Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-11 / 240. szám

Megkezdte munkáját az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) •ösorban az érdekli, hogy ez a javulás tartós lesz-e. így arra kell válaszolnunk, hogy az ellá­tási gondok felszámolása mikor­ra várható úgy, hogy a kínálat növekedésével együtt meg tud­juk állítani a zöldség- és gyü­mölcsárak továibbi emelkedését. Jelenthetem a tisztelt ország- gyűlésnek, hogy ennek a kérdés­nek a megoldását a következő időszak feladatának tekintjük. Ennek érdekében sok nehézséget kell leküzdenünk a termelés, éB a forgalmazás területén, amihez megfelelő lehetőségeket teremt a kormánynak a zöldségtermesz­tés fejlesztésére az elmúlt év végén hozott határozata. A kormányhatározat szellemé­ben gyorsabban haladunk előre a zöldségtermelés komplex fej­lesztésével a gépesítés, a kerni- zálás és a szakosítás terén. Fej­lesztési koncepciónk szerint ter­melési színvonalunk és anyagi lehetőségeinknek megfelelően a zöldségtermő terület egyharma- madán — a nagyobb hatékony­ságú vegyszerek alkalmazása mellett — korszerű technológi­át vezetünk be. Mivel azonban a korszerű technológiák széles­körű alkalmazásénak lehetősé­gei a IV. ötéves terv időszaká­ban korlátozottak, nagy gondot fordítunk a hagyományos ter­melési módok fejlesztésére is a különböző átmeneti eljárások és módszerek alkalmazásával. Továbbra is segítjük a kisüzemi zöldségtermelés fejlesztését és eszközellátását, hiszen a zöld­ségfélék összes mennyiségének 30 százalékát a háztáji gazdasá­gok szolgáltatják. A termelési kedvet egyébként a kormány nyújtotta anyagi ösztönzés min­den szektorban egyaránt ser-c kenti. A határozat eredményes vég­rehajtása révén megszüntethet­jük a zöddségellátásban még mutatkozó hiányt, és az ellátást ügy tudjuk javítani, hogy köz­ben a zöldségének elfogadható keretek között mozogjanak. A jellegzetesen piaci cikknek számító zöldség- és gyümölcs- félék árának növekedéséből so­kan hajlamosak levonni olyan következtetést, hogy nálunk az élelmiszerek általában drágul­nak. A zöldség- és gyümölcsfé­léknek a burgonyával együtt számított érték részaránya az összes kiskereskedelmi és piád forgalomban a 3 százalékot sem éri el, az összes élelmiszerfor­galmon belül pedig mintegy 10 százalékot képvisel. Az előbbi­ekben vázolt zöldség-gyümölcs árszínvonal-emelkedés tehát az összes élelmiszerfogyasztás érté­kének az 1 százalékát sem éri el. Ugyanakkor az élelmiszerek 87 százalék* az állam által meg­határozott fix. maximált, vagy behatárolt árkategóriákban ke­rül forgalomba. Ennek eredmé­nyeként az alapvető élelmisze­rek ára 1967 óta változatlan. Közben azonban a termelési költségek emelkedtek. Ennél­fogva ezt az életszín vonal-poli­tikánkkal összefüggő fogyasztói árstabilitást a legalapvetőbb élelmiszereknél estik úgy lehe­tett és lehet biztosítani, hogy a,, állami költségvetésből jelen­tős mértékű árkiegészítést adunk e termékek forgalmazásához. Az összes élelmiszerhez nyújtott ár- kiegészítés 1971-ben 7,8 milliárd forint volt. Legnagyobb a hús és a tej árkiegészítése. így pél­dául 1971-ben az állam a mar­hahús fogyasztói árát kilogram­monként 16 forinttal, a sertés­húsét 13 forinttal egészítette ki a költségvetésből. Ugyanakkor a tej árkiegészítése közel 2 fo­rint volt literenként. Mivei az élelmiszerek a lakosság fogyasz­tásában jelentős értékarányt képviselnek — hiszen a lakos­sági fogyasztásnak mintegy a felét alkotják — nyilvánvaló, hogy az alapvető élelmiszerek áralakulása mindig is az élet- színvonalpolitika egyik legfon­tosabb kérdése volt és lesz. Eb­ből