Békés Megyei Népújság, 1973. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-17 / 89. szám
Érdemes-e öreg gépekkel termelni? Miért öntöznek keveset? , A belterjes növénytermesztés a magyar éghajlati viszonyok miatt általában igényli az öntözést, de különösen igényli a tavalyihoz és az ideihez hasonló csapadékszegény években. Mégis a mezőgazdasági üzemek nem élnek mindenütt az öntözés adott lehetőségeivel. Egyebek közt enneik okaira is keresi a választ a Központi Statisztikai Hivatal egyik, a minap közzétett kiadványa. Az öntözött területek nagyságát tekintve az alföldi megyék vezetnek. Csupán a termelőszövetkezetek 31800 hektárt öntöztek Szolnok megyében 1971-ben. A rangsorban utánuk a Békés, a Bács-Kiskun, a Csongrád és a Hajdú megyei termelőszövetkezetek következnek, de közéjük ékelődnek a Győr-Sopron megyeiek, ez utóbbiak 14 400 hektárt öntöztek 1971-ben. A legalacsonyabb az öntözött tsz-földek aránya, mindössze 200—1200 hektár Zala, Nógrád, Komárom és Somogy megyékben. Az ország összes öntözött területének háromnegyed része a tsz-ekre jutott, egynegyede pedig az állami gazdaságokra 1971-ben. Az öntözhető területek csaknem 40 százalékán beépített berendezéseket találunk, több mint 60 százalékán pedig hordozható berendezéseket. Elsősorban ez utóbbiak kihasználásával van baj. Egyrészt az öntözőésövek, a szórófejek elhasználódtak, illetve a szakszerűtlen használattól vagy a karbantartás hiánya miatt tönkrementek, pótlásra, felújításra szorulnak. Másrészt viszont egyre kevesebben vállalják e berendezések nehéz munkát igénylő áttelepítését. ^Az öntözés igen sokba kerül, azért nem is jövedelmező” — halljuk, igen gyakran az érvelést. Ebből annyi kétségtelenül igaz, hogy sok gazdaság, főleg termelőszövetkezet, ráfizet az öntözésre. De miért? Mert nem gazdálkodnak belterjesen, például az öntözött területeken gyakran nem használnak műtrágyát. vagy csak igen keveset. így a munka hatásfoka, a termésátlag is alacsony, ' a termelés pedig ráfizetéses. Az állami gazdaságok és az élenjáró tsz-ek. viszont az egyébként is belterjesen termelt növények magasabb hozamainak elérésére és állandósítására alkalmaznak öntözést és ilyen körülmények között: a pótlólagos befektetés, az öntözővíz költsége kamatostól megtérül. Az öntözött szántóföldi növények termésátlaga — az 1971. évi statisztikai felmérés szerint — magasabb volt, mint a nem öntözött területeken. A trágyázás költségeinek levonása után is maradt többletbevétel az öntözés. és más kiadás fedezésére, de növényfajtánként nagyon különböző összegű. A zöldpaprikánál volt a legmagasabb a megmaradó többletbevétel (10 ezer 500 forint hektáronként), majd a burgonyánál (5 900 forint), illetve a paradicsomnál (5 200 forint). A legalacsonyabb pedig a kukoricánál. (900 forint), illetve a csalamádénál (700 forint) hektáronként. Ezek az öntözött és nem öntözött területek termésátlagainak egybevetéséből adódó átlagszámok. Azok a termelőszövetkezetek, amelyek az átlagnál alacsonyabb termést értek el, valószínűleg az öntözésre is ráfizettek, azok pedig, amelyek az átlagnál valami, vei magasabb terméshozamot értek el, jelentős többletbevételre tettek szert. Vagyis: az öntözés nem mindenáron kifizetődő, hanem csak akkor, ha a növénytermesztés intenzív, belterjes, alkalmazza a legkorszerűbb agrotechnikai intézkedéseket. Mindezek nélkül a termesztés akkor is ráfizetéses, ha a gazdaságok „megspórolják” az öntözés