Békés Megyei Népújság, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-04 / 79. szám
Aktívan alakítják környezetüket Békéscsabai beszélgetés a XX. Országos Amatőrfilm Fesztiválról Április 6—7—8-án Békéscsa- I bán ,az Ifjúsági Házban rendezik meg a XX. Országos Amatőrfilm Fesztivált. A programról Ambrus Zoltán, a megyei tanács művelődési osztályának munkatársa adott tájékoztatót. — Hogyan került Békéscsabára a fesztivál? — A Népművelési Intézét kérte fel a várost a rendezőszerepre. Előreláthatóan Békéscsabán jobb feltételeket lehet biztosítani, mint a megelőző fesztiválokon. Biztosított a műhelyjelleg, hiszen egyazon helyen lehet a versenyfilmeket vetíteni a tanácskozásokat megrendezni. — Milyen rendezői újítás várja a résztvevőket? — Külön vetítéseket rendezünk, ahol a versenyzők önálló programban mutathatják be a versenyből kiesett filmjeiket. Ezenkívül: a versenyfilmelk mellett bemutatjuk a Petőfi Irodalmi Múzeum meghívásos pályázatára küldött: az Országos Műemléki Felügyelőség által kiválasztott és a zsűri által kijelölt információs filmeket. — Hány film közül választott a zsűri? — Három nap alatt 192 alkotást néztünk végig. Ilyen meny- nyiség amatőrfilm-pályázatra hazánkban még nem érkezett. Feltehető, hogy az amatőrfilm- mozgalomban ez a XX. fesztivál a határkő. — Milyen- szempontok figyelembevételével válogatták, a filmeket? — A beérkezett anyag minőségileg és műfajilag rendkívül változatos. A filmek között 12 műfaji meghatározás található : portré, dokumentum, játék, animációs. filmesszé .. . stb. Vigyáztunk arra. hogy ne unjunk meg egy-egy műfajt, illetve alkotót, ezért nem előre meghatározott sorrendben, hanem a véletlenre bízva néztük végig a filmeket. A döntésnél alapvető szempont volt a jó minőség. Technikailag és gondolatilag — egyaránt! Azokból a jó filmekből válogattunk, melyeknek alkotója aktívan akarja alakítani saját környezetét. — Véleménye szerint az ama- tőrfilm-mozgalomban mik a feladatok? — Az alkotó azokat a problémákat, gondolatokat próbálja művészien megfogalmazni, melyek közvetlen környezetével kapcsolatosak. Az amatőrnek nincs olyan filmes rutinja, hogy ismeretlen témához is biztos kézzel nyúljon. Ebből nem születik jó film. A kamerát tudatosan kell irányítani. — Kik lesznek a versenyen a zsűri tagjai? — Többek között Bán Róbert, Csányi Miklós és Kárpáti György filmrendezők. <Réthy) Kiváló dolgozók jutalmazása A KPM békéscsabai Közúti Igazgatósága április 3-án ünnepséget tartott Ez alkalommal Meliska János szakaszmérnök, ifj. Kovács János a gyulai, Gál György, a gyomai útmesterség motoros őre, Bíró István, a békéscsabai útmesterség ütőre és. Kruzslitz Sándor, az orosházi útmesterség segédmunkása, valamint Sziklai Györgyné számlaellenőr Kiváló Dolgozó kitüntető jelvényt kapott. A múlt évi termelési versenyben a gyomai útmesterség érte el az első helyezést, s ezért 20 ezer forint pénzjutalomban részesült A tavaly második félévben szex'vezett munkavédelmi versenyben első lett az orosházi, második a gyomai, harmadig pedig a gyulai útmesterség. Mind a három pénzjutalmat kapott. között a Marsh all-terv végrehajtása során. Az ő elképzelésük ugyanis az volt, hogy Magyarországot és * többi szocialista országot gazdaságilag