Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-17 / 297. szám

Szüntessük meg* hálrányos helyzetünket Szocialista együttműködés a szakemberképzésben A rohamosan változó vi­lágban, a tudományos technikai forradalom korszakában a társa­dalom szocialista fejlődésének egyik fő követelménye a szak- képzettség állandó növelése, A párt- és tanácsi szervek me­gyénkben is megvizsgálták a szakemberképzés helyzetének alakulását, az é' e 1 m is zerga zd a - „ság szakember-ellátottságának helyzetét, az ebből adódó felada­tok és tennivalókat. A vizsgáló­dás eredményeként megállapí­tást nyert, hogy a megye nagy­üzemi mezőgazdaságának közép­es főleg felső (egyetemi) szinten képzett szakemberekkel való ellátottsága a kívánt mérték ajatt van. Megyénk sok fiatalja tanul ha­zai és külföldi egyetemeken, de csak egy kisebb hányad tér visz- sza az élelmiszergazdaságba. .Ezért a mezőgazdasági nagyüze­mek szakember-szükségletének kielégítése, a szakember-ellátás folyamatos biztosítása céljából intézményessé szeretnénk tenni a fiatalok egyetemre küldését. A tanulmányi idő alatt megis­mertetjük velük a megyében működő mezőgazdasági nagy­üzemeket, a szakember-a1 látott- ság helyzetét, s mindazokat a lehetőségeket, melyek a mun­kavállalást, a letelepedést, a ter­melő munkába való tevékeny bekapcsolódást lehetővé teszik. Az elgondolások gyakorlati meg­valósításában szorosan együtt­működünk számos felsőoktatási intézménnyel, egyetemma', főis­kolával. A közelmúltban a kölcsönös tájékoztatás eredményeként a megyei tanács végrehajtó bizott­sága, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Békés megyei Bizottsága szocialista együttmű­ködési kapcsolat létesítésére A múlt hét második felében megbeszélésre hívták a Körösök térségében gazdálkodó tsz-ek fő­könyvelőit a tsz-szövetségbe,. hogy az 1972. évi zárszámadás-1 sál kapcsolatos teendőket ismer­tessék. A zárszámadás szervezé­sét, a leltározás előkészítését és lefolytatását, az adatok feldol­gozását, a tsz-ek és a vállalatok között lévő pénzügyi ügyletek lebonyolításának módját, s a gazdálkodás mérlegét befolyáso­ló miniszteri intézkedések, ren­deletek végrehajtását tárgyalták meg. Nagy Mihály, a tsz-szövet- ség titkára elmondotta, hogy a Körösök térségében gazdálkodó szövetkezetekben ezen a héten küldött-közgyűléseken választ­ják meg a leltározó bizottságo­kat, melyek rövid feladatismer­tetés után máris munkába kez­denek. Az állóeszközöket: épü­leteket, gépi felszereléseket, gé­peket, takarmányt és az állatál­lományt a tényeknek megfele­lően összeírják. A leltározást de­cember 31-ig valamennyi közös gazdaságban befejezik, ezután egyeztetik az adatokat. Közben a könyvelésben dolgozók is ren­dezik a kimutatásokat, lebonyo­lítják a még hátralévő üzlete­ket, áttekintik a tagok elszámo­lását, a beruházásokat, majd összeállítják a mérleget. A leltározó bizottságok mun­káját nehezíti az, hogy a határ­ban még jelenleg is folyik a munka. Helyenként akad tömi- való kukorica, sok még a szán- tatlan terület is. A koráhbi évek­ben erre az időre lényegében be­szerződést írt alá a Gödöllői Ag- I rártudományi Egyetem Egyetemi I Tanácsával, pártbizottságával és KISZ-szervezetével. Az együttműködés azt célozza, hogy tovább növekedjék Békés megye mezőgazdasági nagyüzemeiben az agrármérnökök és a mezőgaz­dasági gépészmérnökök száma. A szerződés alapján a megyei szervek fő feladatuknak tekintik, hogy a megyéből minél több ar­ra érdemes és jó képességű fia­tat'. kerüljön az Agrártudományi Egyetemre, elsősorban az ipar­ban és a mezőgazdaságban fog­lalkoztatott fizikai dolgozók gyermekei közül, E törekvés összhangban áll pártunk X. kongresszusának határozatává,1. A határozat meg­állapítja ugyanis, hogy: „Okta­tási intézményeink nyitva áll­nak minden fiatal előtt, aki szor­galma és tehetsége alapján arra megfelel. Emellett pártunk fon­tosnak tartja, hogy a fizikai dol­gozók gyermekei a tanulás min­den szintjén külön támogatás­ban részesüljenek”. E nagy fon­tosságú cél megvalósítására tá­jékoztató munkát szervezünk a megye' középiskoláiban az Ag­rártudományi Egyetemen folyó képzés ismertetésére, a mezőgaz­dasági