Békés Megyei Népújság, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-11 / 59. szám
Tizenhárom év a közös úton A csorvási Ady Endre Tsz önálló oldalkiadványa ^“^moizenhárom esztendővel ezelőtt, I960 elején ala- ' 0 \ kult meg termelőszövetkezetünk, a csorvási Ш J Ady Endre Tsz. Ha az elmúlt esztendő eredményeit vizsgáljuk, nem ugrásszerű, de állandó, biztos fejlődés tűnik szemünkbe. Szövetkezeti tagságunk szívós munkával teremtette meg azt az alapot, amellyel ma rendelkezünk, s amelyre építhetünk. Sokszor nem volt köny- nyű a helyzetünk, érzékenyen érintett bennünket is az időjárás okozta nehézség, — mint például az elmúlt évben — de tagságunk közös erővel mégis túljutott az akadályokon. A legfrissebb példa erre a már említett 1972-es esztendő, amely mint ismeretes, nem volt kedvező a mezőgazdaság számára. Ennek ellenére eredményiről adhattunk számot a nemrég tartott közgyűlésen, t ennek .alapján mutatkozik be most termelőszövetkezetünk önálló oldalkiadványában is. Az egyik 42 térőlielyet> tehénistálló. Tekintettel arra, hogy egy gazdasági év sikere az azt megelőző esztendőben végzett munkától is függ, igyekeztünk jól előkészíteni az 1972-ee érvet, őszi kalászosokból 1200 holdat vetettünk, amelyből 494 hold volt az étkezési, a többi pedig takarmánybúza. Valamennyi növénynél fokoztuk a műtrágyamennyiséget, biztosítva ezzel a talajerő. utánpótlását. Terméseredményeink ugyan alatta maradtak a rekordnak számító 1971. évinek, kenyérgabonába 17 mázsát értünk el holdanként Erre az esztendőre már csökkentettük a fagyérzékeny takarmánybúzát jobb fajtát igyekeztünk választani. Másik fő növényünk, a kukorica, amelyet 351 holdon termesztettünk, 30,8 mázsát adott holdanként Ez jelentős előrelépés a korábbi időszakhoz képest, amelyben része van tagságunk szorgalmának is. Ezt látva a vezetőség is megfelelő intézkedéseket tett a munka köny- nyítésére, a szállító, és fekvőszalagok beállításával kettős eredményt sikerült elérni: a nehéz fizikai munka csökkentésével kiméltük az emberi erőt, ugyanakkor meggyorsítottuk a betakarítás ütemét. Jól fizettek az ipari növények Vetésszerkezetünkben jelentős helyet foglalnak el az ipari növények. A múlt évben 400 holdon termesztettünk napraforgót, amely csaknem 12 mázsát termett holdanként. E növény termesztése igen gazdaságé« termelőszövetkezetünk számára. Ugyancsak elmondhatjuk ezt a cukorrépáról, amelyet 90 holdon termeltünk, s 213 mázsás átlagtermést sikerült elérni. Itt megint csak szükség volt a tagság erőfeszítésére, hiszen a rendkívül csapadékos ősz nehezítette a munkát. A másik ipari növényünk a cirok, amelyet 52 holdon termesztettünk, nagyban növelte árbevételünket. Holdanként csaknem 13 ezer forint volt az árbevétel, ami egyaránt kedvező a szövetkezet és a tagság részére is. Ebből kiindulva az idén tovább növeljük a vetésterületet, s korszerű betakarító, fésülő berendezéseket akarunk beállítani. • Előtérben a tehenészet Az állattenyésztés számára sem volt kedvező az 1972-es esztendő. Tejtermelésünk ugyan megközelítette a 200 ezer litert, ebben azonban a stabil állomány kialakításával előbbre tudunk lépni. A specializáció jegyében a szarvasmarhatenyésztés fokozására törekszünk, a későbbiekben pedig a juhtenyésztést kívánjuk fejleszteni. Ami a kisegítő ágazatokat illeti, a gépcsoport eredményével elégedettek lehetünk és ugyanez mondható el a gépműhelyről is. Több volt a bevétel