kell elszigetelni, és így megbukik a rendszer. A fenti ékb ől kitűnik, hogy idehaza adva voltak a politikai és gazdasági feltételek ahhoz, hogy az államosítást végrehajtsuk; a belső eröinket jobban egyesítsük. De az államosítás szükséges volt azért is, mert meg kellett akadályozni, hogy a tőkések szétforgácsolják, megbénítsák a vállalatok termelőapparátusát. R övid időszak alatt, a győzelmesen megrtvott politikai és gazdasági csaták eredrnónyeként — amelyekben nagy munkástömegek vettek részt, — megváltozott az ország politikai és gazdasági helyzete, s megváltoztak a dolgozók életkörülményei is. De továbbra is eldöntésre várt a munkásosztály, a párt előtt a legfőbb kérdés, a hatalom kérdése : ki kit győz le, ki kit szorít ki a hatalomból? Le tudja-e végleg győzni a magyar munkásosztály a burzsoáziát, vagy a burzsoázia győzi le a munkásosztályt? A párt — helyesen — a hatalom átvételére tanította és készítette elő a munkásosztályt. Ennek a sorsdöntő harcnak fontos állomása volt a népgazdaság szocialista alapokra való helyezése, az államosítás, a tervgazdálkodás útján. Ez a folyamat egyúttal a munkásosztály egységének a kx- alakxxlását is segítette. Később a két munkáspárt egyesülése történelmileg lezárt egy korszakot, a hatalomért folytatott harc korszakát. A tőkések és szekartoiáik teli szájjal híresztelték: „Az államosítás az állampénztár csődjéhez vezet, mert a tőkések nélkül a munkások nem tudják vezetni a gyárakat...” Azt mondták, hogy „az új vállalatvezetők, a munkásigazgatók nem értenek a gazdaság irányításához. Erre a feladatra születni kell”... „Veszteségesek, ráfizetésesek lesznefe az allami üzemek, s ez felborítja az államháztartás pénzügyi egyensúlyát.’' A statisztika számadatai bizonyítják. mennyire alaptalanok és rosszin du latnak voltak a tőkések jóslatai. Elméleteikből, fejtegetéseikből kihagyták a legfontosabb tényezőt, a dolgozó embereket! Nem számpltak azzal, mekkora erőt, öntudatot önt béléjük és lelkesedés tölti él őket, hogy övék lett a gyár, hogy az alkotó munka termékei és eredményei a dolgozó nép javát szolgálják. Ez az erő, a tömegek alkotó ex-eje, már eddig is csodákat művelt. A felszabadulás után három esztendővel, ' az államosítás évében, 1948-ban sikerült a háború előtti ipari termelési szintet túlhaladni, amihez az első világháború után a kapitalistáknak, a7 úgynevezett „történelmi osztályoknak” tíz évre volt szükségük. A jó munka nyomán a dolgozók életszínvonala is gyorsan emelkedett a háború utáni nyomorúságos évek után. „Tied az ország, magadnak építed” — ez volt a párt egyik fő jelszava. A növekvő munkásöntudat és az államosítás bőven buzgó új forrásokat fakasztott. Több mint harmincszor tárcsáztam a telefonon. Üzemek, vállalatok pártszervezeteinek titkáraival, személyzetiseivel’ beszéltem. Aztán nyakamba vettem a várost. Sok emberrel találkoztam és sokan segítettek megtalálni azokat az R-gárdis_ tákat, akik részesei voltak az üzemek államosításánák, 1948- ban. Hihetetlennek hangzik, de megfelel a valóságnak, hogy 25 év távlatában bizony nem könnyű a visszaemlékezés. Megtörtént, Hogy ismerős rendőrszázados állított meg Békéscsabán, az V. kerületben: „Hallom, ölyan embereket keresel, akik 1948-ban tagjai voltak