Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-19 / 273. szám
Senkiföldje a csókási tanyaviiág Napi 600 liter tej a hízóknak — Patkányfészek a bolt Minden elismerésünk az üveggyárí munkásnőké ISöhizottsági titkárok látogatása Orosházán Senki földje? Valahogyan ezt éreztem, amikor néhány napja ezen a megye határán fekvő részen járva az ott élő embereikkel beszélgettem. És a esókásiak ezt meg is fogalmazik; — Velünk olyan keveset törődnek a hivatalos szerveik, hogy az majdnem egyenlő a semmivel. Amikor bezzeg a tanácstagi és a népfront-választások közeledtek, akkor más volt a helyzet. Még el sem értem Csókásra, a Csongrád megyei bogárzói részen. betértem az egyik tanyába. Martonosi Sándorné éppen a gyökereket tisztította, hogy a makói piacon jobb pénzt kaphasson majd a zöldségért. A csaholó kutyákat, melyek a nadrágom szára felé kapdostak, elzavarva, magabiztosan nyújtotta felém kemény szorítású tenyerét. A szomszédasszony, Juhász Mihályné tartózkodóbb lévén egy ideig csak a háttérből figyelte a beszélgetést, de aztán az ő szava is megjött. S mitagadás, volt hallgatnivalóm. Mert bizony azon a szikes, semmit adó földön jobban meg kell küzdeni az életért, mint másutt. Ott a bogárzói részen, ahol még ma is kis magángazdaságokban termelnek a parasztemberek — mert nem éri meg, hogy közös gazdaságba vegyék be a sziket — csak az állattartásban van egy kevés pénz. Pontosabban szólva lehetne több is, ha a szarvasmarhát érdemes lenne tartani. Miért? Talán nem érdemes? — kérdezhetnénk. A rádió, a televízió és az újságok minduntalan arról beszélnek, írnak: kevés a szarvas- marha, több tejre, tejtermékre, húsra van szüksége az országnak. Ezt a Bogárzón, Csókáson, Rákoson, Igáson és a Sűrűtanyákon lakók is tudják. És ennek ellenére nem tartanak any- nyl tehenet, szarvasmarhát, amennyit bírnának. Ahol ezelőtt öt-hat éve még négyet, ötöt fejtek, ma jó, ha megvan a kettő, három. Pedig legalább kétszáz ilyen tanya van azon a részen, ahol az emberekGyurkó Pál rendőrezredes, a Békés megyei rendőrfőkapitányság helyettes vezetője nyitotta meg pénteken, 17-én a Vagyonvédelem című kiállítást Békéscsabán a Fegyveres Erők Klubjában. A tablókon sok képpel és szöveggel mutatják be a vagyon elinni bűncselekmények különnek a tejátvétellel, azaz át- nemvétellel van gondja. Ha jól utána számolunk, évente 400 fejős tehénnél kevesebb kerül ki erről a részről, s ez mintegy 160 ezer kiló marhahúsveszteség az országnak Ideje megyarázatot adnom. Ez nem nehéz. Sokkal nagyobb nehézséget jelent a gondok megoldása. Ez viszont nem az újságíró feladata. A csókási tanyákon, Rákoson, Igáson, Bogárzón és a környéken lakók nem tartanak több szarvasmarhát, mint amennyit, mert ahogy mondják, nincs értelme, nem kifizetődő. S ugyan miért ragaszkodnak a 200 litermarhahúsra szükség van, a tej felvásárlási árát pedig éppen a jövőben emelik fel. S talán éppen ez az, amit az ott lakók nem értenek. Ha szükség van a tejre — márpedig szükég van rá —, miért nem veszik át tőlük a tejet? Miért kell naponta csaknem 600 litert a disznók elé önteniök? Mert most már több éve ezt teszik. Kukoricatörőgépek járnak a földeken, a lovasfogatok szárat hordanák. Az átmentén három férfi, dr. Nagy Lajos állatorvos, Adok János és Adok Lajos vitatják a világ dolgait. Csatlakozom a beszélgetőkhöz és a szarvasmarha-tenyésztésre terelem a szót. Az állatorvos számol. Egy-egy tanyából így ősszel naponta tíz liter tejet tudnának átadni a Szentesi. Tejipari Vállalatnak, s a környékben összesen több, mint húsz ilyen tanyáit sorol fel. Ez napi 200 liter tej. Nyáron ennek a kétszerese. S hogy miért ragaszkodnak a 200 literhez? Mert a szentesi tejipar illetékesei azt mondják: nem éri meg, nem rentábilis napi 200 literen alul tejátvevőit létesíteni. A három férfi közül kettő tart teheneket. És ők is azt mondják, amit az a két asszony, akikkel Bogárzón beszélgettem. Ha lenne tejótvevő, több böző formáit és adnak tanácsot a megelőzésre. A kérdés fontosságát bizonyítja, hogy a bűncselekmények több mint fele személyi vagy társadalmi tulajdon ellen irányul. A kiállítás Csabán 21-ig tekinthető meg, majd 23- ától Gyulán, 26-ától Orosházán leSz látható. szarvasmarhát is nevelnének, hiszen a kifejt tejért forintot kapnának és kinek nem kell a forint? Így pedig csak pocsékba megy a drága termék, hiszen a sertéseknek nagyon jó lenne a kulkoricadara is vagy a tápszer, felesleges tehéntejen nevelni a hízókat. Az igási kövesút végén, ott ahol az apátfalvi csatornával összefut az út, lakik Gyémánt János gátőr, a Hazafias Népfront csókás-tanyai bizottságának elnöke. Éppen Békéssám- sonban jár ügyes-bajos dolgai után. Felesége mutatja a hűtő- szekrényben a sak-solk vajat, túrót. Szerencsés asszonynak mondják a környékbeliek. Van ideje és lehetősége a kifejt tejet feldolgozni. Nem úgy, mint a környék többi gazdaasszonyának, akiknek tanyájában nincs villany, nincs hűtési lehetőség. Gyémántné tud pénzelni a piacon. Mégis azt mondja: érthetetlen, hogy öt évvel ezelőtt miért volt rentábilis Csókáson, Bogárzón és másutt a tejátvétel és miért nem az ma. A tejeskocsinak ugyanazon a kövezett úton kellene végighajtania, amelyik ezelőltt öt évvel is meg-- volt. A harminc tanyában, amelyben még Csókáson emberek gazdálkodnak, ma jobb lehetőség van a tehéntartásra, tejtermelésre, mint akkor. De... Igen, az a bizonyos de. Emiatt adta el például Köteles János a tehenét. Hiába van a legelő, hiába nő a fű, a kukorica ezen a tájon. S amilkor a gazdai. Gyémánt János megérkezik, arról is szó esik, hogy ezeket a gondokat jól ismerik Békéssámsonban, a községi tanácsnál. Makón és a szentesi tejiparnál is. Arról is tudnak az illetékesek, hogy Csókáson a Tótkomlós és Vidéke ÁFÉSZ boltja patkányfészek, az olvasókör — egyedüli kulturális épület a környékben — omlással fenyeget. Ugyanakkor az elárvult iskóla, jó, tartós épület, üresen áll. Tudnak ezekről a gondokról és talán éppen ezért van, hogy a csókási tanyákon lakók úgy érzik, senki földjén vannak. Segítséget sem a makói tanácstól, sem a békéssámsonitól nem kapnak. Két megye határán a makói Úttörő Termelőszövetkezet földjein dolgoznak, s amit létrehoznak, az a csongrádi nagykalapba kerül. Mivel azonban közigazgatásilag a Békés megyéhez tartozó Békéssámson tanácshoz tartoznak, gondjaikkal oda fordulnak. Mitagadás, most már mind ritkábban, mert úgy érzik, nincs értelme. Nem tudom hogyan lehet igazsága az ott élőknek, hogyan lehetne arra bírni a szentesi tejüzem illetékeseit, ne hagyják veszni a napi sok száz liter tejet, hogyan lehetne elfogadható környezetbe helyezni az ÁFÉSZ-boltot és az olvasókört. De reménykedem abban — amiben a csókási, bogárzói és a többi ott dolgozó ember már nem nagyon —, vannak illetékesek, akiket azért választottak vezetőiknek, mert bíztak bennük; abban, hogy nem sokáig marad senki földje a csókási tanyavilág. Botyánszki János 4 mms& 1972. NOVEMBER 19. A sűrű ltod éppen csak ; a portásfülkét, a kerókpármeg- őrző színt, a parkot és a közeli j épületek körvonalait engedte látni. A csarnokokhoz, hutákhoz, irodaházhoz vezető szürke be- tonutak hiába próbálták beljebb vezetni a tekintetet, pedig a bejárat elé guruló fairmotoros autóbusz utasai — lányok, asszonyok, valamennyien nőfelelősök, nőbiizöttsági elnökök, megyénk járásaiból — kíváncsian készülődtek erre az üzemlátogatásra. „Na végre megnézhetem az Orosházi Üveggyárat! Vajon mekkora