viszont az is következik, hogy az alapvető élelmiszerek árszínvonalának alakítása to­vábbra is teljes egészében a kormány kezében marad, amennyiben ezek az árak csak központi intézkedések útján változtathatók. A közvéleményt foglalkozta­tó probléma az ellátás alaku­lása kenyérből és más sütőipari termékekből is. Itt nem meny- nyiségi, hanem alapvetően vá­lasztéki és minőségi kifogások­ról van szó. Az elmarasztaló észrevételek többségűikben in­dokoltak és jogosak. A sütő­ipari termékek választékát és minőségét természetesen sok tényező befolyásolja. Ezek kö­zé tartozik, hogy a felhasznált liszt minősége időszakonként és területenként bizonyos fokig el­térő. A minőséget ezenkívül be­folyásolja a rendelkezésre álló kapacitás, a szakmunkás-ellá­tottság és számos egyéb tényező. A minőségi hibák fő oka végső­soron — s ezt őszintén meg kell mondani —, hogy az el­múlt húsz évben, mialatt a sü­tőipar termelése 300 ezer ton­náról 1 millió tonnára nőtt, ez­zel egyidőben nem tudtuk kel­lőképpen emelni a műszaki színvonalat, nem tudtuk pó­tolni a szákmunkás-létszámot, nincs még elegendő kis- és kö­zépkapacitású sütőüzem. Az utóbbi években a kor­mány, a minisztérium, vala­mint a sütőipar közvetlen fel­ügyeletével megbízott megyei tanácsok számos intézkedést hoztak a helyzet javítására. Az intézkedések meggyorsítják a sütőipar fejlesztését, folyamato­san javítják a sütőipari dolgo­zók munkakörülményeit, szak­mai utánpótlását. A megtett intézkedések eredményei — ha fokozatosan is —, de már mu­tatkoznak. Bővültek a szűkös kapacitások, és az új technoló­giák bevezetésével javult több fővárosi és vidéki sütőüzem termékeinek minősége, mind jobban nő a szállítóeszközök száma, emelkedik a sütőipari dolgozók jövedelme, s egyúttal a szakmunkások aránya. Hazánkban — a meglevő problémákat is figyelembe vé­ve — jó és kiegyensúlyozott az élelmiszerellátás, mindinkább kiállja a nemzetközi összeha­sonlítást is. Igaz. nem tudunk még minden cikkből az igé­nyeknek megfelelő kínálatot nyújtani. Két tényt azonban a helyzet megítélésekor nem sza­bad figyelmen kívül hagyni. Egyrészt, hogy a szocialista nagyüzemek közvetlenül az át­szervezés után milyen nehéz­ségekkel küzdöttek és mekkora utat tetteik meg, másrészt, hogy a mezőgazdaság, illetve az élel­miszeripar évi termelésének ke­reken egyötödét exportláljuk, ami egész társadalmi, gazdasági fejlődésünket segíti elő. Az egyre növekvő élelmiszer­szükségletet ma kevesebb em­ber, kisebb földterületen ter­meli meg. Két évtized alatt a mezőgazdasági dolgozók száma mintegy 700 ezerrel, a szántó­föld félmillió hektárral csök­kent. Ezt a csökkenést a ter­melékenység fokozásával kellett ellensúlyoznunk. A miniszter ezután röviden érintette a fejlődés néhány alapvető elvi tényezőjét. Többek között kiemelte: ágazatainkban — ugyanúgy, mint egész népgazdaságunkban — jelentős változást hozott a gazdaságirányítás 1968-ban be­vezetett rendszere. Ebben a gazdaságirányítási rendszerben lehetőség nyílt a fejlődés meg­gyorsítására, a vállalati önálló­ság kibontakoztatáséra, a vál­lalati és társadalmi érdek ösz- szehangolására, a gazdálkodás­ban meglevő tartalékok jobb kihasználására, ugyanakkor a központi akarat érvényesítésére. Ezt bizonyítja, hogy ágazataink fejlődése az elmúlt öt évben volt a legdinamikusabb és gaz­daságpolitikai céljaink minden megelőző időszakhoz képest nagyobb tervszerűséggel való­sulnak meg. Ez azt is mutatja, hogy a közgazdasági eszközökre alapozott központi irányítási módszer ilyen tekintetben is bevált. Az elmúlt évek tapasztalatai világosan jelzik, hogy a