Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-24 / 303. szám
A Fefoí! Emlékbízoilság felhívása. Békés megye lakosaihoz A Petőfi évvé nyilvánított 1973-ra való felkészülés során ] számos új dokumentum és emlék került elő, melyek eddig is- i meretlen, vagy csak részben is- | mert tényeket, adatokat, tártak fel megyénk — Petőfihez, baráti köréhez, a szabadságharchoz, azok kiemelkedő személyiségeihez, a jobbágyfelszabadításhoz, ■a reformkorhoz, a parasztmozgalmakhoz fűződő kapcsolatairól, helyeiről. j Ismeretien azonban, hogy me-1 gyénk lakosai, szervek, intézmények, milyen korabeli emlékeket őriznek magántulajdonként, vagy szerv tulajdonát képező tárgyként, a fenti eseményekhez kapcsolódóan. Kérjük megyénk lakosait, a szerveket, intézményeket, kiknek tulajdonában van az alabb felsorolt tárgyi emlékekből bármilyen jellegű emlék, vagy tudnak ilyenek hollétéről, szíveskedjenek közölni nevüket, címüket az Emlékbizottsággal. —* írott, vagy nyomtatott levelek, felhívások, könyvek, kéziratok, tárgyak Petőfiről, vagy Petőfitől, baráti körétől vagy azokról a szabadságharc kiemelkedő személyiségeitől, vagy személyiségeiről, a jobbágyfelszabadít ás, a reformkor, a parasztmoz- galmak megyei eseményeiről, dokumentumairól, vagy azok személyiségeitől, vagy személyiségeiről. — Korabeli rajzok, festmények, vagy azokról készült felvételek, másolatok, melyek korabeli személyiségeket, vagy eseményeket ábrázolnak. — Korabeli: rajzos illusztrációkkal készült emléklapok, könyvek, melyek a századforduló előtt, vagy táján jelentek meg, és d fenti eseményekről szólnak. — Családi emlékként őrzött személyes tárgyak, a fenti eseményben résztvett hozzátartozóktól, vagy olyan könyvek, melyekben az ősök megörökítették az említett korok családi, vagy kortörténeti eseményeket. (Bibli ák, házikincsek, énekeskönyv stb.) A Petőfi Emlékbizottság szeretné számbavenni mindazon emlékeket, melyet megyénk lakossága közel másfél évszázadon át megőrzött történelmi ereklyeként. Címünk: Békéscsaba, István király tér 10., vagy Postafiók: 4. A HAZAFIAS NÉPFRONT MELLETT ALAKULT PETŐFI EMLÉKBIZOTTSÁG Magyar—Szovjet Barátsági Nap megyénkben A Hazafias Népfront Békés [ megyei Bizottságának titkársága december 27-én, szerdán Magyar—Szovjet Barátsági Napot rendez. Ismeretes, hogy a nép- front a szovjet pillám megalaku- ; lása 50. évfordulója tiszteletére j akciót indított a szovjet lapok, mindenekelőtt a Fáklya terjesztésére Többek között ennek az akciónak az eredményeiről tá- i jékoztatják majd a népronf-vezetők a szerda délelőtti fogadáson a Békéscsabára érkező Jurij Akimovot, a Fáklya főszerkesztőjét, valamint a budapesti szovjet nagykövetség egyik képviselőjét. A vendégek a délutáni órákban Orosházára látogatnak, ahol megtekintik az üveggyárat és baráti találkozón vesznek részt* ,®«S!BB®EBeffl®ffleaa®!S53®aS®BBS!ffl®®Sí]ffl*fflBBaaa0Efie29£32'2SBS2S3SS32CGI3!Saee*»S»aea!3EESEQ3S5>®'8®®9 Megkezdődött a téli szünet „Végre játs7hit"nk..i Íja Ge’egmya Gy' ngyl és Sze verényi Erzsi, a béke s bai szí ák diák í n kft tanulója. A két kislány már é’.vezi a té i s "n’dőt, képünkön eloszt‘ák egymá' k zött a szineswci uzá.tat ,az A ukáné; k'szüli feasráescsayi raJgSi« íFotó: A generációs gond az életbe való beilleszkedés ki értője az ifjúságnak, az tudja, hogy csak úgy lehetséges eredményesen munkálkodni a fiatal nemzedék érdekeiért, ha figyelembe vesz- szük azt a sajátosságot, hogy mindenki hamarabb érik emberré még mielőtt egzisztenciája lenne. S ebből nehézségek is fakadnak, mert a beérés teljes jogúvá tesz mindenkit a politikában. S ha generációs gondról esik szó, nem más ez, mint az életbe való beilleszkedés gondja. Bár egy elvtárssal, akivel csaknem két évtizede ismerjük egymást, nem egyezett a véleményünk, mert mint kifejtette. 