a Kommunista Párt rendezőgáx-dájának és őrizték az államosítás előtt álló üzemeket”. És mondott egy nevet, egy címet. A buszmegállóban nyugdíjas munkásasszony figyelte beszélgetésünket: „Ismerek ilyen munkásokat a Kötöttben". Két nevet mondott. ?» Éjfél után felébresztettük Bohn urat” Magas, szikár férfi, közel az ötven évhez. Harminchat éve dolgozik a Tégla- és Cserépipari Vállalat Békéscsabai Gyárában. Kemeneeberakóként kezdte. húsz éve személyzeti vezető Kokavecz László. Az államosítás idején tagja volt a gyár üzemi bizottságának. — Március 24-én Vanta- ra Gyurkát, az ÜB akkori elnökét felrendelték Pestre, a Vasas-székházba — emlékszik vissza a személyzetis, aki abban az időben tagja volt az RG-nek. — Este a rende- Kokavecz László zőgárda szakasza lezárta az üzem bejáratait. Ez szokatlan volt. Hogy miért történt így, azt akkor értettük meg, amikor Vantara György visszajött Pestről. Összehívta az ÜB-it. Elmondta, hogy éjféltől a téglagyárat államosítják, a munkásoké lesz. S hogy éjfélig miről beszéltek az új gyártulajdonosok? Erre már pontosan nem emlékszik Kokavecz László, de arra igen. hogy a gyárkapuban, az RG szürkenadrágos, kékinges tagjai között ott látta Liker Pált, Horváth Istvánt és Pege Pétert. — Szinte vibrált a levegő is ezen az éjszakán. Tele voltunk feszültséggel. Nem is vártunk reggelig. Az új gyárjgazgatót éjfél után néhány perccel hatan elkísértük Bohn József tőkés igazgató lakására. , Nem akart bennünket beengedni. Aztán mégis ajtót nyitott. Vanta7 smmm.s 1973. ÁPRILIS 4. Vigyáztuk a nép gyárát ra Gyurka megmutatta neki a kormány megbízólevelét. Bohn úr perceikig csak bámult és kapkodta a levegőt. Aztán tiltakozott. Eredménytelenül. Elvettük tőle a páncélszekrény és a kasszakulcsot. Reggel mintegy nyolcszáz téglagyári munkás és asszony gyülekezett az iroda előtt. Amikor a munkásigazgató, Vantara György bejelentette, hogy éjfél óta miénk a gyár, egetverő éljenzés nyomta el további szavait. Adja át a páncél- szekrény kulcsát! Nyugdíjas. Közel két méter magas, ráncokkal barázdált arcú ember Hrabovszki András. Az RG megyei parancsnoka volt 1948 márciusában. Mire, hogyan emlékszik? — Sóik év telt el azóta, de azokat a napokat nem felejtem el. amíg élek. A párt békéscsabai városi titkára két nappal előbb behívott és megparancsolta: március 24_ről 25-re virradó éjszaka mirxden nagyobb csabai vállalatot őrizzenek a gárdisták. A kerületi és városi pártházakban pedig legyenek készenléti egységek. Nem tudtuk, hogy mi készül, csak a feszültséget éx'eztük. Mint parancsnok, egész éjszaka jártam az üzemeket. Ellenőriztem az R-gárdistákat. Az őrség példásan teljesítette feladatát. Reggel éppen ott voltam az akkori Schneider-telepen, azaz a mai Barneválban. Gyuska Máriát nevezték ki munkásigazgatónak. A régi tulajdonosnő bejött, és Mária odaállt eléje: — Asszonyom, adja át a páncélszekrény kulcdát! A gyár a mai naptól a Magyar Népi Demokratikus Állam tulajdona. A volt tulajdonosnő rám- nézeti. Hogy mit gondolt, azt le lehetett olvasni az arcáról. Ügy emlékszem, én akkor kihúztam magam. Szó nélkül adta a kulcsokat és elhagyta a gyárat. A Rokka kapujában álltunk — Ha emlékezetem nem csal’, bennünket az RG tagjait. Békéscsabán, a III. kerületi