Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-10 / 291. szám
KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Egyszerre cselekedhet a jobb kéz és a bal R égi-régi közmondás: „Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal”. Sok- sok emberöltő tapasztalat*, szülte s ugyanezek a tapasztalatok egyben bizonyították is, hogy ha a mondás ráillik az élet valamely darabjára, akkor ott az emberek sorsa rosszabb, mint amilyen az adott körülmények összességét tekintve lehetne. Ha ilyenkor a jobb kéz tudná, mit akar a bal, ha a két kéz segítené egymást, akkor a lehetőségek jobban valósággá válnának, hiszen a két kéz együtt nagyobb teljesítményre képes, mint a külön-külön foglalkoztatott jobb és bal produktumának matematikai összege. Ez a gondolat munkált- «rjesztett további elképzeléseket, javaslatokat az MSZMP Békés Megyei Bizottsága Propaganda és Művelődési Osztályának tanácskozásán, amelyre a rendezőkön kívül állami és társadalmi szervek közművelődéssel foglalkozó vezetői, munkatársai, közművelődési intézmények képviselői voltak hivatalosak. Röviden beszéltek a résztvevők a közművelődésünket egészében jellemző eredményekről és valóságos súlyuknál sokszorta nagyobb terjedelemben a meglevő tévedésekről, hibákról — éppen, mert ezeket kívánták megszüntetni. Hogy milyen gondokról esett a legtöbb szó? A szétforgácsolt- ságról például. Hogy nem egyszer ügyanabban az ügyben fáradozik — a legnagyobb jóindulattal és lelkei sedéssel — több intézmény, szerv, szervezet akkor is, ha közülük egyiknek a munkája is a kívánt eredményt hozná... pedig nincs külön közművelődés-politikai érdeke egyik szervezetnek, szervnek, intézménynek sem. Hogy sokszor nem céljainak megfele’ően hasznosítják a rendelkezésre álló kulturális alapokat, pedig egy-egy költséges és esetleg nem is feltétlenül hasznos külföldi útnál, túlzottan drága irodabútornál fontosabb dolgokra is keltene a pénz; hiszen például a megye lakosságának fele a tömegkommunikációs eszközökön kívül semmilyen más kulturális ellátásban nem részesül, hiszen a felnőtt lakosság több, mint harmada közömbös a kultúra iránt. Hogy a közművelődésnek nincs meg a szükséges tekintélye nagyon sokak szemében, hogy egyes, r« hivatott vezetők sokkal hamarabb adnak koma'y summa állami pénzt mint saját energiát, faradságot valamilyen kulturális cél megvalósításához. Vannak természetesen nagyon jó kezdeményezések; nehéz volna felsorolni valamennyit. A lehetőségek jobb, gazdaságosabb fel- használását szolgálja például a könyvtárak már elkészült tizenöt éves fejlesztési terve. Születőben van a művelődési otthonok tizenöt éves fejlesztési terve. Megvalósításakor mindkettő Mihaiik József Nap vivő kecske átgondolt, sokoldalúan elő. készített tervet tesz gyakorlattá. Az elmúlt években bebizonyosodott, hogy milyen sikereket érhet el egy- egy szűkebb terület kiemelt, koncentrált támogatása: A Napsugár Bábegyüttest a KPVDSZ segíti jelentős anyagi eszközökkel, néptánccsoportokra az ÁFÉSZ-ek fordítanak külö- lös gondot. Mind gyakrabban születnék különböző szervek, intézmények, szervezetek között egy-egy rendezvény megvalósítására, egy-egy időszak eseményeinek szervezésére vonatkozó megállapodások. Felvetődött a tanácskozáson egyebek mellett, hogy például a megyei szövetkezeti társulásoknak kellene létre- hozniok egy közös kulturá- c'is bizottságot, amely összehangolhatná a munkát, gaz. daságosabbá tehetné az anyagi és szellemi energiák felhasználását. Ugyanígy, hogy valamennyi illetékes szervnek, szervezetnek, intézménynek tájékoztatnia kellene a többit a maga terveiről, amely után ki lehetne küszöbölni az ütközéseket, átfedéseket. A végső tanulságot úgy fogalmazták a résztvevők, hogy erősíteni kell a köz- művelődés egységét. Tarta!- nilag ehhez megfelelő alapot adnak a párt művelődéspolitikai határozatai, megállapításai, irányelvei. Szervezettségben, az anyagi eszközök felhasználásában azonban az adott kisebb egységeknek kell megteremteniük az összhangot, egymás féltékenykedés nélküli segítését, a közös cél elérését. A tervszerű együttműködés, anyagi és szellemi erők, energiák koncentrált felhasználása — ez a reális valószínűség — nem megy majd egyik napról a másikra s nem megy majd minden zökkenő nélkül. Fokozatosan, lépésről lépésre kell megteremteni. Megbeszélésekkel és előzetes információkkal, az öncélú csoportérdek elé helyezve a nagyobb közösség fontosabb érdekét és ugyanezt a segítséget elvárva a másik — ugyanezt valló — csoporttól, nem szórva pénzt és nem áldozva felesleges energiát, egyesítve mindén eszközt és erőt. Levonva a régi-régi — sok-sok tapasztalatból leszűrt — mondás időszerű tanulságát: okos meggondolással egyszerre is