Békés Megyei Népújság, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-23 / 69. szám
Vísiló-bébi Kollégium épül Endrődönj Mennyi pénz négymillió 225 ezer forint? Ez attól függ, hogy mihez viszonyítjuk. Az átlagember szemével nézve rengeteg, de rögtön kevésnek tűnik, ha egy nagyközségnek kell gazdálkodnia belőle. Ennyi ugyanis Endrőd idei fejlesztési alapja. S hogy ez nem sok, azt az is példázza, hogy építeni akarnak Száraz idő Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet. eső nélkül. Gyenge, a nappali órákban kissé megélénkülő, változó irányú szél. Hajnalban néhány helyen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2—plusz a, legmagasabb nappali hőmérséklet 12—15 fok között. az általános iskola mellett egy kollégiumot, s ez egymagában négymillió 300 ezer forintba kerül. A tervek szerint jövőre fejeződik be az építkezés, s 1975. szeptember 1-én várható, hogy a kisdiákok otthonává válik a kollégium. Másik nagy beruházása a nagyközségnek egy óvoda. Ez az újtelepi részen épül majd fel, s ebbç besegítenek Endrőd különböző gazdasági szervei is. Hogy olcsóbbá tegyék a munkát, túlnyomórészt bontott anyagot kívánnak felhasználni. Erre minden lehetőség megvan, ugyanis két volt iskolaépületet bontanak le. Így sikerül elérni, hogy az óvodaépítés csak 800 ezer forinttal terhelje a fejlesztési alapot. Nem olcsó dolog egy vízmű létrehozása, de a fejlődés megkívánja- Viszonylag szerencsés helyzetben vannak az endrődi- efk, mert a szomszédos Gyoméval közösen építhetik meg a regionális vízmüvet. A vízműtársulás még az idén megalakul, ennek támogatására 1973-ban 700 ezer forintot fordítanak. Ezekből is kiderül, hogy bizony nem sok marad a négymillió 225 ezer forintból. Pedig sok mindenre kellene még költeni. Betonjárdát építenek 50 ezer forintért a Mohácsi és Madách utcákban, támogatják a költségvetési üzemet 40 ezer forinttal, 30 ezer forintot kap a sportkör, és a sporttelep tatarozása is felemészt 50 ezer forintot. Számos feladatra kellene még pénz. s nem is telne mindenre, ha az endrődieik nem szeretnék községüket. De mert szeretik, a fejlesztési alapot 600 ezer forint értékű társadalmi munkával toldják meg. : : — A TAKARMÁNYTERMKSZTÉS korszerűsítésére, biztonságossá tételére 21 terményszárítót, öt lucemaliszt-üzemet és tíz takarmánykeverő üzemet terveznek a MEZÖBER Békés megyei kirendeltségén. — JÖN A NOVOR. A növény- véde’emben használt termelőszövetkezeti és állami gazdasági gépek nagyobb hányada elavult. A szakemberek új gépet konstruáltak.' A NOVOR márkájú, nagy teljesítményű növényvédő^ gép munkájából az idén megyénkben is bemutatókat szerveznek. Köszöntjük Emőke nevű olvasóinkat 1967-ben kapott helyet a naptárban e nap élén az Emőke, kiszorítva innen az eddigi Vik- tóriánt. Ősmagyar eredetű név és eredetét annak köszönheti, hogy régen, amikor az ember még közelebb élt e természethez, szívesen kölcsönözte újszülöttjei nevét virágoktól, vagy állatoktól. A héber nyelvben több név van, amely az anyaállat nevéből származik. Ehhez a szokáshoz idomult a magyar „Emese, Enese” név is, melynek jelentése „emlő” vagy a ma is használt „emse” szóval függ össze a mai Emőke nevünk. — MAI SZAMUNKBÓL anyagtorlódás miatt kimaradt a „Végre megjött a behívó...” című visz. szaemlékezés 