Békés Megyei Népújság, 1973. kedd (28. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-25 / 47. szám
filter Sándor: továbbjutást érdemeltünk volna! Ma délután bajnoki főpróba — Schneider nem látszhat a Haladás ellen Mához egy hétre kezdődik *z NB I B-s labdarúgó-bajnokságban & tavaszi szezon. A Bcs. Előre Spartacus, amely a 10. helyről rajtol a bajnokság második félidejében, december utolsó hetében kezdte el felkészülését — gyorsított ütemben. Erre az elmúlt hét szerdán sorra került MNK-mérkő- zés miatt volt szükség. A Vasas elleni kupamérkőzésről és az elkövetkező napok feladatairól beszélgettünk Piller Sándorral, a csabaiak edzőjével. — Már az SZMTE, SZEOL és a Zrenjanin elleni előkészületi találkozón is kitűnt, hogy a csapat nagyszerű erőállapotban és jó formában van. Biztos voltam benne, hogy a piros-kékek ellen ez nagy küzdőkedvvel is párosul majd. így is történt, ami azt eredményezte, hogy kifejezeten jó teljesítményt nyújtottunk. Egyedüli negatívum, hogy a góülövéssel adós maradt a csatársor — mondotta elöljáróban az edző. — Őszintén szólva bíztam a továbbjutásban, annak ellenére is, hogy a papírforma az NB I- es gárda mellett szólt. Végülis nem sikerült, mert kaptunk egy szerencséden gólt és ezzel kiestünk. Nyugodtan merem állítani, a látottak alapján továbbjutást érdemeltünk volna! — A fiúk mindent megtettek a sikerért — folytatta Pillered. ző —, rendkívül fegyelmezetten küzdöttek és különösen a második félidőben, kifejezetten jól játszottak. S ha három nagy helyzetünkből egyet sikerül értékesíteni — teljes az elégedettség. De így is elmondhatjuk, ritkán látható jó mérkőzés volt az elmúlt szerdáján a Kórház utcában! Nagy tanulsága volt ennek a délutánnak, hogy mire képes a csapat, ha mindenki „odafigyel” a mérkőzésre. A lélektani felikészülés legalább olyan fontos, mint a fizikai. Szerkezetileg kialakult a csapat, de megsérült és gyógyulása valósajnos Schneider elég súlyosan színű hosszabb időt vesz igénybe. A Haladás VSE elleni bajnoki rajtig nem kell találni a helyettesét. És ha már a Szombathelyről esett szó, addig egy kicsit a fiúk önbizalmának is helyre kell rázódnia. Érthető, hogy a balszerencsés kupavereség kissé érezteti hatását Végezetül az edző elmondotta, hogy a hozzáállás a jelenlegi forma azt ígéri, hogy & csapat kárpótolja közönségét a bajnoki mérkőzéseken. A további bizonyításra már az ' első fordulóban nagy szükség van, mert a Haladás VSE élleni összecsapás a tavaszi szezon további kimenetele szemponttá, bői döntő fontosságú. A lila-fehérek ma a VTSKval játsszák utolsó előkészületi mérkőzésüket vagyis ez lesz a bajnoki főpróba. Á Csongrádi Bár a labdarúgó NB Xll-ban csak három hét múlva kezdődnek a tavaszi forduló küzdelmei, a csapatok már itt is a felkészülés utolsó szakaszánál tartanak. A napokban a Békés megyeiek egyik „vidéki” ellenfele, a Csongrádi SC előkészületeiről kaptunk híreket. A CSSC eddig hét edzőmérkőzést játszott. 3—1-re és 6—0- ra nyert a K.