Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-28 / 280. szám
j Az utolsó bival\fcsorda a megyei pártbizottság és a megyei tanács lapia Hideg éjszaka Várható időjárás ma estig: Időnként kissé megnövekvő felhőzet, havazás nélkül. Helyenként még erős északnyugati szél. A hajnali és a reggeli órákban párásodás, néhány helyen köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3—mínusz 8. Legmagasabb nappai hőmérséklet: plusz 1—plusz 5 fok között. (MTI) Évforduló Harmincöt évvel ezelőtt, 1937. november 28-án halt meg — 73 éves korában — Pikier Gyula jogtudós, egyetemi professzor. A budapesti egyetemen volt 1903-tól 1920-ig jog. és állam- bölcselet tanára; az ellenforradalom hatalomra jutásakor nyugdíjazták. A pozitivista állam, ég jogelmélet legkiemelkedőbb, s legnagyobb hatású, külföldön is ismert képviselője. Ki tud többet a tanácstörvényről? Ma, kedden délután két órakor Szarvason, a Járási Hivatalban a szakszervezeti bizottság és a járási hivatal szervezésében rendezik meg Ki tud többet a tanácstörvényről címmel meghirdetett vetélkedő járási döntőjét. A széles mezőnnyel indult vetélkedő résztvevői a községi, nagyközségi tanácsok, járási hivatalok ügyintézői. Célja, hogy az állampolgárok ügyét intéző hivatalnokok ezen keresztül is bővítsék ismereteiket. A vetélkedő első hat helyezettjét jutalmazzák. Az első díj, amelyet a járási hivatal fedez: szilveszte- rezés Moszkvában. Köszönetnyilvánítás Fájó szívv^ö. mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapám, testvérünk, rokonunk, PAULIK MIHÁLY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és fájdalmunkat enyhíténi igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Békés megyei Tűzoltóság parancsnokságának és dolgozóinak. Gyászoló család Megnyílt az Alkoholizmus Elleni Bizottság Békés megyei klubja — KÖVESÚT ÉPÜL KÖRÜS- NAGYHARSÁNYBAN. A fejlesztési alapból 39 ezer forintot fordít a községi tanács útépítésre. Ebből eddig 26 ezer forintért szállítottak anyagot a községben épülő kövesúthoz. — VB-ÜLÉS DÉVAVÁNYÁN. Szerdán, november 29-én tartja vb-ülését Dévaványa Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Jelentésit hallgatnak meg a lejárt határidejű vb-határoza- tok végrehajtásáról, s megtárgyalják az 1972-es évi pénzügyi revízió tapasztalatait. Ezen az ülésen készíti elő a vb a december 16-i tanácsülés anyagát is. — ALAPFOKÚ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI FELADATOK ellátásáról a negyedik ötéves tanácsi pénzügyi fejlesztési terv időarányos teljesítéséről és a tanács 1973-as munkatervéről tárgyal Kamut község tanácsa november 30-án. csütörtökön. Közel 12 éves várakozás és sok kérés, vita után végre teljesült a? Alkoholizmus Elleni Bizottság békéscsabai vezetőségének kívánsága, hogy klubot kapjanak. Az ünnepélyes megnyitást november 26-án, vasárnap délelőtt tartották. A klub jelenleg az Aradi u. 12. szám alatt — az Öregek Napköziotthonának helyiségeiben — működik. Az ünnepélyes megnyitón budapesti és kaposvári klubok vezetői is részt vettek, s dr Baly Hermina, megyei ideggondozó főorvos adott tájékoztatást a bizottság munkájáról, valamint a klub céljáról. Ezután ismertették a ldub-szabályokat, valamint a programot. A tervek szerint minden hétfőn és pénteken 17-től 21 óráig tart nyitva a klub, s ezidő alatt látogatói tanácsokat kaphatnak a legkülönbözőbb egészségügyi, jogi és családi problémákra. Ezenkívül előadásokat hallhatnak, ankétokon vehetnek részt, s tervezik közös kirándulások szervezését is. A klubban televízió, rádió, társasjátékok