ter­melésben és a műszaki fejlesz­tésben egyaránt csak a jól át­gondolt központi tervezés, az ehhez alkalmazott közgazdasági szabályozás és az üzemi érde­keltség összhangjának megte­remtésével — egyúttal az in­formációáramlás gyorsításával — lehet előbbre jutni. A megtett intézekedések nyomán a termelés növekedésé­nek üteme a népgazdasági ter­vekben meghatározottak sze­rint, sőt egyes ágazatokban an­nál kedvezőbben alakult. A technológiai szempontból meg­oldottnak minősíthető és amel­lett jövedelmező ágazatokban a termelés szintje viszonylag magasra emelkedett Egyes termékek előállítását illetően nemzetközileg is figyelemre méltó eredmények születtek. Javult a termelés tudomá­nyos, műszaki, technikai meg- aiapozottsága ,az egyes munka­folyamatok gépesítése, nőtt az üzembe helyezett korszerű ál­lattenyésztő telepek száma, elő­rehaladt a gyártás- és gyárt­mányfejlesztés. Számos űj, nagy termő-, illetve termelőképessé­gű növény- és állatfajtát von­tunk be a termelésbe. Nagy lé­pést tettünk a mezőgazdaság kemizálása, az öntözéses gaz­dálkodás terén. A tudományos eredmények gyakorlati felhasz­nálását segítette a dolgozóik po­litikai és szakmai színvonalá­nak emelkedése. A termelés növekedésével, a műszaki fejlődéssel együtt ja­vult a vállalatok, a gazdaságok jövedelmezősége, egyszersmind javultak a Személyi jövedel­mek, az élet- és munkakörül­mények. A fejlődés egyik legnagyobb problémája azonban a differen­ciáltság. Ez a mezőgazdaság­ban különösen a személyi jö­vedelmek, a termelés külön­böző ágai, a gazdaságok, első­sorban a termelőszövetkezetek és egyes területek között mu­tatkozik meg. A személyi jövedelmeik nö­velésében az elmúlt időszak­ban jelentős eredmények szü­lettek. Pártunk IX. kongresszu­sa tűzte ki célul, hogy pa­rasztságunk életszínvonalát, el­látottságát gyorsabb ütemben növeljük, hogy az megközelít­se a munlkásosztályét. Pártunk politikájának nagy sikere, hogy ezt a célt a személyi jövedel­mek vonatkozásában az elmúlt években sikerült elérni. A személyi jövedelmek ki­egyenlítődésében elért ered­mény lehetővé tette, hogy a IV. ötéves tervben a munkások és parasztok jövedelmének növe­kedését azonos ütemben irá­nyozhassuk elő. Ezen belül azonban változatlanul nagy probléma a személyi jövedel­mek nagyfokú differenciáltsága, amely elsősorban a gazdálko­dás, a termelési színvonal kü­lönbözőségéből ered. Az aktiv termelőszövetkezeti tagok több mint 35 százalékénak a közösből származó személyi jövedelme évi 15 000 forint alatt van. Felada­tunk tehát, hogy gazdaságpoli­tikai, jövedelempolitikai In­tézkedéseink során továbbra is szem előtt tartsuk az indo­koltnál nagyobb mértékű dif­ferenciáltság kiegyenlítését. A parasztság személyi jöve­delmének növekedésével egy­idejűleg jelentős intézkedések történtek a termelőszövetkezeti tagság szociális, társadalmi el­látottságának javítására is. Eb­ben a tekintetben azonban még maradtak a jövőben ren­dezendő kérdések. Ezek közül is előtérbe kerül a termelőszö­vetkezeti öregek helyzete. A szocialista átalakulást követő időszakban az idős tagok rész­aránya nőtt és az ebből adódó problémák a mezőgazdaságban jóval nagyobb gondot okoznak, mint a többi területen. A párt és a kormány a nyugdíj- és já­radékrendszer bevezetésével és továbbfejlesztésével jelentős se­gítséget nyújtott azoknak a termelőszövetkezeti öregeknek, akik nagy számban voltak a termelőszövetkezeti mozgalom úttörői, a szövetkezetek alapí­tó tagjai. Anyagi erőforrásaink azonban végesek és ezért saj­nos az öregeink közül számo­sán vannak nehéz anyagi hely­zetben. Helyzetük javítására a