várIntézkedést várnak Nem áj keletű téma, amivel Bereezki Pál békéscsabai olvasónk foglalkozik. Mi is többször ínunk már róla, de semmi i változás nem történ*, sőt a ta- : vasz kezdete óta még kilátás- l talanabb, súlyosabb a helyzet. Az Ihász utcai, valamint a j Kulich Gyula lakótelep 17—18 i —19 számú házak lakói panaszolják, s nevűkben íródott a ; levél szerkesztőségünkhöz. A j Volán műszaki telepéről van sző, ahol nap mini nap vizs- j gáznak a gépkocsik motorkerékpárok, nemcsak hétközben, j hanem szombaton és vasárnap is. amikor az ittlakők szívesen pihennének), hiszen egész heti munkájuk fáradalmát próbálják enyhíteni a hétvégi pihenőnapokon. Sajnos, erre lehetőségük nincs az örökké túrázó gépkocsik és motorkerékpárok miatt. Ott van az Ihász utca és a Kazinczy utca sarkán a bölcső. de is, ahol sok kisgyermek délelőtti és délutáni pihenését, alvását zavarják a jármüvek. „Még szerencse — írja olvasónk. hogy vasárnap nem üzemel a bölcsőde”. Ezenkívül a műszaki vizsgára érkező gépjárművek egy része nem elégszik meg azzal, hogy az úttesten van, hanem beáll, nak a házak közé, rámennek a lakók által .társadalmi munkával létesített parkosított területre, letapossák a frissen ásott földet, a füvet, kitördelik a fákat. A Volán írásaink nyomán felfigyelt erre, és a parkokra tiltó táblákat helyezett el. De ezzel úgy látszik, mit sem törődnek egyes járművezetők. Nem szólva arról, hogy az ilyen ide-oda cikázás rendkívül balesetveszélyes, elsősorban a házban lakó gyermekekre, akik játszótér híján itt játszanának, ha a gépjárművek nem vennék el tőlük ezt a lehetőséget. jó Mór.,.?! munkát vállalnak. Szabad estéiken jelölőgyűiéseken működtek mint előadók, Jegyzőkönyvvezetők, gyűlést levezető elnökök. Mindezt tündérek nélkül teszik, mert tudják, hogy tündérek nin. csenek, csak jó (közösségi) és „rossz” (csak magukkal törődő) emberek vannak. Olyanok, akik ké. pesek arra, hogy mindig többes számban gondolkodjanak és olya. nők, akik mindenben csak az egyes számot ismerik. Olyanok, akik akkor is tűzbe jönnek, ha nem fejük felett ég a ház és olyanok, akik csak akkor szitkozódnak sisteregve, zengedeznek közönyről és cinizmusról, ha saját portáinkon nincs valami rendben. Aki nem hörpint való életet, az előbb-utóbb önmagával kényszerül szembenézni. Ha előbb nem, hát majd akkor, amikor rádöbben, hogy a minden kényelemmel ellátott Csúcsszuper Kacsalábon Forgó Luxus. Jt rajziéra jánaW megannyi darabja Is csupán rideg, élettelen tárgy, mely csak arra szolgál, hogy megkönnyítse as életet. De nem pótolhatja az életet! Azt as életet, életeszményt, melyben a kitartó munkavégzés öröme, a másokért Is való - fáradozás boldogsága adja meg aa értelmet. Aprópénzre váltva; nem azért élűnk, hogy kisebb-nagyobb intervallumokkal tárgytól tárgyig mor- zsolgassuk napjaink, éveink. Aa idén ssobabútorra, azután néhány évig autóra, majd évekig telekre, nyaralóra koncentrálunk, s közben elmegyünk milliónyi szépség mellett, ami pénzbe sem kérdi, csak észre kén venni és el keH telni vei«, Szilárd Adóm jón. Sárika a kosárban, én meg megpróbálok áttörteim a bolt másik végébe Coláért. Nem megy. Ha az az átkozott kosár nem lenne; mindig beleakad valakibe. Űj taktika: a fejem fölé eme lem, most már csak magamnak kell utat szorítanom. Sűrű bocsánatkérések, mögöttem elszórt káromkodás. Aa itteni beszélgetéseknek egyébként ilyenkor ez a fő motívuma. Míg lassan topogok előre a pénzíár félé, van időm eltűnődni néhány kérdésen. Példáiul, hogy miért haladunk lassan? Nem csoda annak ellenére sem, hogy minden pénztárnál ketten vannak. De hátulról is állnak sorba, mert valakinek az az áldott jó ötlete támadt néhány hónapja, hogy a cigarettát, süteményt vásárlók is blokkot kell váltsanak, szemben a régi különkasszás módszerrel. Persze a presszópultnál vásárlókat sem irigylem, nelpk is legalább kétszer, de inkább háromszor •kell sort állniuk, míg megkapják amit venni akarnak. S a pénztárosnők is alig bírják a tempót, ami szintén nem csoda, tekintve, hogy nekik is csak két kezük, meg egy fejük vasi, Valamivel előttem, már » pénztárnál idős néni kapkod. Nem tudja egyszerre nyitni a hálóját meg a pénzét előszedni, Az ilyesmit nem árt otthon gyakorolnia annak, aki idejön vásárolni, mert az árut mem mindig teszik a vevő szatyrába, s átrakodásra szintén nincs hely. Végre a sonkát zsebre, a colás üvegéket a hónom alá vágom, s már csupán egy kisebb fajta tumultus az ajtó előtt és kin* vagyok! Kissé szégyellem magam a kívül állók irigy tekintetétől — az ő szemükben én vagyok a boldog eníber, túl a vásárláson. Talán egyet gondolok velük; jó lenne egy nagyobb csemege- bolt Békéscsabáik. Erőss György Megjegyzésünk: a bolt vezetőinek is sok gondóí okoz a zsúfoltság, de egyelőre nincs lehetőség a bővítésre, mivel a Patyolat régen Ígért helyiségét még nem kapták meg. A presz- szórész pénztárügyét pedig rendeké »zabsálTMro«