Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-02 / 259. szám
Ködös idő Várható időjárás ma estig: Főként éjszaka és délelőtt sokfelé köd, amely néhány helyem, el sosorban nyugaton és északkeleten egész napon át megmarad. Egy-két helyen ködszi tálás. A köd feloszlása után kevés felhő. Eső nem várható. Éjszaka gyenge, napköz ben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0. plusz 5 fok között, szórványosan talajmenti fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 15, a tartósan ködös helyeken 10 fok körül, (MTI) Illyés Gyula kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Illyés Gyula háromszoros Kcssuth-díjas költőnek kimagasló iroda,Imi munkássága, és eddigi életműve elismeréséként, 70, születésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Lo~ sonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásán megjelent Aczél György, az MSZMP Központi Bizottsága titkára, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Ilku Pál művelődésügyi miniszter. (MTI) — KÉTMILLIÓ darabbal több harisnyanadrágot bocsát az idén a belkereskedelem rendelkezésére a Budapesti Harisnyagyár. mint az előző évben. Finom harisnyából ugyan a-7 idén kevesebb készült, de az import segítségével ebből a cikkből is kielégítik a szükségleteket. Évforduló Tíz évvel ezelőtt, 1962. novem- oer 2-án adták át rendeltetésének a Kab-hegyi televízióadót. Ennek az adónak az üzembeállítása — a már meglévőkkel együtt a televízió vételének csaknem az egész ország területére való kiterjesztését biztosította. Egyébként 1975-ig befejeződik az új nagykanizsai adó építése, s ugyancsak az ország délnyugati részében javítja majd a vételi lehetőséget a kisebb teljesítményű zalaegerszegi adóállomás is. Békés megyében 4 540 kisiparos dolgozik. Legtöbben Békéscsabán fejtik ki hasznos tevékenységüket. Számuk £68. A városban a magánkisiparosoík jelentős szerepet töltenek be a lakosság javító-szolgáltató lige— Crj szAllításteGhnikat programot dolgozott ki a Villa- mosenengía Kutató Intézet az országos műszaki fejlesztési bizottság támogatásával. A program segítségével a számítógépek percek alatt megállapítják égy új villamos vezetéknek az egész rendszerre gyakorolt hatását. — HE ERIKÁN. Somalia északkeleti partvidékén több, egymást követő hurrikán pusztított a hét elején. Magadishuban a halottak száma megközelíti az ötve- uet, s több ezerre becsülik az elpusztult háziállatokat. — KÖSZÖNET A SZÍNHÁZNAK. A békéscsabai Tanács- köztársaság úti óvoda 80 kis lakójának szerzett emlékezetes napot a közelmúltban a Jókai Színház. Kölcsön adta autóbuszát egy napra. A gyermekek és az óvónénik a repülőtérre, & a KISZ-táborba látogattak; — GYÁMÜGYI SEGÉLY A múlt évben a nagy családosok segélyezésére Békésen 23 ezer forintot fordítottak. Ebben az évben a tanács 40 ezer forinttal segíti a nagy családosok gyermekeinek ellátását. — ÜJ ÜZEMHÁZAT épített a szegedi Nívó Kts7 csaknem 20 millió forintos beruházással. A 4000 négyzetméteres csarnokban mór megkezdték a termelést. Az új üzemiben különféle játékszereket készítenek. A ktsz 1973- ban 50 millió forintra emeli éri termelési értékét. — DÖZSA-KIÁLLlTÁS. Gyulán a Magyar Nemzeti Galéria és az Erkel Ferenc Múzeum a Dürer teremben a mai magyar grafikusok Dózsa György emlékét idéző alkotá,saiból kiállítást rendez. A kiállítást november 