fiatalabb nemzedék, maguk a termelőszövetkezetek is sokat tehetnek. Ennek szép példái­val ma.már mind több helyen találkozunk. Fontos, hogy a termelőszövetkezetek továbbra is segítsék az idős. munkában megöregedett tagjaikat. Lehető­ségeihez mérten a kormány is tesz további intézkedéseket helyzetük javítására, elsősor­ban a járadékok összegének a jövő év elején történő feleme­lésével. A társadalmi ellátottság má­sik, kétségtelenül nagy különb­sége a nyugdíjkorhatárban van. Ez is úgy ítélhető meg, hogy a nem túl távoli jövőben intéz­kedés születhet a nyugdíjkor­határ azonosítására. Közismert, hogy termelőszö­vetkezeteink egyharmada mos­toha természeti és közgazdasági körülmények között gazdálko­dik. A kedvezőtlen adottságok­kal küszködő emberek helyze­tének javítására csak a terme­lési szerkezet további ésszerű­sítésével. összehangolt terület- fejlesztési politikával, megkü­lönböztetett támogatással nyí­lik lehetőség. Az új és a régi termelési formák ma is megtalálhatók a mezőgazdaságban. Bár a kor­szerűen gazdálkodó nagyüze­mek egyre nagyobb szerepet töltenek be, egyelőre azonban vannak és a jövőben is — szük­ségszerűen — lesznek kis­üzemek is. Ebből következik, hogy a társadalmi igények ki­elégítésében meghatározó ugyan a mezőgazdasági nagyüzemek termplése, de a nagyüzemen kívüli mezőgazdasági termelés — a háztáji és kisegítő gazdasá­gokéval együtt — 1971-ben a mezőgazdaság termelési értéké­nek 39 százalékát adta. Nagyfokú az eltérés még a nagyüzemek termelési színvo­nalában, anyagi-műszaki ellá­tottságában is, Ehhez szorosan kapcsolódik a szakemberellá­tásban, a vezetés színvonalában mutatkozó különbség. Mind­ezek összhatásaként differen­ciálódik a mezőgazdasági üze­mek gazdálkodásának eredmé­nye és a mezőgazdasági dolgo­zóik jövedelmi színvonala. Az élelmiszeriparban a prob­lémák az egyes iparágak elté­rő fejlettségében, továbbá az alapanyagtermelés és a feldol­gozás közötti ellentmondásban mutatkoznak meg. A rendelke­zésünkre álló eszközök még nem biztosítják minden terüle­ten az alapanyagtermelés és az élelmiszerfeldolgozó iparágak egyidejű, összehangolt fejleszté­sét. A termesztésiben és tenyész­tésben levő fajták megválasz­tása, az anyagi-műszaki ellá­tás célirányos szervezése, a technológiai fegyelem és a szak­értelem további javítása, je­lentős tartalékokat képez a gaz­daságos termelés növeléséhez. A fejlesztési elképzelések megvalósítását sok esetben gá­tolják a munka- és üzemszer­vezési tevékenység során meg­mutatkozó hiányok. A termelés egyre jobban korszerűbb technológiák alapján folyik, ami magas szintű ismereteket követel. A munka- és üzemszervezés gyengesége kihat a munkaerő­vel és az eszközökkel folyó gazdálkodásra, végső soron az egész termelésre. Fékező lehet a helyenként még mindig túl­ságosan központosított vezetési szervezet, a hatáskörök kifor­ratlansága. összességükben hatékonyak a termelés műszaki-technikai bázisának kialakítására tett in­tézkedések. Azonban sok gond­dal, problémával küzdünk. Kö­zülük az egyik alapvető prob­léma. hogy fejlesztési politikánk­nak komplexitását a legtöbb esetben sem központi, sem üze­mi szinten nem tudtuk bizto- sítani. Üzemi szinten gyakran for­dult elő, hogv — akár fedezet, akár kivitelezési lehetőségek híján — fogyatékosán készültek el a beruházási létesítményeik, a szükséges járulékos. berendezé­sek vagy egyéb lényeges műkö­dő elemek nélkül. Ezek utóla­gos pótlása külön költséget, gondot okozott. Nem mindig sikerült egy-egy folyamat tel­jes és gazdaságos gépesítése sem. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents