Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-06 / 263. szám
T alán nem szerénytelenség, ha magyar újdonsággal kezdem ezt a krónikát. Az egyik legte- kintélyesfebb moszkvai folyóirat, a No- vij Mír is méltatta az eseményt: Németh László regényének, a Gyásznak a kiadását. Ez az első Németh- regény, amelyet oroszul is kiadtak és a kritikus, Andrej Turkov szerint „keserű sorsról tudósít Németh László, és olyan gyönyörűen, becsülettel és szívből tudósít erről a sorsról,, hogy az orosz olvasók most már érdeklődéssel várják ennek a szerzőnek minden újabb könyvét...” Jelena Malihina irodalmunk kitűnő ismerője és áldozatkész fordítója tolmácsolta a regényt, és az ő nevéhez fűződik a magyar kultúra egyik másik kimagasló teljesítményének orosz megjelentetése’ is: Illyés Gyula Petőfi-könyve ugyancsak mostanában jelent meg A Nagy Október Új Rezső Látom! tisztán látom! — Képek felidézik, mondatsorok élik bennem életét. Harcunk itt, a mában belőle gyűlt lángra, s én, az utód zengem-zúgom énekét a Nagy Októbernek, nagy szabadulásnak. A legelső győztes tettet harsogom! Látom munkásoknak, vörös katonáknak, matrózoknak arcát ott, a harcokon; — rohannak a lábak, csattognak a talpak1, hátrál, fordul, s fut a tiszti csőcselék... Télipalotában bamba úri kormány. Rácsap a nép ökle; — Nincs tovább! Elég! Lent, az Aurőra ágyújának torka vörös tűzzel festi meg a láthatárt... Evek — tízek, százak jönnek még és múlnak, de ez emberöltők falán lángol át! Most itt izzik köztünk a nagy győzelemnek diadalmas fényé szerte, merre látsz. — Félelmes vagy népek egybefogott harca, elpusztulnak mind, akikkel szembe állsz, s te maradsz a győztes, kiben tovább épít a Nagy Októbernek élő ereje! A lenini zászló alatt nő és árad lelkes harcosoknak roppant erdeje .. a gény önéletrajzi ihletésű, s voltaképpen asszociációk laza szövedéke. A gyermek és a gimnazista Katajev életéről rajzol képet. Ez az a kor, melyet egy másik, immár klasszikus Katajev-re- gényből, a Távolban egy fehér vitorla oldalairól ismerünk. A század első évei, az első orosz forradalom napjai elevenednek meg egy kisfiúra történő visszaemlékezés tükrében. Széles körben emlékeztek meg Szovjetunió-szerte a kitűnő kazah író, Muhtar Auezov születésének het- venötödik évfordulójáról. Auezov immár tíz esztendeje halott, de műveinek olvasottsága csöppet sem csökkent, a kirgiz irodalmon belüli történeti értéke pedig vitathatalan. s ennek kisugárzása érzékelhető a szovjet irodalomnak nagyobb családjában is. A magyar olvasók — Rab Zsuzsa nagyszerű tolmácsolásában — történelmi regényét ismerik.A költő útját, me’y az első kazah költő, Abaj Kunanbajev életét és harcait örökítette meg. Egy elbeszélése is megjelent: A szürke farkas, a Nagyvilág hasábjain (1961. 3. szám), ez pedig a kazah sztyeppék vad életének romantikáját kegyetlen, nyers színekkel ábrázolta. A mostani évforduló ürügyén egyebek között a világhírű kirgiz művész, Csingiz Ajtmatov méltatta Auezov munkásságát. Kiemelte azt a nehézséget, hogy mi'yen roppant erőfeszítés szükségeltetik : egy írástudatlan nép írott irodalmának megteremtéséhez. Aitmatov nyilván önnön tapasztalatairól is szól: ötven esztendő alatt a kirgiz és a kazah irodalom olyan utat járt be, melyet más. szerencsésebb néDek kultúrája évszázadok alatt tehetett meg. Hosszan sorolhatnám még