Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-16 / 296. szám

A tét — ax országos döntőbe jutáé Három megye úttörő-sportolói az orosházi területi versenyen A IV. ÜttörőoHmpia Januári, országos döntőjét minden spór­ádban járási-városi, majd me­gyei és területi versenyek elázik meg. Itt kell a legfiatalabbak- nak bizonyítani tudásukat, mert a végső küzdelmekben, az országos döntőn csak a legjob­bak vehetnek részt. Birkózásban holnap, vasárnap kerül sor a területi döntőre, Orosházán, a Táncsics Gimnázi­um tornatermében. A 9 órakor kezdődő versenyen Hajdú-, Szolnok, és Békés megye bajno­kai vetélkednek, tíz súlycso­portban. Az első három helye­zett vívja ki a január 2—6-a közötti, szintén Orosházán megrendezésre kerülő országos döntőn való részvétel jogát. Oh. Spartacus siker — kötöttfogásban is Az orosházi birkózók területi kötöttfogású / csapatbajnokság megnyerésével jogot szereztek a budapesti döntőkön való részvé­telre. Budapesten december 9—10- én rendezték meg nya’c csapat részvételével a küzdelmeket, ahol három fővárosi és öt vidéki együttes vett részt Különösen az FTC, Kinizsi Húsos, Dunake­szi és Zalka SE mutatkozott ki­egyensúlyozottnak előzőleg. A kieséses rendszerű verse­nyen az orosháziak első ellenfele Dunakeszi volt, melyet 9:l-re győztek le. Ezután az FTC felett diadalmaskodtak 7:3 arányban. A második napon a Zalkát győz­ték le 10:0-ra, az utolsó össze­csapáson pedig a Kinizsi Húsost 5:4-re verték. így végülis veret­lenül szerezte meg az elsőséget az Oh. Spartacus, a Kinizsi Hú­sos és az FTC előtt. A csapat ezzel bejutott az NB II_be (a szabadfogásnak már korábban feljutottak az NB I- be). Az idáig vezető úton vala­mennyi birkózó jól küzdött, és dicséretet érdemel. Külön is ki kell emo'ni Mártha István, Né­meth István és Farkas László teljesítményét. Az orosháziak a csb után dr. Sándor László vezető-edző irá­nyításával nyomban elkezdték a felkészülést a jövő esztendőre. Fél pont előnnyel* A Szarvasi Főiskola Sjarlacas nyar'e az 1972. évi megyei sakUsapatbiinoksíjót Végig színvonalas játékot ho­zott Békés megye 1972. évi I. osztályú sakk csapatbajnoksága. A „második félidő” a két nagy esélyes, a Szarvasi Főiskola Spartacus és a Bcs. Építők ha­talmas küzdelmét hozta. Fej-fej- mellett haladtak hétről hétre, végülis az egymás elleni ered­mény döntötte el az aranyérem sorsát, — a szarvasiak javára. A harmadik helyet az Oroshá­zi Kinizsi lényeges ponthátrány­nyal ugyan — de biztosan sze­rezte meg. A következő két he­lyért a Muronyi és a Gyulai MEDOSZ küzdött nagy becs­vággyal, melyből ezúttal — nagy meglepetésre — megérdemelten a muronyiak kerültek ki győz­tesen. (Itt is döntő volt az egy­más elleni eredmény.) A többi csaDatok a várakozásnak megfe­lelően szerepeltek, egy-egy alka­lommal megmutatva oroszlán- körmeiket. I A versenysorozat egyetlen szépséghibája a kardoskútiak sportszerűtlensége volt. A szak- i osztályt a Gyulai MEDOSZ el- I leni ismételt ki nem állásért, az eredmények törlése mellett, az utolsó forduló előtt kizárták a bajnokságból is. Ez megváltoz­tatta a végeredményt is. Adósak vagyunk még a csb két utolsó fordulójának eredmé­nyeivel, melyek a következők voltak: VÍZI. forduló: Gy ME­DOSZ—Szarvasi FSSC 5:9, Mu­ronyi MEDOSZ—Kardoskúti Olajbányász 10,5:3,5, Gyulai Spartacus—Oh. Üveggyár 10:4, Bcs. Előre Spartacus II.—Oh, Ki­nizsi 6,5:7,5, Bcs. Építők—Bcs. VTSK 10,5:3,5. IX. forduló: Bcs. Építők—Oh. Üveggyár 12,5:1,5, Bcs. VTSK—Gy. MEDOSZ 5,5:8,5, Oh. Kinizsi—Muronyi MEDOSZ 10:4, Szarvasi Főiskola Spartacus—Bcs. Előre Sp. II. 9:5. A bajnokság végeredménye: 1. Szarvasi Főiskola Spartacus 78,5, 2. Bcs. Építők 78. 