költségeit. Vettünk egy Sokolt, amit még hordozni is lehet, fülhallgató is van hozzá. Pprsze valamiféle babonás tiszteletből az „öreg” dobozt sem dobtuk ki. Már csak azért sem, mert van rendelet, hogy egy családban csak egyetlen rádió,után kell az' előfizetési díjat leróni. Ha nem így lenne, a legnagyobb sajnálattal ugyan, de bizony kidobtuk volna. A most következő összevetés talán nem a legszerencsésebb, mindenesetre kísértő a feltételezés, hogy a vállalatok többsége valahogy a fentiekhez hasonlóan gondolkozhatott és gon- dolkozhatik, amikor a már elavult. elhasználódott gépeiket, berendezéseiket nem vonták, nem vonják ki a termelésből. Erre egyébként sem nagyon ösztönözte őket semmi. Az ellenkezőjére már inkább. Hiszen az úgynevezett nullára leírt gépek után eszközlekötési járulékot sem kellett fizetni és értékcsökkenést sem kellett tovább elszámolni. Ez a két tétel együttesen általában megegyezik az adott gép, vagy berendezés bruttó vagy másként eredeti teljes értékének hozzávetőlegesen mintegy 10 százalékával. Mi következhetek ebből? Mire ösztönöz ez? Ä HaitÓmŰ- és Felvonógyár békéscsabai 5-ös számú gyáregységében négy és fél millió, a Forgácsoló Szerszámipari Művek Békéscsabai Forgácsolószerszámgyárában hatmillió forint azoknak a gépeknek és berendezéseknek a bruttó értéke, amelyeknek a „valódi” értéke 1972-ben „elérte” a nulla forintot, azaz ezek már kiszolgálták a maguk idejét A négy és fél millió forint után az eszközlekötési járulék és az érték- csökkenés megszűnésével 450 ezer forintot kell nem fizetni. A hatmillió után pedig 600 ezret. Ez több mint egymillió forint. Ügy tűnik, kár lenne az ilyen, viszonylag olcsón termelő, már elhasznált, de még mindig működni képes gépeket kiselejtezni. Még működő — az igaz. De hogyan működő? Örökös karbantartással, javítással, mint az a bizonyos néprádió. A békéscsabai hajtóműnél 1972-ben ösz- szesen két és fél milliót költöttek gépfenntartásra. Ebből több mint egymilliót emésztettek fel az „öreg” gépek. A forgácsolónál pedig meghaladja a 10 százalékot a kiszolgált eszközök részesedése az összesen ötmillió forintnyi javítási költségből, holott ezek az eszközök nem teszik ki az összes gép és berendezés bruttó értékének 10 százalékát. Az ítéletet mégse hamarkodjuk el! A fejlesztésre mmdig meghatározott összegek állnak rendelkezésre. Vannak olyan gépek, értékükben jóval meghaladva a félmillió forintot, amelyek óhatatlanul szolgálják túl előírt idejüket, mert a vállalatoknak nincs pénze a cserére. Ez ellen az érvelés ellen azt szoktuk felhozni, hogy az elavult gépek karbantartási költségei általában meghaladják még a legértékesebb új gépek beszerzési költségét is. A békéscsabai hajtóműgyárban az öreg gépek fenntartási költségeiből leg. feljebb másfél, a forgácsolónál pedig egy olyan gépet lehetne venni, illetve ezeknek az eszközlekötési járulékát, meg az érték- csökkenését fedezni, mely a jelenleg nullára leírtak között a legdrágább. Ez pedig még mindig csak a szükséges csere egy- harmadát oldaná meg a hajtóműnél és legfeljebb egyhatodát a forgácsolónál, A dolgot tovább bonyolítja az, ha nehezen beszerezhető és olyan gépről van szó, amely nélkül a gyár, a vállalat egyetlen percig sem tud létezni. De az öreg gépek közül most ne ezekről, hanem azokról beszéljünk, amelyeknek üzemeltetését azon kívül, hogy termelésből való kivonásukat nem ösztönzi semmi, más nem is indokolja. Ezek azok a gépek és berendezések, amelyek