-félegyházi Vasas és a Kun Béla SE ellen, majd az Orosházi MEDOSZ-szal vívott oda-visszavágós találkozót. Otthon, nagy küzdelemben 3—2- re nyert az NB III-as csapat, Orosházán viszont 3—0-ra a MEDOSZ. Legutóbb pedig az Oh. Üveggyár volt az ellenfél. A háromharmados mérkőzésen Csongrf.don a hazaiak 7—2-re nyertek. A csapatok a következő összeállításban játszottak. Csongrád: Papp (Ötvös) — Tatár, Gyovai, Német (Nemes), Gál. (Kocsis). Koncz Szanda, Góg, Fássy I., Kornfeld, Petró (Fássv II). Edző: Gát László. Oh. Üveggyár: Neller — Sebők, Benkő. Vámosi, Külacsi’ Benyoda, Kátai, Vasvári, Szegi Bútorbemutató Békéscsabán, a Tanácsköztársaság úti új üzletházban (háztartási bolttal szemben) — A BEMUTATOTT BÚTOROKAT A HELYSZÍNEN ÁRUSÍTJUK! — „SKÁLA”-BÜTOR MINTA UTÁNI ÁRUSÍTÁSA! — ÜJ SZÍNEK! — ÜJ FORMÁK! VARJAK ÖNT AZ VNIVERZAh BÚTORBOLT DOLGOZOI! Látogassa meg bemutatónkat ! NYITVA * FEBRUAR 21-TÖL MÁRCIUS 14-IG, DÉLELŐTT »—Vs 2-IG, DÉLUTÁN Va 3—6-IG! (VASÁRNAP RVA!) Felvételi a testnevelés-tagozatra Fair p'ay-díi Az UNESCO különbizottsága <50n. ■jött a nemzetközt Fair PLay.díjak odaítéléséről. Sízek szerint Stan Smith, az lamert amerikai tenisze, ző és Bmiliano Rodriguez spanyol kosárlabdás kapta a Coubertin nevét viselő sportszerűség) díjat. Itt jegyezzük meg, hogy Smith a második Fair Play.dljaa teniszező. Első alkalommal Gulyás Istvánt, a népszerű magyar bajnokot tüntették kl a sportszerűség! díjjal. SC is készül (Molnár), Csordás, Kasuba (Hack). Edző: Basch Jenő. G.: Gógh 3, Fássy I 2, Petró, Koncz, ill. Vasvári, Kasuba. Az NB III-as csongrádi gárdából hiányzott a tavalyi gólrekorder, Bori, aki eev korábbi mérkőzésen ismét súlyosan megsérült Csernus Sándor ••• Gyomai TK—Bcs. VTSK 2—1 (1—0). Előkészületi mérkőzés, i Gyoma, 80 néző. V.: Molnár. ' Gyoma: Hunya — Homok, Gonda, Vatai (Kokavecz), Bél- teki. Zöld (Herter), Varjú II, (Szabados), Iglódi. Varjú I, Domokos, Bácsi. Edző: Fekete László. VTSK: Széplaki — Harmati. Bo’dó, Kai cső. Laczó, Bunda, Timár (Varga M.), Varga M., (Lipták), Zahorán, Varga B., Száraz. Edző: Szombati György. G.: Varjú (Il-esből), Iglódi. ill. Zahorán (11-esből). Jók: Bélte- ki, Zöld. Varjú I, ill. Laczó, Kaicsó, Zahorán. • • • A Békési Járási Labdarúgó Szakszövetség az idén is kiírta körzeti csapatok számára a ha- gyománvos Téli Kuoát. Tavaly a Mezőberényi MEDOSZ nyerte a serleget, ma viszont megkezdődik a kupáért ismét a küzdelem. Az efcő forduló párosítása: Muronvi MEDOSZ— Köröstarcsai TSZSK, Bcs. Szabadság TSZSK—Csárdaszállási TSZSK. Szabadnapos: Mezőberényi MEDOSZ. A MABÊOSZ megkezdte a kamarakiállítások sorozatát a székház első emeleti kiállítási termében, február 17-től máig volt látható: Turu’os bélyegeink Magyar inflációs kiadások. Március 3—U-ig: Budapest főváros illetékbélyegei. Március 17—5-ig: a Louvre, a Prádó és a Vatikán képgyűjteményei carte maximumokon. Március 31—április 8-ig: Osztrák posta Magyarországon Hírlap bélyegek. Április 14—22-ig: Európai festők, névtelen festők. Április 28—május 6-ig: Magyarország bélyegei 1874—1900-ig. Eddie a kiállításon csupán egy töredékét láthatták a gyűjteményeknek az érdeklődők. A kamarakiállításokon azonhan egy te’.