Békés Megyei Népújság, 1972. november (27. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-12 / 267. szám
Ötezer liter pálinka Augusztus 28-a óta működik az újkígyúsi Aranykalász Tsz új, korszerű szeszfőzdéje, ahol eddig több mint 5000 liter pálinkát főztek a tagok részére. Képünkön Kovács Béla, a sze^főzde helyettes vezetője figyeli a békéscsabai vám- és pénzügyőri szakasz kiküldöttjének szeszfőzde! ellenőrző munkáját. (Fotó: Demény) Önállósodnak a tanácstagok Szeghalmon A tanácsülés legutóbb arról elöntött Szeghalomban, hogy jövőre a nagyközség tanácstagjainak 2000 forintot ad ki gazdálkodásra, amely összegből a tanácstagok választási körzetükben a kisebb munkálatokat, javításokat elvégeztethetik. Észszerű döntése ez a nagyközség vezetésének, hiszen nagyon sok bosszúságot okozott, ha egy villanykörte- kiégett az utcai világításban, vagy elromlott egy átjáró vagy egy-két padot kellett volna elhelyezni valahova. Az ilyen kisebb, gondoknak a megoldása jövőre már nem okoz problémát. A tanácstag a választóival megbeszélve megjavíttatja azit, amit kell, a számlát benyújtja a tanács illetékes osztályához. A kezdeményezés, amelyet Szeghalomban megvalósítanak — úgy gondoljuk —, követésre méltó. N. J. A Békés megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat (AGROKER) felhívja vásárlóinak figyelmét, hogy az alább felsorolt szakmákban és feltüntetett időpontban leltározást tart: Alkatrész, golyóscsapágy és műszaki áruk leltározása: 1972. member 15-től 30-ig A leltározás ideje alatt az árukiadás szünetel. Műtrágya, növényvédőszer, gép- és vegyes áruféleségekből a kiszolgálás, a leltározás ideje alatt is zavartalanul folyik. A leltározás tartama alatt a felhasználók sürgős alkatrészigényeit a Csongrád és Szolnok megyei AGROKER Vállalatok elégítik ki. Békés megyei AGROKER Vállalat 229387 Miért emelkedett a gyermekruházati cikkek ára? Spekulációs törekvések Békéscsabán és az orosházi Csillag Áruházban Mennyibe kerül egy gyermek felöltöztetése? Erre kerestek választ a népi ellenőrök az orosházi Csillag Áruházban. Felsőkabát nélkül, olcsóbb cikkekből egy 10 éves leány felöltöztetése 500 forintba, drágább cikkekből 800 forintba került. Egy hasonló korú fiú felöltöztetése pedig 700 forintba, divatosabb, jobb minőségű cikkekből, viszont 900—1000 forintba. A szülők igényétől és pénztárcájától függ, hogy milyen ruhát vásárolnak gyermekeiknek. De vajon mennyire függ tőlük a gyermekruházti cikkek árának alakulása ? Mennyire befolyásolja őket a vásárlás során a választék és a divat? Árukínálat- drágább cikkekből A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság által kiadott program alapján a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság nagyarányú vizsgálatot tartott- A népi ellenőrök választ kerestek arra, hogy mi okozza a gyermekellátási költségek emelkedését. Vizsgálatot tartottak a Dél- Magyarországi Textil- és Felső- ruházati, a Dél-Magyarországi Rövid- és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalatok lerakatainál az Üniverzál Kiskereskedelmi Vállalat 4-es számú gyermekruházati boltjában, valamint az Orosházi ÁFÉSZ Csillag Áruházban. A vizsgálat tájékozódó jelleggel más kereskedelmi egységekre is kiterjedt, valamint néhány gyermekruhát készítő üzemre is. A vizsgálat során a népi ellenőrök arra a következtetésre jutottak, hogy bár a kereskedelmi vállalatok és a szövetkezeti boltok üzlet-politikai célkitűzései között kiemelkedő helyet kap az olcsó csecsemő- és gyermekruházati cikkek áru- választékának bővítése, terveiknek azonban teljesen nem tudtak eleget tenni. Sőt az olcsó áru választéka alaposan megcsappant. Nem kielégítő a cipőellátás, a felsőruházati