az újdonságokat... A kitűnő poéta, a nálunk is kedvelt Andrej Voznyeszen- szkij új verseskönyvvel je- ’entkezett. Jevtusenko amerikai és vietnami élményei nyomán írott verseit közli különböző folyóiratokban. A lényeg azonban az, hogy a szovjet irodalom egészséges szellemiségben, új kitűnő alkotásokkal köszönti ezt az ötvenötödik november hetedikét is. E. Fehér Pál A negyedik évad első kamarabemotatoja szerkesztőségünkben* Tisztelt Tárlatlátogatók! Végtelen öröm számomra, hogy a Népújság teremtette lehetőség keretében ismét bemutatkozhat előttünk egy fiatal művészember, Várkonyi János mező- berényi rajztanár személyében. Nagyon fiatal, nagyon szerény és véleményem szerint ígéretesen tehetséges ember, aki a művészet szent hevülete állandó lo- bögásában él és alkot. A szavaknak nem mestere, helyettük a piktúra eszközeivel fejezi ki gazdag érzelemvilágát. A képzőművészet szeretetét és művelését a Szegedi Tanárképző Főiskola elhivatott tanáraitól: Cs. Pataj Mihálytól, Fischer Ernőtől és Winkler Lászlótól tanulta, de mindig a szeretet, a kegyeletteljes tisztelet fájdalmas hangján emlékezik vissza első nagyon kedves tanító- mesterére, Mokos Józsi bátyánkra is, akinek szakköréhez a járni tanulás, az első lépések felejthetetlen emlékei és érzelmi szálai fűzik. Várkonyi János barátom fiatal kora ellenére nem az Elhangzott a kamarabemutató 1912. október 27-i megnyitóján , ismeretlenség homályából lépett elénk, alkotásaival már több esetben szerepelt a nyilvánosság előtt. Szegeden a Kollégiumi Napok keretében rendezett kiállításokon rendszeresen jelentkezett, amelyeken két esetben díjat is nyert. A magunk — mármint a békésiek — számára a Körösmenti Kulturális Hetek jegyében rendezett kiállításon fedeztük fel. Részt vett a Pedagógus Festők megyei tárlatán, ahol Békéscsabai városképével első helyezést ért el, A Pécsi Országos Pedagógus Tárlaton, a Csabai XV. Alföldi Tárlaton, sőt Aradon a Békés megyei Festők Tárlatán is megjelent alkotásaival és most ott vannak művei a Gyulai Őszi Grafikai Tárlaton. Az oroszlánkörmök megmutatása, a korai sikerek nem tették beképzeltté, önelégültté. Izzik benne az alkotás vágya, örök elégedetlenség, kereső nyugtalanság hajtja új felfedező utakra. A tárulkozó élet változó, ezer arcát figyeli, megragadja és festi eredeti közvetlenséggel, egyéni, senkit sem utánzó kompozícióikkal, magával ragadó kifejező erővel. A színek varázslatos világának rabja, alka1 mázott színei szinte önkényesen egyéniek. Az itt kiállított képei közül a Harangtorony strukturális elnagyoltságával a kort is kifejezi, a Hóolvadás végtelen csorgá- sával a tavasz Ígéretét hör» dozza magában, Békéscsabai városképe gazdag színhatású esti ragyogás.. A Csabai házak-on az erős kontraszt-hatására törekedve nagyszerűen örökíti meg a már alig található parasztbarokk stílusú épület maradandó szépségét. Beszélgetés című képe az öreg kerítéssel, korunkra utaló szögletes alakjaival, a „távozó” kocsikerékkel, szinte a tűnő múlt búcsúztatója. A Bognár udvara sajátos egyéni kompozíció, zsúfoltságában is életízű alkotás. A Gyulai Várszínház című műve hiteles középkori atmoszférát sugároz. Valami szuggesztív monumentalitás árad ebből a képből, az ember szinte ott érzi magát a várfalak nyomasztó tömegében. a történelem érezhető légkörében. Azt hiszem ennyi elég is