lehet? Én eddig csak a nagy kéményeit láttam, de a sógorom itt dolgozik, ő mesélte, hogy...” — így beszélgettek egymás között, míg kiszálltak. Keverő, Il-es huta, öntött huta — íme az útirány, ahol a legfontosabb látnivalóval megismerkedhetnék a látogatók, — mert hiszen az egész gyár megismerésére nemhogy másfél-két óra, de fél nap is kevés. A népes csoport kalauzolására Záb- rák István, a gyár műszaki osztályának dolgozója vállalkozott. A párperces bemutatkozás során a legfontosabb adatokat említi — hogy 9 éves a gyár, hogy közel kétezren keresik itt a kenyerüket — máris a keveröben szorong a negyvenegynéhány lány, asszony. S míg a laikus számára kiismerhetetlennek tűnő, csupa- gomlb, villogó műszerasztal előtt a vezető magyaráz, a hátsó sorokban állók egyik társukat, Mu- csi Lászlónét kezdik faggatni, hiszen ő itthon van ebben a gyáíban, e7 a munkahelye. Az okos gépekről természetesen gyorsan az emberekre, a nők munkakörülményeire terelődik a szó. — A családfenntartó asszonyokra gondolnak itt? — érdeklődik az egyik csinos fiatalasz- szony. — Van-e saját bölcsődéje, óvodája a gyárnak? Mennyi a kereset? — és így tovább. Mu- csiné, aki tagja a Hazafias Népfront megyei elnökségének, minden kérdést sorra vesz. — Persze az egyedülálló anyukákat anyagilag is segítjük. A kereset? A., azonos munkakör- ben dolgozó nők ugyanannyit. kapnak, mint a férfiak. Bölcsőde, óvoda, ha szűkösen is, — de van. Eirről egyébként bővebben szó lesz most a kultúrteremben, ] ott majd a gyári pártbizottság ( és a szakszervezet nófelelöse úgyis beszél erről. A beszélgetés. ■— útban a másik hatalmas csarnok ■ felé — folytatódik. Lapusnyik [ Lajosné, a Hazafiag Népfront megyei nőbizottságának elnöke a háromnapos tanfolyamat hozza szóba, s a szálláshelyet, az ellátást dicsérd. — Erre a látogatásra egyébként csak azok tudtak eljönni, akik még nem jártak itt, nagyobb csoportot nem tud fogadni egyszerre a gyár. Az érdeklődést az is fokozta, hogy több asszonynak közeli, távolabbi hozzá tartotója .ismerőse itt dolgozik. — Én is azért vagyok kíváncsi, mert a fiam itt talált munkát — veszi át a szót az előttünk lépkedő Hódi Jánoismé, aki Csabaszábadiiból jött. —Igaz ó az új síküveggyárban villany- szerelő. de hát ezt a gyárat is meg kell ismerni. — S ilyennek képzelte? — ezt már a gyopárosi üdülő halijában kérdezem, ahol az előző napi kirándulás élményeit beszéli meg egy kisebb csoport. — Az az igazság, hogy többet szerettem volna látni belőle — így Hódmé. — Különben én a tsz-ben a növénytermesztésben dolgozom, havonta 1300—1500 forintot megkeresek. Panaszkodni szoktunk, hogy így az időjárás viszontagságai, úgy a nehéz körülmények. No, én azért nem irigylem azokat a nőket, akik egész nap a huzatos csarnokban válogatják a, üveget! Nékik sem könnyebb! Erre élénk beszélgetés kezdődik, kd- ki összehasonlítja saját munkakörülményeit a látottakkal. — Én dolgoztam Pesten, ott megismertem, milyen egy gyár élete, de itt az Alföldön elképzelni sem tudtam ilyen komoly ipari üzemet! Ez sokkal nagyobb. mint képzeltük, — vallja meg illés Ferencné, aki Békés- sámsont képviseli. — Igaz, a nők és a férfiak bére hasonló munkakörben azonos mostmár, de szerintem azért a nehéz munkáért minden kedvezmény, juttatás megilleti őket. Három műszakban, hidegben, zajban dolgozni például egy többgyermekes anyának, úgy, hogy megállja a helyét, nem könnyű dolog! — Gris Béláné Gyulaváriból egészen tűzbejön, s egyetért vele a nagykopáncsa Hetyei Györgyné, a békésszent- andrási Kovács Istvánná és a végegyházi Szedlacsek Béláné is. Azután a búcsúebéd előtt még egy kicsit elbeszélgettek, legtöbbet persze női dolgokról — közéleti hangszerelésben. Tóth Ibolya Vagyonvédelem
