Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-10 / 291. szám

' «■■■■HBSaBBaSBaiHMBSCIIHMESaassSXasXBMB * s ■ ■ a BEATLES j 1962-1972 ! « ■ m 1968. július 15-én mutatják be { a „Yelow Submarine” A sárga ] tengeralattjáró rajzfilmet. Ezt a 5 legjobb Beatles-filmként emle- ! getik, és akik nálunk látták, azok ■ alighanem osztják ezt a véle- • ményt. A dalok kis- és nagyle- * mezen is megjelentek, s szinte j valamennyi szerepelt a sláger- S listákon. Ebben az évben már j megjelentek az Apple lemezek ! is. » iw 1969. Ringó Star bemutatko- * zik mint filmszínész, a „Can- • dy”-ben. Márciusban ketten is • „eladják magukat”. 12-én Paul j elveszi az amerikai Linda Est- : mant, 20-án John mond igent j Gibraltárban a japán Yoko Ono- £ nak. Nászútjuk alatt furcsa tűn- 1 tetéseket rendeztek. Ágyban fék- ; ve sajtófogadásokat tartottak, és S ezeken a békéért agitáltak. Szép- jj temberben megalakul közös ■ együttesük a Plastik Ono Band. ■ ■ 1970. Április 11-én robban a S bomba. Paul McCartney bejelen- S ti, hogy kiválik a Beatlesből. 1 Először senki sem akarja elhin- 3 ni, hiszen már többször felröp- ! pent a hír az együttes feloszlá- 5 sáról. Ezúttal azonban igaznak 3 bizonyul. A többiek a berlini 3 Klaus Voormant akarják Paul 3 helyett új basszusgitárosnak, de Ü a terv nem sikerül. A Beatles 3 végleg feloszlik. (Egyes vélemé- 3 nyék szerint a feloszlásban je- ■ lentős a szerepük a feleségek- ■ nek, akik sehogy sem tudtak ; megférni egymással.) Májusban ; megjelenik a már nem létező • együttes utolsó nagylemeze, a 3 „Let It Be”. Novemberben szóló * lemezen jelentkezik Georghe | Harisson, a My Sveet Lord-dal. I (Szeghalmi) | (Folytatjuk) S ••■■■■■■aBiBBBBasBaBBBaaaaaBasaaBBsssaBasaaMaa 91. fi. Mindössze ötéves voltam, amikor már zongorázni tanul­tam — mondja M. M., azaz Ma­rót Magdi énekesnő, aki az idei táncdalfesztivált megelőzően nem lebecsülendő sikerrel sze­repelt a Made in Hungary”-ban is. A zongorázás alapismeretéi­nek elsajátítása után egy cseh­szlovák zenetanárnő tanítványa lett. Komolyzenei előadóként kezdte, majd később a könnyű­zenéhez pártolt, próbáin zongo­rán is kísérte sajátmagát. Ti­zenötévesen díjat nyert a Budai Ifjúsági Park szólóénekesi ver­senyén. Ezután az Apostol, illet­ve a Woods együttessel szerepelt, s a zenei konzervatóriumot elvé­gezve énektanári diplomát szer­zett. Szereti a tánczenét, a lírai soul szerzeményeket, s célja, hogy a nálunk nem túlságosan népszerű jazzt megfelelő szinten ápolja és terjessze, Tanuló télapó Maga a tény különösebben ta­lán nem is érdemel említést: Eleken, a gyermekotthonban tél­apóünnepséget tartottak. Ez ré­gi hagyomány, így volt eddig minden évben. Az idei azonban kicsit más volt. Szebb, megha­tóbb. Fiatalok ajándékozták meg a még fiatalabbakat. A békés­csabai Ifjú Gárda diákszázada látogatott Elekre, az állami gon­dozottakhoz. Az ötlet Gyurkó Dániel szá­zadparancsnoké volt. (A pa­rancsnok maga is nagyon fiatal: sokkal közelebb van a húszhoz, mint a harminchoz.) Adjanak össze pénzt, vegyenek játékokat és télapóként ajándékozzák meg a gyermekotthon kis lakóit. Az otthon még csak ébredezett délutáni álmából, mikor megér­keztek a gárdisták. Csendben, lábujjhegyen lopództak, hadd le­gyen meglepetés, hogy megérke­zett a télapó. Előkerült