a méltatásból, vallassuk inkább a képeket. Mindmegannyi megállásra, elmélyülésre késztető alkotás. A magam részéről a tehetségretalálás tiszta örömével, megbecsüléssel ajánlom szíves figyelmükbe Várkonyi János műveit O. Kovács István ünnepélyei* megnyitó a szerkesztőség előcsarnokában. Fenti képünk Vár konyi János „Utcarészlet*’ című olajfestménye. Mi újság a szovjet irodalomban? venkét nemztiség képviselői. Es internacionalista ez az irodalom azért is, mert folyamatosan törekszik arra, hogy a világirodalom jeles eredményeivel szinkronban legyen: mégpedig nem csupán az úgynevezett nagy népek irodalmával, hanem a kisebb lélekszámú, az elszigeteltebb nyelvű nemzetek kultúráját is közvetítik. Ezzel ez utóbbiak számára mintegy kaput is nyitva a világirodalom befogadási le- hetőségej felé. Lássuk azonban, hogy a magyar újdonságok mellett miféle hazai könyvekkel ismerkedhet meg az oroszul olvasó. A hatalmas termésből roppant nehéz a válogatás hiszen az új könyvek áradata mellett figyelemmel keli kísérni a több tucatnyi 15—20 íves irodalmi folyóirat termését is. Most azért csupán olyan neveket említenék, amelyek a magyar olvasó számára , jól ismertek. a moszkvai könyvesboltokban. Petőfi régi ismerőse az orosz olvasóknak: a forradalmi demokraták már a múlt század ötvenes éveinek végén tolmácsolták egy- egy költeményét, az első kötetet pedig maga Anatolij Lunacsarszkij, a szovjet állam első művelődésügyi népbiztosa állította össze és fordította le. Azóta a szovjet költészet legkitűnőbbjei fogtak össze Petőfi minél méltóbb orosz megszólaltatásáért — sikerrel. Illyés könyvével viszont hiteles útikalauzt is kapnak az oroszul olvasók a nagy költő megismeréséhez. Hadd hangsúlyozzam, ismételten. hogy nem szerénytelenség ezekkel a ma- gyar érdekű hírekkel kezdeni egy szovjet iroda'mi krónikát. Azért sem, mert bármely szocialista nemzet hasonló felsorolással kezdhetne egy ilyen beszámolót és azért sem, mert ennek az irodalomnak lényegéhez tartozik internacionalizmusa. Már Gorkij az ^.’ső írókongresszuson, 1934-ben kimondotta, hogy a szovjet irodalom — soknemzetiségű irodalom, tehét az oroszok mellett — velük egyenlő jogon — az üzbégek, az ukránok, az észtek vesznek részt ebben az alkotó folyamatban, összesen hetPéldául Konsztantyin Szi- monovét, A várj reám.. költője, a Nappalok és éjszakák, az Élők és holtak, a Katonának nem születünk, az Utolsó nyár írója új kisregényt tett közzé, melynek címe: Húsz nap, háború nélkül. A regény cselekménye egyszerű: Lopatin őrnagy, a 1 hadsereg napilapjának, a Krasznaja Zvezdának a haditudósítója, 1943. elején húsz nap szabadságot kap. Lopatin a háború kitörése óta állandóan fronton tartózkodott, átélte a visszavonulás rettenetes napjait, hónapjait, ott volt a sztálingrádi üttközetben. Váratlan ajándék számára a húsz nap szabadság, amely egyúttal azt is jelenti; húsz nap élet — a halál minden perces fenyegetése nélkül. Taskentba utazik, mert egy Sztálingrádról szóló film forgatásánál kell tanácsadóként közreműködnie. Szi- monov, aki eddig regényeiből főleg a frontok életét mutatta meg, most a hátország hősies, áldozatokkal telített hétköznapjait örökíti meg. Ismerős témát elevenít meg a hetvenöt esztendős örökifjú, Valentyin Katajev is új regényében, ame’ynek címe: a Széttört élet avagy Oberon varázskürtje. A re-