14 éves kor után a mezőgazdasági termelőszövetkezeteknek tagjai lehetnek, Kétségtelen, van ilyen lehetőség, ez mégsem perdöntő, mert ha csupán a mezőgazdaságot is vesszük, a termelés korszerűsítése megkívánja, hogy szakismereteket szereznek az ifjak. Akár a növény- termesztés, akár az állattenyésztés korszerűsödésére gondolunk, a szakismeretek gyarapítása nélkülözhetetlen. Szakgárda nélkül, melybe beletartozik a szakmunkástól kezdve a mérnökig mindenki, nem értük volna el azokat a terméseredményeket Békés megyében, amelyek közismertek. S a jövőben még nagyobb eredményeket akarunk: elérni. De ez már másik témakörbe tartozik, csupán annyit jegyeznék meg. hogy idő kell a szakismeretek megszerzéséhez s addig senkinek nincs egzisztenciája, csak készül beilleszkedni az életbe. Az életbe való beilleszkedésnek természetesen sokféle nehézsége lehet és sokféle nehézsége van. Vegyük csak azt, hogy az ifjabb nemzedék kevésbé hajlamos a megalkuvása«, mert a múlttal nincs úgy elkötelezve, mint az idősebb nemzedék. Ennélfogva tárgyilagosadban ítéli meg társadalmunkat. Persze ez a megítélés akkor és csak úgy tárgyilagos, ha minél nagyobb részt vállal az ifjúság a közéletben, a politikai életben, mert ez az a kohó. melyben felizzanak azok a morális parazsak, melyek égetik a formalitást, amely a legjobb táptalaja a közömbösségnek, az önzésnek. A formalitás az, amely tenyészti a szocialista erkölcstől idegen vonásokat, s csak a közéleti, a politikai tevékenység ad tapasztalásokat, csak az menti meg az ifjabb nemzedéket is e veszélyektől- A beérő nemzedék életbe való beilleszkedésének ez a kiinduló pontja. ezek a gondolatok az MSZMP Szarvasi Járási Végrehajtó Bizottsága ülésén érlelődtek bennem, amikor most ,november végén megtárgyalta a Központi Bizottság ifjúságpolitikai kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalásból eredő feladatok megoldásának állapotát. Jó érzést keltenek az olyan jelek, mint a kondoros! Dolgozók Tsz-ben. ahol a párt-, a gazdasági és a KISZ- vezetők együttes tanácskozásán a mozgalmi életet tették mérlegre s az ifjak munkakörülményeit tárgyalták meg, miként lehetne tovább javítani azokat. Ezek az érdemi cselekedetek, melyek az ifjaknak az életbe való beilleszkedését szolgálják. S csak természetes, hogy a kondorosi Dolgozók Tsz-ben van ifjúsági szocialista brigád. S azt hiszem, amikor a Kommunista Ifjúsági Szövetség járási bizottsága arra ösztönöz, hogy „egy akaratú közösséggé formálják” alapszervezeteik a szövetség tagjait, akkor az ilyen konkrét dolgokra szükséges gondolni, mert csak így alakulnak ki „a közösség emberére jellemző személyiség- jegyek”, mint ahogv azt az ifjúsági szövetség egyik járási jelentésében megfogalmazták* Ilyen konkrét cselekedetek azok is, amikor az állami szervek, szövetkezetek azzial támogatják a fiatalokat, hogy együttműködési megállapodásokat kötnek az ifjúsági szövetséggel, Ezek közt említeném a Kondorosi Községi Tanács, a KISZ és a termelőiszövetkezetek, valamint a gazdagsági szerve^ és a KISZ megállapodását. Ez az együttműködés tette lehetővé, hogy Kondoroson húsz OTP-lakásból 14-et fiatal házasok kaptak meg. Több kis községben pedig a családi házak építéséhez a tsz-ek kedvezményes fuvart biztosítanak és építő brigádokat. Néhány kivétellel az ifjúsági érdekek helyt kaptak a mezőgazdasági termelőszövetkezetek alapszabályaiban is. Nevezetesen több szövetkezet 300 forintról 1200 forintra emelte a bevonulási és a házassági segélyt, S az már csak természetes, hogy az együttműködési tervek megvalósulásáért a KlSZ-szervezetek társadalmi akciókat szerveznek. Nevezetesen Békésszent- andráson és Csabacsűdön a sportpálya felújítását, az öltözők vízművesítését vállalták a fiatalok társadalmi