Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-03 / 260. szám
Takarékszö vetkezet Gyomán Néhány nappal ezelőtt az Endre di Takarékszövetkezet az OTP-vel közösen Gyomán ki- rendeltséget nyitott. A kirendeltség megnyitásakor már 700 tagja volt Gyomán a takarék- szövetkezetnek. S, amiről szintén szólni kell: csaknem 3 és fél millió forint az az összeg, amit a gyomai lakosok vettek igénybe kölcsönként különböző célokra. De szükségessé tette a gyomai kirendeltség megnyitását más is: az Állami Biztosító járási fiókja gyomai állományának kezelését átadta az Endrődi Takarékszövetkezetnek. Ez azt jelenti, hogy 5512 gyomai lakos 1 millió 400 ezer forint értékű biztosítási ügyeit is a szövetkezeti pénzintézet dolgozói kezelik. Takarékszövetkezeti kirendeltség a nagyközség központjában. A kirendeltség dolgozói, akik minden esetben gyorsan intézik az ügyfelek kéréseit. B. I. zsibbadás terjedni kezdejt, megbénította a csuklóját, bepó'yálta a könyökét, s kúszott tovább a válla felé. Karja nem tartozott a testéhez, lehullott anélkül, hogy tudott volna róla. De Németh László János a talpán maradt. Iszonyú delirium nehezült agyára, alkonyi homályban látta a szobát, a csendőrök pedig álomszerű fantomokká változva sej lettek fel-felnyíló szemébe. Egy pohár vizet löttyintettek az arcába, öntudata kivilágosodott. — A jobb kezed már megtanulta, hogy mi vár a balra — szólt elfúlón Demeter. Pihenésképpen nagyot sóhajtott. — Folytassuk, vagy társalogjunk? — Nem bánom... — suttogta a költő, de alig tudta, hogy mit. Demeter megint az asztal mögé ült. — Most kivételesen arra lennék kíváncsi, hogy van-e benned erkölcsi felelősség. Jól hallasz? — Igen... — Szóval?.,. Egy Atlasz erőlködésével emelte meg fejét a költő. — Igen, van bennem erkölcsi felelősség — Milyen jó véleménnyel vagy magadról — gúnyolódott tűnődve a főhadnagy. — Hát akkor hadd világosítsalak fel a következőről. Tagadásoddal súlyos tragédiába sodrod a társaidat. Minél kevesebbet ismersz be a bűneidből, annál többet hagysz az ő nyakukon. Ebből következik. hogy az őszinteséghez kell az igazi bátorság nem pedig a tagadáshoz. Mi erről a véleményed? Szűnőben volt a zsibbadás, helyét visszahódította a fájdalom : folyékony tüze. Németh László • János végre a tenyerére mert < pillantani, de gyorsan el is kapta • a tekintetét, mert a .látványtól ■ meglegyintette az ájulás: nem a ■ kezét látta, hanem egy felfújt • fekete gumikesztyűt. — Vallani fogok, ha azzal se- £ gíthetek a társaimon... — Remek... — csillant meg a ■ főhadnagy szeme. — Velem az-! tán igazán lehet beszélni. Még: azt is elintézem, hogy az akasz- ; tófa helyett a frontra kerülj. ■ Szívesen harcolnál a hazáért? : — Megpróbáltam harcolni, ■ amíg lehetett. — Hagyjuk a gyerekes hence- : gést. Adunk egy széket, leülsz kö- : zénk, mint jórabát, aztán elme- • sélsz mindent, amire kíváncsiak • vagyunk. Leülni — ennél megváltóbb ■ jóság nem érhette volna Németh • László Jánost. Egész testében re- : megett a gyengeségtől, omlani • kívánt, ráhagyatkozni az enyhí- j tő gravitációra. — Köszönöm... inkább állva ■ maradok... : — Jól meggondoltad? Nem : muszáj elsietni. Vedd csak még- ■ egyszer fontolóra. — Megmondtam — szólt nem • várt daccal a fogoly. — Ha ná- : lám akarják kezdeni a felgom- ■ bo’yítást, akkor a fonal vége ! nem én vagyok. : Enyhe gondterheltség suhant ; át Demeter főhadnagy arcába. ■ Az asztalra tenyereit, föltápász- ! kodott, szinte vánszorogva lép- ( delt Németh László Jánoshoz. • Mint egy műértö. olyan elegáns j mozdulattal emelte meg a köl- : tő agyonvert kezét. ■ (Folytatjuk) ! Fekete Sándor: Petőfi élete „Katonának száműzött balvégzetem...