Békés Megyei Népújság, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-22 / 94. szám

JELSZAVUNK: Udvariasan, gyorsan, a vásárlók érdekében A termelővállalat, a kereske­delem és a vevő olyan partne­rek akik között a viszony vál­tozó és előre pontosan soha meg nem határozható. A vevő min­dig azt szeretné megvenni, ami a legjobb, legdivatosabb, legkor­szerűbb és emellett mégis olcsó. Ez a szándék a természetes. A kereskedelem — miután a fogyasztót szeretné a legjobban szolgálni — azt kéri a gyártó vállalattól, hogy gyorsan, rugal­masan alkalmazkodjon az igé­nyekhez, mert a kereskedelem csak azt tudja a fogyasztónak eladni, ami beszerezhető. A gyártó cégek viszont csak úgy tudnak gazdaságosan dol­gozni, ha a termékek szériái nagyok, s kevéssé választéko­sak. Mindhárom partnernek igaza van a maga szempontjából, ezek azonban részigazságok. A fogyasztók számára az az elsőd­leges, hogy időben mindent megkapjanak, amire szükségük van. Cégünknek, a Békés megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnak is nem kis gondot okoz, hogyan tudjunk eleget tenni a fogyasztók állandóan változó és sokszor kiszámítha­tatlan igényeinek. Egyik mód­szerünk, hogy széles körű piac­kutató tevékenységgel próbáljuk időben felmérni az igényeket. Az elmúlt évben cégünkkel kereskedelmi kapcsolatban álló gyártó vállalatokkal közösen kóstolóval egybekötött 12 tej, tej­termék, 3 hidegkonyhai, 2 cuk­rászati termék, 2 mirelitté és Barnevál árubesnutatót tartot­tunk. Ugyancsak az elqjúlt év tavaszán, közösen a Magyar Édesipari Vállalattal, édesipari kiállítást és vásárt rendeztünk Békéscsabán, amelynek sikerét mutatja, hogy több ezer érdek­lődő kereste fel és több 10 ezer forintos forgalmat bonyolítot­tunk le a vásár alatt. „Korszerű háztartás, több sza­bad idő” címmel nagysikerű ki­állításon mutattuk be a közel­múltban megyénk néhány nagy- vállalatával együtt, hogyan könnyíthetnénk a háziasszonyok mindennapi bevásárlási gondja­in, hogy minél több szabad ide­jük maradjon szórakozásra, pi­henésre. Vállalatunk, amelyet joggal nevezhetünk Békés megye élel­miszerkamrájának, hosszú évti­zedek óta azon iparkodik, kü­lönösen az új gazdaságirányí­tási rendszer bevezetése óta, hogy minél kulturáltabb és áru- 'val bőven ellátott boltokat hoz­zon létre. Az eltelt néhány év alatt négy ABC-áruházat épí­tettünk városainkban, 2600 négyzetméter alapterülettel. A kereskedelmi kulturáltság az áru választéka ezekben az új üzeletekben jóval magasabb színvonalú, mint évekkel ez­előtt bármikor. A kereslet és a forgalom növekedését jól ér­zékelteti, hogy vállalatunk el­múlt évi forgalma elérte a fél- milliárd forintot, s ez a szám az idén várhatóan további 30 mil­lió forinttal nő. De nemcsak boltjaink korszerűsítésével, az árubőség biztosításával igyek­szünk kedvében járni kedves vásárlóinknak, hanem azzal is, hogy dolgozóink udvariasan, gyorsan, pontosan szolgáljanak ki. S hogy ez a törekvé­sünk mindinkább valóra vá­lik, bizonyítja, hogy a nemrégiben megrendezett ter­melési tanácskozásainkon 29 Kiváló Dolgozó, 39 Kiváló Bolt és 28 szocialista brigád kitünte­tést adtunk át jó munkájuk el­ismeréséül. A húsvéti ünnepek előtt áru­dáinkban — néhány árutól el­tekintve — bőséges volt a kí­nálat. Elegendő mennyiségben szereztünk be palackozott boro­kat, édesipart termékeket, hús­konzerveket, mirelitté árukat, tej és tejtermékeket, hideg- konyhai készítményeket, félkész cukrászipari termékeket, és ter­mészetesen füstölt árukat. Dolgozóink a jövőben is —, mint eddig, nap mint nap — arra törekszenek, hogy az üzle­teinkbe betérő vásárlóinkat ud­variasan, gyorsan szolgálják ki, és minél többen távozzanak megelégedetten, tele szatyorral. (-) Nagy sikert aratott „A korszerű háztartás — több szabad idő1* című árubemutató jKKfffPft«« * #«.* » IH HMHUMimUMt Mt WlHmwWHWMilllMWMMHWMiMmMÉmMWWWHmMtumiWHHBUMHWHHHUMMWHmHIWtimiii í itiutitiijttunjlUfiiumiiuimitmu-sHMiMiniMummuttlUieMCM (««MtnimiimnisMMimisimniiiussti! ÜIREN Ruházati Szövetkezet tszmGm SZARVAS Szövetkezetünk termékei külföldön és belföldön egyaránt elismertek Tavaszra - nyárra legjobb áruház a :9sfc5«££449eja*aBSg»«aas* aaasaaasaaaseseea»*#«*****» PÁVA Minden kedves vevőnk megtalálja a neki legmegfelelőbb tawaszi « nyári divatújdonságokat ÁFÉSZ — Bottom fa A Jö SZÓRAKOZÁST kívánsága szerint ízletes ételekkel, minőségi borokkal és kitűnő zenekarral biztosítjuk a NEMZETI vendéglőnkben és minden vendéglátó egységünkben Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk

Next

/
Thumbnails
Contents