összességükben nagymértékben nehezítik a technológiák korszerűsítését, a termelékenység emelését és amelyeknek a létében, illetve a „meglétükben” a vállalatoknak az elavult, erkölcsileg, sőt sokszor már fizikailag is elkopott gépeikhez való sajátos ragaszkodása ölt testet. A ragaszkodást a régi gépekhez — mint láttuk — egyfelől magyarázza az amortizációs költségek és az eszközlekötési járulék elmaradása, másfelől pedig megkérdőjelezi ugyanezt a karbantartási és javítási költ-' ségek aránytalanul gyors növekedése. A két összeg közötti mérlegelés eredménye döntötte és dönthette el a nullára leírt gépek sorsát eleddig. Hiszen a technikai fejlesztést annak ellenére is csak ilyen gazdasági megfontolások sürgetik, vagy hátráltatják, hogy mindenki, még a hozzá nem értő is tisztában van az ócskavassá váló gépek kiselejtezésének, a selejtezés gyorsításának fontosságával, illetve az elavult gépek cseréjének társadalmi jelentőségével. Az üzemeltetési járulék önmagában a gazdasági mérleg ti és aiapelveit nem változtatja meg. A vállalatoknál rövid távon továbbra is aszerint döntenek a selejtezéseknél, hogy érdemes-e még, olcsóbb-e az amortizáció és az eszközlekötési járulék mentes, bár magas fenntartási költségű öreg géppel termelni, vagy pedig elodázhatatlanná vált már éppen a gazdaságosság szempontjából a javítási költségekkel nem, de eszközlekötési járulékkal és értékcsökkenéssel igencsak terheit új gép beállítása. Az üzemeltetési járulék tulajdonképpen a mérleg nyelvét hivatott a korszerűsítés javára billenteni. Mégpedig úgy, hogy a kohó- és gépipar vállalatainál az 1972-ben nullára írt, de továbbra is üzemben tartott gépek után, azok bruttó értékének három százalékát kell üzemeltetési járulékként kifizetni 1974-ben, míg 1975-ben már hat százalékot. Az idén a „nyugdíj- korhatárokat” elérő, de ki nem selejtezett gépek után pedig már ebben az évben kell a három és jövőre a hat százalékot fizetni. A hajtóműgyár esetében a négy és fél millió forint után tehát, ha nem selejteznek ki semmit, 1974-ben 135 ezer, 1973- ben pedig már 270 ezer forint járulékot kell fizetni. A forgácsolónál ugyanezek az összegek, ugyanilyen alapon elérnék a 180, illetve a 360 ezer forintot. A körülmények figyelembevételével a hajtóműnél egymillió forint bruttó értékű gépet tudnak kiselejtezni (a járulék megszületése előtt csak félmilliónyit akartak), s így csak mintegy 100 ezer forintot kell fizetniük. Ebből azonban a rendelet értelmében 40 ezer forint a vállalat fejlesztési alapjába kerül. Ugyancsak a járulékfizetési kötelezettségre vonatkozó rendelet hatására kezdték meg a forgág mâÆ tum 1973, ÁFRILIS 17. csolónál a selejtezések kérdésének a korábbinál jóval tüzetesebb vizsgálatát. Az elmondottak után próbáljuk meg összegezni a lényeget, illetve megfogalmazni a választ a címben foglalt kérdésre: érdemes-e öreg gépekkel termelni? Meg kell állapítanunk, hogy ma még az esetek igen nagy hányadában kifizetődő a tulajdonképpen már nulla értékű gépek és berendezések működtetése, még magas karbantartási költségek mellett is, az ismertetett okok miatt. A vállalatok „gépmegőrző” törekvése azonban a technikai színvonal konzerválásával társadalmilag ellentmondásossá teszi azt az * előnyt, amelyet — ha egyelőre szűk körben is, de — fontossága miatt feltétlenül mind kiterjedtebben — az üzemeltetési járulék már mérsékel. A járulékfizetés hatása egyébként annyiban is döntő, ameny- nyiben