“ o A kitagadott fiú 1839 február közepén hagyta el Selmecet. Kopott köpenyében, gyalogosan vágott néki az útnak: Pest felé tartott. „Hat esztendeig voltam istentől, embertől elhagyott földönfutó; — írta később — hat esztendeig volt két sötét árnyékom : a nyomor és a lelki fájdalom ... és mikor? ifjúságom kezdetében, az élet legszebb szakában, mely csupán az örömökre van teremtve, tizenhatodik esztendőmtől a huszonkettedikig”. (Úti levelek). A hat esztendei nélkülözés, megaláztatás más embert talán összetört volna, de az ő erős jellemét nem tudta kikezdeni, sőt megedzette. E hat év tapasztalatai beépülnek majd verseibe és a valóság ezer színével gazdagítják azokat. Pestre érve Petőfinek sikerült bejutnia a pesti magyar színházhoz. Nem színészként, ilyen feladatra a tizenhatéves kóbor diák nem is lett volna még alkalmas. Ne kerülgessük a szót — színházi szolga lett. Korát meghaladó értelmével felfogta, hogy az annyira vágyott színészi dicsőséghez a statisztáláson át vezet az út, s korához illő merészséggel vállalta is az ezzel járó színházi szolgai teendőiket. Abban az időben nem volt színművészeti főiskola. Aki színésznek akart állni, valamelyik társulatnál jelentkezett — a legalacsony- rendűbb feladatokra. Az ország első számú magyar színháza nem volt olyan előkelő intézmény, mint a pesti német teátrum. Ha esni kezdett, a környéket elborította a sár. Petőfi esténként lámpással kísérhette haza a sötéttől és a sártól félő színésznőket — egy tízesért. S néha, ha olyan da- , rabot adtak, amelyben a „néma személyzet” népes volt, ő is felléphetett a színpadra, nemcsak mint „székek és pamlagok” hordozója, hanem mint szótlanságra kárhoztatott vadász vagy paraszt, katona vagy nemes úr. Petőfi színészi pályája tehát fordítva indult, mint majdani színésztársaié, akikkel később össze fogja hozni a sors. Azok falvakban, vidéki kisvárosokban kezdték pályájukat, egy rég divatjamúlt színészi iskola tanítványai voltak, magyarán ripacskodtak. Petőfi viszont tizenhat éves, nyitott szemű, koraérett kamaszként az ország legjobb művészeit láthatta játszani naponta testközelből figyelhette alakításaikat, tanúja lett annak a küzdelemnek, amely ekkor már javában dúlt a régi, „síró és éneklő” iskola, és az új, a természetesebb já- tékfelfogás hívei között. S ha társaival sokszor összeütközésbe fog kerülni, ennek egyik öka épp az, hogy ő már induláskor az új iskola tanítványa lehetett. Mintegy három hónap után elhagyta Pestet. Talán apja vitte el, vagy valamelyik rokona szánta meg a kitagadott fiút, tény, hogy 1839. május második felében már Osffyasz- szonyfán volt. egy földmérnök házában. A jómódú rokon gyereke mellé fogadta be Petőfit házitanítónak. A rakoncátlan kis kölyök tanítgatása mellett j Petőfinek az irodában is dől- j goznia kellett, szép írását és rajztudását a mérnök szívesen hasznosította. Szegény rokonként, de minden jel szerint kellemes nyarat töltött Petőfi Ostffyasszony- fán. Volt tisztes munkája, min5 1972. NOVEMBER 3. dennap ehetett, a nélkülözések hónapja eltűnő emlékké váltak. Ráadásul a környék legszebb leánya is közelében élt, bizonyos Róza, persze, hogy a kamasz fiú sürgősen beleszeretett, s persze, hogy a szerelemnek ezúttal is, mint Aszódon versek lettek a következményei. Csakhogy Róza kisasszony nem csupán szépség volt, hanem helybeli előkelőség is. Amikor a szerelemnek és a szerelmes költeményeknek pletykás híre lett, a mérnök megharagudott és — mivel éppen távol volt — levélben utasította feleségét, adja ki az ifjú költő útját. A kidobott fiú Sopronba ment és felcsapott katonának. _.U „Katonának száműzött balvégzetem ...” Egyetlen katonapajtásához írt, későbbi versében magyarázta így sorsának e rossz változását. Mit értsünk balvégzeten ? Csak a kitagadásig súlyosbodó apai szigort? A