Békés Megyei Népújság, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-28 / 98. szám
A MEGYEI PÁHTBIZOTTSAG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG fl tehergépjárművek selejtezéséről, a mezőgazdasági termények és primőráruk felvásárlásáról tárgyalt a Békés megyei Szállítási Bizottság A közeljövő több időszerű feL adatáról tanácskozott tegnapi, péntek délelőtti ülésén Vándor Pál titkár elnökletével a Békés megyei Szállítási Bizottság. Az értekezleten részt vett Csőit» László, a Központi Szállítási Tanács titkára és Benkó Pál, a megyei pártbizottság gazdaság- politikai osztályának munkatár, sa is. Az ülésen először dr. Cseh Lajos, a KPM Autóközlekedési Föoszitály főelőadója tájékoztatta a megjelenteket a tehergépjárművek felújításának re. konstrukciójáról és a szükséges selejtezésről. Ismertette a 2029/197 2. évi — tehergépkocsik selejtezéséről szóló — kormány, határozatból adódó feladatokat, aminek folyamatát és módozatait részletesen szabályozza a 9/1972. évi KPM-rendelet. Elmondta többek között, hogy az országban a tehergépjárművek mintegy 30 százaléka elöregedett, s így karbantartásuk és javításuk nemcsak óriási összegekbe kerül, hanem, jelentős élőmunkát is leköt. Ezért a folyamat lébonyolítására és meggyorsítására az Auitófelügyelet rendkívüli műszaki felülvizsgálatokat folytat le az országban es ennek nyomán meghatározza a tehergépjárművek selejtezésé, nek idejét és módját. A tájékoztató előadás után a bizottság az érdekelt vállalatok képviselőinek előterjesztése alapján megtárgyalta a mező. gazdasági termények ,éfe primőr^ áruk felvásárlásával és fuvarozásával kapcsolatos tennivalókat. S hogy mekkora vasúti és közúti forgalmat szükséges lebonyolítani, azt az adatok szem. léltetően bizonyítják. A Békéscsabai Konzervgyár várható nyersanyagmennyisége 51156 tonnát tesz majd ki. A MÉK mintegy 3 620 vagon burgonyát, zöldséget ég, gyümölcsöt vásárol fel. Értékesítési tevékenysége még ezt is meghaladja, mert a tervek szerint 3 814 vagon árut ad eL Ezenkívül még egyéb cik_ kék forgalmazásával is növeli a szállítási igényeket. A Békés megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat az előzetes felmérések szerint mintegy 26 ezer vagon étkezési és takarmánygabonát, valamint 600 vagon árpát vásárol fel a nyári hónapokban. A Békéscsabai Hűtóházba az idényben előreláthatóan közúton és vasúton 16 724 tonna nyersanyag érkezik feldolgozásra. Ezenkívül az idén 4 300—i 500 tonna mirelitáru kiszállítását tervezik. A bizottság megállapította, hogy jól szervezett együtt, működéssel a vasút é„ a közhasznú fuvar jármű vek, valamint a termelő gazdaságok képesek teljesíteni a várható szállítási feladatokat. A tanácskozás résztvevői végül elfogadták az 1972. évi rakodásfejlesztési alap felhaszná. lásáról szóló jelentést. E szerint tavaly a megye nyolc vállalata, üzeme és szövetkezete kapott 6 millió 280 ezer forintot erre a célra A vizsgálatok igazolták, hogy a pénzt rendeltetésszerűen használták fel. Azaz az ellenőrzött helyeken csökkent a rakó. dási idő és a kifizetett kocsiálláspénz, meggyorsult a kocsiforduló. <P. P ) Múzeumiban r : -a ílif, ÓVÍ I ! jM W-l\ ! !'■ 0 •*> ■ — — Tudna adni egy kalapácsot, uram?! L: /vm < _____ ( A Weltwoche-ból) — „A MAGYAR NYELV édes nemzetemnek nyelve.” — címmel Békésen a járási könyvtárban Juhász János gimnáziumi tanár a TIT Irodalmi Szakosztályának vezetőségi tagja április 30-án este 7 órakor tart előadást. — A LAKÁSKULTÚRA VÁLTOZÁSAI megyénkben — címmel Szászfalvi Ilona, a Békés megyei Tervező Vállalat belső- építésze tartott nagy sikerű előadást tegnap Békéscsabán, a TIT Értelmiségi Klubjában Mai névnap: Valéria A mai Valéria nevünk eredete a latin „vale” szóra vezethető vissza, amely az „egészség, a hatalom éH az erő” kifejezése. Jelentése miatt Valerius, Vale- rianus — a ,név férfi megfelelő. je — a római világban közkedveltek voltak. Valeska formában a lengyel nyelvben gyakori, nálunk a Vali becéző formájában is előfordul. — FEHÉR TOJÁS, BARNA TOJÁS. A békéscsabai Lenin Tsz az évi 30 millió tojást tojó 120 ezer fehér kanadai Shaver lyúk. ja .mellett az idén „termelésbe állít” még 12 ezer barna tyúkot is a megyében jelentkező barna héjú tojások iránti igény kielégítésére. — KULTURÁLIS BEMUTATÓ. A városi úttörő kulturális verseny aranyérmesei mutatják be műsorukat ma, Békéscsabán a Kuliét» Gyula Ifjúsági és Uttö- rőházban. — FELVONULNAK A GÁRDISTÁK. A város legjobb Ifjú Gárda rajaiból összeállított IG- század képviseli a gárdistákat a békéscsabai május elsejei felvonuláson. Hasonló századot alakítottak ki az úttörő honvédelmi rajokban is. Er A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság Szeghalmi Szakaszmérnöksége a Hármas-Körös j. o., Sebes-Körös j. o., Berettyó j. o. és a Hortobágy-Berettyó b. o. ved- töltésein gátkaszáló árverését az alábbi időpontokban és helyeken tartja ; 1973. május 3-án 8 órakor: Hármas-Körös j. o. 58000 (Árvíz- kapu) —75000 sze'vényig (gyomai közúti híd). 