5 folytatása. — HÚSIMPORT. A Német Szövetségi Köztársaság tavaly 277 ezer tonna marhahúst importált, 100 ezer tonnával többet, mint egy évvel korábban. — TÖRPEREKORD. A világ legnagyobb cirkusza, a BAR- NUM and BEILEY szerződtette a világ legkisebb emberét, a 34 éves Mészáros Mihályt. A 84 centiméter „magas” férfi már a jövő héten fellép New Yorkban így, a szárazon csak ritkán látható, a nap nagy részét a viz alatt, alvással tölti a müncheni állatkert szemefénye, az újszülött víziló-bébi, (Telefotó—AP—MTI—KS) Pénz helyett páncélosok Rendőrlázadás Argentínában Az argentin főváros közelében lévő La Plata tartományi központ ötezer rendőre szerdán fellázadt és elbarrikádozta magát a rendőrprefektura épületében. A lázadók fizetésemelési követeléseiket akarták fegyveres megmozdulással alátámasztani s ragaszkodtak a belügyminiszter megjelenéséhez. A kormány tagja helyett egy páncélos alakulat érkezett, és gépfegyveres osztagok vették körül az épületet. Egy páncélos jármű betörte a főkaput, a katonaság rövid tűzharc után elfoglalta a prefekturát. A csetepatéban egy katona életét vesztette, egy másik megsebesült. Röviddel később katonák sorfala között fejük fölé emelt fegyverekkel elhagyták az épületet a lázadók. Az argentin kormány a rendőrök béremelési követelését egyelőre olymódon „orvosolta”, hogy Buenos Aires tartományban katonai parancsnokság alá helyezte a rendőri szerveket, Nyugdíjasok találkozója Családias ünnepélyt rendezett Békéscsabán, a városi tanács kórháza és a rendelőintézet vezetősége, valamint a szakszervezeti bizottság és KlSZ-szerve- zset. Március 21_én délután a kórház kultúrtermében H0 nyugdíjast köszöntött dr. Sonkoly Kálmán igazgató. A vendégek mindegyike egy-egy szál szegfűt kapott ajándékba, s a rendező szervek uzsonnával. éteUel-itaUal is kedveskedtek. A meleg hangulatú ünnepély az esti órákban ért véget. Évforduló Nyolcvan évvel ezelőtt, 1893. március 23-án született Vecsey Ferenc világhírű hegedűművész és zeneszerző ,aki fiatalon — 42 éves korában — halt meg Rómában. Igazi csodagyerek volt, aki szinte gyermekfővel (10 évesen) beutazta már az egész világot. Ismételten bejárta az Egyesült Államok nagyvárosait, hangversenyt adott Kelet-Azsiában és Budapesten is kezdettől fogva a közönség ünnepelt kedvence volt. A magyar hegedűművészet kiváló, legnépszerűbb „világmárkái” közé tartozott, aki elsősorban ragyogó stílusú, virtuóz és a legfinomabb árnyalatokig kidolgozott előadókészségével hódította meg mindenütt közönségét. — CÉLCSOPORTOS beruházás, sál 16 Békés megyei termelőszövetkezet 23 kilométer hosszúságú bekötőúthoz jutott 1972-ben. — HÉT ÉS FÉL MILLIÓ forint áruforgalmat bonyolított le a Békés megyei Építőipari Szövetkezetek Építőanyagbeszerző és Elosztó Társulása Békéscsabán. Kilenc szövetkezet részére a gyártó művektől közvetlenül szerezték be a cementét, a parkettát, a betonárut a téglát, a bányáktól pedig a sódert. — PÁPUA HÁBORÚ. Pápua Új-Quinea nyugati fennsíkján két törzs szerdán háborút indított egymás e’len nőrablás miatt. A hatóságok rendőralakulatokat küldtek ki a béke helyreállítására. — Április 4-e alkalmával 13 tsz-tagnak nyújtják át a törzsgárda jelvényt és oklevelet a 25 éves endródi Lenin Terme, lőszövelkezetben. Ezzel a törzs- gárdatagok