Békés Megyei Népújság, 1972. december (27. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-15 / 295. szám
Mérlegen a labdarúgó NB III Ifjúság! és utánpőtlas-válogaiottak részvéi elével; 14. Gyulai MEDOSZ 15 2 7 6 15—22 11 A Gy, MEDOSZ N'B Il-ea labdarúgó csapata. Álló sor balról: Hiner József edző, Somos, Juhász, Krasznai Lajos gyúró, Szilágyi, Szabó, Orbán, Reinhardt, Vörös, Kószó, dr. Gyarmati Sándor orvos, Megyesi, Szabadfalvi László szakosztály-elnök. Elől: Mészáros, Arató, Himer II., Pet- roczky, Kádár. (Fotó: Fábián I.) Gyenge teljesítményt nyújtott a Gy. MEDOSZ az 1972—73. évi bajnokság első fordulójában. Sem a betervezett pantszámot (14—15), sem a kitűzött helyezést (9—10. hely) nem tudta elérni, sőt jelentősen elmaradt attól. A gárda a bajnokságra július 18-án kezdte meg a felkészülést nem a legjobb előjelekkel. A tavaszi tiaenötös keretből öten különböző okok miatt hiányoztak, helyettük nem sikerült megfelelő tudású játékosokat igazolni. A munka első két hete során a i 18-as keretből mindössze 5—8 ! játékos látogatta rendszeresen az edzéseket. Baj volt a hangulattal, a játékosok sérelmezték, hogy hazai környezetben kell készülni (?!). A teljes keret mind- ; össze két héttel a bajnoki rajt előtt állt Himer József edző rendelkezésére. A nyitány előtti egy héten ezért naponta kétszer gyakorolt a csapat. Az e&o öt találkozón — melyből háromra otthon került sor — mindössze két pontot szereztek | * kék-fehérek. Ez arra késztette a szakosztályvezetést, hogy a vé- j delmet Kószó Eászlóval, a csa- . társort pedig Himer II. Istvánnal megerősítse. Sajnos a két i tapasztalt labdarúgó visszatérése | sem hozta meg a várt eredményt. Példátlanul gyenge volt az őszi sorozat, otthon mindössze. egyszer sikerült győzni, négyszer döntetlen volit az eredmény, háfl Gy. MEDOSZ Sport Club december 17-én, vasárnap délelőtt az Ifjúsági és trttö- rSházbam (Béke sugárút 67.) rendezi meg küldöttközgyűlését. A napirend a következő.: 1. Az -egyesület elnökségének beszámolója az 1972. évi sportmunikáról. A további feladatok meghatározása. Előadó: Balatoni Tibor sportköri elnök és Kárpáti Elemér, a szám- vizsgáló bizottság elnöke. 2. Szervezeti kérdések. Előadó: Balatoni Tibor. A küldöttközgyűlés délelőtt tíz árakor kezdődik. é # * A Ba/ttonyaä Szövetkezetek SE december Ib-én, kedden tartja sportköri közgyűlését. Előtte a József Attila Művelődési Házban Dömény Ferenc, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának munkatársa, a megyei TS elnökhelyettese filmvetítéssel egybekötött olimpiai élménybeszámolót tart. Ezt követően pedig a labdarúgás időszerű kérdéseiről Bognár István, a Megyei labdarúgó Szövetség főtitkára tart előadást. A közgyűlés , és az előadások ; iránt nagy érdeklődés nyilvánul j meg. romszar a vendégcsapat nyert. | A vidéki mérleg kielégítőnek mondható: három döntetlen, három vereség és egy győzelem, j A gárda — némi meglepetésre — Kiskunhalason, a testvércsa- j pat ellen nyújtotta legjobb tel- 1 jesítményét. Megfelelően állt j helyt a Szállítók, Budafok, MGM Debrecen és a Ceglédi VSE ellen. A 15 találkozón húszán kaptáik játéklehetőséget. (A nevek