és egyéb szórakozási lehetőség áll a tagok rendelkezésére. — AZ ÖNKÉNTES TÜZOLTÖ TESTÜLET MUNKÁJÁT értékelte Végegyházán a községi tanács végrehajtó bizottsága. Megállapította a vb, hogy a testület felkészültsége, működése általában megfelelő, azonban a szervezési problémák megoldásához nagyobb támogatást várnak a tűzrendészet! bizottságtól. — KOPERNIKUS FÖLDJÉN címmel tudományos játékdélutánt rendeznek a 7—8-as diákoknak ma délután 3 órakor Békéscsabán az V. kerületben. — AZ ÖNKORMÁNYZATI TEVÉKENYSÉG EZÉVI TAPASZTALATAIRÓL számol be Siklósi Ferenc tanácselnök Mező- berény Nagyközség Tanácsának november 30-i, csütörtöki ülésén. A lakosság ügyelnek intézéseiről és a hatósági munkáról Puskel Pál vb-titkár tart tájékoztatót. Epítöbrigádok egy iskoláért A Békés megyei Állami Építőipari Vállalat mélyépítő rész- ; legének öt szocialista 1 brigádja ■ a műszaki dolgozókkal együtt 5 óvodák, iskolák javára társadal- i mi munkát vállalt. November : 25-én, szabad szombaton Nagy ■ László 11 tagú brigádja Békés- • csabán, az új cserépgyámál dől- j gozott, a többi négy brigád tag- : jai közül pedig többen részt vet- ; tek a Tanácsköztársaság úti 88 : lakásos ház, .valamint a négy- 5 ezer vagonos gabonatárház épít- • kezésén. A, keresetüket — mint- ■ egy 5 ezer forintot — a gerlai jj általános iskolának ajánlották : fel’ 5 Hazánk egyetlen bivalycsordája a Kis-Balaíonon, a Nagykani— —— ■ .......... j Állami Gazdaság zimánypusztai rezervátumában,él. A vai l Iamikor igen elterjedt igavonó állatot ma már csak a faj fenn- . ■ maradása céljából tartják. Fotó: Jászai Csaba (MTI) — gyorshajtö gyerekek. : A római közlekedési rendőrség vasárnap felfigyelt egy sportkocsira, amely 200 kilométeres sebességgel robogott a főváros utcáin. Üldözőbe vették, s mikor végre egy külvárosi utcár ban elfogták, lélegzetük is elállt a rendőröknek. A kocsiban két 11 éves kisfiú ült. — HAZÁNKBA ÉRKEZETT A RABSODYA ROMANA. December 11—15-ig hazánkban turnézik a „Rabsodya Romana’.’, a Román Szocialista Köztársaság állami népi ének-, zene. és táncegyüttese. A román művészek négy előadáson mutatkoznak be a magyar közönségnek. Mai névnap: Stefánia A mai Stefánia nevünk az István női alakja és jelentése a görög Stephanos révén annyi, mint „koszorú”. Nyelvünkben magyarosított alakja, az Jstván- ka nem vert gyökeret. Jószívű ismeretlen! Boldizsár Gyula tudósítónk írja a következőket. „November 19-én történt Békéscsabán a reggeli órákban a villanytelepi buszmegállónál. Többen várakoztak a Békés felé menő járatra. Az utasok között volt egy házaspár is. az édesapa egy húsz hónapos kisbabát tartott a karján. Rossz időben kellemetlen a várakozás, éppen ezért volt kedves meglepetés, hogy egy IB 09—91-es 850- es Fiat gépkocsi megállt, s vezetője kiszólt: ^gyeletes^ríporferíink ELFOGTAK a TOLVAJT Az Orosházi Városi-Járási Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást Csizmadia Ferenc, 60 éves, Békéssámson, Gyulamező, Tanya 6 szám alatti lakos ellen. Csizmadia egy kardoskúti tanyáról ellopott egy sertést, a tótkomlósi Haladás Tsz-ből pedig 3 mázsa cirokszalmát. KÉT HALÁL AZ ÜTŐN Rendkívül súlyos közlekedési ba’eset történt tegnap, hétfőn 6,45 órakor Békéscsaba külterületén, a Szarvasi úton. Selmeczi Béla 30 éves gépkocsivezető, Békéscsaba, III., Millennium 2 szám alatti lakos Békéscsabáról Kondoros felé vezette a 8-as Volán pótkocsis tehergépkocsiját. A vizsgálat megállapítása szerint Selmeczi indokolatlanul áttért a menetirány szerinti bal a' dalra és emiatt összeütközött a