kilátástalan nyomort? Okunk van azt hinni, hogy döntésében az anyagi sanyarúság, a kitagadott- ság és a kamasznál oly természetes kaland- és világlátási vágy mellett a katonai dicsőség kísértése is szerepet játszott. Az önkéntes újonc felvételére 1839. szeptember 6-án került sor. Mint a katonai főtörzs- könyvből megállapítható, egy kis jámbor csalásra is szükség volt a sorozta tás érdekében: a rekruta 1821-ben születettnek vallotta magát, nyilván azért, mert az alsó korhatár 18 esztendő volt A soproni laktanyában fa- priccseken, kettesével aludtak az újoncok, Petőfi ágytársa egy cigányfiú volt. A tisztikar jórészt osztrákokból, horvátokból állt, a vezényleti nyelv a német volt, amelyet a magyar altisztek természetesen éktelenül kerékbetörtek. A költő nem igyekezett túl- okosnak mutatni magát. De ezek az egyenruhába bújtatott szerencsétlen fajankók így sem tudtak megbocsátani „a világfutó tintanyalónak” (mert csak így hívták), hogy barátaival levelez, azaz ír és olvas. A betűvel' szemben érzett ellenszenvük levezetésére épp kapóra jött ez a vándordeák — ahol csak lehetett, ártottak neki. A legmegalázóbb és légpiszkosabb munkákat rábízták, a legkisebb vétségért kurtavasra verték vagy megbotozták. (Kurtavas lett a vége annak is, hogy a Sopronba látogató Liszt Ferenc hangversenyére el mert menni.) Minél mélyebbre alázta a végzet, annál fényesebb elégtételeket várt a sorstóL „Érzem, barátom, magamban — mondta egy diákbarátjának —, hogy nem mindennapi embernek születtem.” Egyre többször gondolt szökésre is. Ha majd a messze Tirol „hó környékezte bércei” alá kerül, az ezred — reménykedett — onnan már könnyű lesz megszökni Teli Vilmos hazájába ... De reményei ismét megcsalták. A félévi kiképzés után csakugyan elindultak Sopronból, ám csak Grácig jutottak. Itt „rostokoltak” több mint egy hónapon át, 1840. március végétől május elejéig. Innen indult tovább a költő zászlóalja —, de nem Tirolba, hanem lefelé, gyalogmenetben, Zágrábnak. Petőfi azonban nem tartott velük. A piszkos laiktanyák népe közt akkoriban oly gyakori tífusz ágynak döntötte. Kórházba vitték. Meg sem gyógyult tisztességesen, beosztották egy transzportba és mennie kellett a társai után. ősszel hadgyakorlat következett. Ez már sóik volt. A szüntelen nélkülözéstől, bántalmaktól, tífusztól sújtott, agyonhajszolt szervezet nem • bírta tovább — ismét katona- kórházha került. E szerencsétlenségből fakadt katonaéletének legnagyobb szerencséje. Az ezredorvosnak feltűnt a vézna baka, aid olvasnivalót kért tőle — nem szokták ilyen kéréssel zaklatni. A derék orvos szolgálatképtelennek minősítette az olvasgató közlegényt, majd felülvizsgáló bizottság elé küldte. „Gyenge testalkat, hajlam a tüdőbajra és a szívedények tágulására” — állapította meg a bizottság. 1841. február 28-án kapta meg „búcsúlevelét”, az obsitot. Tizennyolc éves és két hónapos volt akkor. És már obsitos. (Folytatjuk) Műteremkiállítás Szarvason November 5-én .délelőtt 11 I órakor Gácsér József, a me- | gyei művelődésügyi osztály vezetője nyitja meg Szarvason Ruzicskay György festőművész műteremkiállítását. A város újratelepítése 250. évfordulója alkalmából, a városi tanács régi székházában rendezett kiállításon bemutatják a neves festőművész életművét, 1920-tól napjainkig. A kezdeti időkből származó tanulmányok, vázlatok, rajzok, majd a buda-l pesti és külföldi kiállításokon szerepelt szarvasi tárgyú képek és a „Szarvas törté- nelme”-sorozat egy része látható majd a kiállítás idején, A nemzetközi művészetkritika századunk egyik leg- nagyobbjának tartja Ruzics- kay-t. Bízunk benne, hogy a mostani kiállítás hazánkban, megyénkben és a művész szülővárosában is sokakkal megismerteti a mester alkotásait