azt eredményezi, hogy a vállalatvezetés munkájának homlokterébe állítja az elavult és épp ezért a fejlődésnek immár gátat szabó gépek és berendezések lecserélését. Innen pedig már csak egyetlen lépés vezet annale megfontolásához: vajon nem kellene-e a gépek cseréjét egyébként is meggyorsítani, azaz a jelenlegi gyakorlathoz képest jócskán megrövidíteni szolgálati idejüket. Ez pedícr — visszatérve a kiinduló példához — azt jelenti: ha lépést akarok tartani a fejlődéssel, nem őrzöm meg a Sokol rádiót 20 vagy 40 évig javítgatva, mint a néprádiót, hanem még mielőtt komolyabb reperálásra szorulna, összegyűjtöm a pénzt egy sztereo rádióra, amely ráadásul még az URH- adásofc vételére is alkalmas. Ezt természetesen csak akkor tehetem meg, ha elő is állítanak ilyen korszerű készüléket. De korszerű terméket elôaïïitanî — talán nem -tévedek, ha azt állítom — nem elhasznált, elavult, nullára leírt, hanem csak korszerű gépeken leheti Kővá-ry E. Péter A Nemzetközi Szemle áprilisi számából Napjaink egyik legizgalmasabb kérdéséről, a szovjet— amerikai kereskedelemről írt érdekes elemző cikket a Nemzetközi Szemle áprilisi számában Kulcsár István. Beszámol a többi között a két ország földgáz-programjáról is, amely 25 esztendőn át 45,6 milliárd dollár értékű száVitást irányoz elő a Szovjetunióból az Egyesült Államokba. Günther Kohrt, az NDK külügyi áfiamtitkára a demokratikus német állam külpolitikáját állítja reflektorfénybe A témát szinte kiegészíti dr. Stephan ’ Doemberg professzor tanulmánya: „Új fázis az NDK és az NSZK közötti kapcsolatok, ban”. Egy közérdeklődésre számot tartó témáról: a valutaválságról is olvashatunk az áprilisi szám. ban. Lipovecz Iván a nyugati valutapiacot elemzi, Gubcsi Lajos pedig a világpiacokért folyó tőkés harc új szakaszáról írt tanulmányt, „Nem egyszerűen valutaválság” címmel. Az NDK nemzetközi, politikai és gazdasági hetilapjának egyik közelmúltban megjelent számából való VaszVij Kulis cikke, amely az imperialista külpolitika és a katonai erő összefüggéseire mutat rá. Marton Imre a januárban megyilkolt Amilcar Cabralnák állít emléket írásában, egyben az angolai és a mozambiki felszabadítás! harc -néhány fontos mozzanatára hívja fel a figyelmet. Gazdag könyvszemle és nemzetközi eseménynaptár egészíti ki az áprilisi Nemzetközi Szem. lét. tisztasági mozgalom A békéscsabai 9-es számú általános iskola ifjú vöröskeresz.. tesei rendszeresen tisztán tartják iskolájuk környékét. A tisztasági mozgalomban a negyedik osztó, lyos pajtások foglalják el a vezető helyet Tegye kellemessé nyári szabad idejét! Vásároljon személygépkocsit! a Használt személygépkocsik vétele, eladása és bizományi értékesítése magánosok és közületek részére. A MERKUR Személygépkocsi Ért. V. S. sz. Kirendeltségén. Szeged, Vásárhelyi Pál utca 4. TeL: 122—70 E HETI ELADÁSI AJÁNLATUNK: ABO M—461 raj. gk 75 000,— Ft Chew role: Impala 80 000,— Ft Fiat P. 1300 90 000,— Ft Fia* 23G0 65 000,— Ft Ford Taunus M—12 42 000,— Ft Moszkvics 403 407 18 000,— Ft-töl 29 000,— Ft Moszkvics 412 55 000,— Ft Mercedes 190 D 120 000,— Ft Opel Record 20 000,— Ft-tól 40 000,— Ft Peugeot 403 49 000,— Ft Renault Fregar 23 000,— Ft Skoda Octavía 12 000,— Ft-tól 20 000,— Ft Trabant 500 16 000,— Ft Volga M—21 30 000, Ft-tól 40 000,— Ft Volkswagen 1200 . 26 000,— Ft Warszawa 223 10 000,— Ft-tól 25 000,— Ft Wartburg 1000 20 000,— Ft-tól 39 000,— Ft Zsiguli 71 000,— Ft-tól 78 000,— Ft 1491 K 1.
