Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-04 / 261. szám
a megyéi pártbizottság ís-a megyei tanács lapia Ködös idő Várható időjárás ma estig: [ Sokfelé éjszakai és délelőtti, néhány helyen, főként északkelet és a nyugati határvidéken egész napon át tartó köd, ködszitálás. A köd felszállása után kevés felhő, napos idő. Eső nem lesz. Éjszaka gyenge, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—plusz 5 fok között, szórványosan talajmenti fagy, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13—16, a tartósan ködös helyeken 8—12 fok között. (MTI) Megjutalmaztak a kiváló népi ellenőröket 'Megyénk városaiban, falyai- ban és tanyavilágában kétezernél több népi ellenőr tevékenykedik. A népi ellenőrök társadalmi munkában végzik feladataikat, részt vesznek a különböző vizsgálatokban, fényt derítenek a társadalmi tulajdont, a törvényességet sértő magatartásokra. November 7. alkalmából megyénkben 22 népi ellenőr kapÉvforduló Százhuszonöt évvel ezelőtt. 1847. november 4-én halt meg — 38 éves korában — Felix Mendelssohn Barthóldy. kiváló német zeneszerző, karmester, zongora- és orgonaművész. 11 éves korában már komponált . 1821-ben bemutatták Goethének, ettől kezdve a költő haláláig, annak dédelgetett kedvence, s egyik fő zenei tanácsadója volt. Sok külföldi meghívásnak tett eleget, 1830-as években hazánkban is hang- versenyzett. — CSAK TISZTA FORRÁSBÓL. Tegnap Gyulán a Dürer teremben rendezett Dózsa kiállítás alkalmából leleplezték Kiss Sándor budapesti szobrászművész alkotását, a „Csak tiszta forrásból” című domborművét — HONVÉDELMI VERSENY Vésztőn az MHSZ-nek három klubja van. Legnagyobb népszerűségnek a löveszklub örvend. A honvédelmi lövészkupa verse- nyén ebben az évben csaknem 3 000 vésztőd vett részt. — GÖRBE TÜKÖR címmel rendez Boros Béla karikatúráiból vándorkiállítást a mezőkovács- házd járási művelődési központ, November 8—15-ig a végiegyházi, 22—20-ig a kunágotai, november 30-tól december 7-ig a battonyai érdeklődők tekinthetik meg az alkotó szatirikus rajzait ^gyelefes^ripirferüiik A KERÉKPÁROS MEGHALT Endrődön november 2-án, a déli órákban Kiss János 33 éves, Gyoma, Dózsa György út 33. szám alatti lakos személygépkocsijával, amelyet szabályosan vezetett, elütötte Iványi Elek 73 éves, Endrőd, Sugár utca 22, BÉKÉS MEQYElz Az MSZMP megye! bizottsága és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL FOSZERKESZTOHELYETTES: Deák Gyula OLVASOSZERKESZTOK: Varga Dezső. Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ, Kiosk ár János ' GAZDASAGPOLJTIKAI ROVATVEZETŐ: Podinr Péter MÜVELODESPOLITIKAJ ROVATVEZETŐ: Sas« Ervío SPORTROVATVEZETOa Maehalek István Szerkesztőség: Békéscsaba Szabadság tér 17. m. emelet Telefon: 12—196. 12—296 Kiadja a Békés megyei La Tikiad: Vállalat, Békéscsaba, II- Tanácsköztársaság útja 5, Telefon: 11—021. 11—051 FELELŐS ItlA-DO; Lehoczki Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál ós a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 20.