száma 259-re növekszik. Kiállítás Szarvason — A BANKÜTI Állami Gazdaság vezetősége elhatározta, hogy a járvány miatt kipusztult kocaállományt a dolgozók háztáji gazdaságában pótolja. Erre a célra az állami gazdaság vemhes kocákat juttat az érdekelteknek. A Szarvasi Állami Gazdaság új épületében klubot avattak az elmúlt hét végén. Az avatás alkalmából a fegyveres erők békéscsabai klubjának képzőművészeti stúdiója kiállítást rendezett. A kiállításon — többék között — Párzsa János, Pet- rovszky Pál, Molnár Antal, Molnár László és Varga János képeivel ismerkedhetett meg az érdeklődő közönség. Az új klubhelyiséget Nagy József, az állami gazdaság igazgatója adta át rendeltetésének, a képzőművészeti kiállítást Sass Ervin, lapunk művelődéspolitikai rovatának vezetője nyitotta meg. A fegyveres erők békéscsabai képzőművészeti stúdiójának tagjai tervezik, hogy legújabb alkotásaikat a megye más városaiban és községeiben is bemutatják. Búvárok a bányászokért Csütörtök reggel négy búvár merült alá az angliai wakefieldi banya tárnáit elöntő szennyes-jeges vízbe, hogy megpróbálja felderíteni az elszigetelt bányászokhoz vezető vágatokat. A víz szerdán hatolt be a szénbányába, A sebesen közeledő .iradat elöl több bányásznak sikerült elmenekülnie, heten azonban benn rekedtek. A békaemberek három órát töltöttek a víz alatt. Vezető ifik elmondotta, hogy a víz rendkívül szennyes, a látási viszonyok szinte a nullával egyenlóek. Ilyen körülmények között csupán negyven metert tudtak előrehaladni, pedig a mentőket és a hét bányászt mintegy 250 méter választja el egymástól. A ■nentőalakulatok abban reménykednek, hogy szivattyúkkal any- nyira csökkenthetik a vízszintet, hogy a járatot hozzáférhetővé Indiák tenni ^yyelejesríporferüiik KÉT NAP — KÉT TŰZ Március 21-én a délelőtti órákban az örménykúti Béke Termelőszövetkezetbe hívták a tűzoltókat. Kigyulladt a 27 méter hosz_ szúságú nád_ és cseréptetős sertésól. A tüzet a szarvasi és békéscsabai állami tűzoltóegységek oltották el. A keletkezett anyagi kár az előzetes becslések szerint mintegy nyolcezer forint. A vizsgálat eddigi megá’lapításai szerint a tűz építési hibából keletkezett. ugyanis a kéményhez épített nádpallő fogott először tüzet. Tegnap, március 22-én hajnalban Kaszaper község határában, a Farkas-tanyai olajkútfúrók lakókocsijában keletkezett tűz. az olajtüzelésű kályha szabálytalan üzemeltetése miatt A tüzet az orosházi és a meaőko- vácshazi állami tűzo'tóegységek oltották el. a keletkezett kár hozzávetőlegesen 10 ezer forint. A felelősség és a kár pontos megállapítására mindkét esetben vizsgálat indult. Az MSZMP megyei bizottsága ég a megyei tanács lapja. FOSZERKESZTOt CSEREI PÁL föszerkesztőhelyettes: Deák Gyula OLVASÓSZERKESZTŐK: Varga Dezső, Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Bocskár János GAZDASAGPOLITIKAI ROVATVEZETŐ:Podina Péter MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sass Ervin SPORTROVATVEZETŐj Machalek István Szerkesztőség: ásol Békéscsaba. Postante Ш. Telelőn: 12-196. 12—296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba. Postafiók Ш, Telefon: 11—021. 11—051 FELELŐS KIADÓ: Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 20.— Ft. Békés megyei Nyomdaipari vállalat, Békéscsaba. Indess; tsoai