cikkek választéka, mérethiányosak a korszerű kommersz-cikkek szériái. Az árukínálat a luxus, azaz a drágább cikkek felé tolódott. Ebben nemcsak a kereskedelem, hanem az ipari vállalatok is ludasak. Arra törekednek ugyanis, hogy olyan árukat gyártsanak, amelyek minél nagyobb jövedelmet biztosítanak számukra. Ehhez hozzájárul az is, hogy mivel a kis- és a nagykereskedelem kapcsolata nem alapszik szerződéseken. ennélfogva az ipari vállalatok szinte szabad kezet kaptak az árufajták gyártásának megválasztásában. A gyermek- ruházati cikkeket általában szóban rendelik meg. Előfordul, hogy ugyanazt az árut a Kiskereskedelem több helyről szerzi be, természetesen különböző áron. A boltokba viszont az olcsóbb cikkek árát a jobb minőségű cikkek árához igazítják. Sajnálatos, hogy ez a gyakorlat a gyermekruházati cikkeknél is érvényesül. A beszerzési és a fogyasztói árkülönbözet természetesen a kereskedelmet illeti meg. A kereskedelem árpolitikájának ellenőrzésénél a szúrópróbaszerűen megtartott vizsgálatok törvénytelen haszonkulcs alkalmazását nem állapították meg, de a IV-es árkategóriájú gyermekruházati cikkeknél az áreltérítés ha nem is szabálytalan, egyes esetekben viszont túlzottan magas. Kategória-csere A nagykereskedelmi vállalatoknál tartott vizsgálat azt igazolja, hogy az ipari vállalatok hiányosan teljesítik a szerződéseket. Ez pedig hátrányosan befolyásolja a kiskereskedelem áruválasztékát. A DÉL- TEX békéscsabai lerakata 1972. első félévére szerződött gyermekruházati cikkeknek csak a 86 százalékát kapta meg. A női fehérneműgyár 1600 bébi-napozóból csupán 410-et szállított, az 500 bébi nylon-kabátból pedig egyet sem. Nem csoda, hogy a bébi-napozók és a kabátok a hiánycikkeik listájára kerültek. Gyakran a nagykereskedelem raktáraiban az igényeknek nem megfelelő készletek halmozódnak tol. A DÉL- TEX békéscsabai lerakatánál a múlt évi leltár adatai alapján a gyermekruházati készleteknek 24 százalékát a nehezen értékesíthető, korszerűtlen cikkek tették ki. S csak az 1972 évi nyári szezonvégi kiárusítás után csökkent ez a készlet 10 százalékra. A népi ellenőrök górcső aüá vették a fogyasztói árak alakulását is. Az elmúlt 4 esztendő alatt a II. árformába tartozó gyermekruházati cikkek ára nem Változott. A III., illetve a IV. árforma termékeinek ára viszont évről évre emelkedik. Mi' ennek az oka? Egyes olcsó gyermekruházati termékek 1968-ban maximált árformába tartoztak. A 6%969 (II. 9) PM. rendelet megnövelte a gyermekruhák árkiegészítésének összegét. Ennek pedig az lett a következménye, hogy egyes cikkek az olcsóbb, II. árformából a drágább, III. árformába kerültek. Így ugyanis hatóságilag lehetővé vált a 10 százalékos áremelés. Holott* az árkiegészítésnek az lett volna a feladata, hogy az árakat differenciálja, ezzel szemben a fogyasztói árakat növelte meg. Ezt példázza az Orosházi ÁFÉSZ Csillag Áruházban tartott vizsgálat. A III. árformába tartozó 6—10 méretű leányika- pizsamát a nagykereskedelem 79,60 forint termelői áron szerezte be, az irány árréssel számított fogyasztói árnak, 93,53 forintnak kellett volna lennie. Ezzel szemben az áruházban a pizsamák 102 forint áron kerültek eladásra. A centrumártól az eltérítést az árhivatal rendelkezése lehetővé teszi. Az ipar az alapanyagárak emelkedése miatt él ezzel a lehetőséggel. Ha viszont az ipar nem, akkor a kereskedelem használja ki ezt a lehetőséget. Á bevétel prémiummal kecsegtet A Il-es árkategóriába tartozó gyermekruházati cikkeknél áreltérítési törekvést nem tapasztaltak a népi ellenőrök. A kiskereskedelem csupán az irányárrést alkalmazza. Az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat békéscsabai gyermekruházati boltjában az árrésszint középértéke 12 százalékos, az orosházi Csillag Áruházban pedig 9 százalékos volt. A békéscsabai gyermekruházati boltban azonban az árrésszint évről évre emelkedik. 