Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-17 / 297. szám
Verdi: Rigoleíto A Szegedi Nemzeti Színház vendégjátéka Békéscsabán e lső alkalom, hogy mintegy "éléves szünet után ismét Békéscsabán üdvözölhettük a 'Szegedi Nemzeti Színház operaegyütbesét. Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt, hiszen jóformán a programot tartalmazó plakátok megjelenésével egyidőben valamennyi bérlet gazdára talált Ez is bizonyítéka a Békéscsabán egyre növekvő komolyzenei igénynek, valamint a szegedi operaegyüttes múlt évi színvonalas teljesítményének. Sajnos az ez évi bemutatkozó előadásnak több volt az ámycldala, mint a dicsérhető momentuma. Pedig a mű megvá’iasztása helyesnek mondható, hiszen Verdi: Rigolettó-ja a gyakran játszott, hallott, operabarátok és ismerősök körében népszerű alkotások közé tartozik. Ez a tény azonban azt is jelenti, hogy sokkal érzékenyebben reagálnak a hallgatók a legküssebb ritmikai, melodikai, szövegbeli pontatlanságra, rendezői következetlenségre, esetleges elnagyolt jelenetre. A mű a velencei ősbemutató (1851) óta talán Verdi äegtöbbet játszott operája. A Rigólettóvai indul a zeneszerző „nagy korszaka”, itt jelentkezik először a maga teljes gazdagságában Verdi zenei zsenialitása. Az összhatásban része van a megindító Victor Hugó-i történetnek is, bár legtöbb értékei a melodikus áriák, együttesek, kórusrészletek. Mint az előzőekben említettük, a békéscsabai előadásnak erényei és hiányosságai egyaránt voltak. Versénjii I't- é-demes művész rendezői koncepcióját az egységes vonalvezetésre törekvés jellemezte, melynek során a drámai fejlődés érzékeltetésére helyezte a fő súlyt, — sikerrel. Ha a szereplők beállításában. mozgatásában olykor láthattunk pontatlan, illetve erőltetett megoldásokat is — pl. a táncbetét megoldása az opera nyitó jelenetében — ennek okát elsősorban a szegedi színházétól jelentősen eltérő nagyságú színpadban kell keresnünk. A Várady Zoltán vezényelte Szegedi Szimfonikus Zenekar nem egy részletben indiszponáltan muzsikált. Varga Róbert mindvégig egyenletes teljesítményt nyújtott a mantuai herceg szerepében. Mindhárom áriája, valamint a Gildával énekelt kettőse, illetve a III. felvonásban való közreműködése is jól sikerült. Egyetlen észrevételünk a magasabb hangoknál tapasztalt szorítás volt. amely különösen a tartott hán- gok esetében bántóan hatott. Gilda szerepében a vendégművészként fellépő Ágoston Edit, a Pécsi Nemzeti Színház magánénekese mutatkozott be. Jól illeszkedett az együttesbe, kulturált éneke számos esetben elismerő tapsot aratott! Viszont feltétlenül meg kell említenünk, hogy talán a kevesebb próbalehetőségből adódó lámpaláz eredményeként, olykor fátyolosnak tűnt a hangja. Ez Különösen a I. felvonás kava- tinájában jelentkezett. A címszerepet alakító-énekiő Littay Gyula teljesítménye a várakozás alatt maradt. Hangjának szárnyaló vivőerejét szinte teljesen háttérbe szorították magyartalan prozódiai és hangsúlymegoldásai, ugyanakkor színpadi játéka sem felelt meg Rigoletto sokarcú, drámai emberábrázolást kívánó egyéniségének. Sándor Lajos egyszerű, praktikus díszletei tetszettek, viszont nem mondható el ugyanez a jelmezekről. A szegedi operaegyüttes ez évi békéscsabai bemutatkozása tehát kevésbé sikerült. A közönség hálás tapsa — mellyel az előadás végén még a vasfüggöny elé is kihívta a szereplőket — azonban azt bizonyította, hogy elismeri az eredményeket és bízik az együt-1 tesben. Dr papp János Kilrnmn Célt szolgálta; a magyar nénilCIH YtlI CVVCI pet klemeIni évszázados szellemi elmaradottságából. Megteremtette az új szellemű. p!a””,tó magyar műzenít, és útnak indította a jövő zeneszerető, zeneértő közönségét. Felismerte, hogy a zenére nevelést a gyerekkorban kell elkezdeni éspedig a „...a mindenki számára hozzáezelőtt, december 16-án született Kodály Zoltán. Szülővárosa Kecskemét jogosan tekinti fiának a mestert, aki ugyan korán elkerült onnan, mégis büszkén vallotta magát Kecskemét szülöttjének. A város mindig sokat tett Kodály eszméinek terjesztéséért, munkásságának elismertetéséért. Elsőként rendezett hangversenyt Kodály Gyermekkaraiból, itt került később bemutatásra hatalmas kórusműve a Jézus és a kufá- rok, és itt jött létre húsz évvel ezelőtt Kodály útmu. tatása nyomán az első énekzenei általános iskola. Kodály az énekléssel nemcsak a zenei ízlést akarta fej. leszteni, hanem rajta keresztül a gyermeki lélek egészének formálását, a harmonikus személyiség teljes kialakítását tűzte ki célul. „Zene nélkül nincsen teljes ember. így tehát magától értetődő volt, hogy a zenét be kell kapcsolni az iskolai tárgyak közé. Nélkülözhetetlen. S kiderült, hogy azokban az iskolákban, ahol a zene mindennapos tárgy, minden egyéb tantárgyat könnyebben tanulnak a gyerekeit. Ez nem valami titokzatos varázs, hanem egyszerűen az a mindennapos kis zenével foglalkozás annyira fölélénkíti az elmét, hogy fogékonyabb lesz minden mással szemben is.” a zeneszerző és a zenetudós Kodály minden gondolatával és minden tettével, szinte ugyanazt a mélek, ha előbb népköltés szét virágzott” — válaszolta Arany. Népének féléméiig. szellemi megújulása H C, nemcsak népdalfeldolgozásainak, de egész zeneszerzői, pedagógusi és tudományos munkásságának vezérlő elve volt. Érthető, A pedagógus, Tovább erősködöm: •—De mégis, mi voltf — Hát jó — mondja nagyanyám. — Ideje, hogy megtudj valamit. Anyádra úgyse számíthatsz... Ekkor tudom meg, hogy anyámi nyugtalan természet volt. Ügy tizenkilenc éves kováig nem. volt vele semmi baj. Akkor egyszeresük eltűnt. Egy levelet hagyott hátra, hogy ne keressék, mert elment Pestre cselédnek... — Nem kutattuk — mondja nagyanyám —, mert amióta az történt vele... Kiszámíthatatlan lett. Tizenkilenc éves korában agyhártyagyulladást kapott, az orvos is lemondott róla. Mégis meggyógyult, de attól a perctől fogva megváltozott. Se a tanyán, se a ház körül nem akart segíteni. Azt hittük, hogy a betegsége tette nyugtalanná. Hetekre eltűnt. Csak onnan tudtunk felőle, hogy jöttek az ismerősök. Most itt szállt meg, most ott. Egyszer aztán az ismerősök is szem elől veszítették. Azt hittük, tényleg Pestre ment. Sokáig nem hallottunk róla. Egy szeptemberi napon jön a szomszédból egy asz- szony, és azt mondja, jöjjek ki az utcára, mert itthon van a Mária. Megálltam itt a saroknál. Anyád éppen itt sétált a ház mögött, ahol mi ülünk most. Éppen hátat fordított nekem, de feltűnt, hogy milyen nehézkesen jár és milyen dagadtak a lábai. Odaszaladtam, hogy élőiről is lássam, mert szörnyű gyanúm volt. Csak nézett rám és elsírta magát. A hetedik-nyolcadik hónapban lehetett. „Gyere be *— mondtam neki —, nem kell, hogy az egész utca meglássa...” Húzódozott. Félt, hogy az apja agyonüti. Mondtam, nem fogom engedni, különösen ilyen állapotban nem. Erre megnyugodott és jött csendesen utánam. Novemberben születtél. Abban a kiskamrában, ahol most a tyúkok lakna/c. — Hát az apám? — kérdem — és nem árulom el neki azt a nevet, amit gyermekkorom óta őrzök, sem azt az utat, amit érte megtettem. Sóhajt, — Anyád ügy viselkedett a tárgyaláson, mint aki nem normális. Először megnevezett egy idevaló legényt, aki aztán Pestre ment dolgozni, amikor még te meg sem születtél. A férfi rondán viselkedett, de nem is tagadott. Azt mondta: lehetséges... A második tárgyaláson anyád megmakacsolta magát, és visszavonta, amit előbb állított. Hiába rirnán- kodtunk neki; nagyapád még meg is verte. Csak sírt, vagy hallgatott. Mi pedig abbahagytuk az egészet. Hát ilyen dilinós volt az anyád. Azt senki sem tudja kinyomozni, hogy állapotos volt-e anyád akkor, amikor elkezdett csavarogni. Vagy csatangolásai alatt szerzett valahol.” A libahadon egy kutya vág át. A gúnár messzire utána fut. — Hajtsuk be őket — mondja nagyanyám. Terelgetem őket, nagyanyám pedig előremegy és kinyitja nekik a nagykaput. Ott állok a verandán. Ugyanott, ahol akkor régen játszottunk Petrával, amikor a bajuszos tükröt adott nekünk. Tizennégy éves vagyok. A kertben ugyanazok a lepkevirágok nőnek évről-évre, ugyanolyan lila az orgona a deszkakerítés mellett, mint akkor. Mintha níösi jönne anyám azon a kavicsos úton végig, mint akkor, amikor a bajuszos mögött egy kicsit hátramaradt a kapuban és csak később ért hozzánk. Az az akkori pillanat itt maradt az udvaron. Akkor is így lefelé ment a nap. Csak sugarai voltak a levegőben. Odamegyek a szomszédok kerítéséhez és átkiabálok. Petra jön az udvaron át: tar Mi van? — kérdi. — Gyere játszani. — mondom neki. — Játszani? — kérdi magasrahúzott szemöldökkel. —És mit játsszunk? — Homokozzunk! Hülye vagy? Azt kell hinnem, hogy hülye vagy.. y- Csak vicceltem — mondom neki kíváncsi voltam, hogy mit szólsz. — Hát jó vicc volt. — mondja és eltűnik. Nézek utána. Már nincsenek löknijai. — Siess haza — kiabál oda nagyanyám. •*- Mindjárt lemegy a nap. Elköszönök tőle. Kint a kapuban végignézek az utcán. Ott, ahol elfogynak a házak, egy nagy vásártér van. Minden évben egyszer ott árulják, adják, veszik az állatokat. Látom a füves térség egy kis darabját. A túlsó végén vonatsín fut. Zakatolást hallok. Aztán jönnek a jekete, rohanó kocsik. Valamikor talán anyámat vitték. Állok, amíg csak hallom a sínek kattogását. Márton Klára Emlékezés Kodály Zoltánra férhető, Ingyenes és mégis legszebb hangszerrel”: az énekkel. Gyermekkarai különösen jelentősek, mert rajtuk azóta szinte egy é- neklő nemzedék nőtt fel. „Akiknek nem mindegy mi lesz itt a zenében egy-két emberöltő múlva, nem mehet el közömbösen az iskola mellett, amikor énekszó hallik ki belő’e”. De Kodály nem felülről beszél a gyermekekhez, hanem egyenrangú társként kezeli őket, ezért nőttek túl gyermekkarai az iskola falain és váltak a koncerttermek állandó műsorszámaivá. Népzenegyűjtésével Kodály a nép évszázados kincseit mentette meg és műveivel európai rangra emelte a magyar parasztok dalait. Két daljátékában a Háry Jánosban és a Székelyfonóban első ízben szólalt meg a magyar népdal az operaszínpadon. A népdalgyűjtéshez erőt, útmutatást Petőfi és Arany munkássága adta Kodálynak. „A népköltészet az igazi költészet — írja Petőfi Aranynak — legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá. Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll hozzá, hogy a politikában is uralkodjék.” „Nemzeti költészetet csak azontúl rehogy a Tanácsköztársaság leverése után a zenei dlrek. tóriumban betöltött tisztáé, gc miatt megalázó fegyel, mi vizsgálatot indítottak ellene. Kodályt a támadások nem törték meg, „bűneit” emelt fővel vállalta, „..mindezt a munkát az ál. lám támogatása nélkül vé. geztem. Ez különben egyáltalán nem fizethető meg. Vajon honnan merítettem erőt mindehhez? Kétségte. len azon hazaellenes lelkű, létből, melyet rám akar. nak bizonyítani. A na. pi politikával nem fog. lalkozoni. Átvitt értelem, ben azonban politikai min. den taktus, minden népdal, amit feljegyeztem. Szerln. tem ez a helyes nemzeti politika. A tetteké és nem a frázisoké. Es ezt üldözik bennem.” Elszánt hite ha£’; műveltséggel társult. A klasszikus és modern művészet szinte minden ágában egyforma otthonossággal mozgott. Sokkal több volt mint zenész. A zenén keresztül az egész emberi, ség haladását akarta szol. gálni, népét jobbá, boldo. gabbá tenni. „Mert az igazi művészet a legnagyobb len. dítőerő egy magasabb rendű emberség, az emberbe* valóban méltó élet felé.” Korda Ágnes Epereső Erdélyi József Szőlő, gyümölcsös nem járt a cselédnek, hanem a bosszú cselédház előtt fehér és feketeeperfa állt hosszú sorban; csak az illette őt. Mikor megért az eper, innen-onnan a ládákból ágylepedő került, durva kendervászon és itt is, ott is, az áldott, terhes fák alá terült; felmászott egy-egy béres vagy kocslsné. megrázta a roskadó ágakat, s a lepedőre zöld levélfelhőből fekete-fehér mézeső szakadt. Megosztoztak az epren a cselédnők, eper s kenyér lett aznap az ebéd; így élt minálunk, Ükrösi-Bátorban, abban a szent magyar királyi korban; kedvére dúskált, egyszer minden évben, az uraság ingyen fái eprében, feketében-fehérben a cseléd...
