Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-07 / 237. szám

Az állami gazdaságok országos tanácskozása Pénteken a Magyar Tudomá­nyos Akadémia nagytermében megkezdődött az állami gazda­ságok kétnapos országos érte­kezlete, amelyen 170 állami gaz­daság igazgatói és vezetői vesz­nek részt. Dr. Dénárt Lajos mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter- helyettes megnyitója után dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter értékel­te az állami gazdaságok munká­ját. Elmondotta, hogy az elmúlt években eredményesen növel­ték a termelést — például idén 32 mázsa hektáronkénti búzater­mést értek el — és a termelési szerkezetük is változott. Kiala­kultak a komplex gépesítés fel­tételei és a nagyüzemek mun­kája új, közgazdasági elemek­kel gazdagodott. A gazdaságok tevékenysége nem korlátozódik csupán a mezőgazdasági terme­lésre, egyre inkább foglalkoznak termékfeldolgozással és forgal­mazással. Eddig két egyesülést és két közös vállalatot alakítot­tak és közreműködésükkel 70 egyszerű gazdasági társulás szer­veződött. A vállalati önállóság, a közgazdasági környezet ked­vező alakulása serkentően ha­tott a gazdaságok pénzügyi gaz­dálkodására is. (MTI) Hétszer több műbőr csizma, de nincs elég műszőrme kabát I\ő a szövetkezeti boltok, áruházak őszi-téli választéka Az őszi és téli áruellátásról tájékoztatták a SZÖVOSZ-ban az MTI munkatársát. E szerint az igények körültekintő felmé­rése után a szövetkezetek több­ségükben szervezetten készül­tek fel az idényre. Előrelátha­tólag élelmiszer- és vegyiáruk­ból kiegyensúlyozott, lesz az ellá­tás, mert a forgalom a tervezett nagyobb ütemű növekedését is biztosító árufedezet áll a nagy­kereskedelem rendelkezésére. Édesipari lisztesárukból is a ta­valyinál 5 százalékkal többet kaphat a kiskereskedelem, s az olcsóbb borok kivételével italokból is lesz elegendő. Javul a ruházati kínálat, a hagyományos cikkekből, méter­árukból nem lesz hiány, noha jóminőségű kabátszövetekből, kordbársonyból és düftinből többet kémének a szövetkezeti boltok, mint amennyit kaphat­nak. A lakástextil-áruk válasz­téka jobb és több is van mint a korábbi években. Várható azonban, hogy a szőnyeg- és függönygyárak szállítási kése­delme miatt egyes időszakok­ban itt-ott hiány lesz. Az ©’múlt évinél lényegesen nagyobb mennyiségű felsőkon­fekció kerül forgalomba, első­sorban korszerű téliesített di­vatkabátok, s ezzel párhuzamo­san csökken a habhátú, illetve hagyományos alapanyagból ké­Statisztikai könyvszemle KÖZLEKEDÉSI ÉS HÍRKÖZLÉSI ÉVKÖNYV 1971 A kiadvány tájékoztatást nyújt a szállítás és hírközlés te­vékenységéről, fejlődéséről és az elmúlt években elért eredmé­nyeiről. Áttekintést ad a közle­kedés strukturális összetételéről és az utóbbi években történt változásairól. Részletesen tartalmazza és hosszú idősorokban bemutatja a közlekedési és hírközlési teljesít­ményeket és mutatókat szakága­zatonként! részletezésben. Kü-t lön fejezetekben ismerteti a he­lyi- és távolsági személyszállí­tás alakulását. Részletezi az el­múlt évek áruszállítási díjszabá­sának változását, a nemzetközi gépjárműforgalmat, az állóeszr- közök és beruházások fejlődését és a közlekedés pénzügyi ered­ményeit. Képet ad a közlekedés munkaerőhelyzetéről és a bérek alakulásáról, a vasúti-, közúti- és vizű közlekedési vállalatok áruszállításának cikkenkénti ala­kulásáról mintegy 192 cikkcso­portra vonatkozóan. A közleke­dési balesetek adatain keresztül bemutatja a közlekedés