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba, Index: 35 051 szám alatti lakost. Az idős ember szabálytalanul kerékpáro- zott, irányjelzést nem használva, kanyarodott a Kiss János vezetett gépkocsi elé. A baleset következtében Iványi Elek olyan súlyosan megsérült hogy a helyszínen meghalt. TRAKTORRAL, VAD ASZTAK A szeghalmi járási rendőrkapitányság bíróság elé állításos eljárást indított Micskei Endre 32 éves, Ecsegfalva, Ságvári u 43. szám alatti lakos és társa, Szarka István 31 éves, Ecsegfalva, Béke út 3. szám alatti lakos ellen. A két férfi az ecsegfalvi Egyetértés Termelőszövetkezet traktorával november 1-én későn este fácánokra vadászott. A veszélyes traktorvezetés alkalmával hat fácánt ég három foglyot ütötek el, 900 forint kár) okozvaA lottó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Balassagyarmaton megtartott 44. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 21, 39, 50, 82,89 ja meg a KNEB eüismerő oklevelét, ezenkívül összesen 170 kiváló dolgozó részesül jutalomban. A megyei ünnepséget pénteken tartották Békéscsabán, ahol Kulkai Sándor, a NEB Békés megyei bizottságának elnöke 50 népi ellenőrnek adta át a jutalmat. Ma: Károlyokat köszöntünk Ogermán eredetű a mai Karoly nevünk és első alakja a Kprel, Carolus, Carl, Kari nevek voltak. Nyelvünkben egy ősi tétem neveként „Káruly" alakban szerepelt. Előfordul majdnem minden európai nyelvben Charles, Carlo, Karéi. Karol, vagy Carl formában, Tanácstagi fogadóórák Tanácstagi fogadóórát tart Be- késcsabán november 5-én 8—10 óráig a 94-es és 81-es kerületben Szák Pál és Novak Pál Tanya 1716, illetve 1545 szám alatt. — NŐPOLITIKA. Az ipari szövetkezetek Békés megyei Szövetségének megyei nőbizottsága november 9-én délelőtt Békéscsabán a Megyei Művelődési Központban értekezletet tart. Megvitatják többek között a szövetkezetekben dolgozó nők szakmai továbbképzésének helyzetét, valamint a nőpolitikái feladatokat. — ELMARAD AZ ELŐADÁS. Békéscsabán a Megyei Művelődési Központban november 5-én este 7 órára tervezett Politikai Fórum sorozat, melyen Budai Gábor, az MTI munkatársa tartott volna előadást, elmarad. — FUVAROZÁSI REKORD. Októberben 11 millió 170 ezer tonna áru fuvarozásával rekordot ért el a vasút, s a tavaly októberi eredményt 3,6 százalékkal túlszárnyalta. Az év 10 hónapjában mintegy 98 millió tonna árut szállított a vasút. Épül az autópálya mm A napokban ünnepélyes keretek között adták át a forgalomnak az M—7-es út Törökbálinttól Martonvásárig terjedő bal oldali szakaszát. A balatoni gyorsforgalmi út bal pályája után hozzáláttak a jobb pálya építéséhez, amely 1973-ig Székesfehérvárig épül meg. !■••«■■■ II — HULOT ÜR NYARAL. November 5-én, vasárnap este 7 árakor az Ifjúsági és Űttörőház Tizek Klubjában bemutatják a Hulöt úr nyaral című nagysikerű francia filmet? Véradókat jutalmaznak A Hajtómű és Felvonógyár békéscsabai gyáregységében kedves ünnepséget tartanak november 4-én az Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából, s ezen nemcsak a gyár legjobb dolgozóit jutalmazzák, hanem az üzemi Vöröskereszt javaslatára a legjobb véradókat is. Tóth Lajosné negyvenkilencszer, Kolimár Lajos tizenhatszor és Filyó László tízszer adott vért. A gyár vezetősége, valamint szakszervezeti bizottsága a ma délután egy órakor megtartandó ünnepségen adja át nemes cselekedetükért a megérdemelt jutalmat. Fejlődik Magyarbánhegyes A tanácstagi beszámolókon a választások óta Magyarbánhe- gyesen a község fejlesztésével kapcsolatban nyolcvan közérdekű javaslat és bejelentés hangzott el. Legtöbb javaslat a köz- világítás bővítésére, gyermekjátszóterek létesítésére, tűzoltórak- tár építésére, az iskolák karbantartására, valamint