a Cent­rum Áruháztól kölcsönkapott jelmez, rúzs, púder és perceken belül elkészült a hamisítatlan télapó. Az ajándékokat persze meg is kellett szolgálni. Zenéltek, tán­coltak, verset mondtak a csöpp­ségek, és ahogy múlt az idő, nőtt a várakozás izgalma is. Végre bejelentette az óvónéni: Gyerekek! Megérkezett a télapó, puttonya tele játékokkal, csoko­ládéval. Mindjárt megkapjátok! Az első percek meglepetése után feloldódtak a gyerekek. Va­laki elkezdte: Szeretem a télapó bácsit! A többiek átvették, attól kezdve hiába erőlködött a télapó „bácsi", hangja elveszett a bol­dog gyermekzsivalyban. Játékosztás után persze ját­szani kellett. A gárdisták gye­rekekké váltak és elfeledkeztek a világról. Már indulni kellett volna vissza, de sehogy sem le­hetett összeszedni a csapatot. Hol itt, hol ott tűnt fel valaki eQV-egy gyerekcsoport közepén. Aztán búcsúzni kellett, és ez volt a legnehezebb. Az aprósá­gok beléjük kapaszkodtak, és valahogy nekik sem akaródzott indulni. Legszívesebben vitték volna magukkal mindet. És ta­lán nem haragszanak meg a gár­disták, ha leírom: Elválás után a fiúk szeme sem volt teljesen száraz. Jelentés a iss ekben dolgosó fiatalokról O Ha neon is szorosan, mégis csak a tárgyhoz tartozik annak a vitának a témája, amely az eL- múlt csütörtök délutánján „rob­bant kd” a Fiatal Közgazdászok Klubjában Ahogy tenni szökött, a vitázók két táborra szakadtak, érvekkel, ellenérvekkel bizonyít, va a maguk igazát abban a kér­désben, hogy a fiatalok Békés megyében elsősorban elhagyják;, avagy éppen mindinkább páiyá_ ul választják a mezőgazdaságot. Mindez csak azért jutott hir­telen az eszembe, mert jelen­téssorozatunk két utolsó darab­ját kézbevéve első pillanatra az tűnt a szemembe, hogy Szarvas vár*>s három tsz-ében ég Serköv üzemében a dolgozó tagiok 9, az évente belépő tagoltnak pedig 56 százaléka 25 éven aluli. A ki­»5 lépők többségé 30 éven félüli. S Megállapítható az is, hegy aí fiatalokat a korszerűbb, a §É~ pasítés útjára lépő mezőgazda- sági termelési mtSd vonzza. Az így termelő tsz-ek többségében a fiatalok meg is találják he-’ lyüket és szívesen kapcsolódnak be a mozgalmi életbe is. A szarvasi tsz-ekben ott, ahol állami támogatással építettek szakosított telepeket, nem hiá­nyoznak a megfelelő szociális létesítmények sem. Másfelől, a termelőszövetkezetek anyagi ne­hézségei miatt egy közös gazda­ságban sem hoztak létre ösz­töndíj, — illetve lakás-alapot Sokkal kedvezőbb a helyzet vi­szont a politikai munka terén', mivel a tsz-ek rendre meghív­ják a fiatalok képviselőit a gaz­daságok vezető szerveinek ülé­sére. Orosháza város négy termelő- szövetkezete is különös hangsúlyt fektet arra, hogy a fiatalokat szakkép­zettségüknek megfelelő munka,- körben helyezze el. A Dózsa Tsz-ben az ott dolgozó 42 fiatal közül tíz a vezető beosztású. Az orosházi termelőszövetke­zetek a jól dolgozó fiatalokat különféle szociális kedvezmé­nyekben részesítik. A Béke Tsz a letelepedő fiatal háza­soknak 30 ezer forint kamat­mentes kölcsönt ad, a Szabad­ság Tsz pedig ingyenes házhe­lyet, de az Üj Élet Tsz-ben is elősegítik a fiatalok lakásgond­jainak megoldását. Ezekben a közös gazdaságok­ban az ifjúságpolitikai munka szervezettségének tartalmassá­gának növelésére is nagy gon­dot fordítanak. A KISZ alap­szervezetek munkáját a tsz-ek párt- és gazdaságii vezetői rend_ szeresen figyelemmel kisérik: az Űj Élet Tsz-ben aktíva-ülé­sen tárgyalták meg a fiatalok gondjait, a Dózsa Tsz pártszer­vezetébe pedig a gazdaság KISZ-fiataljai közül évről-évre mind többen kérik felvételüket, míg a szocialista brigád-moz­galom eredményei a Szabadság Tsz-ben a legjobbak, (kőváry) ^>4. $LÁ- GER­Äp US. £==3=3 TA 1. (2) Kelepce (Koncz Zsuzsa) 2. (1) Vándorének (Koncz Zsuzsa) 3. (3) Vár az út (Beton) 4. (4) Elmentél tőlem (Kovács Kati) 5. (6) Egy év elmúlt (Koncz Zsuzsa) 6. (7) Aranyhídon mentem (Kovács Kati) 7. (5) Búcsúzom tőletek cimborák (Bergendi) 8. (8) Sirályok (Mini) 9. (9) A kőfalak leomlanak (Taurus Ex—T.) 10. (10) Mit tehet az ember (Generál) Jobb későn, mint soha? Geszt. A körzeti megbízott irodája. Félénk kopogtatás az ajtón. Idős asszony lép be. Bá­tortalanul kezdi mondókáját, s közben mind indulatosabbá vá­lik a hangja: — A törzs úr ismeri a lányo­mat. Az lenne a kérésem, hogy irányítsák vissza. Már nem bí­rok a hét kisgyerekkel. Idős va­gyok ón, kérem szépen. Meg az­tán a tsz-ben dolgozom, időm sdncs arra, hogy velük foglalkoz­zak. ' — Hát hoi van a lánya? — Debrecenbe ment a sze­mélyiigazolványát érvényesíteni — Mikor ment el? — Két és fel hónapja... Fiatalok arcképcsarnoka „...ez nem lehet ok a lógásra" Hogy a mozgalmi mimika ál­dozatokkal jár, azt most ismét tapasztaltam. Kovács János, a békéscsabai Rózsa Ferenc Gim­názium tanulója az iskola diák- parlamenti küldötte azzal foga­dott: — Három óráig ráérek, akkor megyek megírná egy elmarad! dolgozatot. Ugyanis hiányoztam az országos diákparlament miatt, de ez nem lehet ok a lógásra. Rögtön a témánál volt. János egyike annak a 12 fiatalnak, akik megyénket kép­viselték az országos diákparla- meníien. Sőt, ő nem csak képvi­selt, hanem fel is szólalt. Az egyik szekcióülésen beszélt a középiskolai KISZ-vezetőképzés nehézségeiről. Kevés rá a pénz és nincsenek még központilag kidolgozott irányelvek. Hogy mennyire komoly dologhoz szólt hozzá, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a KISZ KB tagja, Boldizsár Gábor vá­laszolt interpellációjára, s meg­ígérte, hogy lépéseket tesznek a központi vezetőképzési alap lét­rehozására. A diákparlament ég a diák- parlamentre való felkészülés csak egy része Kovács , János szerteágazó társadalmi tevékeny­ségének. A gimnázium KISZ csúcsvezetőségének agitproposa, ég mint ilyen, sok munkát vé­gez. KISZ-gy üléseket látogat, előadásokat szervez, és persze tanul is. Igiaz, erre csak úgy jut ideje, ha azt a keveset nagyon beosztja. Tavaly egy fontos vál­tozás történt életében: született egy kis húga. Azóta tanulószo­bás, és mert állandóan' az isko­lában van, könnyebben elérik, ha valami problémával hozzá kell fordulni. Szabadideje szánté nincs is, és azt is kitölti fő hobbyja, a repü­lés. Sőt ez több is, mint hobby. János életcéljául szeretné vá­lasztaná, úgy tervezi, hogy re­pülőtiszti akadémiára jelentke­zik. Addig persze még sok min­den van hátra. Le kell érettsé­giznie, felvételi vizsgát kell ten­nie, s a rengeteg KISZ-munka sem lesz kevesebb. Egy biztos: unatkozni nem lesz ideje. L. L ■ . Í A Mini Magazint össze- • állította: : Vitaszék Zoltán : ! 8 mjsm 1972. DECEMBER 10.

Next

/
Thumbnails
Contents