pártházba ? hívtak be. Onnan osztottak el kit ide, kit oda — mondja Moj- disz István rendőrőmagy, aki abban az időben a mai Békéscsabai Kötöttárugyárban, vagyis az akkori Rokkában fű- tőgép-kezelő volt. Nehéz pontosan visszaemlékezni azokra a napokra. Nem azért, mert nyomtalanul múltak el, hanem egyrészt 25 év telt el. másrészt összefolynak az események. Mojdisz István sem tudott pontos választ adni a krónikásnak, hiszen akkor mint sokan mások, ő is minden szabadidejét pái'tmunkával töltötte. — Tudom, hogy az államosítás előtti éjszakát egyenruhában. szolgálatban a Rokkában töltöttem és emlékezetem szerint ott volt Knyihár János, aki ma is a gyái’ban dolgozik, valamint Kovács János, Gyebnár Mátyás. — Milyen volt az egyenruha? — Ha kíváncsi rá, még megnézheti a lakásomon. Szürke nadrág, kék ing, vörös nyakkendő és szürke pilotka. De nem ez a lényeg. A volt R-zárcüsta arról beszélt, hogy milyen megmagyarázhatatlan örömet éreztek, amikor'megtudták, miért kellett őrizniük a gyárat. Az utána következő napokban pedig még éberebben ügyelteik, hiszen ajkkor még a munkások között is voltak olyanok, akik nem értették, mit jelent, hogy a munkásosztály kezébe került a magyar ipar. — Pista nem jól emlékszik —■ simítja végig fáradt szemeit Knyihár János, a Kötöttárugyár dolgozója. Éjszakai műszak után beszélgetünk azokról a napokról. — Nem lehettem a Rokkában azon az éjszakán, mert a városi párt- székházban voltam szolgálatban. Amikor ugyanis felrendelték Pestre az akkori ÜB-elnö- köt a megyei R-gárda parancsnok be- x-endelt bennünket készültségbe. Az azonban bizonyos, hogy miután márcixxs 25-én a munkás- igazgatók átvették az üzemeket, nagyon sok éjszakán át őriztük a saját gyárainkat. Csendes szavú ember Gyebnár Mátyás, akire Mojdisz István úgy emlékezett, hogy vele együtt volt szolgálatban, öt is egy éjszakai műszak után találtam meg. Amikor azonban az államosításról kérdeztem, szinte nyoma sem mai'adt rajta a munkában eltöltött éjszakának. Csillogtak a szemei a visszaemlékezéstől — Ügy emlékszem, hogy az államosítás előtti napokban már suttogták, hogy valami történni fog. Akkor a Rokkában a lánckötődében dolgoztam. Előtte való nap otthon keresték meg öcsémet, hogy azonnal utazzon Pestre, a Vasas-székházba. A mai megyei gyógyszertár vállalat igazgatója lett. Ugyanakkor utazott fel Leit- manné aki átvétte a Rokkát. Szerintem mindegy, hogy azokban a napokban ki hol és hogyan állt helyt. Egy a lényeges : saját üzemeinknek tekintettük a gyárakat és vigyáztunk rájuk. Szákra, azaz Krekács András, aki akkor vaav talán később lett a városi R- gárda parancsnoka, nagyon jól emlékszem, a Pap-féle festődét őrizte. Van, aki pontosan emlékszik az akkori napokra, van, aki kevésbé. A vélemények is megoszlanak, néhány, alapjában véve lényegtelen momentumon. Egy azonban bizonyos: azok, akik akkor az R-gárda egyenruhájában vállalták a szolgálatot, a nép gyárainak az őrzését, ma is. és még jobban magukénak érzik, tudják a gyárakat. Nincs, okunk kételkedni egyikőjük szavában sem. Amire emlékeznek, az történelem s ha 25 év múltán halványodnak is az emlékek, a valóság, valóság marad: miénk a gyár! Botyánszki Jánosi (Fotó: Demény Gyula) Mojdisz István Knyihár János Gyebnár Mátyás