vele szemben szabály osan haladó, if j. Pellérdi Mihály 22 éves, Szarvas. Ságvári út 5 szám alatti lakos által vezetett személygépkocsival. Az összeütközés következtében ifj. Pellérdi Mihály és édesapja, id. Pellérdi Mihály olyan súlyos sérülést szenvedtek, hogy mindketten a helyszínen meghaltak. A gépkocsiban utazó ifj. Pellérdi Mi- hályné előreláthatólag nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Áz összeütközés következtében a gépkocsi jóformán teljesen összetört, s körül- be’ül 50 ezer forintnyi kár keletkezett benne. A balesetért felelős Selmeczi Bélát a rendőrség letartóztatta. Az ügyben szakértők bevonásával tovább folyik a vizsgálat. — LEZUHANT A FANTOM. A kaliforniai Novato közelében vasárnap lezuhant az Amerikai Légierő egy P—106 mintájú Fantom vadászgépe. A pilóta életét vesztette, az ütődéstől felrobbant gép darabjai pedig megsebesítettek öt fiatal lovast. — GAZDÁTLAN GRÁNÁTOK. Az olasz rendőrség Róma nemzetközi repülőterének tranzit várótermében vasárnap hajnalban fegyvert és lőszert tartalmazó aktatáskákra bukkant. A négy táska órákig hevert gazdátlanul. A fegyverekkel valószínűleg géprablást akartak elkövetni, de amikor tulajdonosaik észrevették, hogy mindenkit mágneses érzékelőiejjel vizsgálnak át, elhagyták azokat. — ELHELYEZKEDNÉK szoba- flestő-mázoló szakmába. Esetleg darukötözőnek. „Ősz” jeligére a békéscsabai hirdetőbe. — SZAKKÉPESÍTÉSSEL rendelkező rendes z_tűzrendész elhelyezkedne lehetőleg békéscsabai vá'lalatnál. Ajánlatokat a békéscsabai hirdetőbe „Diamant 73” jeligére kérem. — ORKÁN-KÁROK. Az évszázad legnagyobb szélvihara, amely november 13-án tombolt a Keleti-tenger és Északi-tenger melletti országokban, óriási károkat okozott az NDK erdőgazdaságában. A most befejezett kárfelmérések szerint a vihar néhány óra alatt 6 millió köbméter fát döntött ki. Egyes erdők, különösen Potsdam és Waren térségében csaknem elpusztultak. Helyesbítés Lapunk november 26-i számának 10. oldalán Szerkesztőségi kamaratárlat című cikkünkben sajnálatos nyomdai hiba történt, és néhány szó rossz helyre került. A harmadik bekezdés egyik sora helyesen: Általuk még jobban megismerkedhetünk az alkotóval. A negyedik bekezdés első négy sora helyesen: Ilyen alkotás a Jelkép is, amely a szépség és a jellem tisztaságának harmóniáját adja, s megállítja szemünket a fotó és a képzőművészet horizontján. • Olvasóink figyelmébe f Kedves meglepetés éri azokat, akik a szokásos szerdai és pénteki napon délután 3—5-ig a 11—191-es számon hívják a Telefon doktort. Ezúttal a doktor helyett Kandúr Bandi és Ind Finci jelentkezik, „akik” a fogászatról adnak elő kedves jelenetet. BÉKÉS HEGYEI Az MSZMP (negyet bizottságé ás a (negyei tanács lapja FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PÁL FŐSZER KÉS ZTOHELYETTE- Deák Gyula OLVASOS ZER KÉS ZTOK: Varga Dezső. Varga Tibor BELPOLITIKÁI ROVATVEZETŐI Bicskát János GAZDASAGPOLÍTIKAI ROVATVEZETŐ: Podln; Péter művelődéspolitikai ROVATVEZETŐ: Sa« Ervin SPORTROV ÁTVEZETŐ; Marhatok István Szerkesztőség: Békéscsaba Szabadság tér VI. tn. emelet Telelőn: 12—196 12- 296 Kiadja a Békés megyei La-iWadö Vállalat. Békéscsaba. n„ Tanácsköztársaság útja 6» Telefon: 11—021. II—OSI FELELŐS KIADÓ; Lehoczkl Mihály . Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 20,— FI Békés megyei Nyomdaipart Vállalat Békéscsaba, Index: 25 05' A kisgyermekes szülők szálljanak be, ha Békésre mennek. A gépkocsitulajdonos jóvoltából nem kellett tehát tovább várakozniok a rossz időben. Köszönet ezért a jószívű ismeretlennek.”