3-án Gácsér József, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője nyitja meg. Totó-közlemény A negyvenötödik heti totószelvényben szereplő labdarúgó-mérkőzéseket a heti pihenőnapnak hétfői napra történt áthelyezése miatt nem vasárnap, hanem hétfőn játsszák le, a 45. heti totószelvények beérkezési ideje ezért november 6-án, hétfőn déli 12 óra. (MTI) Köddel kezdődött november Az ősz kezdetén inkább csak hajnalonként ereszkedett le néhány órára a köd, de novembertől már számítani lehet arra, hogy jóval tartósabb, egy, esetleg több napos köd telepedik valamelyik városunkra, országrészünkre. A Meteorológiai Intézet szerda reggeli tájékoztatása szerint Békéscsabán immár 24 órája tart a köd. Az ország többi részén kedden napközben felszakadozott a köd, s szerdán reggel azonban ismét sűrű pára telepedett Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Szolnok, Kecskemét, Nagykanizsa. Zalaegerszeg, Szombathely, Sopron és a Balaton környékére. Egyes útszakaszokon csupán néhány méternyire lehetett ellátni s jó néhány helyen 50 méter alatt maradt a látótávolság. A köd miatt a vasúti szerelvények és a közúti járművek vezetői egyaránt óvatosabban közlekedtek. A menetrendszerű vonat- és autóközlekedésben néhány perces késésektől eltekintve, nem volt fennakadás. (MTI) nyelnek kielégítésében, örvendetes, hogy az utóbbi években megnőtt a társadalmi megbecsülésük is. A KIOSZ megyei és békéscsabai csoportjának titkár, sága rendszeresen megjutalmazza azokat a kisiparosokat, akik jól dolgoznak, s a szakmunkás- tanulók neveléséből is kiveszik részüket. A közelmúltban Békéscsabán 199 kisiparost tüntettek ki: hárman a Könnyűipar Kiváló Dolgozója lettek, tizenöten. a Kiváló Szakmunkás-nevelésért jelvényt, az Ötven Éve Kisiparos kitüntetést pedig 30 kisiparos kapta meg. Az üzletek ünnepi nyitvatartása A nyiltárusítású üzleteik november 7-i ünnepék előtti és alatti nyitvatartási rendje az alábbiak szerint alakul: November 4-én, szombaton. minden nyiltárusítású üzlet hétköznapi nyitvatartási rend szerint tant nyitva November 5-én, vasárnap: az iparcikk és vendéglátóipari üzletek szombati, az élelmiszerüzletek hétköznapi nyitvatartási rend szerint tartanak nyitva. November 6-án, hétfőn: minden nyiltárusítású üzlet egész napon át zárva tart. A vendéglá- tóipari üzletek szombati, az édesség és dohányüzletek va-' sámapi nyitvatartási rend szerint tartanak nyitva. November 7-én, kedden: minden nyiltárusítású üzlet egész napon át zárva tart. A vendéglátóipari üzletek, az édesség és dohányüzletek vasárnapi nyitvatartási rend szerint vannaik nyitva. — TÁRSADALMI MUNKÁBAN építették meg Szarvason a mo tyói szőlőben az 500 méter hosz- szú járdát. Most ugyancsak a lakosság segítségével láttak hozzá a betonlapok lerakásához a Bezina-szőlőben. — VIHARBA KERÜLT egy amerikai turistákkal tömött busz Athén és Korinthosz között, s árokba borult. A, idegenvezető és hat amerikai asszony életét vesztette, 31-en pedig megsebesültek. KÉP SZÖVEG NÉLKÜL (Kesztyűs Ferenc rajza) Varrógépkiállítás Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útján az UNIVERZÁL Kiskereskedelmi Vállalat műszaki boltjában nyílt meg az NDK- beli Naumann varrógépgyár kiállítása. A fél- és teljes automata kivitelben készült varrógépek sok látogatót vonzanak. Fotó: Demény — FELÚJÍTÁS. Dévaványán évről-évre