bizton­ságéinak helyzetét. Néhány táb­lázatban tárgyalja és bemutatja az európai országok közlekedé­sének fejlődését és teljesítmé­nyeinek alakulását. A kiadvány első ízben tartal­mazza a közúti-, vízi- és légi közlekedés járműállományát, teljes részletességgel. A közúti járműállomány részletesen fog­lalkozik az állomány összetéte­lével és tájékoztatást ad az állo­mányban az elmúlt években be­következett változásokról. Az évkönyv rendkívül nagy segítséget nyújt a közlekedéssel és hírközléssel foglalkozó köz­gazdászok és közlekedési szak­emberek munkájához. HÁZTARTÁSSTATISZTIKA 1971 A kiadvány 4000 háztartás fo­lyamatos megfigyeléséből szár­mazó 100 oldal táblázatos szám­anyagot tartalmaz. Az adattárban 1965-ig vissza­menően megtalálhatók a háztar­tások jövedelmedre és kiadásai­ra, azok változására vonatkozó összefoglaló adatok. Részletesen ismerteti a szellemi, a munkás, a kettős jövedelmű, a paraszti, a városi és a községi szellemi és munkás háztartások 1970— 1971. évi, továbbá a különböző nagyságú jövedelemmel rende1- kező háztartások 1971. évi jö- védelmére és kiadására (fogyasz­tására) vonatkozó adatokat. A kiadvány „Módszertani meg- jegyzések”-kel zárul. A háztartások sokoldalúan feldolgozott részletes adatai az életkörülményekkel foglalkozó szakembereken kívül hasznos segítséget nyújtanak a fogyasz­tási cikkeket termelő és forgal­mazó, továbbá a lakossági szol­gáltatásokkal foglalkozó válla­latok és szövetkezetek számára keresletkutatási munkájukhoz. A Mezőberényi Műszaki és Vasipari KSz felvételre keres hegesztő, lakatos szakmunkásokat, valamint női segédmunkásokat azonnali belépéssel. Bérezés a 7/1971. Mű. M. rendelete alapján. Kéthetenként szabad szombat. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél; Mezőberény, Népköztársaság úti központi telephelyen. x szült áruk aránya. Vidéken is megszűnj már a teddybeer-di- vat, s előrelátható, hogy a mű, szőrme kabátok keresletét a szövetkezeti kereskedelem nem tudja majd teljes egészében ki­elégíteni. Férfiöltönyből is több kellene különösen a kártolt öl­töny, pantalló, gyermek műszál öltöny, kordbársony, Illetve düftin nadrág kapós a szövetke­zeti üzletekben, áruházakban. Kötött alsóruházati cikkekből 13, gyermekholmikból 15—20 konfekcionált alsóruházati cik­kekből pedig 5 százalékkal nő az árukészlet. Több lesz a női nylon-fehérnemű és a harisnya- nadrág, ezzel szemben átmeneti hiány várható fékonpressz, to­vábbá jacquard szövésű, vala- mmt oicsó flanel és barhend in gekbol. Lesz elég lábbeli, mert az el­múlt évinél lényegesen jobb az idén a nagykereskedelem áru­kínálata. A szövetkezeti üzletek, áruházak vezetői az olcsóbb műbőr csizmákból az idén hét- szer annyit rendeltek, mint ta­valy , és különösen sok közepes árú cipőt, csizmát kértek. Vasműszaki árukból általában megfelelőnek ígérkezik az ellá­tás. és valame’yest csökken a szilárd, illetve olajtüzelésű kályhák múlt évben tapasztal­ható választékhiánya. Edényből, háztartási kisgépekből importtal is javítják a kínálatot, ám hír­adástechnikai cikkekből — asz­tali rádiókból, import magnók­ból — még mindig nem jut e’ég a szövetkezeti üzletekbe. Űj cikként hozzák forgalomba a színes szovjet televíziót. Bővül a választék mosógépből, porszí­vóból, megfelelő ellátás ígérke­zik bútorokból, üveg- és porce­lánárukból, olcsó papírokból, írószerekből is. (MTI) Gazdag program a KPVDSZ Kulturális Napokon Megyei megnyitó október 10-én Orosházán Már elkészült az idei, ez esetben a XII. KPVDSZ Kul­turális Napok megyei program­ja. Akárcsak az utóbbi években, most is gazdag eseménysorozat várja e szakszervezet sok ezres tagságát. Az utóbbi hetek ké- szülédése minden korábbinál nagyobb sikert ígér. Az idei Kulturális Napokat október 10-én este 6 órakor Orosházán, a művelődési ház színháztermében Rákóczi Fe­renc, a KPVDSZ megyei Bi­zottságának titkára nyitja meg. Majd a gyulai Körös Tánc- együttes és a KPVDSZ Napsu­gár Bábegyüttese ad egész estét betöltő műsort. A megyei meg­nyitót követően lesz Békéscsa­bán, Mezőhegyesen és Sarka­don az állami kiskereskedelmi vállalatoknál és fogyasztási szövetkezeteknél árusítással egybekötött könyvkiállítás. A mezőberényi és a gyomai ÁFÉSZ-nél, majd Gyulán,, az élelmiszer kiskereskedelmi vál­lalatnál, Békéscsabán az Uni- verzál Kiskereskedelmi Válla­latnál, s a TÜZÉP Vállalatnál, illetve a KPVDSZ csabai helyi csoportjánál író—olvasó-talál­kozókat rendeznek. Szellemi ve­télkedőket és szavalóversenye­ket hat fogyasztási szövetkezet­nél — Békésen, Sarkadon, Bé- késszentandráson, Szeghalmon, Dévaványán ,Mezőhegyesen — s a megye négy állami kiske­reskedelmi vállalatánál tarta­nak. Hopr az Idei KPVDSZ Kul­turális Napok programja meny­nyire igyekszik a legkülönbö­zőbb korosztály igényét kielégí­teni, azt a rendezvények válto­zatossága példázza. így Csa- nádapácán, és Szeghalmon ma­gyarnóta-est lesz, Gyulán, Bé­késen, Nagyszénáson és Békés­csabán több kiskereskedelmi vállalatnál nyugdíjas-találko­zót rendeznek. Az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat dol­gozói gyárlátogatásra készülnek. Más helyeken klub-esteket, mű­soros esteket, népdalvetélke­dőket, múzeumlátogatásokat szerveznek. Hat helyen — Me- zőkovácsházán. Békésen, Szeg­halmon, Dévaványán, Nagyszé­náson és Békéscsabán — a szo­cialista brigádok találkoznak. Most is megrendezik Békéscsa­bán, az SZMT székházában a hagyományos szellemi ve­télkedőt és szavalóversenyt. Ok­tóber 11 és 22 között, vagyis a KPVDSZ Kulturális Napok ide­jén ünnepélyes külsőségek kö­zepette kezdődik meg 43 alap­szervezetnél az 1972—73 évi szakszervezeti oktatás. Számos helyen a gyulai Körös Tánc- együttes, a Balassi Népiegyüt­tes, a gyomai Körösmenti Tánc- együttes, a KPVDSZ Napsugár Bábegyüttes és a Békési Szim- fónikus Zenekar ad műsort. Az idei Kulturális Napokat október 21-én zárják. Délelőtt Békéscsabán, az SZMT tanács­termében „Szakszervezeti Na­pon” a KPVDSZ több mint száz Békés megyei aktívájával találkozik Nagy László, a KPVDSZ központi vezető­ségének titkára. Este 6 óra­kor — ugyancsak Békéscsa­bán — beszédet mond az If­júsági és Üttörőház dísztermé­ben a KPVDSZ Kulturális Na­pok záróünnepségén. Ezután a gálaest következik, melyen szín­padra lép a gyulai, a gyomai és a tótkomlósi szövetkezeti táncegyüttes. Balkus Imre ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■•■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■•■■■■■■■■■■■■■■■■•■■■■■■■•■■■a •■■■■■■aaanaMaaaaaaanaaaaaaaMai Sok ilyen kellene A BÉKÉSCSABAI BAROMFIFELDOLGOZÓ VÄLLALAT OROSHÁZI GYARA férfi és női segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezni; a gyár munkaügyi irodáján. ___ (x) B attonya nagyközség egyi­ke azoknak a települések­nek, ahol az AFOR igen korszerű üzemanyagtöltő ál­lomást épített. Sok ilyen kellene a megyébe, mert a gépkocsi- és motorkerékpár­park jelentősen növekedett, ugyanakkor tankoló állo­más alig található néhány helyen. (Fotó: Gál Edit)

Next

/
Thumbnails
Contents