3. Oh. Kinizsi 68, 4. Muronyi MEDOSZ 59,5. 5. Gyulai MEDOSZ 54, 6. Gyulai Spartacus 44.5, 7. Bcs. VTSK 42,5, 8. Bcs. Előre Sp. IT. 42,5, 9. Oh. Üveggyár 36,5 ponttal. Szeles Imre Az ökölvívó MNK döntői nem a várt színvonalon zajlot­tak le. Sok volt az elmaradt találkozó, ki sérülés, ki vala­mi más okból állt félre a dön­tő ütközettől. Nem egyszer hangzott a lelátókról a kérdés: — a belépőjegyek árának hány százalékát adják vissza? Hiszen a program sem száz százalékos! A Magyar Népköztársasági Ku­pa Ökölvívó Tornát az utóbbi években sokat vitatott CSB he­lyett hozták létre. Kísérteti jellegű volt a négynapos soro­zat, amelyről Papp László a válogatott edzője a következő­tanulságokat vonta le: — Biztos, hogy jövőre is megrendezzük az MNK-t, de a részvevőket szelektálni kell. Sajnos, most olyan ökölvívóik is szorítóba léptek, akik a har­madosztályú szintet is alig ér­ték el. Néhány élvonalbeli tá­volmaradásának a valódi okát én sem tudom. Akiknek feltétle­nül indulniuk kellett volna, azoknak nagy része valószínű­leg nincs jól felkészülve, nem végez rendszeres munkát. — A válogatott kerettago­kat — már akik elindultak — hogyan látta? — Nehéz volt az edző szemével figyelni őket. Gedó csak má­sodperceket töltött a kötelek között, egyszerűen nem tud­tam felmérni pillanatnyi for­máját. Orbán László mindig is ilyen volt — technikás, sokat, de kicsiket ütő —, ilyen is ma­rad. A fiata1 Hanriathon meg­látszott az idei nehéz sorozat. A Junior EB és a Hadsereg Szpartakiád után elfáradt. Csjefre ugyanaz vonatkozik, ami Gedóra. Ellene sem bírták sokáig a vetélytársak. SZOMBAT Ökölvívás. Kocziha János em­lékverseny második napja, Bé­késcsaba, Ifjúsági és Űttörőház (Derkovits sor), 15.00 (18.00 órakor Gedó György olimpiai ba nők élménybeszámolója). Kosárlabda. VII. Péter And­rás Kupa, Szeghalom, Gimná­zium, 14.30 MEAFC—Szegha­lom, férfi. 15.25 Szarvasi FSSC— Bcs. Volán, férfi. 16.20 Szegha­lom—Szarvasi FSSC, női. 17.15 Debreceni VSC—Békési ÁFÉSZ VM, női. 18.10 Debreceni ASE— Szarvasi FSSC, férfi. 19.05 Szarvasi FSSC—DASE, női. 20.00 Szeghalom—Békés, férfi. 20.55 DASE—Szeghalom, női. 21.50 Játékvezetők—Edzők. Középfokú iskolák bajnoksá­gának megyei női döntője, Bé­késcsaba, Kemény Gábor Gim­názium, 9.00. VASÄRNAP ökölvívás. Kocziha János em­lékverseny döntői, Békéscsaba, Ifjúsági és Űttörőház (Derko­vits sort 9 00. Kosárlabda. VII. Péter And­rás Kupa, második napja. S eg- halom, Gimnázium. 7.30 Bcs. Volán—DASE. férfi. 8.25 Békés —Mezőberény. női. 9.20 Békés— MEAFC, férfi. 10.15 Mezőbe­rény—DVSC. női. Döntők 11.10 Férfiak az ötödik he1 yért. 12.05 Nők az ötödik helyért. 13.00 Nők a harmadik helyért. 13.55 Férfiak a harmadik helyért. 14.40 Nők az e’ső helyért. 15.35 Férfiak az első helyért. 16.45 Ünnenélyes eredményhirdetés. Birkózás. VIII. Téli Üttörő- olimpia területi döntője, Oros­háza, Táncsics Gimnázium, 9.00. Vívás. Országos III. osztályú férfi és női tőrverseov. Gyula, Erkel Gimnázium 0.30. Labdarúgás. Elmaradt me­gyei II. o. mérkőzés. Keleti jr csoport: Csabaszabadi—Lökös- háza, 13.00, Molnár. Kézilabda. XVI. Békés me­gyei Népújság Teremkupa má­sodik fordulója. 8.00 Bcs. Víz­mű— Üjkígyós. férfi ifi. 8.35 Bcs. 3. sz. állt. isk.—Bcs. 4. sz. alt. isk. leány serd. 9.10 Bcs. Előre Spartacus—Gyomai Mg. Szakisk., női ifi. 9.40 Endrődi Spartacus—Újkígyós, női. I. o. 10.15 Gyomai Mg. Szakiák.-— Bcs. Előre Sp., férfi ifi. 10.50 Bcs. Vízmű II—Mh. MEDOSZ, férfi NB-s. 11.35 ÜjkíRvósi ÁFÉSZ—Kondorosi TSZSK, férfi, I. o. 12.10 Kondoros— Endrődi Sp., női. I. o. 12 40 Ebédszünet. 12.50 Bcs. 4. sz. átt. isik.—Bcs. 7. sz. ált. isk., fiú serd. 13.25 Bcs. Konzerv—Sza­badkígyós! Mg., női ifi. 14.00 Békési Sp.