jelentős összeget tor dítanak a kulturális és szociális intézmények épületeinek karbantartására. Ebben az évben a Széchenyi úti iskola, a napközi otthon és a művelődési ház felújítására mintegy 300 ezer forintot költöttek. — BOMBA-AJÁNDÉK. A malaysiai fővárosban szerdán reg- gél 15 plasztikbombás küldeményt fedezett fel a posta. Valamennyit az elmúlt 24 órában adták fél. Címzettjeik európaiak voltak. A hadsereg tűzszerészei hozzáláttak a postai küldemények megvizsgálásához, A „LÓT” légitársaság A LOT lengyel légitársaság Varsót és á Szovjetuniót összekötő járatai a nemzetközi légiközlekedés legforgalmasabb vonalai közé tartoznak. A LOT menetrendjében hetente 13 járat szerepel — Moszkvába minden nap, Leningrádlba és Kijev- be heti három alkalommal indítanak utasszállító gépeket. A Varsó—Moszkva járaton 1971- ben 17 ezren utaztak, az idén a forgalom tovább bővült. A kontinenseket összekötő „LÓT” járatokon a jövőben „IL—62”-es szovjet gyármáriyú óriásg'épek közlekednek. A Szovjetunióban most képezik ki ezekre a gépekre a pilótákat és a földi szolgálat dolgozóit. Az első három, menetrendszerint közlekedő „IL—62”-es gépet a lengyel nép három nagy alakjáról, Chopin-ről, Kopernikusz-ról és Kosciusko-ról nevezik el. — PARTRA EMELTÉK a Balaton utolsó vízen lévő vitorláshajóját. is. Balatonfüreden. Keszthelyen. Balatonalmádiban. Siófokon és Balatonföldváron mintegy ezer vitorlást tárolnak fedél alatt. A SZOT vitorlásflotta valamennyi hajóját a bélen kijavítják és átfestik. — RUHASZÁRÍTÓ SZERRÉ NYÉK. A Békés megyei Vegyesipari Vállalat gyomai gyáregységében a múlt évben láttak hozzá a földgáz-üzemelésű ruhaszárító szekrények gyártásához. A gyomai gyáregység ebben az évben 47 ruhaszárító szekrényt gyártott az óvodák és bölcsődéi részére. Ha: Achilles napja A mai név a tavalyi naptár- ban még rövidített „Achill” alakban szerepelt. Eredeti formája görögben a mai magyar alak megfelelője volt. Latinban pedig .,Achilleusz”. Jelentése: bánatos. — ELKÉSZÜLT a Békés megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat fejlesztési terve. A vállalat új. modern üzeme Békéscsabán épül fel. A beruházás több mint 18 millió forintba kerül. — TITOKZATOS TEMETŐ. A kaliforniai Ukiah mellett egy juhfarmon három holttestet fedezett fel a rendőrség. A kutatást nem hagyták abba, mivel feljelentés érkezetjt, hogy a „halál angyalai” nevű motoros banda ezt a farmot használta fel áldozatainak eltemetésére. — ŰJ ÜZEMCSARNOKKAL bővült a Csepel Autógyár szeghalmi gyárrészlege. Az 1080 négy- zetméterű csarnokban október közepén kezdték meg a termelést. békés MÉŰW Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. FŐSZERKESZTŐ: CSEREI PAE FOSZERKES ZT O HELYETTES : Deák Gyula OLVASOSZERKESZTOK: Varga Dezső. Varga Tibor BELPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Ricsbár János GAZDAS AGPOLJT1KAI ROVATVEZETŐ: Podinc Péter MŰVELŐDÉSPOLITIKAI ROVATVEZETŐ: Sasa Ervin SPORTROV ÁTVEZETŐ: Macbalek István Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17. m. emelet Telefon: 12—i96. 12—29G taaűja a Békés megyei Laokiadő Vállalat, Békéscsaba, CL; Tanácsköztársaság ötja S. Telefon: 11—021. 11—051 FELELŐS KIADÓ: Lehoczki Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 20.— Ft, Békés megyei Nyomdaipar! Vállalat. Békéscsaba, Index: J5 OU Megbecsülik a kisiparosokat