mérnöki és a mezőgazda- sági gépészmérnöki pálya iránti hivatástudat felébresztésére. Az egyetem a szervező munka eredményességének fokozására évenként több alkalommal fo­gadja a tanulmányi kiránduláson résztvevő középiskolások egy- egy csoportját. Bemutatják az egyetem laboratóriumait, tan­gazdaságát, tájékoztatást adnak a tanulás lehetőségeiről. A mezőgazdasági pályák Iránt érdeklődők részére a megyei szervek előkészítő tanfolyamot szerveznek. A felvételi tantár­gyakból egyetemi oktatók be­fejezték az őszi mezőgazdasági munkákat, s a gépeket, felszere­léseket a gépműhely köré von­tatták, ott készítették elő lel­tározásra. A leltározó bizottság­nak most sorra kell járnia a munkahelyeket és a helyszínen nyilvántartásba venni a gépe­ket, s ezek tartozékait. A több héten át tartó állategészségügyi zárlat miatt sok a visszamaradt jószág a tsz-ekben. Ezek szám­bavétele kor, ivar és súly sze­rint tovább növeli a feladatokat. E gondok közepette mégis azt lehet elmondani az 1972. évi gazdálkodásról, hogy a növény- termesztés, az állattenyésztés és a kertészet kimagasló termelési eredményeket hozott, melyek a szövetkezeti gazdálkodás életé­ben egyedülállóak. Csupán a melléküzemági » tevékenység csökkenésével lehet számítani. A tsz-szövetség titkára azt is el­mondotta, hogy a nagy termelési eredmények ellenére a növekvő állami elvonások és az ipari ere­detű anyagok sorozatos drágulá­sa miatt a jövedelem színvonala az 1968. évi körül alakul. A szö­vetség területén a tavalyinál va­lamivel kedvezőbb lesz a fel­halmozás és a fogyasztási alap aránya, de ez sajnos nem ősz- j közben jelentkezik. Az 1970. évi ár- és belvíz okozta károk ki- egyenlítésére felvett hitelek tör­lesztésére fordítják anyagi ja­vaik jelentős részét ebben az év­ben is, és még jövőre is a közös gazdaságok. vonásával konzultációkat tarta­nak. Az egyetemi évek idején fenntartjuk kapcsolatainkat. Eb­ben segítségükre lesz a Gödöl­lői Agrártudományi Egyetemen működő Békés megyei Hallgatók Klubja, amely évenként egy-két alkalommal 2—3 napra tanul­mányutat szervez a megyébe. Meggyőződésünk, hogy e szocia­lista szerződés eredményeként egyre több agrárszakember ke­rül vissza a megyébe. A megyei szervek jelentős anyagi áldozatvállalással is segí­tik az egyetemen tanuló fiatalo­kat. A megyei tanács végrehajtó bizottsága és a KISZ megyei bi­zottsága pénzjutalmat is kilá­tásba helyezett a tanulmányi eí őmenetel ben és a társadalmi munkában kiemelkedő Békés megyei hallgatóknak. Régóta megoldatlan a vég­zős hallgatók diplomaterv témái­nak kiválasztása és az elkészíté­séhez szükséges gyakorlati isme­retek megszerzése. A most kö­tött szerződés e téren is segítsé­get nyújt. A megyei szervek a szakdolgozat, illetve a diploma­terv témák kihirdetésére hely­hez kötött javaslatot tesznek az egyetemnek. Tekintve, hogy a diptomater- vek jelentős része a gyakorlat­ban hasznosítható gondolatokat tartalmaz, a KISZ megyei bi­zottsága a legjobban hasznosít­ható munkát az érintett gazda­ságoknak felhasználásra, illetve jutalmazásra javasolja. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a mezőgazdasági és élelmezésügyi szakigazgatási szerve útján folyamatosan fi­gyelemmel kísérte eddig is a végzett hallgatók munkáját. Eh­hez a jövőben j-a’entos segít­séget ad a KISZ megyei bizott­sága azért, hogy a fiatal agrár­értelmiség kapcsolódjon be a he­lyi KISZ-alapszervezet munká­jába, segítse tartalmassá tenni a szervezeti életet, A szocialista együttműködési szerződés, melyet a megyei és az egyetem szerveinek vezetői közös célkitűzéseik megvalósí­tására kötöttek, tartalmaz még kulturális, és sport együttműkö­dést is. A következő évben meg­lehetősen széles körben mozgó kiállítás keretében mutatjuk be az egyetem ifjúságának Békés megye ó'etét, eredményeinket és távlati célkitűzéseinket. Őszintén reméljük, hogy a szocialista együttműködés megvalósításának eredménye­ként tovább javul megyénk élel­miszer-gazdaságának szakem­ber-ellátottsága, s ezzel is to­vább növeljük a gazdálkodás eredményességét. Terveink kö­zött szerepel, hogy más egyete­mekkel is hasonló együttműkö­dési megállapodást