- jes gyűiteményt láthatnak. A kamarakiállítások munkanapokon 13.30-tól 19 óráig, díjtalanul tekinthetők meg. A gyűjtemények az egyes kamarakiállítások meg_ nyitáísi napján —mindig szombaton délután 17 órakor — gyűjtője és kiállítója rövid magyarázattal mutatja be. Ismerteti a gyűjtemény felépítési elvét, és módszerét, * a helyszí. Február 28-án, szerdán délután fél 6 órakor tartják Békéscsabán, a 2-es számú (Irányi utcai) iskolában a leendő testnevelési tagozatos elsőosztályosok felvételi vizsgáját A felvételi orvosi vizsgálatból és gyakorlati feladatok végrehajtásából álL A sikeresen felvételizett gyerekek részére az Két jelentősebb versenyen sze- , repeltek legutóbb a Békés me- , gyei ökölvívók. Kecskeméten három napon át 15 szakosztály sportolója küzdött a délterületi ifjúsági bajnoki címért. Itt a Bcs. Előre Spartacus, Békési SZMTE és a Gy. MEDOSZ képviselte a viharsarkiakat Szép sikerrel! Kosárlabda Gyulán a kosárlabda KISZ- Kupa hétközben lebonyolított mérkőzései közül a nőj csoportban a gimnazista C-csapat leányai okozták a meglepetést. B-csapatuk legyőzésével. A férfi mérkőzéseken emelkedő színvonal volt a jellemző. Sajnos, az öregfiúk gárdája ismételten foghíjasán állt ki. A vízgépesek „idő előtt visszavonult” játékosgárdája a szövetkezeti tartalékok ellen igen tetszetős alakításokat mutattak, sőt a pedagógusok elleni kemény első félidő után biztosan nyertek. Kár, hogy ezek a fiatalemberek csak a helyi rendezvényeken és nem NB_s találkozókon csillogtatják tudásukat a városi egyesület színeiben ! Eredmények. Férfiak. A.esoport: Spartacus A.—öregfiúk 68:44 (88:88) Ld: Enyedi 24, Ancsin, Fésűs 14—14. ül. Tin 18, Jenei 12. Vízgép—Peda. gógus 55:38 (83:4). Ld: Erdélyi 2i. Horváth lO, ill. Christián 14, Szigeti 7 Vízgép—Spartacus B. 77:1* (44:8). Ld: Erdélyi 24, Antovszki a. Uh Tomoniczka «. B-esoport: ITSK A. —ITSK B. 56:2« (14:6). Ld: Kovács 18, Hl. Benka 7. ITSK R.—ITSK C. 88:15 (18:7) Ld: Bodnár 8, Uh Mátyási t, , Nők. Gimn, A—Gimn. B, 33:1® (18:4). Ld: Katona 14, Hl. Tövisháti 6. Gimn C.—Glmn. B. 82:14 (12:4). Ld: Csűri 10, Hl. Horváth 6. Gimn. A.—Gimn. C. 46:4 (85:2). Ld: Hat- tinger, Fekete 12—12, Uh Horváth 4. | nen felmerú’ó észrevételekre magyarázatot ad. A kamarakiállításokra a gyűjteményeket a Szakosztályok hívják meg. de a szövetség ezúton is kéri azokat : — főként vidéki gyűjtőket —, ; akiknek valamilyen tárgyból. • vagy gyűjtési területről, teljes- ; nek tudott gyűjteménye van és • készek azokat hasonló kamara- • kiállításokon az év második fe. • lében bemutatni szíveskedje. § nek szándékukat írásban beje- S lenteni. az előzetes bemutatás : időpontjának megbeszélése vé_ ; gett. j A MABÊOSZ Parafilatéliai ; szalmáiéivá kérdőíveket ki'ij- • dött ki és kéri az érdekelteket, ! hogy azokat kitöltve, mielőbb : visszaküldeni szíveskedjenek. A « szakosztályhoz a következő ágak 5 tartoznak: 1. Alkalmi bélyegző- j sek, 2. Carte-maximumok 3. ! Emléklapok, 4. Díjjegyes postai • nyomtatványok, 5. Magánpostai ! kiadványok 6. Okmányilleték j és városi bélyegek. 