Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-20 / 299. szám
Mérlegen a labdarúgó NB 11 10. Bcs. Előre Spartacus 17 6 4 7 16—20 16 — Az 1972—73-as bajnoki sze_ zoti előtti átigazolási időszak jelentős változásokat hozott csapatunk játékosállományában — állapította meg Pillér Sándor, az Előre Spartacus edzője legutóbbi beszélgetésünk alkalmával, amikor arra kértük, tegye mérlegre a lila-fehér egy üt. tes őszi szereplését. — A KORÁBBI CSAPAT állandó tagjai közül távozott Imri, Kriskó, Ambrus. A 18-as kerethez igazoltuk a következőket: Dávid, Tóth T., Bánáti, Kerekes A., Kerekes B., Bugyik. Sok vitát vált ki mindig egy- egy átigazolás' — folytatta az edző ;—. Sokan úgy vélekednek, hogy nem sikerült az átigazolás. Én -—a négy év leggyengébb NB I B-s teljesítménye ellenére — az átigazolásokat, minden eddiginél sikeresebbnek tartom, attól függetlenül, hogy nem tudtunk minden problémánkat egyértelműen megoldani! A fentieket a következőkkel indokolom, Imri Pista ismeretes sérülése folytán (másodszor operálták) harcképtelen lett Helyette Dávid Imfét kaptuk, akivel úgy érzem, egy értékes játékost nyertünk. Ha a hazai mérkőzéseken nem is ment ügy neki a játék, ahogyan ő is szerette volna, vidéken sorozatban kiemelkedő teljesítményt nyújtott Ehhez hozzá szeretném tenni — és ez döntő —, hogy személyében egy nagyon jó szel. lemű, becsületesen gondolkodó játékossal erősödtünk. Kriskó Lajos távozása után fiatalok kerültek a helyére, akik rövidesen megoldhatják széléé gondjainkat A legtöbbet vitatott dolog, az Ambrus — Tóth Tibor csere volt. Itt le kell szögezni, hegy Ambrus Zolinak minden körülmény között „me- hetnéke” volt családi vonatkozású indokokkal. Távozását nem gátoltuk. Cserébe kaptuk az NB 1 B. volt gólreikorderét, az NB I-ben szerepelt Egri Dózsa centerét, bízva abban, hogy vele megfelelően pótolni tudjuk Imrit s Németh mellé kapunk egy jól fejelő, jő fizikumú belső csatárt. Sajnos számításunk — legalábbis egyelőre — itt nem jött be. Tóth Tibor Zrenjanin- ban súlyosan megsérült és ez, valamint akaratgyengeséee miatt nem váltotta be a szererv- léséhez fűzött reményeket. És ez — sajnos — elég nagy veszteséget jelentett. Ambrus kieséséről annyit, hogy nem a védelmünkkel van a baj! A jelenlegi középpályás sorunk iobb a korábbinál. Zolira ugyanis a beállás szerepkörében lehetett számítani. Ha ehhez hozzávesszük, hogy több. szépen fejlődött fiatal is hozzánk került, akkor úgy érzem. hogy a lehetőségeket íés ez döntő!) figyelembevéve. nem volt rossz az átigazolás! TVivid 23 Kerekes Attila 18. Bánáti 19. Kerekes Béla 20. B”gvik 20 éves. A iövő szempontjából ez nem közömbös! EZEKTTTAN pedig beszéljünk az eszi szereplésről. A jelentős változások eVenére, többet vágtam a csapattól! A meelévő 16 ponttal szemben 10—20 pontra számítoltam. És ez teljesen reális várakozás volt. Hogy miért nem teliesült? Azért, mert minden csatárgondot leszámítva, nem tudtunk minden mérkőzésre megfelelően összpontosítani. Azt, hogy ez miért van, azt hosszan lehetne elemezni. Ez nemcsak a mi, hanem az egész magyar labdarúgás problémája. A hosszútávú céltudatosság, a következetesség hiányzik. Sajnos. minden évben mi is megfizetjük annak a tandíját, hogy a lehetőséget nem ragadjuk meg, amikor adva van, hanem akkor tudunk csak igazán koncentrálni, ha egy jobb csapat ellen játszunk ,vagy bajban vagyunk! Ez gondolkozás kérdése. TISZTÁBAN vagyok vele, hogy az edző alapvető feladata, hogy lélektanilag úgy készítse fel a játékosokat, hogy ez ne következzen be. Azt, hogy ezen nem tudtunk változtatni, edzői működésem legnagyobb negatívumának tekintem magam is, és nem jelent vigaszt, hogy még sokan nem tudnak megbirkózni ezzel a feladattal. Á csapat jő őszi helyezését a hazai mérkőzéseken vesztette el. Elég, ha az Oroszlány és a Miskolc elleni mérkőzésre gondolunk, de volt lehetőségük pontszerzésre több vidéki mérkőzésen is. A csapatrészeket tekintve a közvetlen védelem (legtöbbször) Tóth M. — Kvasz, Lukoviczki, Dobó, Láza) általában jól oldotta meg a feladatát. Hat mérkőzésen nem kaptunk gólt és ha a szombathelyi, sérülésekkel telített mérkőzéstől eltekintek. akkor az NB I B. legjobb védelmei közzé tartozik a csabai. Csak Dobó néhány mérkőzésen nyújtott gyenge teljesítménye volt szokatlan. A középpályán legtöbbet Dávid nyújtott. Kerekes Attila a végére elfáradt, de első NB I B- s idényében így is figyelemreméltót nyújtott A középpályán játszók közül érdekesség, hogy Schneider jó átlagot ért el azzal, hogy amikor csereként beállt, általában mindig jó teljesítményt nyújtott A csatársor — leggyengébb pontja csapatunknak. Sajnos Németh is nagyon visszaesett, Veszel ka Feri góljával nyert az Előre Spartacus a Ganz- MÄVAG elleni találkozón. A fiatal szélsőtől sokat vár a szakvezetés és a szurkolótábor is — a tavaszi forduló mérkőzésein. (Fotó: Bamácz István) Dobó János — azaz „Dobesz”-nak — nem volt a legsikeresebb szezonja a mostani. Az A-válogatott elleni mérkőzésen viszont tudása legjavát nyújtotta. (Fotó: Demény Gyula) a fiatalok pedig még nagyon hullámzó teljesítményt nyújtanak. Több mérkőzésen vészes gólképtelenségben szenvedtünk. MINDEN KÖRÜLMÉNY között pozitívan kell megitélni azt, hogy több az elmúlt évben alacsonyabb osztályban, vagy csak az NB I B-ten néhányszor szerepelt fiatal játékos — a csapat állandó tagja lett! Az idő ezeknek a fiataloknak dol- Lengyel 3.10, Lukoviczki 3.10, 13. Veszelka 2,96, 14. Tóth T. gozik és ha szorgalmuk továbbra is hasonló lesz, akkor értékes tagjai lehetnek a csapatnak! Bebizonyosodott, hogy ezen az úton tudunk erősíteni a legjobban. Az elmúlt évben az NB 1. B. egyik legidősebb csapata voltunk. Most nem érjük ei a 23 éves átlagéletkort! POZITÍVUM, hogy a Nénköz- üársiaság Kupában bejutottunk a legiobb 32 csapat közé és december 28-án megtudjuk, hogy melyik NB I-es csapat ellen küzdünk a továbbjutásért?! Az átlagteljesítmények a következőképpen alakultak: 1. Tóth M. 3,92 2. Láza 3,91, 3. Dávid 3,70, 4. Schneider 3,55 5. Kvasz 3.41, 6. Dobó 3 32 (tavasa. szal első volt!) 7. Kerekes A. 3,30, 8. Németh 3,25 (!!), 9. Kovács 3.14, 10. Bánáti 3,11, 11—12, 2,94. (Legjobb osztályzat 6-os. Nyolc osztályzatot el nem ért játékosok nincsenek felsorolva). Hatos osztályzat csalt egy született ebben a félévben. Láza kap. ta a Ganz-MÁVAG ellen nyújtott teljesítményéért A góllövőlista: Németh 5, Dá„ vid 4, Tóth T. Lengyel 2—2, Kovács^ Kerekes A,, Veszelka 1—1. A hazai mérleg: 5 győzelem, 2 döntetlen 1 vereség 13—6-os gólarány. A vidéki mérleg: 1 győzelem, 2 döntetlen, 6 vereség, 3—14-es gólarány. BEFEJEZÉSÜL Pillér Sándor a következőket mondotta: —- Első ízben lesz alkalom arra, hoey egységes alapozást kapjon a 18-as keret minden tagja és ez — biztosra veszem — az eredményekben is jelentkezni fog — tavasszal! Ékkor ugyanis szeretnénk javítani. Közvetlenül az ünnepek után,- már december 27-én elkezdjük a fenti célkitűzés érdekében a munkát Bízom abban, hogy jó formába kerülünk a február 21„ x MNK-mérkőzésre! CH Szerezzen örömet Karácsonyra ajándékot az Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetek szaküzleteiből vásároljon Szaküzleteink a megye egész területén $ » Üt