kötünk. Csatári Béla ái'.t. tanácselnök-helyettes Mérlegen a munkaerő Elkészítette Szarvas város munkaerőmérlegét a városi ta­nács pénzügyi-, terv_ és mun­kaügyi osztálya. A mérlegből megállapítható, hogy a foglal­koztatás színvonala Szarvason megfelelő, sőt jobb az országos átlagnál. Száz aktív keresőre az országos 100 eltartottal szem­ben Szarvason csak 98 jut. 4 umjmsz 1072. DECEMBER 17. Javult a gazdálkodás a tsz-ekben Zárszámadási előkészületek 75 éve született Maiiul Imre Egy rövid, áldozatos, ese­ménydús életről, a Kommunis­ták Magyarországi Pártjának egyik kiemelkedő harcosáról emlékezünk most, születésének 75. évfordulóján. Sallai Imre rövid életébe annyi eseményt zsúfolt össze, hogy nehéz lenne röviden összegezni azt. Már diákkorában megtalálta helyét a baloldali mozgalomban: keres­kedelmi iskolai tanuló volt, amikor a Galilei-kör tagja lett, az első világháború idején ak­tív szervezőjévé vált az antiim- périalista mozgalmaknak. Hor­thy kopói állandóan a nyomá­ban jártak, .többször el is fog­ták, de mikor kiszabadult, újabb és újabb feladatokat vál­lalt magára, ezernyi ötlettel ke. reste a tennivalóit <a népért! Mikor 1919. februárjában már másodszor fogták el, rabságából a proletárdiktatúra szabadította ki. A Tanácsköztársaság alatt Corvin Ottó helyetteseként dol­gozott, a dicsőséges 133 nap után azonban emigrációba kény. szerült. Előbb Becsbe ment, ahol nyomban felvette a kapcso­latot az ottani baloldali mozga­lom vezetőivel, Ö szervezte meg például az első magyar pártis­kolát, majd a Vörös Segély ma­gyarországi képviselője lett. Ez­után — 1922-ben — már részt vett a Kommunista Ifjúmunká­sok Intemacdcnáléjának 3. kong. resszusán Moszkvában és 1924- től a moszkvai Marx—Engels Intézet munkatársaként dolgo*- zott. A párt 1928-ban újra Magyar- országra szólította és itthon az illegális kommunista sajtó meg­jelenésének feltételeit kellett megszerveznie. Ö biztosította VSIIttdA MllllKIIIIIIIIIKIlVfllIflIllfPIBIIIIIfffvnilllCItVfHtflliltVIIVHfllllllltklHItlltl Cs. Pataj Mihály kiállítása Szarvason Az elmúlt hét végén nyitották meg Szarvason, a Művelődési Központ galériáján Cs. Pataj Mihály festőművész kiállítását. A vendégeket Fenyvesi András, a városi tanács művelődés­ügyi osztályának munkatársa Üdvözölte, majd Hegedűs And­rás, irodalomtörténész, a szegedi pedagógiai főiskola Igazgató­ja mutatta be a művészt. A megnyitón a kiállított képek nagy tetszést aratlak. (Fotó: Gál) körösvidéki vízügyi igazgatóság, gyula pályázatot hirdet csoportvezetői ős csoportvezető-helyettesi állás betöltésére. Szükséges iskolai végzettség; Közgazdasági egyetem, vagy számviteli főiskola. Fizetés megegyezés szerint 1732» annak a nyomdának a működé­sét, ahol a Kommunista című la­pot készítették. Sallai is részt vett a lap munkájában éles cikkben leplezte le például a biatorbágyi merénylet hátterét és a kihirdetett statáriálls bí­ráskodás kommunista ellenes lényegét. Akkor még nem gon­dolta, hogy ő ia ennek áldozata lesz. Az események peregtek, Sal- lait újra külföldi feladattal bíz­ta meg a párt. Bécs, majd is­mét Budapest volt munkájának állomáshelye. Az illegális KMP vezetősége már 1931-ben a tit­kárság irányításával bízta meg. és 1932-ben beválasztották a Köznonti Bizottságba. Ugyanez év július 11-én többedmagával letartóztatták és két héten át kegyetlenül kínozták. Hasztalan, mert Sallai elvhűségéhez nem férhetett kétség. A tárgyalást a Horthy-bíróság példátlan rö­vidséggel bonyolította le. A korabeli lap. a Pester Lloyd azt írja .hogy sem írásos, sem szó­beli bizonyítékot nem tudtak ellene hozni, de az ítélet Hor- thvóknak nagyon sürgős volt, mert a tiltakozó-hullám mind Magyarországon, mind kü1 föl­dön egyre növekedett. Július 19 én reggel fél 9 órakor nyi­tották meg a tárgyalást, fél 3- kor már meghozták a hal Mos ítéletet és fél 5-kor harcostár­sával, Fürst Sándorral együtt ki is végezték. Sallai Imre ma, december 17- én lenne 75 éves. Élhetne még és élnie kellene, hogy átadhas­sa életének nagyszerű tanulsá­gait annak a népnek, amelyet annvira szeretett és amelyért az életét adta. (L. V.) D. K.

Next

/
Thumbnails
Contents