munkában. Jó érzést váltott ki a vég-' rehajtő bizottság elé terjesztett jelentésben az a tény, hogy a Központi Bizottság állásfoglalása óta több KISZ-szervezet alakult a járásban s az, hogy alapszervezetenként évente négy új KISZ-tagot vesznek fel. Ez azt jelenti, a szarvasi járásban az ifjúsági szövetség 250—300 taggal gyarapszik. Ebből az látszik, hogy a szervezet taglétszáma arányosan növekszik. Igen ám. csakhogy amíg a 20 éven aluliak közül folyamatosan lépnek be a szövetségbe, addig a 20 éven felüliek közül ugyanannyian eltávoznak. Ennek oka az is, hogy a szövetség vezetői, tagjai tudomásul veszik az olyan megjegyzéseket, amikor a lányok férjhez mennek és azt mondják: ,,Én már kiöregedtem a KISZ-ből”. Ezzel mintegy lemondanak arról, hogy az ifjúsági mozgalom jó ismerői továbbra is aktív részesei legyenek a szövetségi életnek. A húsz éven felüliek azért is távolodnak el az ifjúsági szervezetektől, mert az ők igényeit legkevésbé elégítik ki. Igaz. hogy a vezetők közt több huszonéves van s ez nagyon jó dolog, de sok huszonéves! kellene megbízni konkrét munkával, ne érezze magát „kiöregedettnek”, hogy továbbra is otthon érezze magát az ifjúsági szövetségben- Hozzá is lehetne tenni mindián. hogy a szarvasi járás KISZ- szervezeteinek egyik leggyengébb pontja ez, hiszen a húsa éven aluliak közül is szinte mindig ugyanazok kapnak megbízatást. És nem az a baj, hogy valakinek mindig -tan tennivalója, az éppen jó dolog, hanem, hogy nem szélesítik a kört, nem vonnak be a munkába újabb és újabb ifjakat, Alapszervezetenként öt-hat aktíva van, a vezetőkkel együtt nyolc-tíz ifjú. Pedig- hát úgy kellene nyüzsögniük a szervezetekben, mint a hangyáknak. Ez bizonyítaná a sokat emlegetett „színes”, vonzó szervezeti életet. A hú- szonévesekkel kapcsolatban a végrehajtó bizottsági ülésen valaki megjegyezte, hogy az ifjúság szövetség vezetői nem tartják a kapcsolatot a honvédséggel, pedig jó lenne, hogy a leszerelő katonákban felkeltessék az érdeklődést újból az otthoni szervezeti élet iránt. Bizonyára sok ötlettel gazdagítanák ezek az ifjak a mozgalmi életet, ami az ő korosztályukra jól hatna. Bizony, bizony hangyaszorgalommal kell dolgozni azért, hogy minél vonzóbbak legyenek az ifjúság szervezetek. Ha csak elvétve fordul is elő az, mint a Kondorosi ÁFÉSZ KISZ- szervezeténél, hogy a tagkönyv érvényesítésére készülve, olyan vélemény is volt: ha a többiek elmaradnak, elegen leszünk húszán, akkor is az ifjúság szövetség mozgalmi vonulatait jobban kell gondozni, mert ez feltétele kommunista jellegének erősödéséhez is. Az elzárkózás különben minden vonatkozásban rontja az ifjúság szövetség pozícióit. Szükség van arra, hogy a pártszervezetek folyamatosan adják meg azt a biztatást, ti**“ mogatást az ifjúság szervezeteknek, amit a különböző akciók során megadnak. Támogatásuk egyik és lényeges módja az, ha még több fiatal párttagot bíznak meg azzal, hogy a KISZ-ben meghatározott konkrét munkát végezzen. Nagyon fontos, hogy a pártszervek, szervezetek, rendszeresen beszámoltassák az állami, gazdaság és tö- megszervezetek vezetőit, az ott dolgozó kommunistákat a Központi Bizottság ifjúság- politikai kérdésekkel kapcsolatos állásfoglalásból eredő feladatok végrehajtásáról, Mint Csaba János elvtárs, a járási pártbizottság első titkára kifejtette, évről évre ellenőrizzék az intézkedési tervek megvalósulását, s amit végrehajtottak, azt hagyják ki és úiabb feladatokkal egészítsék ki azokat. TV yilvánvaló ez a követel- mény, hiszen a párt rányítása akkor érvényesül eghatékonyabban, akkor élő, leven, ha a pártszervezetek mintegy együtt lélegzőnek az fjúsági szervezetekkel, s az akkor élő, eleven, ha a KISZ- alapszervezeteiben nyüzsögnek az ifjak. Cserei Pál 3 sM. mmsis W 1978, DEUÜÄ&ÖER 84.