cselekedhet a jobb kéz és a bal. (daniss) Szokolay Sándor Tanya Tanulmányok Sarkad múltjából ávoli országrészek irígylik azt a termékenységet, és elismerik az utóbbi időben az igényességet és színvonalat, amellyel Békés megye helytörténetírása gazdagítja az országos történetírást. Akik e folyamatot figyelemmel kísérik, azok számára ezt az állítást nem kell bizonyítani. De minden érdeklődőt is meggyőzhet az állami és társadalmi szervek nemesen értelmezett lokálpatriotizmusának e tudományos tevékenységet támogató segítőkészségéről a legújabban megjelent hely- történeti kiadvány; „Tanulmányok Sárikád múltjáról”. Akinek nem kenyere az olvasás, talán vonakodva veszi kézbe, mert vastag, és kilóra is nehéz a könyv. Megéri azonban, hogy ezeken a riasztó tényezőkön túltegyük magunkat, mert benne sok élvezetes olvasmányt, helyi jellegű és általánosan alkalmazható tanulságot, tapasztalatot találunk. A cím mutatja, hogy az olvasó nem monográfiát kap kézbe, mely a település történetének és néprajzának valamennyi területét felölelően mutatja be Sar- kadot, hanem olyan tanulmánykötetet, amely a legnagyobb, legsorsdöntőbb történelmi csomópontok elemzésével vezet el a honfoglalás előtti időktől napjainkig, mégpedig nem a szokásos periodizáció szintetizáló módszerével haladva, hanem tematikus analízissel boncolgatva a történelmi múltat, a tanulmányok együttese adja a szintézist, mely elénk állítja Sarkad elmúlt és jelen világát, valóságát. A könyv anyaga szerkezetileg négy nagy fejezetre oszlik. Az első szerkezeti részben, mely a „Település, gazdálkodás és társadalom” összefoglaló címet viseli, Mesterházy Károly írja meg Sarkad történetét a tatárjárásig, a középkori fejlődésről (a XVII. század közepéig) pedig Módy Györgytől közöl tanulmányt. Élvezetes olvasmány e rész harmadik tanulmánya, melyben Dankó Imre Sarkadot, a hajdúvárost mutatja be. A szerző, ki más vonatkozásban is sokat foglalkozott már a bihari hajdúk történetének vizsgálatával, Sarkadot olyan településként mutatja be, amelynek történelmi és társadalmi jelentősége jócskán túlnőtt a község határán. A soron következő tanulmány (Komo- róczy , György tői) a település közigazgatási szervezetének történetét tekinti át, és ad elemzést Sarkad jogállásának fejlődéséről, a városigazgatás szervezetéről — a koraközépkortól 1944-ig. A társadalomfejlődés kérdéseivel foglalkozik Oláh József „Agrárfejlődés és agrárviszonyok” című tanulmánya, melyből a Sarkad környéki jellegzetes agrár- fejlődést ismerhetjük meg a XIX. század közepétől 1944-ig. A természeti viszonyokat, az ezekhez idomuló állattenyésztési és föld- művelési formákat, birtok- viszonyokat és az agrárnépesség helyzetét és sorsát bemutató átfogó tanulmány összképét Béres András egészíti ki a XIX—XX. sz-i állattartásról szóló tanulmányával. Fontos társadalomtörténeti fejezettel folytatódik a könyv. Csausz Vilmos a sarkadi munkásmozgalom történetét tekinti át „Képek a munkásmozgalom történetéből” című tanulmányában. A csaknem száz oldalnyi fejezet a történelmi kronológia nagy periódusainak legjellemzőbb mozgalmi eseményeit tarja fel és értékeli — a kiegyezéstől napjainkig. Az első nagy fejezetet Dórid Zoltán demográfiai tanulmánya zárja. A következő, terjedelmében arányosan kisebb részben a felszabadulást követő változások közül az élet sok területét átfogó közigazgatás kérdéseivel foglalkozik Szabó Ferenc tanulmánya: „Községi igazgatás a felszabadulás után”, melyet Csausz Vilmos tesz teljessé „A tanácsi munka krónikája” című összeállításával. Meg kell jegyeznünk, hogy figyelmet keltő része ez az egész könyvnek, hiszen eddig e probléma feldolgozásának csupán néhány elnagyolt felvázolásával találkoztunk a helytörténeti irodalomban; A tanulmánykötet harmadik nagy tematikai egysége a „Művelődés és népélet” címet viseli. Tanulmányai (Bajkó Mátyás: „A művelődésügy áttekintése” és Dankó Imre: „Sarkad népélete”) művelődéstörténeti és néprajzi szempontból vizsgálják azokat a specifikumokat, melyek sarkadi sajátosságként az egyetemes magyar kultúra szerves alkotóelemei. A könyv záró fejezete dokumentumgyűjtemény, mely történeti dokumentumokat, földrajzi neveket, személyi kimutatásokat és bibliográfiát tartalmaz, melyek a település történetének további kutatását is hasznosan segítik. Nagyobb tér kellene ahhoz, hogy a hatalmas kötet minden tanulmányáról érdemben szólhassunk. Itt nem is ez a feladatuk, hiszen a kötet gazdái — a sarkadiak — és alkotói minden bizonnyal széles körben megvitatják majd könyvüket, és a helytörténetírás országos egészében is elfoglalja majd az őt megillető helyet. A megye lokálpatrióta érzésű közönségének figyelmét felhívni rá — ez volt a célunk. Beck Zoltán