1973. május 4-én 8 órakor: Hármas-Körös j. o. 75000 (gyomai közúti híd)—Sebes-Körös j. o. 13935 szelvényig. (Körsöladány—Szeghalom községhatár). 1973. május 5_én 8 órakor : Hortobágy-Berettyó b. o. 0 szelv. (Árvízkapu)—27000 szelvényig (Csurgói szivattyútelep). 1973. május 7-én 8 órakor: Hortobágy-Berettyó b. o. 27000 (Csurgói szivattyútelep)—43000 szelvényig (Borzi szivattyútelep). 1973. május 8-án 8 órakor: Berettyó j. o. 0 szelv.—27357 szelvényig. (Körösladány—Szeghalom határ—Darvas határig). KÖVIZIG Szeghalmi Szakaszmérnökség x Talajmenti fagy Várható időjárás ma estig: Válözóan felhős idő, valószínűleg eső nélkül. Főként nyugaton szórványosan kisebb esővel. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő délkeleti — déli szél. Hűvös éjszaka. Egy-két helyen talajmenti fagy. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 3—8, legmagasabb nappali hőmérséklet: 11—19 fok között. Távolabbi kilátások szerda reggelig: időnként kissé meg. élénkülő nyugati. délnyugati széllel felhőátvonulások. A hőmérséklet fokozatosan emelkedik. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 1—6, később 5—10 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte 17—17, később IS—22 fok között. Jelentő^ mennyiségű, (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. (MTI) II lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Rétságon megtartott 17. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 4, 11, 57, 65, 69 A Népstadion Press-termében május 2-án megtartandó tárgy- nyeremény-sorsoláson a 17. játékhét szelvényei vesznek részt. (MTI). Évforduló Százhatvan évvel ezelőtt, 1813. április 28-án halt meg — 68 éves korában — Mihail Ulario- novics Kutuzov orosz hadvezér, táborszernagy. 1790 decemberében Izmail ost_ románál tűnt -ki' hősiességével. Ötvenhét évesen nyugdíjba ment, de 1805-ben reaktiválták, s őt nevezték ki a Napóleon ellen Ausztriába küldött orosz hadsereg parancsnokának. Néhány év múlva a moldovai had,, sereg főparancsnoka lett; az 1811—12 évi orosz—török háborúban győzelmet aratott, és megkötötte az Oroszországnak előnyös bukaresti békét. Napóleon oroszországi hadjárata idején, 1812-ben a 'katonák körében répszerű Kutuzovot nevezték ki az orosz hadak fő- parancsnokává. A kiürített és felgyújtott Moszkvában táborozó francia csapatokat végül is az orosz hadsereg a nép támogatásával kiűzte az országból, g ebben jelentős érdeme volt Ku- tuzovnak is. ^gyclÿsnporferijiii KÉT BALESET GYORSHAJTÁS MIATT Körösladány és Szeghalom között haladt személygépkocsijával Niertit István győri lakos, s nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel hajtott, emiatt előzés közben az útpadkára csúszott. A kocsi ott megfarolt, majd az árokba borult. Niertit István és felesége nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. a gépkocsiban 25 ezer foriutos kár keletkezett. Simon Károly 32 éves, Békéscsaba, Felső-Körös sor 4. szám alatti lakos a gyorshajtás mellett még figyelmetlen is volt. Emiatt elütötte tehergépkocsijával az előtte haladó Somogyi Károly motorkerékpárost. Somogyi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az anyagi kár mintegy 1500 forint. A Gyulai Fa_ és Fémbútoripari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz lakatos és asztalos szakmunkásokat, különböző munkakörökbe segédmunkásokat, valamint gépírónőt Fizetés megegyezés szerint. Minden héten szabad szombatot biztosítunk. Jelentkezés a szövetkezet Gyula. Zrínyi tér 1—2 szám alatti közprr.ti telepén. Reisz József személyzeti vezetőnél. x Vegyes fapor korlátlan mennyiségben kapható a DEFAG fűrészüzemében. (Almozásrais alkalmas). Mázsánként: 5,— forint. Szeged, < Felső-Tiszapart 33. 1499 Felveszünk 18 éves kortól május 15-en induló 4 hetes bentlakásos T—100-as lánctalpastraktor-vezető tanfolyamra jelentkezőket A tanfolyam ideje alatt teljes ellátást és munkabért biztosítunk. CÍM: Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat, Békés, és Csőn g rád megyei Irodája, Szarvas, Budai N. A. u. 5. sz. ___________________________________ x b ékés mm. NEPUJSt C, Az MSZMP megyei bizottsága «s a megyei tanács lapja. FOS ZERKES ZTOl CSEREI PAC FÖSZERKESZTOHELYETTEät Deák Gyula OLVASÓSZERKESZTŐK: Varga Dezső, Varga Tibor belpolitikai ROVATVEZETŐ* Rocskár János GAZDA SAGPOLITIKAI ROVATVEZETŐ :Podína Péter MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sass Ervin SPORTROVATVEZETOj Maebalek István Szerkesztőség: Békéscsaba. PostaSók m. Telefon: is-198. IS—29« Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 560» Békéscsaba. Postafiók in, Telefon: 11—021. 11—051 FELELŐS KIADÓ: Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél, ElőHzetéss dl) egy hóra 20.— EL Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba, Index: 35 051 /