7. Levélzá- ■ rok. 8. Ajánlási, légipostái rag- ! jegyek, ragcímék. ragszámok. Vas Tibor első osztály ben heti 3 óra délelőtti testnevelési óra, továbbá heti 3 óra délutáni sportfoglalkozás szerepel a tanrendben, és az első évben megtanulnak úszni is. A jeJenSkezflfc a felvétel! vizsgára sportfelszerelést vigyenek magukkal. Három első és három második helyet szereztek versenyzőink. Részletes eredményeik a következők voltak. Pehelysúly: 1. R. Nagy Zoltán (Gyulai MEDOSZ). Könnyűsúly: 2. Kreisz Tibor (Bcs. Előre Sp.). Kisváltó súly: 2. Lengyel Péter (Bcs. Előre Sp.). Középsúly: 1. Bolla László (Bcs. Elői^ Sp.). Váltósúly: 1. Szabó Ignác (Békési SZMTE). Félnehézsúly: 2. Hegedűs János (Békési SZMTE). A másik versenyt Nagykanizsán bonyolították le. Itt a III. osztályú vidéki felnőtt bajnokság keretében 21 szakosztály 76 öklözője mérkőzött a győzelemért. A Békés megyeiek itt is remekül megállták helyüket, két aranyérmet nyertek és egy bronzérem jutott. Ki kell emelni az orosházi Rá ez teljesítményét, aki mindhárom mérkőzését döntő fölénnyel, illetve kiütéssel nyerte. Hasonlóan vette akadályait az elsőéves felnőtt békési Szálkái is. A Békés megyeiek részletes eredményei. Harmatsúly: (4 induló) 4. Cs. Tóth János (Békési SZMTE). Könnyűsúly: (7) 2. Csepregi Károly (Bcs. E. Sp.). Kisváltósúly: (6) 1. Rácz Ferenc (Oh. Üveggyár). Középsúly: (5) 1. Szálkái Sándor (Békési SZMTE). A III. o. vidékbajnokság 1—4. helyezettje részt vehet március 13-án az országos ül. o. bajnokságon. S. V. A mai nap Békés megyei sporteseményei a következők: Asztalitenisz. Járási VIT Kupa döntője, Gyula, S. sz. ált. isk. 9.00 Békési Járás serdülő és Ifjúsági bajnoksága, Békés, S. sz. isk. 8.30. Kézilabda. XVI. Békés megyei Teremkupa 1L, befejező fordulója. Békéscsaba, Kemény Gábor Gimn. 8.00 Bcs. 3. sz. isk.—Bcs. Előre Sp. leány serd. 8.3S Kamut—Serial 2630. az. Úttörő I. leány serd. 8.10 Kamut —Kondoros női h o. 9.40 Férfi h o. A-csoport—Férfi h o. B-csoport a S—4. helyért. 10.15 Gerlai 2630. sz. Úttörő H.—Bcs. E. Sp. leány serd. 10.55 Megyei Játékvezetők-Megyel edzők, férfi felnőtt. Kosárlabda. TV. Gyulai KISZ Kupa befejező fordulója, Szakmunkás- képző Intézet, 8.00 órától. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések. Bcs Előre Spartacus—Bcs. VTSK, Kórház u. 14.30. Oh. Üveggyár —Bcs. Agyagipar 14.30, Mezőberény —Gyomai TK 14.30, Bcs. VTSK—Bcs. Előre Sp. U. 12.30, Nagyszénás—Csa- bacsűd 14.00, Kondoros—Endrőd 15 00, Medgyesbodzás—Oh. ÜJ Elet Tsz 14.30, Csabaszabadl—Pusztaföldvár 15.00, Bcs. Építők—Medgyesegvháza 10.00, Szalvai SE—Bcs. MÁV 10.00. Sakk. Megyei csapatbajnokság n. fordulója: Bcs. VTSK Szarvasi FSSC, megyei TS-székház, Oh. Üveggyár—Murony, üveggyári kultúrterem, Gyulai Spartacus—Oh. Kinizsi, Cipész Ktsz (Corvin u.) Gy. MEDOSZ—Bcs. Építők (valamennyi mérkőzés 9 órakor kezdődik). Röplabda. Felnőtt férfi Imris Gy. Kupa. Békéscsaba, Deák u. 8.30 órától. Vívás. Országos Uh o. minősítő, Két bajnokság — öt aranyérem