A kedvezőtlen körülmények ellenére mind a növénytermesztés, mind pedig az állattenyésztés árbevétele meghaladta a tervezettet. Búzából 4,4 millió forint volt a bevételünk, kukoricából csaknem két és fél millió forint. Ez utóbbi több mint 1,6 millió forinttal haladja meg a tervezettet. A cukorrépa és a cirok árbevétele is magasabb volt, mint reméltük. A növénytermesztés összességében a tervezett 12 millió 756 ezer forinttal szemben 13 millió 39 ezer forint bevételt hozott. Az állattenyésztésnél is hasonló a helyzet, itt csaknem 200 ezer forinttal magasabb az árbevétel, amely együttesen négymillió 775 ezer forint. E két fő ágazat és a kisegítő üzemágak összesen több mint 24 és egynegyed millió forint árbevételt biztosítottak, 2,6 millió forinttal többet, mint amennyire számítottunk. Kiadási költségeink alig haladták meg a tervezettet, így tehát elmondhatjuk, hogy megfontoltan gazdálkodtunk. Néhány adattal is bizonyíthatjuk ezt: az egy hold termőterületre jutó halmozatlan termelési érték 7863 forint, mintegy 800 forinttal több az 1971. ' évinél. , Elismerés a tagságnak Termelőszövetkezetünk ezek alapján a múlt évben nyolcmillió 741 ezer forint bruttó jövedelmet ért A. Ebből részesedési alapra csaknem hétmillió, fejlesztési alapra két éa egynegyed millió forintot fordítottunk. A szociális és kulturális alapra 359 еиег forint jutott Ax egy dolgozóra jutó évi részesedés 23 871 forint volt, csaknem négyezer forinttá! több. mint 1970-ben. A tízórás munkanapra vetített átlagkereset pedig meghaladja a 115 forintot. A tagság jövedelme mellett a tsz vagyoni helyzete is erősödött, tiszta vagyonunk meghaladja a 19,2 millió forintot, a nyereség pedig a 2 850 008 forintot Elmondhatjuk tehát, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére is eredményesen zártuk az elmúlt esztendőt Mindezért elismerés illeti termelőszövetkezeti tagságunkat, hiszen a sokszor rendkívüli körülmények között Is derekasan helytálltak, s a vezetőséggel vállvetve munkálkodtak a sikerekért. Mind a növény- termesztésben és állattenyésztésben, mind pedig a kisegítő üzemágakban dolgozók az anyagiak mellett az erkölcsi elismerést is megérdemlik. Ezt elmondtuk a zárszámadási közgyűlésen is, s ezt az alkalmat is felhasználjuk erre. (-» HiiiiiiHliiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiMMii: /шг eltelt tizenhárom esztendő, mint bevezetőben /M mondottuk, ha nem is látványos, de állandó I у Ё fejlődést mutat. Mi nem törekszünk a jövőben. sem pillanatnyi sikerre, a megalapozottság vezérel bennünket. Ennek alapján állítottuk össze idei tervünket is, amelyben a fő cél a gazdaságosság fokozása. A növénytermesztésben a vetésszerkezet szűkítésére, a búza, a kukorica A~ -■ ’vari növények hozamának ' növelésére törekszünk. Tovább fokozzuk a gépesítést, amelyre az idén 770 ezer forintot fordítunk, s több mint félmillió forintért szárítót létesítünk. Az állattenyésztésben is az eredményesség biztosítása a fő feladat, itt elsősorban ß szarvasmar hat enyész- tes fokozására törekszünk. Megépül a régvárt üzemi út, a tagság "aló gondoskodás jegyében pedig befejezzük g központban készülő fürdő és ebédlő építését. Mindezek együttesen tovább erősítik termelőszövetkezetünket, s reméljük, hogy másfél évtizedes fennállásunkat is eredményes munkával köszönthetjük. A szín alatt kijavítva sorakoznak a kombájnok. A gépmúh cly, ahol a szakszerű javítások at végzik.