1969-ben még 10 százalék körül mozgott, 1972-ben már a 12 százalékot is meghaladta. Természetesen az, árpolitikát erősen befolyásolja a kínálat és a kereslet, valamint a divat is. A boltvezetők ennek alapján tehetnek javaslatot az áreltérítésre. A~ békéscsabai gyermekruházati boltban nagymértékben emelkedtek a fogyasztói árak. Ennek részben az az oka, hogy a nagykereskedelemtől nagyobb tömegben vásárolt gyermekruházati cikkek árához igazítják a fogyasztói árakat. A bolt ez év első félévi bevétele mintegy 12 millió forint volt, ami több mint másfél millió forint kiskereskedelmi hasznot eredményezett. A népi ellenőrök azt is megállapították, hogy az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat gyermekruházati boltja az első félévben a többlet-árrésből 100 ezer forint bevételhez jutott. A vállalat áreltérítési eredménye az árrés 6 százalékát teszi ki. Vitathatatlan, hogy az árszint ilyen gyors emelkedése káros és megengedhetetlen. Bár van rá magyarázat. Hiszen a bevétel emelkedése prémiummal kecsegtet. Noha a vállalat vezetői úgy magyarázták meg bizonyítványukat, hogy a különböző kereskedelmi költségeket szándékozták csökkenteni, nem pedig az árrés- szintet emelni. A magyarázkodás azonban nem változtat a tényeken. Van-e bébi divat A kereskedelmi szakemberek gyakran állítják, hogy a vevők diktálják az árakat. A vásárlók a drágább holmit keresik. Az olcsó áruk a raktáron porosodnak, s gyakran a szezonvégi kiárusításokon nem sikerül túladni rajtuk. Tagadhatatlan, hogy a felnőtték vásárlási igényét döntő mértékben befolyásolja a divat. De vajon a bébi- és a gyermekruha-vásárlásban is ilyen szerepet töltene be? Tagadhatatlan, van befolyása, mert ki ne szeretné szépen öltöztetni gyermekét. Azonban ennél sokkal inkább a szüflő pénztárcája és a célszerűség dönti el, hogy ki milyen ruhát vásárol gyermekének. Gyakran azonban a kisebb jövedelmű családok is kénytelenek divatos holmit vásárolni, mert másmilyen nincs. A múlt évben az orosházi Csillag Áruházban bakfiskabát csak a legmagasabb árkategóriában volt kapható. Ezt a fajta kabátot 1970- ben még a III. árkategóriában 578 forint fogyasztói áron hozták forgalomba. A múlt évben azonban a kabátkát készítő ktsz divatosabbá tette, s a fogyasztói ár azonnal felszökött 640 forintra. Hasonló a története az iskola-leányka köpenynek. 1968-ban még a III. árformába tartozott. 1969. óta az ipar azonban szintetikus alapanyagú iskolaköpenyeket készít. Kétségtelen, a minőségi változás a fogyasztók érdekeit szolgálja, az viszont kevésbé, hogy elődjénél 50 százalékkal magasabb áron került forgalomba. Ugyancsak megszüntették a fiú és leányka pamut-pulóverek gyártását is, s helyüket a balon pulóverek faglailták el, ugyancsak jóval magasabb áron. A népi ellenőrök 487 szülőt kérdeztek meg a gyermekruházat ellátásáról. S csupán elenyésző százalékuk tartotta fontosnak a divatot. * * * A NEB-vizsgálatnak egyetlen, de megszívlelendő tanulsága van. A kereskedelemnek és az iparnak pontosabban kell felmérnie a gyermekruhák iránti igényeket, s ennek figyelembevételével kell kialakítania, megszabnia a fogyasztói árakat. Azaz, a mainál sókká! differenciáltabb áruválasztékot kell biztosítania nemcsak minőségben, kivitelben, hanem árakban is. A vizsgálat eredménye ezenkívül olyan intézkedések foganatosítását is indokolttá teszi, amelyek korlátot szabnak a túlzott áreltéréseknek, s az ipart és a kereskedelmet a választék bővítésére ösztönzik Serédi János 3 uaäjmm 1972. NOVEMBER 12.