után a szereplések számát, zárójelben az edző átlagosztályzatát közöljük.) Vörös Ferenc 8 (5,7), Juhász Gyula 7 (6,0), Galbács Mi-' hály 10 (5,7), Szilágyi János 15 (5,7), Thúróczy Tibor 11 (6,0), Szabó Lajos 14 (5,6), Kádár Pál 15 (5,0), Somos Zoltán 14 (5,7), Mészáros György 13 (5,4), Megyesi Károly 11 (5,2), Arató La- j jós 13 (5,1), Himer II. István 10 (5,5), Petroczky Zoltán 11 (5,1), Nagy Ferenc 9 (5,0), Kószó László 9 (5,3), Tóth József 5 (5,0), Reinhardt Antal 5 (6,0), Orbán Ambrus 4 (5,5), Pápai Péter 3 (5,0), Lőrincz János 2 (5,0). Valamennyi találkozón tehát csak Szilágyi János és Kádár Pál játszott! — Véleményem szerint a csapat erőteljesebb támogatással képes arra, hogy kiharcolja a bentmaradást — mondatta Himer edző. Véleményünk szerint is elkerülhető a kiesés, annak ellenére, hogy tavasszal óriási harc várható a hátsó régiók csapatai kö- ! zött. (Szinte a 16-os mezőny fe- j le még esélyes a kiesésre.) Ebben a harcban csak az a gárda állhat helyt, amelyik lelkiismeretesen felkészül, a második forduló mérkőzésein az elsőtől az utolsó percig maximális erőbedobással játszik. Reméljük, a gyulaiak az utóbbiak közé tartoznak majd — mert akkor nem maradhat el az eredmény. A MEDOSZ december 20-ig edzésben marad, egyszer a Vérfürdőben, kétszer a sporttelepen találkoznak hetente a játékosok. A tavaszi felkészülés részletes programja még nem ismeretes. Két angol és két nyugatnémet csapat az UEFA Kupa nyolcas mezőnyében Kialakult a labdarúgó UEFA Kupa nyolcas mezőnye. Szerdán késő este Las Palmasban játszották az utolsó visszavágót a legjobb nyolc közé jutásért: Las Palmas—Twente 2—1 (1—0). Az első mérkőzésen a holland csapat 3—0-ra győzött, így 4—2-es összesítéssel továbbjutott. A legjobb nyolc közé két angol (Liverpool, Tottenham), két nyugatnémet (Kaiserslautern és Borussia Mönchenglandbach), továbbá egy-egy holland (Twente), jugoszláv (OFK Belgrad), NDK-beli (Dynamo Dres- da) és portugál (Setubai) jutott. Gépjármüvek, vasúti kocsik, villamosok eljegesedett üvegablakára A KIVÁLÓ ARUK FÓRUMÁN MINŐSÍTETT TERMÉK Az eljegesedett részre porlasztva a jeget rövid idő alatt leválasztja. A FREESOLDO-val befújt üveg nem jegesedik. Használata biztonságos, mert nem okoz fénytörést. Kapható a szakboltokban, szervizállomásokon és a benzinkutaknál. Gyártja a aZOVBTKOJCIfT 4768 s p a ry Ma kezdődik a Kocziha János emlékverseny Tegnap véglegesen kialakult a liáromnapos Kocziha János ökölvívó emlékverseny nevezési listája. Mint Sebők Vilmostól, az esemény főszervezőjétől megtudtuk, a békéscsabai ökölvívó-csemegén a Zalaegerszegi TE (13), Salgótarjáni BTC (14), MGM Debrecen (10), Debreceni Dózsa (7), Szekszárdi Dózsa (8), Tatabányai Bányász (6), Pécsi VSK (10), Steinmetz SE (7), Szolnoki MÁV (8), Kecskeméti Fémmunkás (5), Ceg’édi Vasutas (10), Kaposvári Dózsa (5), Szegedi Dózsa (5), Csepel Autó (4), K—ha- lasi MEDOSZ (2), Kun Béla SE (4). Bp. Honvéd (2), Oh. Üveggyár (18), Bcs. Előre Spartacus (20), Békési SZMTE (11) és a Gyulai MEDOSZ (7), vesz részt. (Zárójelben az indulók számát tüntettük fel). Kiemelkedik a mezőnyből: Hegedűs Csaba Ma, pénteken délután fél hat