—Bcs. 611. sz. ITSK, férfi ifi. 14 35 Bcs. Szőnyegszö­vő—Bcs. Volán. női. II. o. 15.10 Békési Sn.—Szalvai SE. férfi, I .o. 15 45 Gyul°i Munkácsy— Bcs. Előre Sn., férti. I. o. 16 70 Bcs. MáV—Bcs. Konzerv, női NB-s. 17 00 Bcs. Előre Sn, I— Bcs. Előre Sp. II. női. NB-s. 17 45 Bos Sn II—Bcs. Előre Sp. I, férfi NB-s. Közgyűlés. Gyulai MEDOSZ Snort Club küldöttközgyűlése, Gvula Ifiúsági és Űttörőház (Béke sugártit) m 00. Asztalitenisz. Megyei serdülő fiú- és le*ny T’v°k Bamoko^g, Orosháza. 2. sz. ált. iskola, 9.00. Helsinki: Nemzetek közötti vá- lógatott jégkorong-mérkőzésen Finnország 4:2 (2:0, 1:1, 1:1) arány­ban győzött Svédország ellen. Varsó: 14 ország több mint száz férfi és női sí versenyző je áll a rajthoz a Bronislaw Céh, illetve Helena Marusaj elnevezésű hagyo­mányos nemzetközi viadalon .A rajtnál a lengyeleken kívül ott lesznek az osztrákok, bolgárok, csehszlovákok, finnek, franciák, jugoszlávok, NDK-sok, NSZK-sok, svájciak, svédek, magyarok, ola­szok és a szovjet sportolók. Sarinicoi Az olasz Franco Gil­bert! újabb motorcsónak világre­kordot állított fel. 2 500 kem-es Alfa Romeo motorral beépített ha­jójával egy kilométeres távon (153.260 km) órás átlagsebességet ért el. A régi világcsúcs, amelyet honfitársa, Gigi r>ell-Orto tartott, 137.932 km/óra volt. Gyarmsli Mária I. osztályú mncsítest szerzett Szolnokon országos n. osztályú női minősítő tőrversenyt rendeztek me. lyen az előfeltételek megvoltait ahhoz, hogy az első két helyezett első osztályú minősítést szerezzen. A versenybizottság a 24 kecskeméti, szolnoki, tatai, budapesti, gyulai, bé­késcsabai, törökszentmiklósi ver. senyzőnőt négy 6-os csoportba osz­totta, melyekből 3—3 Jutott a 12.es középdöntőbe. A várakozásnak meg. felelően az esélyesek, közöttük a két VTSK-s lány, Gyarmati Márta (cső. portelsőként) és Gubucz Ildikó (há­rom győzelemmel) Jutott tovább, míg a többiek (Bíró, Katona, Balta, Adorján) kiestek. A továbbiakban a középdöntő két hatos csoportj iból 4—4 lány jutott a 8_as döntőbe. Gu. buez Ildikó itt búcsút mondott — rosszabb tusaránnyal — a küzdel. meknek, bár technikai felkészültsé­ge alapján a döntőbe várták őt. A sikertelenség oka a túlzott Ideges, kedés volt, ugyanis csak 50 százalé­kos teljesítményt nyújtott, s a két győzelem nem volt elég áhhoz, hogy a legjobb hyolc közé kerüljön. Gyarmati Márta ezt a fordulót Is jól vette, és veretlenül került a döntőbe. A fiatal gimnazista lány — bár technikai felkészültsége még kíván, nivalót hagy maga után —, nagy si. kert aratott bámulatos nyugalmával, gyorsaságával, nagyszerű küzdőké­pességével. Nem egyszer 0:3-ról Is • maga Javára fordította az eredményt, s kitűnő versenyzői adottságait csil­logtatva, döntőben első négy csőr. téjét megnyerte. Ekkor azonban hü. velykujján megsérült. Ez azonban nem gátolta meg őt abban, hogy folytassa sikeres szereplését és a szolnoki Szcntistványi mögött (egyébként nagy riválisát legyőzte), megszerezze a minősítő verseny má­sodik helyét és ezzel együtt az első osztályú szintet is! Gyarmati Mártának ehhez a nagy. szerű „fegyvertényhez” ez úton gra. tulálunk! Bemutatjuk a Zalka SE labdarúgó-csapatát Képűnkön a Zalka SF labdarúgó-csapata, amely az őszi szezon után a középmezőnyben foglalt helyet a megyei I. osztályban. A zalkások hat győzelemmel, öt döntetlennel, ?A —27-es gólkü­lönbséggel és 17 ponttal 11, helyezettek az együttes tabellán. Álló sor balról: Sebestyén János edző, Potocska, ölveczki, Arató, Ecker, Bánszki, Sebők. Elől: Karadi, Ágoston, Gedó, Zábrák, Tóth. (Fotó: Bamácz István) Jövőre is lesz ököl vívó MINK Papp László nyilatkozata

Next

/
Thumbnails
Contents