az áruellátás javítására vonatkozott. A bejelentéseket és a javaslatokat fi- gyelembevéve a múlt év júniusában tartott ülésén a tanács elkészítette a községfejlesztés) programot. Öt év alatt Magyar- bánhegyesen mintegy négy millió forintot fordítottak a község fejlesztésére. Füstmentes brikett Lengyelországban, a katowi- cei bányaipari tudományos kutatóintézetben füstmentesen égő brikett gyártási technológiáját dolgozták ki. A briktett közönséges szénporból készül. A gyártási folyamat során a 350 C fokon már oxidálódott brikettet pótlólagos hőmegmunkálásnak vetik alá az alagútkemencében. Mindkét hőmegmunkálási szakasz meghatározott mennyiségű oxigén jelenlétében megy végbe. November 7 megünneplésére készülnek A 611-es számú Szakmunkásképző Intézet fiataljai lelkesen készülnek November 7. megünneplésére. November 6-án egész napos programot szerveznék. A fiatalok találkoznak veteránokkal. Az intézet irodalmi színpada az iskola rádión keresztül ünnepi műsort adi, majd sportversenyekre kerül sor. Az ünnepi megemlékezés befejezéseként este rendezik meg a hagyományos őszi tanulóbálat, a szülői munkaközösséggel karöltve az Intézet ebédlőjében. H. K. Segítik a világtalanokat Békés megyében a tanácsok sok segítséget nyújtanak a vakok és csökkentlátók Békés megyei szervezetének. A szervezetnek jelenleg 881 tagja van. A tanácsok 1530 vaknak és csökkentlátónak folyósítanak havonta személyi járadékot. A íömegszervezetek és a vállalatok is támogatják a megyei szervezetet. A Jókai Színház minden bemutatójára tíz jegyet biztosít. A kultúrcsoport felszerelésének vásárlásához jelentős összeggel járultak hozzá az üzemek és a társadalmi szervek. — A HUNGAROTEX két nagyszabású árubemutatója ért véget a napokban Japánban. A kiállításokkal egyidőben több ja. pán céggel folytatott kereskedelmi tárgyalások eredményeképpen a magyar vállalat 1973-ban az ez évi exportját 50 százalékkal növeli. — HOL A PULI? Lapunk tegnapi számában a Naiv festők a XX. században című írásban Pethő János Puli című alkotás sáról készült fotó jelent meg. A kép jobb sarkában eredetileg valóban látható a Ms puli, sajnos azonban ez a címadó képrészlet nyomdai úton nem érvényesült, amiért ezúton kérünk elnézést az olvasóktól. — HATÁSOS ELJÁRÁST kísérleteztek ki a mecseki szénbányáknál a fejtések és a vágatok tűzvédelmére. Dr. Bánhegyi Mihály kutatómérnök és csoportja újítása alapján olyan léghabot állítanak elő, amely rövid idő alatt elzárja a tüzet tápláló levegő útját. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik 'szeretett édesapánk, apósunk. nagyapánk, dédnagyapánk, rokonunk, BAGYINKA GYÖRGY temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, s ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a békéscsabai Szabadság Termelőszövetkezet vezetőségének és tagságának, akik gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Felhívás A Békéscsabai Városi Tanács valamint a Rendőrkapitányság értesíti a város lakosságát, hogy 1972. november 5-én 16—19 óra között Békéscsabán a Szabadság téren forgalomkorlátozást léptet életbe a téren megrendezett ünnepség zavartalan biztosítása érdekében. A megjelölt időben a térre csak a meghívott vendégek járművei hajthatnak be. Az autóbuszmegálló ideiglenes áthelyezéséről, — a Bánszki utcába — a 8. számú Volán Vállalat időben gondoskodik.