urai kezdettel Orosházán érdekesnek ígérkező sporteseményre kerül sor a Járási Hivatal Dózsa György úti épületében. Az MTS Járási Tanácsa és a Járási Hivatal közös szervezésében, Hegedűs Csaba világ- és olimpiai bajnok birkózónk tart filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolót. Szilágyi, Hamza (Debreceni Dózsa), Kuburczik, Hegedűs (T. Bányász), Vízkúti, Garami. Péter (Pécsi Vasutas), Gulácsi, Cziczás (Sz. MÁV), Oláh, Orbán (K. Fémmunkás), Marezinka (Sz. Dózsa), Bohus (BHSE), Breznyik, Rácz, Benkő (Oh. Üveggyár), Csepregi, Danczik, Szécsi (Bcs. Előre Spartacus), Cs. Tóth, Szálkái (BSZMTE), R. Nagy, Uuska (Gy. MEDOSZ). A felsoroltak utánpótlás, illetve ifjúsági válogatott kerettagok, szorítóba lépésük így minden bizonnyal kellemes sportélményt szerez a szurkolóknak. Az olimpiai bajnok, Gedó György élménybeszámolója szombaton lesz, 18.00 órakor. A háromnapos műsor egyébként a békéscsabai Ifjúsági és ‘Úttörő- házban a következő: ma, pénteken 16.00 órakor kezdődnék a selejtezők, holnap, szombaton 15.00 órakor lép az első pár a kötelek közé, ezen a délutánon lesznek az elődöntők. A döntőkre vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel kerül sor. Magyarország vezet az Európa Ligában Szerdán délután a Sportcsarnokban került sor a Magyar- ország—Csehszlováikia asztalitenisz Európa Liga mérkőzésre, amely óriási csatát és csapaFeivctelre keres az OTP Békés megyei Igazgatósága gyaíkorlott gyorsgépírót Jelentkezés: OTP Békéscsaba, István király tér 3. sz. x tunk 4:3-as győzelmét hozta. Az első találkozón Jónyer 2:0- ra verte Kunzot, majd Gergely vereséget szenvedett Orlowski- tóL Ezután Kisházi Beatrix is vereséget szenvedett Vostovától. A Klampár—Jónyer kettős győzött Túrái és Orlowski ellen, de utána vegyespárosban Jónyer és Magos vereséget szenvedett. Különösen izgalmas volt tehát a „hajrá”. Jónyer Orlowskit, míg Gergely Kunzot egyaránt 2:l-re verte és ezzel kialakult a magyarok 4:3-as győzelme. Az Európa Liga állása: 1. Magyarország1 8. Svédország 3. NSZK 4. Franciaország Szovjetunió 6. Csehszlovákia 7. Anglia 3 15 :G 6 3 1 18:10 6 2 — 3:5 4 — 1 2:5 — — 1 2:5 — — 2 5:9 — — 3 5:16 — a Budapesti Közlekedési Vállalat felvételre keres vlllamas kocsivezetőket is autóbuszvezetőket Jelentkezhetnek: 8 általános iskolát végzettségű 20. életévet betöltött, szakképzettség nélküli férfi és nő dolgozók, mert vállalaton belül kiképezzük VILLAMOSKOCSI-VEZETŐNEK! 5 00« fi Eves munkaköri pótlék* 21. életévüket betöltött férfi gépkocsivezetők, akik 1 éves — 3,5 tonnás — tehergépjárművezetői gyakorlattal rendelkeznek és vállalaton belül kiképezzük AUTÓB USZ VEZETŐNEK! Autóbuszvezetők részére 10 000 FT ÉVES FORGALMI JUTTATÄS! A Budapesti Közlekedési Vállalattal munkaviszonyban álló JÁRMŰVEZETŐK részére 1973. január 1-től a megkívánt feltételek fennállása esetén 5 ÉV NYUGDÍJ KORKEDVEZMÉNY Bérezés a kiképzési idő alatt is a kollektív szerződés szerint. Minden dolgozó és családtagja részére autóbuszra, villamosra. HÉV-re. Metróra szóló díjmentes utazási igazolványt biztosítunk. Felvétel: Budapest VII., Kertész u. 16., és a vállalat valamennyi telephelyén. 2229